CyberPress

A fogyókúradivat is változik
MTI – Panoráma
Az újévi fogadalmak között az első helyen a dohányzásról való leszokás szerepel, rögtön ezután a fogyókúra következik, s ez utóbbi óriási üzletnek ígérkezik idén is. A dohányzásról való leszokásnak nagy lökést adhat a cigarettafélék áremelése. Ám az evést nem befolyásolja az élelmiszerek körében is tapasztalható árnövekedés, és s nem a spórolási szándék miatt szándékoznak fogyni az emberek.

A fogyókúra divatok közül idén a legnépszerűbb a szénhidrátmentes táplálkozás lesz - amint azt a budapesti wellness-szalonok és fitnesz klubok vezetői állítják. - Az olcsónak mondható káposztaleves-kúra ismét reneszánszát éli, és ez mondható el a tojásalapú étkezésről is. A szénhidrátokat - kenyeret, süteményt, csokoládét, fagylaltot, gyümölcsöt, édes tejtermékeket, cukros üdítőket - és az alkoholt teljes mértékben száműző diéta mellett szól, hogy nem marad éhes, aki ezt betartja és ami a lényeg, néhány hét múlva hat-hét kilóval biztos könnyebb lesz. A rengeteg (nem lisztes) zöldséget, sajtot, húst, tojást tartalmazó étkezés nem tűnik egyhangúnak, ha ügyes a dietetikus.

A diétának nincs különösebb mellékhatása, egyetlen veszélye, hogy egy idő után óhatatlanul kialakul az édesség iránti vágy. Ez pótolható édesítőszerekkel és némi, nem túl magas cukortartalmú gyümölccsel, főleg olyanokkal, amelyek zsírlebontó és emésztést serkentő hatása közismert, mint például a grépfrút és a - - nem konzerv - ananász. A hollywoodi sztárok között régóta ismert ez a diéta, amely nem túl drasztikus és azon a fő elven alapul, hogy nem szabad sokfélét enni egyszerre. Ha kevéssé zsíros húsokat, halat és sajtot fogyasztunk, mindenféle kenyér és kenyérpótló készítmények nélkül, rostban dús és laktató zöldségekkel körítve, akkor biztos a hatás.

Bár az orvosok mindenféle, egyhangú diétát elleneznek és a visszafogott, vegyes táplálkozás hívei, ez utóbbi sokak számára nem biztos tipp a fogyáshoz. Az egészséges, jó génekkel bíró szervezet ugyanis hamar átáll a kevés ételre és egy idő után már nem fogy az ember a mégoly mértékletes, vegyes táplálkozástól sem. A leghizlalóbbak a sütemények, fagylaltok, mártások és mindenféle rakott étel, mert ezek zsírban, fehérjében, étvágyfokozó fűszerben vagy cukorban egyaránt gazdagok. Mindazonáltal - állítólag - még ezektől is lehet fogyni, ha csak egyfélét eszik belőle, aki elszánt: kedvelt hollywoodi diéta (vagy hízókúra?) a fagylaltevés. Az édességek is lehetnek ugyanis diéta összetevők, mivel hamar eltelítődik vele a gyomor és meglepően hamar meg lehet unni, ha csak fagylaltot kanalaz valaki napokig.

A magyar elit körében újabban a házhoz vagy a munkahelyre szállított fogyókúrás menü dívik: az egyik divatos vállalkozás fejenként heti 20-30 ezer forintért fogyaszt. Ezt főleg az egyedül élő tehetős nők veszik igénybe, akik így megszabadulnak a főzés nyűgétől. Akiknek viszont főzniük kell a családra, azok közül csak nagyon kevesen veszik igénybe e szolgáltatást, még ha meg is tudják fizetni.

Az egyik kiút lehet a megújuló energiaforrások (víz, biomassza, szél, napsugárzás, geotermikus, hullámenergia) nagyobb mértékű alkalmazása. Ez azonban csak részleges megoldás. Jelenleg a világ energiafelhasználásának körülbelül 20 százaléka ered megújuló forrásokból. Csakhogy a húszból hat százalékot tesz ki a vízenergia, a többi pedig a tüzelőfa elégetéséből származik. A 14 százalékos biomasszaforrásnak kettős kára is van: egyrészt ugyancsak üvegházhatást fokozó gázokat termel, másrészt az erdők ritkításához vezet. A szél- és a napenergia-hasznosítás nagy hátránya, hogy szakaszos, a belőlük származó energia termelése fluktuál, és nem lehet „bespájzolni”, mert a villamos energia tömeges tárolása még megoldásra váró nagy feladat.

De itt a jövő nagy ígérete: a hidrogénnel táplált üzemanyagcella, melynek több előnye van. Egyrészt, üzemanyaga, a hidrogén, gyakorlatilag korlátlanul áll rendelkezésre bolygónkon, ellentétben például a rohamosan fogyatkozó kőolajjal vagy földgázzal. Másrészt, nem bocsát ki káros gázokat, a reakció végterméke víz. Harmadszor, megoldja az energiatárolási gondokat is. Az úgynevezett regeneratív üzemanyag-cellák például váltakozva használhatók energiatermelésre és tárolásra, és az átkapcsolás ideje mindössze egy másodperc körül jár. Jó a hatásfokuk is. Az üzemanyagcellás gépkocsiban a fűtőanyag energiájának 60-70 százaléka hasznosul, míg a belsőégésű benzinmotornál ez csak 20-25 százalék.

A mérnökök jól tudják, a természet semmit sem ad ingyen, az előnyök mellett számítani kell a hátrányokra is. Ezeket teljesen kiküszöbölni sohasem lehet, legfeljebb minimalizálni a hatásukat. Az üzemanyagcella negatív tulajdonságai közé tartozik, hogy a hidrogén nem, vagy igen kevéssé fordul elő természetes állapotban, valamiből, például metánból elő kell állítani. Ehhez persze energia kell, ami a teljes rendszer hatásfokát máris csökkenti, nem beszélve arról, hogy például környezetterhelő szénerőműből származó energiát kell hozzá használni. A hidrogén tárolása sem egyszerű, többnyire összenyomott állapotban, esetleg cseppfolyósítva oldható meg. Például a hidrogénhajtású autók tankjában vagy 700 atmoszférás nyomáson, vagy folyékony állapotban, mínusz 253 fokra lehűtve tárolják az üzemanyagot, ami drága, nem túl biztonságos, nagy a berendezés súlya, és a tárolás maga erősen érzékeny a hőmérséklet-ingadozásokra. Mindent összevéve: jelentős járulékos felszereltséget igényel. Jelenleg egy ilyen autó mintegy tízszeresébe kerül azonos szolgáltatású benzinmotoros társának. Ez persze csak átmenetileg lehet érv, mert ha beindul a tömeges termelés és használat, az árak meredeken esnek. Jó példaként gondoljunk csak a PC-kre, a CD és DVD eszközökre, a mobiltelefonra!

Az autóközlekedés nagy üzlet és egyúttal nagy ellenfele is a környezetnek. Mert mi van, ha a mostaniak mellé olyan, erősen fejlődő országok, mint a hatalmas népességű Kína vagy India is felzárkóznak? Kínában jelenleg 17 millió autó fut az utakon, de ha el akarnák érni a német fejenkénti járműsűrűséget, akkor több mint harmincszor ennyire, kb. 580 millióra lenne szükségük. Márpedig miért ne lehetne nekik ugyanolyan igényük rá, mint a fejlett világnak?

Az üzemanyagcellás megoldások nagyon ígéretes üzletnek látszanak, amit bizonyít, hogy a kőolajból táplálkozó ágazatok óriás vállalatai rendkívül nagy erőkkel startoltak rá. A kőolajipar egyik vezető hatalmassága, a Shell a hidrogénkinyerő és tisztító eljárások kutatására már eddig is 7 millió dollárt költött, a Daimler-Chrysler és a General Motors autóipari óriás pedig egy-egymilliárd dollárt fordított üzemanyagcellás gépkocsik fejlesztésére.

Az erőfeszítések ellenére a fejlesztések üteméből egyelőre az jósolható, hogy még legalább 15-20 év kell az üzemanyagcellákkal hajtott gépkocsik technikai beéréséhez, és jelentékeny szereplővé válásához. Máris igen nagy üzletnek látszik viszont az elektronika, különösen a mobil ága. Jelenleg a hordozható készülékeknél talán a legnagyobb gondot energiaellátásuk okozza. Az akkumulátorok lényegében elérték fejleszthetőségük csúcsát, energiasűrűségük már csak igen kis mértékben növelhető. Úgy tetszik viszont, hogy a mini üzemanyagcellás tápegységek már egy-két éven belül alkalmazásra éretten jelenhetnek meg. Óriási előrelépés lenne, ha a mostani mintegy háromórás működés helyett folyamatosan ellátó tápegységünk lenne laptopunkban vagy mobiltelefonunkban. De helyhez kötve is jó szolgálatot tehetnek az üzemanyagcellás energiatárolók, a bankoktól kezdve a repülőterekig, kórházakig. Nyilván nem véletlen, hogy az augusztusi nagy amerikai áramkimaradáskor az üzemanyagcellákat fejlesztő és gyártó Beacon-Power vagy a Fuelcell Energy cégek részvényeinek árfolyama hirtelen 30 százalékkal ugrott felfelé.

Önkéntes száműzöttféle J. M. Coetzee dél-afrikai regényíró is, az idei irodalmi Nobel-díj kitüntetettje. Az egyetemet otthon végezte, de huszonkét éves korától kezdve idegenben dolgozik és tanít, jelenleg is a Chicagói Egyetem professzora, illetve az ausztráliai Adelaide egyetemén tudományos főmunkatárs. Hazájában, az apartheid Dél-Afrikájában sohasem volt számára hely: regényei közül többet is betiltott a cenzúra. Az ottani rendszerváltás óta persze jobb a viszony közte és hazája között, bár nem felhőtlen; élete és munkája pedig a jelek szerint tartósan a külföldhöz köti.

Coetzee és Márai a rangos és világszerte mértékadóként ismert és olvasott amerikai könyvszemle, a The New York Review of Books lapjain találkozott. Ebbe a lapba – irodalomtudósok, történészek, zeneesztéták stb. mellett – írók is dolgoznak, Coetzee is gyakran tesz itt közzé kritikát, pontosabban (jellegzetes angol– amerikai műfaj!) recenzióesszét.

Ilyen recenzióesszé volt terjedelmes cikke Márai Sándorról, A történelem balekja című dolgozat. Megírására A gyertyák csonkig égnek amerikai megjelenése adott alkalmat (Amerikában a német kiadás címe, a Die Glut nyomán az Embers, azaz a Zsarátnokok címet kapta), Márai váratlan európai sikere, amely előtt sokan tanácstalanul álltak. „Hogy mitől lobbant lángra az érdeklődés Márai iránt napjaink Európájában, erre nem könnyű magyarázatot találni” – írja erről Coetzee. „A kilencvenes években öt könyve jelent meg franciául, de néhány tiszteletteljes kritikától eltekintve nem volt visszhangjuk. Aztán 1998-ban Márai hirtelen felkerült az olasz bestsellerlistákra. Az Embersből, amelyet Marcel Reich-Ranicki, a kritikus-impresszárió reklámozott széltében-hosszában, hétszázezer kemény fedelű példány kelt el német fordításban. »Új mester – írta a Die Zeit egyik kritikusa Márairól –, akit a jövőben együtt fogunk emlegetni Joseph Rothtal, Stefan Zweiggel, Robert Musillal, s még ki tudja, ki mindenkivel halványuló emlékű félisteneink közül, talán még Thomas Mann-nal és Franz Kafkával is.«” Ezt Coetzee túlzásnak tartja, bár a könyv diadalútja azóta is töretlen, az elmúlt néhány év során harmincnál is több nyelvre fordították le, ma már például koreaiul is olvasható.

Természetesen Coetzee is az Emberst veszi szemügyre először. Tömör jellemzést ad a regény formájáról és elbeszéléstechnikájáról: „Az Embersben szinte semmi sem történik. Krisztina árnykép csupán, Konrád merő némaság. A kisregény valójában nem több, mint annak eszköze, hogy Henrik hangosan gondolkodhasson arról, hogy miféle alakváltozatokat ölthet a féltékenység, és kifejthesse életfelfogását. Az olvasónak az az érzése, hogy egy színdarab – helyenként suta és nehézkes – regényátiratát olvassa.”

Ezután az öreg tábornok gondolkodásának és szellemiségének bemutatása következik. „Henrik egy sor témáról kifejti gondolatait: a nemrég kitört háborúról (a tébolyult világról); a primitív népekről (ők legalább nem veszítették el az ölés szentségének érzetét); a férfierényekről (hallgatás, magány, az adott szó sérthetetlen becsülete); a barátságról (olyan érzés ez, amely csupán férfiaknak adatott meg; magasabb rendű a nemi vágynál, mert nem követel viszonzást vagy jutalmat); és a vadászatról (ma már csupán ebben élhetik ki a férfiak a »tilalmas vonzást«, annak – önmagában se nem jó, se nem rossz – ösztönét, hogy diadalmaskodjunk az ellenfél, a másik felett).”

Coetzee ezzel szemlátomást a regény értelmezésének alapkérdéséhez ért: hogyan is értelmezzük Henrik eszmerendszerét és életfelfogását, és mi ezekről magának a szerzőnek, Márai Sándornak a véleménye? „Henrik nem csupán egy zsémbes öreg kvietált katonatiszt, hanem az is kiderül róla, hogy valamiféle vulgarizált Nietzschének a tanítványa is, a mit sem változott és változásra képtelen európai katonai elit étoszának és ezen étosz homoerotikus kultuszának a foglya. Az Embers egyik lehetséges olvasatban ironikus mű, azért íródott, hogy világunk Henrikjei saját szavaikkal leplezhessék le magukat előttünk. Hogy ez az olvasat működjék, ahhoz persze valamiféle hibátlan csalásként és az olvasó felültetéseként kell elfogadnunk a művet, amelybe Márai saját hangjából – mégpedig Márai szándéka szerint – semmi sem szűrődik be, Henrik otromba gondolkodását viszont az ehhez a gondolkodáshoz illő közhelyes nyelvezet képviseli.” De az esszé írója nem biztos benne, hogy ez az egyetlen értelmezés. „Lehetséges másmilyen olvasata is ennek az enigmatikus könyvnek – enigmatikus, mert annyira elszántan nincs semmi köze a korhoz, amelyben íródott –, de ebben az olvasatban nagyobb súllyal esne latba Márai pesszimizmusa: kétségei, hogy ismerhetjük-e egyáltalán a másik embert, és annak a sztoikus elfogadása, hogy mások sem ismerhetik őt. »Az irodalomban, mint az életben – írja Föld, Föld!… című memoárjában – csak a hallgatás az őszinte. Ha az ember feladja legrejtettebb titkát, az Énjét adja fel, megszűnik önmaga lenni.« Még ha az öreg tábornok a lelke mélyén meg is van győződve arról, hogy ő nem az a császári gárdatiszt-karikatúra, amelynek mutatkozik, nem szabad tiltakoznia, végig kell játszania ezt a szerepet. Vagy ahogy Márai írja: »Az ember élete során nemcsak cselekszik, beszél, gondolkodik és álmodik, hanem hallgat is valamiről – egész életünkben hallgatunk arról, aki vagyunk, akiről csak mi tudunk, és amit nem lehet senkinek sem elmondani. De mi tudjuk, hogy az, akiről és amiről hallgatunk, az ’igazság’: mi vagyunk az, akiről hallgatunk«.

Ebben az olvasatban talán Konrád, aki egyszerűen nem hajlandó bocsánatot kérni vagy mentegetődzni, és Krisztina, aki attól a végzetes naptól kezdve haláláig nem szól a férjéhez (»volt jelleme«, jegyzi meg Henrik elismerőleg), maradnak igazán hűek önmagukhoz.”

Coetzee ezután röviden érinti az Eszter hagyatékát, majd tömör életrajzi vázlatot ad Márai pályafutásáról.

Ezt követően rátér Az egy polgár vallomásaira, melyet szintén német nyelvű változatban ismert meg. Látható érdeklődéssel olvassa Márai korábbi, „kis” száműzetésének a krónikáját, de leginkább a könyv első részét: a kassai gyermek- és kamaszévek rajzát, a szülőváros és a családi otthon megidézését dicséri némi nosztalgiával a hangjában. Aztán így ítél pontosan, tárgyilagosan, egyben szigorúan: „Szépprózai elbeszélésként az Egy polgár vallomásai epizodikus mű, melyből hiányzik a drámaiság. Memoárként, a húszas évek berlini és párizsi művészvilágának a rajzaként fogyatékos a megfigyelésekben és felszínes az ítéletekben. Akkor járunk a legjobban, ha annak olvassuk, aminek a címében hirdeti magát: egy fiatalember hitvallásának, aki kipróbálta a hontalan bohéméletet, és aki – látván az olaszországi és németországi nyugtalanító fejleményeket – újra megbizonyosodik arról, amit mindig is tudott: hogy ő – minden lényegi összefüggésben – egy kihalófélben lévő állatfajtához tartozik, az Osztrák–Magyar Birodalom progresszív polgárságához.”

Most már csupán a Naplók vannak hátra. Coetzee tisztában van jelentőségükkel. „Magyar körökben a jelek szerint az a közmegegyezés, hogy Máraira igazából naplói hat kötetének az írójaként fog emlékezni az utókor” – írja. Sajnos – teszi hozzá – ezek a kötetek „még nem férhetők hozzá angol fordításban; a nemrégiben megjelent német fordítást egyébként keményen bírálták a hanyag és gondatlan szerkesztői munka miatt”. Megjelent viszont a naplókkal rokon Föld, Föld!… „egy Budapestről származó gyenge fordításban, Memoir of Hungary 1944–1948 (Memoár Magyarországról 1944–1948) címmel”. „Amíg nincsenek meg a naplók és/vagy több szépprózai mű angolul, a Föld, Föld!… az a jelentősebb Márai-mű, amelyhez az angolul olvasók hozzáférhetnek, és az író művének értékelése is szükségképpen erre kénytelen hagyatkozni.”

Coetzee igen érzékletes képet ad a könyvről. Hatásosan érzékelteti például az amerikai olvasóval annak az 1944-es időszaknak a súlyát és érdekességét, amikor „Márai néhány hétig kénytelen volt orosz katonákkal megosztani villáját egy Budapesttől északra fekvő faluban”. Mint írja, „a karcsú és elegáns közép-európai férfinak (aki épp Spengler könyvében, A Nyugat alkonyában mélyed el) és az orosz, kirgiz és burját parasztlegényeknek ez a kényszerű együttléte – nyelvileg elemi szintű beszélgetéseiket egy csehül tudó magyar nő tolmácsolta – mindkét fél számára megvilágító erejűnek bizonyult”.

Végül így foglalja össze véleményét a könyvről és alkotójáról: „A Föld, Föld!… sokkal többet fed fel írójáról, mint az Egy polgár vallomásai. Ha önmagáról van szó, Márai teljesen őszinte: akárcsak a magyar elit többi tagja, ő sem tudott alkotóan reagálni a huszadik század válságos pillanataira. A polgári értelmiség karikatúrájaként viselkedett, egyformán lefitymálta a jobboldali és a baloldali csürhét, és a maga privát örömeiben keresett menedéket.

De, fűzi tovább a gondolatot Márai, ez még nem jelenti azt, hogy Európa polgárságát a történelem szemétdombjára kellene hányni. Az identitás nem tisztán privát ügy. Nem csupán titkos énünkkel vagyunk azonosak, hanem avval a karikatúránkkal is, amely a társadalmi térben él és működik. S különben is »nemcsak én voltam karikatúra… a két világháború között, hanem volt valami karikatúraszerűség a magyar életben, az intézményekben, az emberek szemléletében, mindenben«.”

A recenzióesszé végén Coetzee kitekint a hirtelen támadt Márai-divatra és annak kevésbé rokonszenves kísérőjelenségeire. „Az Emberst Carol Brown Janeaway fordította, de nem a magyar eredetiből, hanem másodkézből, német fordításból – szakmailag igencsak megkérdőjelezhető eljárás ez. A könyvhöz mellékelt reklámcélú tájékoztató újracsócsál néhány untig ismételgetett valótlanságot Máraival kapcsolatban: hogy az Embers 1999-ig »ismeretlen volt a mai olvasók előtt« (valójában 1950-ben megjelent német fordításban, 1958-ban pedig francia változatban; az utóbbit 1995-ben újra kiadták); hogy amikor a kommunisták hatalomra jutottak Magyarországon, »könyveinek minden példányát az utolsó szálig megsemmisítették« (ellenkezőleg, a készleteket Nyugatra exportálták, és ott eladták, azaz könyvei valutát termeltek Magyarországnak).”

Majd a konklúzió következik, Márai higgadt megítélése. „Hogy az Embers tömegsikere megismétlődik-e az Egyesült Államokban, ez egyelőre a jövő titka. Jó lenne persze, ha az amerikai olvasók nem dőlnének be a reklámkampány túlzásainak, és a maga értékén fogadnák el Márait (persze annak a viszonylag kevésnek az alapján, ami Magyarországon kívül tudható róla): kisebb formátumú és meglehetősen régimódi regényírónak, a sötét 1940-es évtized mélyenszántó krónikásának és egy letűnő társadalmi osztály bátor szószólójának.”

A szakszervezetek évek óta követelik hogy a jelenlegi 40 órás munkahét 38 órára csökkenjen valamint azt, hogy december 24-e is munkaszüneti nap legyen. A munkaadói érdekképviseletek számításai szerint minden újabb fizetett ünnepnap 15 milliárd forint bevétel nélküli kereseti- és járulék kiadást jelentene a vállalkozásoknak ezért folyamatosan visszautasítják a javaslatot. Indoklásuk szerint csupán a heti félórás munkaidő-csökkentés 40-45 milliárd forinttal növelné a vállalkozások kiadásait. A nyugati országok többségében már 35 órás a heti munkaidő. A munkaszüneti napok száma Ausztriában 15, Németországban 12, Angliában pedig 11.

A kétéves Pax Televízió sajátos profilját a kultúra közvetítésével bővítené ki. A Pax nemrégen ünnepelte második születésnapját. Az idei évben új m?sorstruktúrával jelentkezik. A szerkesztők tervei szerint egyre több háztartásban.
/Fotó: Bár a Pax Tv nincsen igazán rózsás gazdasági helyzetben, az igényességrôl nem akar lemondani - fotó: Dezsô Tamás/
Akik figyelik a Pax Tv kínálatát, eljuthatnak az imádság, a csend fellegváraiba, a kolostorokba, Pannonhalmától Egyiptomig. Megtudhatják, hogyan illeszkedik be egy zsidó család a helyi közösségbe, és hogyan vezet kóser háztartást a marrakeshi tarka világban. De megismerkedhetnek India templomaival, a taoista bölcsek és Buddha tanításaival is, a hindu ünnepekkel vagy az iszlám tradíciókkal.
"Vallási, tematikus csatorna helyett inkább sajátságos kulturális-ismeretterjesztő adónak nevezném a Pax Tv-t. A szerkesztőség szándékait leginkább ez fejezi ki” - kezdte a csatorna bemutatását Varjasi Farkas Csaba, a Pax Tv főszerkesztője. "A kereskedelmi televíziózás ütötte ?rt szeretnénk betölteni a vallási m?sorokkal, ezek nem a felekezetről szólnak saját tagjaikhoz, hanem igyekeznek mindenkit megszólítani. Az Országos Rádió- és Televíziótestülettel (ORTT) közm?sor-szolgáltatóként kötöttünk szerződést, m?soridőnk 80 százalékát töltik ki a vallási témájú adások. A történelmi egyházakkal kiváló kapcsolatot ápolunk, de mellettük több alapítvány és missziós tevékenységet végző szabadegyház is elküldi nekünk a m?sorát. A történelmi egyházak eleinte tartózkodók voltak irányunkban, de soha nem zárkóztak el. Aztán belátták, minden vallásban az értéket igyekszünk bemutatni, rájöttek, hogy ez olyan pozitív fórum, ahol ők is megnyilatkozhatnak.”
A Magyar Katolikus Püspöki Kar (MKPK) még a múlt év októberében támogató levelet küldött az Antenna Hungáriának és a UPC-nek, arra kérve a két szolgáltatót, hogy vegyék be csomagjaikba a Paxot - tudtuk meg Juhász Judittól, az MKPK sajtófőnökétől. Amint megjegyezte, sajnos sem ő, sem munkatársai nem tudják fogni az adást, de a m?sortervekből az számukra mindenképpen kiderül, hogy a programok jól tükrözik az ökumené gondolatát. Reményteljesnek, ígéretesnek és pozitívnak tartjuk a csatorna tematikáját - jegyezte meg Juhász, hozzátéve, hogy a szerkesztők keresik a kapcsolatot a püspöki karral.
Legutóbb ORTT-támogatásból készült egy 52 részes hittansorozat, amelyhez a katolikus egyház adott szakanyagot. De kapnak m?sorokat hazai m?helyektől is, például a jezsuiták amatőr filmfesztiváljának győztes alkotásait ugyancsak vetítik.
Csoma Áron, a református egyház szóvivője szerint azért is fontos és hiánypótló a Pax, mert bővíti a kereskedelmi adókkal szembeni választékot. Úgy látja, a politikamentes adó hívőknek és nem hívőknek egyaránt kínál m?sorokat.
Hafenscher Károly, az Magyarországi Evangélikus Egyház országos irodaigazgatója úgy látja, a Pax Televízió evangélikus vonulata nem túl erős, szerinte egyértelm?, hogy a katolikus egyházzal több m?sor foglalkozik. "Ôszintén megvallom, nem nagyon intenzív a kapcsolatunk a csatornával, bár azt gondolom, az együttm?ködés kiépítésének megvan a lehetősége” - fogalmazott. Az egyházaknak Hafenscher szerint a mai világban szükségük van PR-tevékenységre. A Pax rétegtelevízió, az evangélikusok pedig inkább arra törekednének, hogy a nagyobb médiumokban jussanak m?soridőhöz. Hafenscher példaként említette a Mindentudás Egyetemének közvetítését, amelyben Gáncs Péter evangélikus püspök tartott előadást.
"A Pax élvezi a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) erkölcsi támogatását, de anyagit sajnos nem tudunk adni” - mondta érdeklődésünkre Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató. A Mazsihisz hitelesnek és fontosnak tartja az adót, ám mint Zoltai megjegyezte, muszáj a csatornának magának találnia valamilyen forrást, mert az egyházak sajnos nem képesek támogatni. A Krisna-tudatú Hívők Közösségével eddig nem vették fel a kapcsolatot a Pax tévések, bár többször jelezték, hogy szeretnék bevonni m?soraikba a közösséget - mondta Danka Krisztina ügyvivő. A Buddhista Misszió sajtószóvivője, Sipos Zoltán szintén nem tud róla, hogy megkeresték volna a missziót a paxosok. Varjasi Farkas főszerkesztő is elismerte, hogy a hazai buddhistákkal és a krisnásokkal egyelőre lazább a kapcsolatuk, inkább külföldi sorozatok segítségével mutatják ezeket a vallásokat az adón.
A Pax ugyanis minden vallási irányzatot elfogad, az a lényeg, hogy az egyházak ne sértsék egymást a róluk készült filmekben. A Pax Televízió indulásakor a tulajdonosok rengeteg külföldi ismeretterjesztő sorozatot vásároltak, ám évről évre egyre sz?kösebb keretből gazdálkodhattak a m?sorkészítők. A nehézségek ellenére belső gyártásban készül a kínálat 15-20 százaléka. Előfordul m?sorcsere is, a külföldi gyártóknak a sugárzási jogért cserébe sok esetben szinkronizált anyagokkal "fizet” a csatorna. Varjasi Farkas szerint a hagyományosan erős missziós tevékenységet végző evangélikusok és általában a protestáns egyházak a legaktívabb "m?sorküldők”. A Pax Tv-nek szüksége is van rájuk, mert az ökumenikus adó folyamatos anyagi nehézségekkel küzd. 2003 nyarán többhavi bérükkel tartoztak a munkatársaknak, az új m?sorokat pedig már képtelen volt finanszírozni a tulajdonos, így a gyártásban dolgozók felét elküldték. Jelenleg tízfős csapattal m?ködtetik a televíziót. A főszerkesztő mindezek ellenére bizakodó. "Februártól a programigazgatóval, Kuczogi Szilviával új m?sorstruktúrát tervezünk, ebben az esélyegyenlőség kérdései is helyet kapnak majd. Havi ötven percben Láthatatlan állampolgár címmel a fogyatékkal élők mindennapjairól és hitéletéről láthatnak riportfilmeket a nézők. Minden epizódban más-más problémakört dolgozunk fel, például, hogy mit jelent a családban és a munkahelyen vaknak vagy mozgássérültnek lenni. Az új sorozat mellett strukturáltabb m?sorkínálattal is jelentkezünk a főm?soridőben. A hétfő a zene napja lesz, komoly-, könny?- és világzenei produkciókkal, a kedd a Mindentudás Egyeteméé, szerdán valamelyik világvallással foglalkozunk, csütörtökön szórakoztató m?sorok kerülnek az esti adásba. A hét többi napján pedig a zsidó-keresztény kultúrkörrel foglalkozó magazinokat sugározzuk majd.”

2001 decemberében debütált a Pax Televízió. A vallástörténeti, vallásfilozófiai és kulturális ismeretterjesztő csatorna kezdetben mindössze kétórás m?soridővel jelentkezett. Hasonló vállalkozásra mindeddig az egész világon nem volt példa, az amerikaiak és a németek is csupán felekezetekhez köthető adókat m?ködtetnek. A Pax Tv m?soridejét fokozatosan növelték tulajdonosai, az erdélyi médiavállalkozó, Ferenczy Károly és a Filmmúzeum csatornát is birtokló (Prokopp Dóra és Krasznai János házaspár nevéhez köthető) Napocska Kft. A Pax eleinte a Filmmúzeum bázisára és szerkesztőségi gárdájára épített, ám annak vitatott gyakorlatától eltérően nem a köztévé archívumából vásároltak fillérekért a m?sorkészítők, hanem a külföldi filmbörzéket járták. A ökumenikus célú, vallási témájú adások fél év elteltével már 14 órában kerültek képernyőre, és 400 ezer háztartásba jutottak el. Egy évvel a bemutatkozás után azonban a két befektető viszonya megromlott, a Pax Tv Rt. - a csíkszeredai és székelyudvarhelyi városi televízió mellett helyi újságot és rádiót is m?ködtető - Ferenczy Károly százszázalékos tulajdonába került át. Az eredeti elképzelés a politikailag semleges vallási és kulturális televízióról azonban nem változott. Sőt a magyar sikeren felbuzdulva 2002 decemberében Romániában is beindult az ottani Pax-csatorna.