CyberPress
közéleti magazin
cyberpress@sopron.hu
2024. február 22., csütörtök, Gerzson napja


Irodalmi Kávéház

Intranet Galéria

Apróhirdetések

Képeslapok

Soproni Képindex

Polgármesteri Hivatal

ZÓNÁK
Főoldal
Lapszemle
  Lapszemle
Kultúra
  KultúrVáros
  Lélektől lélekig
  SzínházVilág
  Soproni Ünnepi Hetek
  Borváros
Regionális kulturális programajánló
  Színház
  Kiállítás
  Rendezvények
  Hangverseny-Zene
Cyber Kurír
  Hírek - események
  Szomszédvár - Régió
  Soproni Snassz
Európai Unió
  EU
Cyber hírek
  Közélet
  SopronMedia
  Városháza
  Sport
Szórakozás
  Fesztiválgájd
  HangFal
  Mi1más
  Diákélet - diákszáj
  ViccGödör
Gazdaság
  Kereskedelmi és Iparkamara
Sport - szabadidő
  Sportcentrum
  Száguldó Cirkusz
Tudomány-technika
  Űrvadász
  Egészség
Környezet
  Borostyán
  Egészség

Lapszemle  

Vatikán: II. János Pál "Urbi et Orbi" áldása
www.mti.hu
Vatikánváros, 2003. december 25. (MTI) - Áldott karácsonyt - köszöntötte magyarul is a hívőket csütörtökön II. János Pál pápa karácsonyi üzenete után, amikor a hagyományos "Urbi et Orbi" (a városnak - Rómának - és a világnak szóló) áldását 62 nyelven mondta el a Szent Péter téren. A Szent Péter bazilika előtti tér csaknem megtelt csütörtök délben a hideg, de napfényes időben, amikor a pápát mobil karosszékén betolták a sok ezernyi zarándok és érdeklődő elé.
    A térre csak szigorú biztonsági ellenőrzések után lehetett bejutni: az olasz hatóságok a keresztény kegyhelyek elleni merényletektől tartanak a Moszad, az izraeli titkosszolgálat hónap eleji figyelmeztetését követően. A téren rengeteg rendőrt lehetet látni, s a Vatikán felett állandóan helikopter körözött az áldás idején. A pápa karácsonyi üzenetét és Urbi et Orbi áldását a katolikus híveknek félszáz ország tv-csatornái közvetítették egyenes adásban. Eredetileg úgy tervezték, hogy a pápa a bazilika erkélyéről szól a hívőkhöz, de végül lent, a Szent Péter téren olvasta fel üzenetét és áldását.
    A 83 éves, megroppant egészségű egyházfő az éjféli mise után rendkívül fáradtnak tűnt, lassan, nehezen formálva a szavakat olvasta fel karácsonyi üdvözletét, a világ több tucatnyi - 62 - nyelvén köszöntve az embereket: a kényszerszünetekben hatalmas üdvrivalgás és taps fogadta a pápa szavait.
    A pápa ismét a háborúk és fegyveres konfliktusok, a terrorizmus és az erőszak ellen, a béke megszilárdítása mellett emelte fel szavát. Megismételte az újévi, békenapi üzenetében megfogalmazott gondolatokat, mely szerint a béke ügye ugyan nagyon nehéz, de lehetséges véghezvinni, s ezért kötelezettség is a harmadik évezred elején. Felhívta a politikusokat és az egyszerű embereket, tegyenek meg mindent az emberi élet oltalmazása, a háborúk és fegyveres konfliktusok, a terrorizmus ellen. Kérte Istent, hogy szabadítsa meg az embereket a háborúktól, fegyveres konfliktusoktól, a terrorizmus mételyétől és a gyengék és tehetetlenek elleni erőszaktól. Jézus a szeretet győzelmét jelenti a gyűlölet felett, az élet felülkerekedését a halál felett - mondta az egyházfő.
    Külön kitért Krisztus születésének helyszínére, ahol változatlanul erőszak uralkodik, jelezve újólag, hogy ez a terület, a Közel-Kelet nagyon közel áll szívéhez.
    Utalt a keresztény örökség fontos szerepére is az európai országok fejlődésében, s emlékeztetett arra, hogy a Megváltó érkezése nem csak az egyes emberek, családok és közösségek, hanem a társadalmak számára is külön jelentőséggel bír.



Éjféli szentmise - Esztergom
www.dunatv.hu
Mind a mai napig hatalmas erő forrása Jézus Krisztus, akit karácsonykor, mint a bűnöktől megváltó Üdvözítőt ünnepelünk - fogalmazott Paskai László bíboros, aki az esztergomi bazilikában éjfélkor celebrált szentmisét a Duna mindkét oldaláról érkezett katolikusoknak.

A szenteste megszületett gyermek nem a földi kívánságokat, az élet kevélységét elégíti ki, a bűntől szabadít meg, ami ma, amikor a lélekből kialszik a bűntudat, még szörnyűbb valóság - mutatott rá a magyar katolikusok főtemplomában Paskai László. Krisztus nemcsak a bűnök felismerésére, de bocsánatára is hív, a bűnök megváltásának ereje őbenne van, születéséből 2000 éve megannyi hívő nyert erőt. - Megváltása csak akkor lehet eredményes, ha megvan bennünk a készség, hogy Jézushoz menjünk, amint a pásztorok is tettek, egymást bíztatva. Hogy a bűnök bocsánatának örömhíre minél nagyobb közösségben mutathassa meg erejét, a bíboros arra kérte a híveket, hogy ne rejtsék el, hanem odafordulva a többi emberhez, adják tovább karácsony üzenetét.



Ünnepi Istentisztelet - Bölcskei Gusztáv
www.dunatv.hu
Karácsony első napján ünnepi istentiszteletre gyűltek össze a reformátusok a debreceni Nagytemplomban. Bölcskei Gusztáv református püspök igehirdetésében arról beszélt, hogy sokan még karácsonykor sem tudnak szabadulni a számok világától, de egyúttal keserves csalódások is érhetik a csak a számok bűvöletében élő embert. A karácsony az az ünnep, amikor egy gyermek világra jöttére emlékezünk. - Ehhez az egyhez odavándorolnak az emberek, erről szól a karácsony, ez az Isten boldogító üzenete. A karácsony egyik legfontosabb mondanivalója, hogy mindenki számára van hely Isten szeretetében - mondta Bölcskei Gusztáv, majd kijelentette: az ünnep alkalom arra is, hogy megkeressük azt az embert, akinek szavai egész életünkben végig kísérnek bennünket.


Evangélikus Istentisztelet
2003. december 25., csütörtök - 18:00
2003 a titkok és az ellentmondások éve volt - hangoztatta Szebik Imre evangélikus püspök a karácsonyi igehirdetésében. A hagyományosan a budapesti Bécsi kapunál tartott evangélikus istentiszteleten a püspök elmondta: Jézus egy számára ellenséges, gyűlölködő világba született. A mai embernek példát akart állítani azzal, hogy rávilágított az emberi élet jelentőségére és arra, hogy ebben az ellentmondásokkal teli világban, hogyan érdemes élni és meghalni. Szebik Imre hozzátette: karácsonykor a látható és a láthatatlan világ egymásnak nyújt kezet, a gazdag és szegény együtt örül, az ellentétek ugyan csak egy kis időre, de köddé válnak.


A keresztény soha sincs egyedül a betlehemi jászolnál
http://www.kronika.dntcj.ro
Az újév Isten adta alkalom arra, hogy önmagunkba nézzünk, felmérjük az elmúlt esztendőt, és kitekintsünk a jövőbe a Gondviselés tükrében.
A múlt újévkor is reménykedve kezdtük el az új esztendőt. Reméltük, hogy nemzetközi és hazai szinten is az emberiség helyzete javul, a keresztény szeretet lassan, de biztosan győzedelmeskedik. Azt is reméltük, hogy mi magunk is előbbrehaladunk a gyakorlati keresztény életben.
Ha őszinte volt szilveszter esti lelkiismeretvizsgálatunk, rádöbbentünk arra, hogy messze vagyunk még a keresztény tökéletességtől. Tavaly újévkor kelt reményeink nem teljesültek sem országos szinten, sem egyéni életünkben. Főegyházmegyénkben is a II. Vatikáni Zsinat és a Főegyházmegyei Zsinat végrehajtása még mindig lassan halad, családjaink imádságos, keresztény légköre kívánnivalót hagy maga után, és egyéni életünk is a Golgota és a Tábor hegy között lüktet. A hittudomány nyelvén „eszkatologikus feszültségben” élünk: a már megtörtént Megváltás és a még be nem teljesült Üdvösség feszültségében.
Már Szent Pál felkiáltott a kettősség láttán: „Én boldogtalan! Ki vált meg e halálra szánt testtől?” De a választ is azonnal megadja: „Hála az Istennek Urunk, Jézus Krisztus által!” (Róm 7,24–25). Szent Pál válasza átvezet minket a jövőbe. Az új évben is mindent a Gondviseléstől várunk. És ez nem jelent tétlenséget. A keresztény úgy építi jövőjét, mintha minden tőle függne, de ugyanakkor munkájára az áldást csak Isten adhatja.
Nemzetközi szinten reméljük az új esztendőtől a béke előmozdítását. Jeremiás próféta 2500 évvel ezelőtti megállapítása ma is érvényes: „Népem sebeit hazugsággal gyógyítják, amikor így beszélnek: ’Békesség, békesség’, noha nincsen békesség.” (Jer 6,14). Az európai alkotmányból nem lehet kizárni Istent. A Szentatya figyelmeztetése érvényes: Európa vagy keresztény marad, vagy nem lesz Európa.
S ez áll országos szinten is. Elkötelezett híveinknek kell tanúságot tenni Krisztus mellett a politika terén is. Az ország törvényei csak akkor lesznek keresztények, ha a törvényhozók a törvényhozásban is megvallják keresztény hitüket. Az Egyház hirdeti az örök igazságokat, amelyek az örök boldogságra vezetnek, sőt a földi boldogság is csak ennek elővételezése lehet, de ezek alkalmazása a mindennapi politikára a világi hívek feladata. Kettős – vallási és nemzeti – kisebbségi helyzetünkből adódik az összetartás sürgető parancsa. Megosztott erővel semmit sem érhetünk el. Polgárjoga van a pluralizmusnak, de csak a nagy átfogó egységen belül, szakadás nélkül. A középkori hitvita elve ma is érvényes. XXIII. Boldog János pápa is szerette idézni, a II. Vatikáni Zsinat is tőle vette át: „Legyen egység a szükséges dolgokban, szabadság a kétségesekben, és szeretet mindenben.” (GS 92, in: A II. Vatikáni Zsinat dokumentumai, Bp 2000,738; latinul: Sit in necessariis unitas, in dubiis libertas, in omnibus caritas.)
A társadalom alapsejtje a család. Egészséges család – egészséges társadalom. A keresztény család ugyanakkor család-egyház. Családi keretben megélt keresztény hit a legjobb hithirdetés, misszionálás. Az értékét vesztett tömegtájékoztatási szóözönben, ma inkább, mint valaha, tettekre van szükség, életpéldára.
Egyéniségem kiteljesedése a keresztény hitben karácsonykor indult el, és nagypénteken át vezet a húsvét hajnalhoz. A keresztény soha sincs egyedül: a Mennyei Atya gondot visel rá, a Fiú testvérünkké lett, a Szentlélek megszólal a lelkiismeret szavában, a Szűzanya édesanyánk, testvéreink pedig a szentek sokasága, akik már elérték életcéljukat, és mutatják az utat nekünk is. Testvér, nagyon jó társaságban vagy, ha odaállsz a betlehemi jászol elé. Nézz körül jól! Ott találod családod, egyházközséged, lakóhelyed, egyházmegyéd többi híveit is, sőt minden jóakaratú embert. Mivel a Miatyánkot az Úr Jézus többes számban tanította, csak közösségben lehet igazán elmondani: nem Atyám, hanem Miatyánk!
Áldott, boldog karácsonyt és újesztendőt kívánok minden kedves hívemnek és minden jóakaratú embernek!
Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek, örmény katolikus apostoli kormányzó


Soha ne aludjon ki szívünkben a hit, a békesség, a szeretet és a remény gyertyalángja
http://www.kronika.dntcj.ro
Közkeletű szó, hogy történelmi időket élünk. Advent végén, szentkarácsony éjjelén s ünnepén Jeremiás próféta (9,23) figyelmeztetése harsog a fülünkbe: „Ne dicsekedjék a bölcs az ő bölcsességében, ne dicsekedjék az erős az ő erősségében, és ne dicsekedjék a gazdag az ő gazdagságában, hanem abban dicsekedjék, aki dicsekszik, hogy tud és ismer engem, hogy én vagyok az Úr.”
Nagy korok és nagy emberek számtalan ízben ösztönösen megérezték, hogy csak úgy tudnak történelmet csinálni, ha Istenükkel szövetkeznek. Aki azonban meg akarja találni Istenét és szövetkezni akar vele a „történelmi ma” nagy hadi felvonulásában, annak Izraellé kell válnia (1 Móz 32,22) összes erőinek megfeszülésével kérnie kell, míg meg nem áldja.
A legutóbbi püspöki szinódus többek között azt hangoztatta, minden püspöknek az egyik legfontosabb feladata, hogy ébren tartsa a reményt hívei szívében. A karácsonyi Kisjézus négy nagy ajándékot hozott az emberiségnek születésével: hitet az igaz Istenben, békességet a föld lakóinak, szeretetet egymás iránt és reményt az örök életben. Vajon melyik fontosabb?
Engedjétek meg, hogy ennek szemléltetésére elmondjak egy szép tanmesét: Egyik templomban a hívek buzgósága folytán templomnyitástól zárásig állandóan négy gyertya égett. Olyan nagy volt a csend körülöttünk, hogy tisztán lehetett érteni, amint egymással beszélgettek. Azt mondta az első: „Én vagyok a Hit. Sajnos az emberek egy része ma már hitetlen, és fölöslegesnek tart. Nincs értelme tovább égnem.” A következő pillanatban egy enyhe fuvallat kioltotta a lángot. A második azt mondta: „Én vagyok a Béke. Az emberek nem képesek életben tartani. Azt hiszem, el fogok aludni, hiszen valahol mindig békétlenség van a világban, emberek és népek között.” Vékonyan füstölgő kanóc emlékeztetett a hajdan fényesen tündöklő lángra. Szomorúan így szólt a harmadik gyertya: „Én a Szeretet vagyok. Nincs már erőm tovább égni. Az emberek nem törődnek velem, semmibe veszik, hogy milyen nagy szükségük van reám.” Ezzel ki is aludt. Hirtelen belépett a templomba egy gyermek, ki sokszor tett itt látogatást. Mikor meglátta a három kialudt gyertyát, felkiáltott: „De hát mi történt? Hiszen nektek égnetek kellene mind a négynek és mindig.” Elkeseredésében sírva fakadt. Ekkor megszólalt a negyedik gyertya: „Én vagyok a Remény.” A gyermek szeme felragyogott. Megragadta a még égő gyertyát, s lángjával új, égő életre keltette a többit is.
Tegyünk fogadalmat karácsonykor, hogy mind a négy gyertya lángját égve őrizzük életünkben.
A hitet. Simeon jövendölése így szólt, mikor a Kisjézust bemutatták a templomban: Íme, tétetett ez sokak romlására és feltámadására. Az Ő követőinek istengyermekséget szerez, akik nem ismerik el istenségét, ezeknek romlására lesz. Most is két párt van: hívő és hitetlen. Én melyik párthoz tartozom? Ajkammal talán hiszek, de cselekedeteim talán ellentmondanak szavaimnak? Az eszmei hit tettekben kell testet öltsön. Jakab apostol is erről ír.
A békességet. Izajás a békesség fejedelmének nevezi a Messiást. A betlehemi istálló a békesség tanyája. A szegény, egyszerű pásztorok és a gazdag, előkelő napkeleti bölcsek szépen megférnek egymás mellett a kis Jézus jászolánál. A békesség gyertyalángját azzal tartsuk ébren, hogy legalább karácsonykor béküljenek ki a haragosok, tegye mindenki jóvá a másoknak okozott kárt, vonja vissza a rágalmat. Békesség a jóakaratú embereknek!
A szeretetet. A karácsony főleg a szeretet ünnepe, azért ezt várja el tőlünk legjobban Jézus. A szeretet tettekben nyilvánul meg, leginkább a szegények segélyezésében, de általában másoknak való örömszerzésben. Szép a hozzátartozók, baráti kör, munkatársak megajándékozása is, de különösen értékes azokkal szemben, akikhez semmi érdek nem fűz. Hála Istennek ennek megnyilvánulásait tapasztalhatjuk körünkben, társadalmunkban is. De kiküszöbölnivaló is sok van még: gyilkosság, lopás, bosszúállás, gazdasági, politikai és erkölcsi társadalmi feszültségek kiküszöbölése.
Bármi bajt, ferdeséget, rosszat tapasztalhatunk viszont a történelemben, a remény gyertyalángját eloltani Krisztus születése óta nem lehet. Mert Jézus nemcsak emberré lett érettünk, hanem mindenhatóságában még ennél is többet tett azzal, hogy a kisgyermek szenvedéseitől kezdve az élet minden megpróbáltatásán keresztül akart menni. Ez az Ő uralkodásának kiindulópontja. De első karácsony óta mind az egész emberiségnek, mind az egyéneknek minden megrázkódtatásában a reménység el nem oltható gyertyalángja. Erről bármikor meggyújtható a másik három gyertya lángja is!
Milyen szépen ír Mécs László Legyen világosság című versében:
„A szenvedésnek élet-arca van s az élet az Isten hőskölteménye.” Ez a történelem nagy valósága: az eleven bekapcsolódás azokba a nagy történelemkezdő és éltető adottságokba, melyek a betlehemi jászolból jöttek, melyeknek minden időben való kifejtődése a történelem lényege. Aki így fölvértezetten állja a jelen viszontagságait, az illúziók nélkül, de nem ideálok nélkül, biztos, de befelé ujjongó diadalérzéssel néz, imádkozik, dolgozik, küzd elébe a győzelmes holnapnak.
Ezen gondolatokkal kívánok minden Testvéremnek nemes örömökben gazdag karácsonyt és boldogabb 2004-es esztendőt!

Tempfli József nagyváradi római katolikus megyés püspök



Még tart az éjszaka
Népszabadság • Szerző: Donáth László
/A beregdaróci templom kapuja (kép: Ráday Mihály)/
Szolidaritás – sohasem szerettem ezt a szót. Talán mert nehéz kimondani, s még nehezebb lefordítani. Vagy mert oly gyakran tapasztaltam meg hiányát, magamban is felebarátaim iránt, s fordítva még inkább. Embertársaim többsége még együttérzésre sem hajlik. Nem a másikat kívánja megerősíteni, ügyes-bajos dolgában támogatni, inkább ítél, morális szigor mögé rejtve, mennyire rühelli az ínségben lévőt.

E fogalom a kádári évtizedek semmitmondó politikai lózungjává lett, akárcsak a francia forradalom Ludassy Mária által „szekuláris szentháromság”-ként aposztrofált jelszavai: a szabadság, testvériség, egyenlőség. Bár a szolidaritáselvet ismeri a római katolikus és az evangélikus teológia is, a kifejezés nem bibliai. A Szentírás nem eszméket fogalmaz meg, hanem történeteket mesél, nem ideológiát alkot, ellenkezőleg: apodiktikus tömörséggel kritizálja azokat.

A zsidó–keresztény gondolkodás és az ennek nyomán szerveződő közösségek számára a szolidaritás kettős tényen alapul. Az első a teremtettség egysége: minden ember a földön Isten képére és hasonlatosságára formáltatott. Ez a fizikai és biológiai szükségszerűség az oka egymásra utaltságunk szellemi-személyes eseményének, a kommunikációnak. A másik tény éppen ennek a mindenek kezdetén volt jónak az elvesztéséhez kapcsolódik, a bűnbeeséshez: „miképpen egy ember által jött be a világra a bűn, és a bűn által a halál, és akképpen a halál minden emberre elhatott, mivelhogy mindenek vétkeztek” (Rm 5,12). Az éden elveszett, s vele semmivé lett magától való egymásra találásunk – mondja az ősi mítosz. Pál apostol azonban a Római Birodalom polgáraként és művelt farizeusként a Város zsidó–keresztény gyülekezete számára nyilvánvalóvá teszi: a történelmi időben nincs többé zsidó és pogány, sem szolga és szabad, sem gazdag és szegény Isten színe előtt, csak bűnösök vannak, egyként szabadítását várók. Tehát az, ami van, vagy inkább az, aminek lennie kell: a vétkesek szolidaritása. „S ha én nem szólnék, kinyögné a szájam/bár lennétek ily bűnösök mindnyájan,/hogy ne maradjak egész egyedül.” (József Attila). Ez az, ami rajtunk múlik, a nyitottság, a figyelem, a másiknak adni és a másiktól elfogadni tudás. Ami több ennél, az a kiválasztottak kegyelmi ajándéka, a szenteké és a karizmatikusoké: az első századok mártírjaitól Assisi Szent Ferencig és a reformátorokig, sőt máig. Hiszen gondoljunk arra, micsoda példát adott a bűnösök egymás iránti szolidaritását meghaladó szeretetre Albert Schweitzer, Edith Stein, Simone Weil, Dietrich Bonhoeffer és az üldözött gyermekek százait mentő Sztehlo Gábor.

E nemes lelkű és életű asszonyok és férfiak emlékezete azonban nem változtat a tényen: minél inkább elállamiasult az államvallássá tett kereszténység, kiépítve napjainkig érvényes és ható kuriális apparátusát, népeket és nyelveket meghaladó szervezetét, kultúrát, gazdagságot és politikát teremtő és befolyásoló intézményeit, annál spiritualizáltabban értelmezte az Augustinusig visszavezethető szolidaritáselvet. Az ezredforduló táján fölmondta azt a bizánci rítusúakkal, majd jöttek a keresztes háborúk, az eretnek- és zsidóüldözések. Bogumilok, katarok, valdensek és husziták jól megtanulhatták: Európa egysége a pápa egyetlenségében adva van, nincs sem vágy, sem gondolat, sem erő, mely kikezdhetné ezt. Testvériség csak addig van, amíg ebben az egyetlen közösségben gondolkodik valaki. A humanisták és a reformátorok nem Európa népeinek együvé tartozására mondtak nemet, csak arra, hogy efelett tannal és karddal a Szent Officium őrködjék. Nem véletlen, hogy egyetlen protestáns többségű országot sem találunk azok között, melyek az Európai Unió alkotmányának praeambulumában nevesíteni akarnák a kereszténységet a kontinens vallási-kulturális örökségeként. Jóllehet Svédország kivételével az öszszes skandináv országban államegyházi státusa van az evangélikus egyháznak. Nyilvánvaló, Európa gazdag és békés északi táján még szimbolikusan sem akarnak a felvilágosodás előtti évszázadok hatalom- és bírvágy uralta monolitikus intézményére emlékeztetni. Elvégre nem mindegy, hogy Wallenberg vagy Carl Lutz bátorsága és leleménye miből sarjadt: európaiságból, humanizmusból vagy a názáreti Jézus szavának komolyan vételéből? A megmentett pesti zsidók és az Örökkévaló emlékezetében nekik nevük van. Jelzőtlenül, örökre.

A Genesis 18. fejezetében példázatszerű történet olvasható a szolidaritásról. Nem sokkal azután, hogy Sára kikacagta az Örökkévalót, kifülelvén, miről is beszélgetnek Ábrahámék a sátorban, elindult az Úr, hogy elpusztítsa Sodomát és Gomorát. De Ábrahám – társául szegődvén – nem hagyta békén, alkudozni kezdett vele, igazságosságára emlékeztette. El ne pusztítsa Sodomát, ha talál ott ötven igaz embert. Egyre több irgalmat kért egyre kevesebb igazért, aztán tíz főnél megállt a licit. A végkifejlet jól ismert: csupán Lót, az ősatya unokaöccse és családja menekült meg. De mi végre?

Vajon arról szól a történet, hogy az embernek küszködnie kell, ha a másik veszedelembe kerül, és esélyt lát megmentésére? Vagy arról, hogy az Örökkévaló ezt a mi esendő és haszontalan igyekezetünket többre tartja saját igazsága, ítélete érvényesítésénél? Esetleg a buzgó imádság meghallgatásáról? Vagy legfőképpen arról, hogy Isten embere nem azért igaz, s nem azért Istené, mert bűntelen, jámbor és engedelmes, épp ellenkezőleg, azért igaz, mert nem önmegszentelődésén fáradozik, hanem bátran és vidám lélekkel éli gyarló életét, de ha sorsa szükséghelyzetbe viszi, és a másikért mindent kockázatnia kell, újra elindul.

Vajon vállalják-e ezt a szolidaritást Európa mai keresztény egyházai? S ami még ennél is fontosabb: azok, akik magukat kereszténynek vallják, képesek-e Ábrahám nyomába szegődni, hogy nyomorába süppedve senki el ne vesszék?

Bizony könnyebb az Isten szót a demokrácia és a jogállam vágyott biztosítójaként világi törvényben kodifikálni, mint Mózes és Jézus szavát megszívlelni. Pedig egyetlen mondat a Tórában, s néhány versnyi az evangéliumban, ami számunkra a szolidaritást kikerülhetetlenné teszi: „szeressed felebarátodat, mint magadat” (3Móz 19,18). Az egykori agrártársadalomban élőknek ezt nem kellett kommentálni. Aszály, árvíz, rablók ellen segítsd a szomszédodat. Nem volt ebben semmi morális túlkövetelés, semmi szentimentalizmus, az ésszerű belátás és a kölcsönös érdekek komolyan vétele posztulálta. Ahhoz hasonló, ami most látszik végbemenni Európa államai között, ellenállva a történelmi ismétlési kényszernek, hogy a nagyobb népek erőfölényből a kisebbek elnyomójává és kizsákmányolójává váljanak. Ha Európa keresztény egyházai fölismerik és vállalják eredendő hivatásukat, a tanítás és gyógyítás révén kiengesztelni egymással és önmagukkal az embereket és a közösségeket, akkor nyilvánvalóvá teszik, hogy nemcsak a kontinens vallási örökségének részét alkotják, hanem hordozói annak is, amit a szelíd lelkű Martin Buber fordítása így fejez ki: „szeresd a másikat, ő van, mint te”. A másik ember puszta léte az izgalmas, és nem az, hogy a szeretet magamra vagy a másikra irányul-e. Ebben van minden ember egysége és egyenlősége. Szeresd, mert van, mert vagy! Ezt eleddig húsz évszázadon át nem sikerült Európában népeket, osztályokat, felekezeteket átívelő módon megvalósítani. Lehet, hogy az új évezredben ez lesz az európai kereszténység kiváltképpen való feladata: szolidárissá lenni minden teremtménnyel, vagy másképpen: csak azért is megtartani létében.

Ezt kivallja majd az idő, mely a mögöttünk lévő esztendőben két kiváló európai írástudót is magába rejtett: Dorothee Söllét és Balassa Pétert, őket is idézi e haszid történet. Megkérdezte egyszer tanítványait az öreg rabbi, hogy lehet megállapítani, melyik az az óra, melyben véget ér az éj, s kezdődik a nap. – Ez az, amikor távolról különbséget lehet tenni a kutya és a bárány között? – kérdezte az egyik tanítvány. Nem – felelte a rabbi. – Ez az, amikor megkülönböztethető egymástól a datolya- és a fügefa? – faggatta a másik. Nem – mondta a rabbi. – Akkor mégis, mikor jön el ez az óra? – kérdezték a tanítványok. – Akkor, amikor valakinek az arcába pillantva meglátod a te testvéredet. De addig még tart az éjszaka.

Donáth László



Vizi E. Szilveszter: A szeretet globalitása
www.magyarhirlap.hu -Karácsonyi különszám

Hagyjuk hát, hogy az információk karácsonykor sem csökkenő áradatában hasson át mindannyiunkat a szeretet megszületésének ihlete!

A tudomány rendkívül gyors fejlődése nemcsak a gazdaságra fejtett ki jelentős hatást, hanem megváltoztatta az emberek mindennapi életét is. Befolyásolta az emberek tájékozottságát, viszonyukat a világhoz és egymáshoz.
Természetesen a fejlett világ gazdasága sokkal gyorsabban fejlődött, mint a világ elmaradott része. Az olló még jobban szétnyílt, és az információs forradalom is csak akkor segíthet közelíteni a gazdag és a szegény országokban az életszínvonalat, ha erre az államok és a gazdasági szféra komoly forrásokat fordítanak. A Magyar Tudományos Akadémián megrendezett novemberi első World Science Forumon erről a kérdésről sokan szóltak. Megdöbbentő adatokkal szolgált Mehta professzor, az Indiai Tudományos Akadémia előző elnöke, illetőleg az ICSU (Tudományos Társaságok Nemzetközi Szövetsége) most megválasztott új elnöke: a világ három leggazdagabb emberének vagyona nagyobb, mint a világ 48 legszegényebb országának nemzeti jövedelme. Az előrejelzések szerint és a fórumon elhangzott vélemények alapján is megjósolható, hogy az információs forradalom eszközrendszerének fokozottabb felhasználása az egyes tudományterületeken az eszközöket felhasználni képes országok gazdaságát tovább fogja fejleszteni, azaz a különbség észak és dél között, a gazdag és a szegény országok között tovább fog növekedni. Hiszen, amint József Attila írta: "Aki szegény, az a legszegényebb.”
Az információs forradalom eredménye, hogy a Föld bármely pontján történő eseményekről a televízió, az internet és mobiltelefonok segítségével szinte ugyanabban a pillanatban a világ valamennyi lakója tudomást szerezhet, és ami a leglényegesebb: véleményt alkothat. A XX. század végére eljutottunk oda, hogy, mint Marshall McLuhan mondta, a Föld egyetlen faluvá zsugorodott, ahol szinte semmi sem történhet meg anélkül, hogy arról mások tudomást ne szerezhessenek. Az írott és elektronikus sajtó, illetve a világhálón, valamint a mobiltelefonokon keresztül az ezektől független magánkommunikációs rendszer jelentősen befolyásolni tudja egyes régiók, országok, földrészek véleményét, politikai meggyőződését, nemegyszer világképét. A XXI. század embere, elsősorban persze a fejlett országokban élő, olyan mennyiségű információhalmazzal rendelkezhet, amely jelentős hatással van a gondolkodásmódjára. A tömegkommunikáció eszközrendszerét birtoklók egy része szerte a világon, és így Magyarországon is megpróbálja ezt a manipulatív erőt a saját, nemtelen céljaira felhasználni. Némely magyar televíziós csatornák "közműveletlenségi” sorozatokkal próbálják lekötni az emberek figyelmét, befolyásolni a gondolatvilágukat. Ez a szellemi rágógumi elveszi az emberek idejét és energiáját, azaz annak a lehetőségét, hogy egymással, családjukkal, kis- és nagyközösségekkel, illetve az ország valóban arra érdemes dolgaival törődjenek. Bízom benne, hogy mindennek hatását sikerült legalább részben csökkenteni a Mindentudás Egyeteme elindításával, amely a társadalom- és természettudomány legújabb eredményeit és a mindennapi élet problémáit tudósok objektív magyarázatával igyekszik közismertté és közérthetővé tenni. Az előadás-sorozat sikere azt is bizonyítja, hogy a magyar társadalomban igény van a világos gondolatok, a tények és a világ jobb megértése, azaz a szép és a jó iránt.
Az igényességgel párosuló szellemi érzékenység jele az is, amikor december 9-én este a Várszínházat zsúfolásig megtöltő közönség hatalmas tapsviharral fogadta a Magyar Hírlap által évről évre megrendezett, és lassan hagyománnyá váló "Az Év Embere” választás eredményét. A jelöltek névsora impozáns és egyben szívet melengető volt. A zsűri mind közül Szuhaj Mihálynak, egy olyan személynek adta Az Év Embere címet, aki bár nem láthatja a világ szépségeit, de vak embertársai számára láthatóvá tette - visszaajándékozta - a világot. Olyan számítógépprogramot szerkesztett, amelynek segítségével hallhatóvá tette a láthatatlant. Alkotó- és áldozatkészsége visszaigazolta A kis herceg rókájának szavait: "… jól csak a szívével lát az ember, ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.”
A jelöltek köre felmutatta annak a példáit, hogy vannak még ilyen emberek, vannak, akik tudnak még önzetlenül segíteni, azaz: önzetlenül szeretni. A zsűri döntése pedig jelezte, hogy a szeretet ereje, ami túlsegít a legelkeserítőbb fogyatékosságokon, mennyire megragadóan süt át a technikai, az intellektuális teljesítményen is. Ez a faluvá zsugorodott világ számára is példázat lehet: nem csak az informáltság, a tájékozottság nőhet azzal, hogy közelebb kerültek egymáshoz az emberiség tagjai, hanem a felelősség, a megértés és ebből fakadóan az egymás iránt érzett szeretet hatóköre is.
Hagyjuk hát, hogy az információk karácsonykor sem csökkenő áradatában hasson át mindannyiunkat a karácsonyra készülődés öröme, a szeretet megszületésének ihlete! Így juthatunk ebben az információs rengetegben emberi, vagyis humánus tudáshoz.

A szerző a Magyar Tudományos Akadémia elnöke



2003. december 26., péntek 01:53


címlap zóna archívum




© 1999-2007, Internet Sopron Egyesület