Keresztény egyházak üzenetei karácsonyra
MTI-gondola.hu

Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára; Szebik Imre a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke és Bölcskei Gusztáv a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke közölte üzenetét karácsony közeledte alkalmából.
 
Veres András: az egymás felé fordulás üzenete

Az egyházaknak a jövőben még tevékenyebbnek, még meggyőzőbbnek kell lenniük ahhoz, hogy az örömhírt, amit Jézustól kaptak, meggyőzően, hitelesen tudják mások felé közvetíteni - nyilatkozta a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára karácsony közeledte alkalmából.

A karácsonyi ünnep lényege az egymás felé fordulás: az Isten az ember felé fordult és az ember úgy tud Isten felé fordulni, ha embertársai felé fordul - mondta Veres András püspök. Kitért arra: a keresztények minden évben megünneplik Jézus születését, aki számukra a megváltó, az ószövetségi zsidó népnek megígért Messiás. "Az ünneplés fő célja az, hogy személyre szólóan átgondoljuk, mint jelent számunkra az ő érkezése; hogy Jézus Krisztus, a Megváltó megszületése mit jelent általában az ember számára és mit jelent személyesen" - mondta a püspök.

Hangsúlyozta: Jézus Krisztus személyében felismerhetjük az Istenembert, a tökéletes Istent és a tökéletes embert. "Számunkra az ő embersége egy követendő cél, hiszen a bűnnélküliségében megmutatkozik számunkra Isten eredendő szándéka az emberről" - mutatott rá a püspök.

Hozzátette: karácsonykor minden hívő ember keresi, mi az az ő életében, ami ehhez a tökéletességhez hiányzik, miben kell neki még inkább Krisztus-követővé válnia. A püspök úgy vélekedett, az ünnepnek egyaránt van üzenete a hívők és a nem hívők számára.

"Ilyenkor mindenki érzi és vágyik is rá, hogy nagyobb szeretetet tanúsítson mások, szerettei, munkatársai iránt, és egyáltalán nagyobb gondot fordítson arra, hogy szolidaritását, szeretetét kifejezze mások iránt" - mondta.

Szavai szerint az egyház feladata, hogy minden emberhez elvigye Jézus Krisztus örömhírét.

Szebik Imre: fontos a kapcsolatok rendezése

A karácsony talán alkalom arra is, hogy az emberek rádöbbenjenek: Istennel való kapcsolatuk mellett a legfontosabb az emberekhez fűződő viszonyuk rendezése, egy jó közösségbe való bekapcsolódás - mondta a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke karácsony közeledte alkalmából.

A karácsonynak egyszerre van egy racionális és egy emocionális karaktere - mutatott rá Szebik Imre, fontosnak nevezve, hogy az emberek ismerjék meg az ünnep értelmi, történelmi hátterét is. A püspök felhívta a figyelmet arra, nagyon sokan Jézus születésének történetét sem ismerik.

Kiemelte, hogy az emberek jelentős része nagyon sivár, érzelmileg a személyiséghez méltatlan életet él: az igazi emóció, az igazi, tiszta érzelem, szeretet helyét sokszor elfoglalja egyfajta, tárgyak utáni sóvárgás, elégedetlenség. "A fogyasztói társadalom kihívása sokakat gyakorlati tárgyimádókká tehet, pedig a kereszténység Isten imádatát hirdeti" - tette hozzá.

Szebik Imre szólt arról is: programot indítottak azzal a céllal, hogy megszólítsák a gyülekezetek azon tagjait, akik távolabb állnak az egyháztól, rendszeresen nem vesznek részt az egyház életében. A 2006-ig szóló kezdeményezés további céljaként említette, hogy munkatársakat képezzenek, s így a lelkészeiknek legyenek segítőtársaik. Ezért - közlése szerint - azon fáradoznak, hogy egy gyülekezetmunkás-képző intézetet hozzanak létre.

Az elnök-püspök hangsúlyozta: az egyházi szolgálatnak a társadalomba való beilleszkedésen túl a személyiség fejlesztésének, kialakulásának, az önálló gondolkodásmód létrejöttének elősegítése is szándéka, hogy ezzel lehetővé tegye, mindenki a maga hite, meggyőződése szerint élje a maga életét és hozza meg erkölcsi döntéseit.

"Most, amikor az ország az Európai Unióba való belépés előtt áll, sokakban van egyfajta szorongás és félelem, hogy mit hoz a holnap, megmarad-e a munkahelyük, milyen lesz a megélhetési lehetőségük" - mutatott rá.

Szebik Imre reményének hangot adva úgy fogalmazott: Isten, aki nehezebb történelmi viszonyok között is megőrizte az életünket, az elkövetkező időkben is hatalmával és szeretetével hordoz bennünket.
 

Bölcskei Gusztáv: az ünnep alkalom az átértékelésre

Az ünnep alkalmat ad az embereknek életük átértékelésére, belső világuk és kapcsolataik rendezésére, s egyúttal az állandóság, a bizonyosság felfedezésére - mondta a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke karácsony közeledte alkalmából az.

Az ünnepnek az is lényege, hogy az idő állandó folyamatában, lüktetésében legyen egy másik mérték, megtanuljuk, hogyan lehet és kell más ritmusban élni - hangsúlyozta Bölcskei Gusztáv püspök. Hozzátette, hogy ez ma, amikor kicserélhetővé, eldobhatóvá válnak tárgyak, eszközök, emberi kapcsolatok, nagyon nehéz.

"Ebben a pörgő és lüktető, ideges kapkodásban az állandóságot és bizonyosságot felfedezni, ez minden ünnepnek a lényege, így a karácsonynak is" - mutatott rá. Mint hozzáfűzte, Jézus Krisztus születésének ünnepén megpróbálják átadni a karácsony mindig egyforma üzenetét, közösen átélni azt, és segíteni az embereket, hogy az ünnep erejével tudják élni hétköznapjaikat.

"Az Isten életjelet ad magáról azzal, hogy a legjellegzetesebb életjelben, egy gyermek megszületésében mutatja meg a közeledését" - mondta Bölcskei Gusztáv. Közlése szerint napjainkban - amikor az élet nagy kérdéseit az emberek más szempontból nézik, hiszen a tudomány fejlettsége az élet kezdetének és végének egészen új dimenzióit tárja fel - sajátos színt jelent e jeladás megfogalmazása.

"Egy sokféle módon elbizonytalanodott világban, ahol a kontúrok elmosódnak és rengeteg olyan változás van, amelynek az egyszerű, hétköznapi ember nem látja az eredőjét, ez a határozott bizonyosság alapot, hátteret adhat az ember életének" - hangsúlyozta. A református templomokat is erőteljesen károsító tavalyi árvíz kapcsán reményét fejezte ki, hogy nyugodtabb idők következnek az egyház életében.

Megjegyezte ugyanakkor: "nem vonhatjuk ki magunkat az alól az általános bizonytalanság vagy nyugtalanság alól, amely ma megvan nagyon sok emberben Magyarországon". Az európai uniós csatlakozás közelgő időpontjára utalva Bölcskei Gusztáv kijelentette: nem sok ember van, aki meg tudná mondani, hogy ez pontosan mit jelent, mire kell felkészülni.

"Az egyház szeretne ebben segíteni" - hangsúlyozta a református püspök, megjegyezve: többször jelezte már az illetékeseknek, hogy segítenének, de nem tudják, miben. "Azt gondolom, hogy itt rövid lélegzetű, kampány jellegű tájékoztatáson kívül nem sok minden történt" - mondta. A kárpát-medencei református tanács tervezett megalakítása kapcsán Bölcskei Gusztáv elmondta, 2004. január 16-án Kecskeméten gyűlnek össze a régió püspökei és főgondnokai, felmutatva: együtt akarják hitüket megvallani, és még szorosabb összetartásra, kapcsolatra törekszenek.

"Szeretnénk megkeresni azt, ami a különböző egyháztestekben közös magyar református örökség, s amelynek ápolása mindannyiunk számára fontos" - hangsúlyozta.
 

A mobiltelefonon küldött rövid szöveges üzenetek évről-évre szorítják vissza a posta képeslapforgalmát, bár karácsony előtt a szokásos levélmennyiségnek is a kétszeresét adják fel naponta az emberek.
 
Az év végi ünnepnapokon tízszer több SMS-t küldenek a mobilosok, mint egy átlagos napon. A Westelnél tavaly szilveszterkor alig két óra alatt 1,8 millió üzenet indult útnak, annyi, mint máskor huszonnégy óra alatt. A zavartalan forgalom érdekében a szolgáltatók jelentősen megnövelik hálózatuk teljesítményét az ünnepek táján, így egyre kevesebb az olyan jókívánság, amely egyáltalán nem vagy csak órákkal később ér célba.

Minek a sok ajándék, az áruktól roskadozó polcok, ha azokat nincs miből megvásárolni? Minek a sok utazási, élvezeti lehetőség, ha már nincs egészség, minek a zsigereinket támadó reklámok csábítása, amikor a közköltségre sem futja a kevéske nyugdíjból vagy a munkanélküli-segélyből? Sorjáznak egymás után ezek az életünket el-, illetve megkeserítő kérdések, amelyek kilátástalanságot, nyomort és reményvesztettséget sugallnak még az ünnepi hangulatban is.
Talán épp ezért van értelme annak, hogy elölről kezdjük az egyházi évet, és télvíz idején újra észbe kapjunk: valójában minden okunk megvan az ünneplésre. Nemcsak a kellékek – fenyőillat, hó, ajándékok, betlehemes játékok –, hanem a "főszereplő" miatt, mert hiszen ő az "újszülött". Még akkor is, ha "lejézuskázzuk". Benne fedte fel Isten igazi önmagát. A betlehemi "sajtótájékoztatón" nem voltak sokan: angyalok, pásztorok, meglepett szülők. De a hír bejelentetett: "nagy örömet mondok nektek, megszületett a világ Megváltója!" Vagyis eddigi vágyaitokat is fölülmúló módon megközelített titeket az Isten. Emberi testbe öltözött, felértékelve az emberi életet.
Mától kezdve nincs okod a kétségbeesésre, a reménytelenségre. Mától fogva nem mondhatod, hogy nem tudom, milyen az Isten, hogyan higgyek benne! Az Isten olyan, amilyennek Jézus Krisztusban megjelent közöttünk. Nincs tehát létjogosultsága a szomorúságnak. Minden bevásárlásod és szórakozásod közepette, minden ünnepi elcsendesülésed mélyén ennek örülj! Örülj annak, hogy annyira értékes vagy, hogy még Isten is emberré lett érted. Úgy ünnepeld ezt a születésnapot, hogy maga az Újszülött bűvöljön el téged. Kapj észbe, és igazíts életeden, mert nem szégyen hinni, remélni és szeretni. Nem lealázó őszintének és igaznak lenni, mint a gyermek. Hisz ettől vagy igazán ember – nem attól, amit drága pénzen megvásároltál. Attól értékes az életed, hogy maga a Mindenható Isten is vállalta sorsodat... Minden újszülöttben ő tekint rád. Minden szeretetkapcsolatban ő ízlelteti meg veled szeretetét. Ne félj őt elfogadni, ne félj őt befogadni. Mert szenteste te is megajándékozottá válsz. Megtapasztalhatod azt a boldogságot, hogy milyen nagyszerű dolog embernek lenni. Megérzed a lét örömét. Hát nem jó hír ez? Felfogod, micsoda hallatlanul fontos információ? E nélkül a karácsony csak biznisz és eszem-iszom, jámbor szokás vagy kikapcsolódás...
Készítsd fel magadat erre az örömre: csendesedj el, keresd a találkozást, szerezz örömet annak, akivel élsz, fényesítsd ki ne csak a cipődet, hanem a lelkedet is, tépd szét az életedet nyomasztó közöny bilincseit, vedd észre, hogy már most szeretett és megajándékozott lény van. Légy hálás ezért!

Sebestyén Péter erdőszentgyörgyi plébános

Horváth Tibor egy, a Magyarországon létminimum alatt élő hárommillió emberből. Hat gyermekével lakik egy 26 négyzetméteres lakásban. A kitörésre nem lát esélyt. A gyerekeket iskoláztatni kell, főzni, fűteni kell valamiből, akkor is, ha 32 ezer forintos rokkantnyugdíjából látja el a családot. - Ehhez jön még a feleségemnek az anyasági segélye, a családi pótlék meg a nevelési. Más semmi. Ez van. A kötet észrevételei szerint a szegények életében újfajta jelenségek tűntek fel. Például sok család 30 ezer forintért eladja egész éves családi pótlékát, a pénz elköltése után pedig semmi pénze nem marad. A szegények most a városokból a falvakba menekülnek. Eladják városi lakásukat, a pénzből vesznek egy viskót, a maradékból pedig adósságaikat próbálják törleszteni. Az uzsorakamat ugyanis sokszor többszáz százalékos. A falvakban pedig egy olyan napszámos réteg kezd kialakulni, amelyet a feltörekvő gazdák úgy röghöz kötnek, mint valamikor a cselédséget. - Most már a gazdaság javul, és a legszegényebbek helyzete ennek ellenére romlik. Ez egy olyan paradoxon, amit a közgazdászok nem hisznek el, mert azt mondják, hogy az ár mindenkit visz magával. Nem visz magával mindenkit. Ide erőfeszítések kellenek, mégpedig elsőrendűen kormányerőfeszítések.

Mi majd a körúton sétálunk tovább az Alsó-Krisztinába, de most meg kell torpannunk egy pillanatra, hogy az Alkotás és a Schwartzer Ferenc utca sarkán tisztelegjünk Donreich Hermanné 1906-ban alapított Délivasút kávéházának hűlt helye előtt, ahol Szabó Lőrinc 1934-es riportja szerint „egyre növekvő szeretettel és büszkeséggel” őrizték Ady Endre emlékét.
 
Mit mesél Tóni, „teljes becsületes nevén Konecsny Antal, a főúr” Szabó Lőrincnek?

„Este szokott jönni, vagy még többször késő éjjel. Olyankor már nem volt zene, de a cigányok itt rostokoltak, várták, jön-e vendég a szeparéba. Hát jött Ady. Egyenesen a főnökhöz ment: »Csak egy szál cigányt, nagyságos asszony, csak egy szál cigányt!« Akkoriban Dani Gyuri muzsikált nálunk, Ady nagyon szerette, leültetett magához bennünket is, és azt mondta, hogyha velünk van, úgy érzi magát, mintha hercegek közt ülne. Nekem meg dalolnom kellett. Mikor azt énekeltem, hogy »Szeretném én akkor azt az urat látni, aki velem versenyt tudna furulyázni!«… hát az szörnyen tetszett neki.

A főúr megismétli, hogy szörnyen tetszett, majd hozzáteszi: annyira tetszett neki, hogy netovább! meg hogy: pfű! és legyint hozzá, így fűszerezve előadását, tótos beszédét. Mert Tóni a Felvidékről származott Budapestre, nem tökéletes a magyarsága, s ezért aztán nem nagy csoda, hogy versét bizony egyet sem tudja Adynak… A főpincér szemével és szívével néz és vágyik vissza a múltba.”

Donreichné – a riport születésekor „ősz hajú, halk beszédű, fekete ruhájú hölgy” – több mint húsz év után is jól emlékszik Ady éjszakáira:

„–Annyira szeretett mulatni Dani Gyuri bandájával, annyira leitta magát, hogy sokszor mondtam is neki: »Nézze, én üzletasszony vagyok, és azon vagyok, hogy minél többet fogyasszon a vendég, de már inkább elveszteném azt az egy-két üveg pezsgőt, csak ne rúgna be, csak menne már haza!« Néha egész magánkívül volt, úgy vitték el. Lebeda Feri, az akkori főpincér, meg a fiatal Tóni támogatta a konflisba… Igen kedves ember volt. A szeparéban szeretett mulatni… tilos volt a kései zene, és néha bizony büntetést is kellett fizetnem miatta.”

„A költő »úrfi« szerette Donreich nénit, legelső sorban azért, mert hasonlított az édesanyjára” – tudósít a Budai Napló 1936-ban, amikor a hajdani törzsasztal fölé márvány emléktáblácska került. Ó, mindent megszépítő messzeség...

Dénes Zsófia magától a költőtől hallotta az igazat. A régi Délivasút „csak nappal olyan százszázalékosan polgári. Éjjel kasszírnő trónol a felíróasztalnál, »jóféle viharálló«, akihez éjfél után be-benéz egyik vagy másik cirkáló lányismerőse.”

A viharálló „nagyon szép, kreol arcú, fekete hajú, kék szemű, érdekes, filigrán teremtés volt. Ez a lány az oka, hogy Ady járni kezdett hozzánk – vallja be Szabó Lőrincnek Donreichné. – 1912 vagy 1913 nyarán, éjjel két-három óra tájban bejött két úr. A fiatalabbik hamarosan odajött hozzám a kasszába, és azt mondta, hogyha tudnám, kicsoda az a másik úr, biztosan rögtön elengedném vele a kisasszonyt, a Lujzát… az az úr Ady Endre. Én azt feleltem: »Nézze, ma Ferenc József az első az országban, de ha az jönne, akkor se engedném, mert rendnek kell lenni. Különben elmenne a kávéfőző is, és mindenki, és én itt maradnék egyedül.« Hát az urak megnehezteltek, és elmentek, hogy soha többet ide be nem teszik a lábukat. Két óra múlva visszajöttek, és elkezdtek pálinkázni. Megvárták, míg hat óra lett, akkor a kisasszonyt leváltották, ők meg elkísérték. Így ismerkedtünk meg...”

A délivasúti liezon akkoriban is tartott, amikor Ady vőlegény volt. Egy szép napon kora ebéd után a költő szállásadónője a hűvösvölgyi Park penzióban ezzel fogadta Dénes Zsófiát:

„–Tessék szépen hazafordulni, aszszonykám. Haza, haza. Az Ilona mondja, aki jót akar magának… Nem érdemli meg ez az ember, hogy olyan asszony törődjön vele, mint maga… Még most is benn van nála az a két gyalázatos nő… hét óra felé autót rendelt, és bement az egyik budai kávéházba, ahová régebben sokat járt. Az egyik nő ott kasszírnő, a másik meg, ha igaz, az unokahúga. Tizenhat éves sem lehet, úgy mondja, artista, és éjfél után el szokott menni a kedves nénikéjéért a kávéházba. A kedves nénike, az eligazítja a dolgát… Egyszer régen, amikor még magát nem ismerte, három napig dorbézoltak itt… zabáltak rogyásig… kijöttek a konyhába fűzőben, alsószoknyában a Pista előtt, és rendelkeztek. Hogy habos kávét meg kuglófot nekik reggelire. És ebédre süssek libát…”

A nagy mulatások emléke a költő utolsó hónapjaiban már nem a kék szemű Lujza miatt merül fel. Bölöni György írja: „…mint rettenetes ultima ráció kísértett nála az ideg- és elmebajosok Kékgolyó utcai intézete. Megfogadtatta, hogy bármiféle betegség szakadna rá, nem engedjük, hogy bevigyék a Schwartzerbe. Amikor évek előtt ifjúságát térítgetve dáridókat rendezett Budán, sokat éjszakázott a Délivasút kávéházban, hazatérő hajnalokon… a Kékgolyó utcából integetett feléje a szigorú vasrácsos épület.”

Pillantsunk hát föl az Onkológiai Intézet helyén állt első magyar elmegyógyintézetbe is. Schwartzer Ferenc (1818–1889), a magyar tudományos elmekórtan megalapítója 1852-től kezelte itt betegeit, egész Európában párját ritkítóan korszerű módszerekkel, szelíd szóval, munkaterápiával. A kilencholdas parkban még „kaszinó” is volt, zongorafutamok vegyültek a madárdalba. Schwartzer az egészségesekre is gondolt: az ő kezdeményezésére fásították a Gellért-hegyet. Munkássága elismeréséül nemességet kapott. Az intézet élén Ottó fia követte, ő írta az első hazai szakmunkát az elmebetegek jogvédelméről.

Képzeljünk el egy párásan derengő májusi hajnalt, rigókkal, orgonaillattal és az első tolatómozdony kőszénfüstös füttyögésével? Amint a Délivasút ajtajában összefut a szép Lujza karján kifelé tántorgó költő s a reggeli újságra, kávéra sietősen bekanyarodó, frissen borotvált Schwartzer doktor?