Kezdetben volt a nyugalom és az idő, amit másokra lehetett szánni. Ezt hívták-hívják boldog békeidőnek. Igaz, hogy határai a nagy világégések voltak, amik azért már jártak némi "macerával". "Nem voltak semmik", ahogyan a mai szleng jellemezné.

Aztán az újraindulás járhatott volna ismét nyugalommal, békével. De nem így történt, mert megteremtődött a modern macera alapja, a fortélyos félelem találmánya, a kirendelés. Még sokan vannak, de kevesen emlegetik nyugtalanságunk forrásaként azokat a bizonytalan időket, amikor nem lehetett tudni, hogy a kopogtatás a család elhurcolását vagy az őrsvezető pajtás, a párttitkár elvtárs "csatárláncának újabb szemét" jelenti-e. Ezen utóbbiban békekölcsön előjegyzésre, gyűlésre, leszámolásra vagy felvonulásra, május elsejei, esetlen november hetedikei felvonulásra, gyűlésre számíthatott, akinek megjött a hívatlan-kéretlen meghívó.
Bizonytalanná, nyugtalanná, macerássá vált az élet egésze, megszűnt az élet intimitásához való jog a gyakorlatban. Később már egyre kevésbé gyakorolták az új hűbérurak a "jus" által íratlanul is biztos szokásjogaikat, de a macera fogalma és területe kiterjedt - immár nemcsak életet-sorsot-előremenetelt befolyásoló tényező volt a mindennapi életben, de az egyén, az individuum - felbátorodva - már azt szerette volna, ha minden az ő érdekének rendelődik alá, tehát az új fogalmi meghatározás szernt macerának tekintendő minden más, ami nem őt szolgálja.
Hovatovább - rendszerváltás ide vagy oda - elfelejtődött a kötelesség, a belső béke és annak forrása, a közösségben bevált hagyományokon, megbízható, didaktikus forrásokból származó gyakorlatokon nevelődő ember, mint példakép (egyáltalán a példa a példakép nélküli élet lett).
Így hát nem lehet csodálkozni, ha a karácsonyból is egy nagy darab és óriási macera lett. Kezdődött a kényszerű külsőségekkel, melyek a díszítés határtalanságában, a merkantilista nyugati hagyományok überolásában (nem fizetésekben, árakban és áru minőségben, csak színes lampionfűzérekben) próbálta elnyomni az észlelés pontosságát, a megfontolás lehetőségét, a gondolkodás emberi normáit: mi az, ami valójában a legjobban macerál, s ez mennyire van kapcsolatban az ünneppel. Esetleg nem a belső nyugtalanság-e az oka a macera-érzésnek, s ez vetül ki a sok kényszercselekvésbe? Folytatódott pedig a történet a vásárlási szokások kiterjesztésével, az azt kisérő mérlegeléssel: mitől lesz jobb nekem, ha azt ajándékozom. Nagyon kevesen vannak, akiket, ha megkérdezünk, ma az ünnep lényegét tudják tolmácsolni, le tudják fosztani róla maradéktalanul a ráragasztott fényvisszaverő sztaniol-rétegeket.
Zavarja ugyanis a közvéleményt, amikor karácsonykor is áldozatról hall, ha keresztet (nem szeretetlenül és erőszakosan mutogatottat!) lát színes lampionok helyett. Úgy gondolja, hogy jogában áll mindattól megfosztani az emlékezést, ami annak valódi, eredeti alapja, és új alapot állíthat akár annyi példányban, ahány ember létezik szerte e világban. Különösen érvényes ez arra az esetre, ha a lelkiismeretfurdalás érzését váltja ki a felhívó szimbólum.
Érdekes kettősség, hogy legtöbbünk ma hajlandó sörsátrakban és fesztiválokon együtt dülöngélni több ezer más emberrel, csápolni egy koncert visító hangzavarában a tömegekkel, átkozni ás áldani mindeneket egy-egy politikainak nevezett megmozduláson, de nem hajlandó elfogadni az elvi alapokon álló szokásrendszert, ha olyan közösség állítja elébe, melyet neki kell(ene) választania. A macera mennyisége e kettős mércével mérten már dominánssá, meghatározóvá vált barátságokban, együttlétekben, sőt a vallás megválasztásában is! Ugyanis hivatalos, félig hierarchikus, adminisztratív támogatással aszerint szelektál a karácsonyok, évek és vallások közepette, mennyire lehet "macerás" számára mindez. S választja azt, ami őt békén hagyja. Hagyja, hogy tovább építse saját délibáb-világát.
Ha pedig az ember közösségben és egyénként nem hajlandó tenni valamit, feláldozni magából, erejéből, tehetségéből, idejéből, egyáltalán mindenből egy kicsit (,ami e nélkül a "macera" nélkül - úgy gondolja - mind-mind az övé lehetne), akkor úgy, ahogy van, macerás az egész karácsony, annak kell lennie. Akkor vagy el kell viselni vagy meg kell változtatni -értsd: még ha meg is kell hamisítani -, hogy elviselhető legyen.
Hadd kívánjam karácsonyra (és az egész elkövetkezendő évre), hogy legyen kevésbé macerás!
Nem, rosszul tetszett érteni! Nem azt kívántam, hogy "pokolba az egésszel, ahogy van!", hanem azt szerettem volna, ha sikerül az igazi macerát különválasztani mindattól, amit annak tartunk, de amivel valójában tartozunk. Igen, minden élethelyzeten, minden emberen keresztül a karácsony egyszemélyi hordozójának, Neki. Tartozunk azokkal a ki nem kényszeríthető ajándékokkal, amivel egymás életfáját naponta díszítjük vagy fosztjuk a nagyon is kivilágított, és ezért mindent megmutató fényes, de tényleg macerás, újra berendezett életterünkben.
- DI -