Egy esztendő a nyolcszázból

A nappalok azért vannak, hogy küzdjön az ember. Az ünnepek azért, hogy emlékezzen. Nyolcszáz év nagy idő. Kópháza a hét végén ünnepelt. Ünnepelte a múltat, a jelent, a nyolcszáz esztendőt.

- Házhelyet keresünk - mondom az Ikva hídján ballagó öregnek, aki előbb arról beszél, ha befelhősödik az ég, alig lát, gyenge a szeme.

- Házhely az nincs.

De ezt mondja a polgármester, Pilsits Mária is, aki tizenhárom éve áll a település élén, s aki legalább olyan szigorú, fegyelmező ember, mint a község tizenkettedik iskolamestere, Nakovich Mihály (1874-1900) kántortanító, aki sokat tett a horvát nyelvért, írt tankönyvet, népdalokat adott közre, szerkesztett kalendáriumot.

- Az utolsó két házhelyet idén adtuk el, korábban huszonnégyet értékesítettünk, négyzetméterenkét kétezerötszáz forintért. Közművesített a terület, a házakhoz aszfaltizott út vezet. Sokan telepedtek le nálunk, szerencsés a község fekvése, van gáz, kiépített csatornahálózat, fogorvosi rendelőnk, gyermekorvosunk, háromcsoportos óvodánk hetvenkét gyerekkel, felújított és három tanteremmel bővített iskolánk - a nyolc osztályban százötvennégyen tanulnak, horvát és német nyelvet meg számítástechnikát is -, van felújított orvosi rendelőnk, hatvanmillió forintért épített művelődési házunk, és ügyes vállalkozóink vannak, akikre mindenben számíthat az önkormányzat.

Helyi vállalkozók építik az új tornacsarnokot - a falak már állnak -, a munka huszonhét millió forintba kerül, hetet a megyei területfejlesztési tanácstól kaptak rá . Kétezerben adják át, augusztus huszadikán.

Eddig se álmokról volt szó - álmok persze kellenek -, hanem a munkáról, maradandó alkotásokról, az értékek közvetítéséről. Nos, az ünneplő Kópháza sok mindenben tud példát adni, kulturális, szellemi értékekben, a falukép alakításában. Díszkutat avattak, a savanyúkút nemcsak a századfordulóta emlékezteti a helyieket, hanem arra is, hogy összefogással, akarattal mennyi minden lehetséges.

- Most még az utakkal bajlódunk, a vízelvezetéssel, az árkok lefedésével - gyújt cigarettára Pilsits Mária. - A Temető és a Határőr utcában befejeződtek a munkák, a Kossuth utcában még nem. Az utóbbi években igen sokat költöttünk utakra, a lakók önkéntes hozzájárulással segítettek.

Sokat kezdhetnénk a számokkal, a milliókkal, de csak-csak ide keveredünk vissza, munkához, tudatossághoz, egymás megbecsüléséhez, a honerősítéshez. Kópházát a nevezetes évforduló évében 1874-en lakják - a hatvan éven felüleik száma háromszáznégy -, a két legidősebb, Payrits Mátyásné (90) és Tauber János (91) volt téesz-elnök, a legfiatalabb Frühwirth Martin, aki szeptember tizedikén született, második gyerek a családban. A Horvát Egyesület elnöke Payrits Ferenc iskolaigazgató, titkára Völgyi Géza, az ifjúsági szervezet vezetője Klemensits Ingrid, aki Egerek címen horvát musicalt írt - erről majd külön szólunk -, sok helyen és nagy sikerrel mutatták be az alsó tagozatos iskolások, készül a folytatás.

Az idei évhez a krónikás azt is feljegyezheti: díszpolgári címet (posztumusz) kapott dr. Wéber István orvos, Pro Urbe-díjas lett Pilsits Mária.

Kópházán gazdag örökség kamatozik, mert méltók rá az örökösök, s én csak azt tudom tanúsítani, hogy az itteniek mindig jó sáfárai voltak a gazdagságnak. Elég csak az október 24-ig látható falutörténeti kiállítást felemlegetni. Összegyűjtöttek mindent, ami alkalmas arra, hogy a nyolcszáz évet idézze, tudva jól, velük él, ami a jövőre érdemes volt, formálja a maiakat, része az életüknek.

Az Ikva-híd korlátján virágládák.

Néha erős legények - helyiek? vidékiek? - ezeket beledobják a vízbe, de ha valakit rajtaér a polgármester, hát annak annyi. Közben arra gondolok, jártam én Payrits Mátyáséknál. Sopronba hordta a tejfölt kedden és szombaton. Ő az? Akinek az esküvője 1936-ban volt, május 13-án?

Vincze János