CyberPress
közéleti magazin
cyberpress@sopron.hu
2024. március 29., péntek, Aguszta napja


Irodalmi Kávéház

Intranet Galéria

Apróhirdetések

Képeslapok

Soproni Képindex

Polgármesteri Hivatal

ZÓNÁK
Főoldal
Lapszemle
  Lapszemle
Kultúra
  KultúrVáros
  Lélektől lélekig
  SzínházVilág
  Soproni Ünnepi Hetek
  Borváros
Regionális kulturális programajánló
  Színház
  Kiállítás
  Rendezvények
  Hangverseny-Zene
Cyber Kurír
  Hírek - események
  Szomszédvár - Régió
  Soproni Snassz
Európai Unió
  EU
Cyber hírek
  Közélet
  SopronMedia
  Városháza
  Sport
Szórakozás
  Fesztiválgájd
  HangFal
  Mi1más
  Diákélet - diákszáj
  ViccGödör
Gazdaság
  Kereskedelmi és Iparkamara
Sport - szabadidő
  Sportcentrum
  Száguldó Cirkusz
Tudomány-technika
  Űrvadász
  Egészség
Környezet
  Borostyán
  Egészség

Lapszemle  

Csúcsra járók és csúcsról álmodók
Szendrő Szabolcs természetfotó-kiállítása a Pillanat Galériában
www.nol.hu • Szerző: Trencsényi Zoltán

Nagy hegy – kis ember
Mert ilyen az ember. Ha kell, tiszteletlenül kíváncsi. Kutató hegymászók egy csoportja néhány évvel ezelőtt például felmászott a Mount Everest északi gerincére, túrta a havat, kapirgálta a jeget, és addig nem nyugodott, amíg rá nem lelt valahogy George Mallory 1924-ben jégbe fagyott holttestére, amely kevéssel a 8848 méteres csúcs alatt feküdt, és amellyel kapcsolatban a mai napig sem tudja senki: Mallory a csúcsra igyekezvén vagy onnan visszatérve lelte-e halálát. A kutatók remélték, hogy a legendás hegymászó szövetkabátjának zsebében találnak egy fényképezőgépet, abban egy tekercs, elő nem hívott filmet, és egy csúcson készült fotóval vagy éppen annak hiányával hitelt érdemlően bebizonyíthatják majd, hogy Mallory járt-e elsőként az Everest csúcsán, vagy ahogy általában tudjuk: Sir Edmund Hillary és a nepáli Tenzing Norgay.

A néhány évvel ezelőtti akció végül nem bizonyított semmit, ám Szendrő Szabolcs hegymászó és természetfotós szerint ez így van rendjén. Azt mondja: nem kell mindent tudnunk, a természet őrizze csak titkait. Szinte mindegy is, hogy kinek sikerül elsőként, sőt, kinek sikerül egyáltalán felérnie egy-egy csúcsra. Van, akit közel enged magához a természet, és van, akit nem. És azt is mondja még: akárhogy szeretnénk is hősök meg nagy győztesek lenni, bizony csak betolakodók vagyunk a hegyek világában.

Szendrő Szabolcsnak hihetünk. Ma már ugyan legfeljebb barátai unszolására és a fényképezés kedvéért vállalkozik egy-egy útra („a barátaim utakat szerveznek, hívnak, én meg néha elgyengülök”), korábban viszont húsz évig küzdött a felhők fölé nyújtózkodó hegygerinceken. Felmászott a Himalája tibeti részén található 8201 méter magas Cho-Oyura, valamint a Kedar Dome tetejére, amely ugyan „csak” 6800 méter magas, ám keleti falán elsőként éppen az a magyar csapat jutott fel, amelynek ő is tagja volt.

Most kéne valahogy ideírni azt a mondatot, hogy Szendrő Szabolcs a fent említett sikereket nem mellesleg úgy érte el, hogy tizenhat évesen, egy buta vonatbaleset következményeként az egyik lábát térd alatt elveszítette. Jó, kizárólag a tényszerűség miatt ideírtuk, de több okból sem szívesen. Maradjunk a legfontosabbnál: Szendrő Szabolcs sohasem hivatkozott erre az életben, és a hegyek között sem. A balesete után is teljes életet élt, és hegymászóként sem teljesített kevesebbet, mint teljesen egészséges társai, sőt.

Bizonyos értelemben többet vállalt. Fényképezett ugyanis. Fotografált az alacsonyabb vidékeken, és fotózott a csúcsok közelében. Ott, ahol már a testi és a lelki energia minden molekulája kincs. A társai mentek, ő megállt, kicsomagolta ménkű nagy és nehéz 645-ös Mamiya gépét, előhalászta a csomagból az állványt, aztán fényt mért, komponált, exponált, majd felszerelését ismét a hátizsákba pakolta, és a többiek nyomába eredt. Természetfotós barátai is gyakran kérdezték tőle, ha már ilyen megszállottan fotografál, miért nem visz kisfilmes, netán tenyérnyi, digitális masinát. Könnyebb volna kezelni ezeket, ráadásul azonnal tudná az eredményt. Nem kellene izgulnia, hogy sikerültek-e a felvételek ott, ahová egy életben, iszonyú szenvedések árán, talán egyszer jut fel az ember.

Szendrő Szabolcs ilyenkor csak mosolyog, az említett Mallory-kutatást idézi, és azt mondja: Nem kell mindent tudni, és nem kell mindig biztosra menni. Ha a fotózásról kérdezik, általában elmondja azt is, hogy ő a természet gyönyörűségeit kedveli, nem örökíti meg a hegymászók küzdelmét, a Himalájában szétszórt szemetet és a pórul járt hegymászók tetemét. Azt mondja, ő az életben is a szépre koncentrált, és a hegyekben is mást lát, mint egy vérbeli riporter.

Tényleg mást lát.

Bizonyság erre a Marczibányi Téri Művelődési Központban megrendezett kiállítása is, amelyen az általa készített természetfotók egy része látható.

Hótól habzó hegyek Nepálban. Eget szurkáló jégtornyok Tibetben. Erekkel behálózott, emberi alkarra hasonlító folyóvölgyek Tien-san vidékén. Kihalt bolygót idéző köves tájak a Sínai-félszigeten. A nagy hegyek égnek dörgölőző ormain fölfelé igyekvő parányi emberek, hősök vagy csak lelkes próbálkozók, elsők vagy másodikak, csúcsra járók vagy csak csúcsokról álmodók; egyre megy.

Nagy hegyek – kis emberek.

Valamivel kisebb nagyításban képek a Dunakanyarból is, csak hogy tudjuk: nem kell a csillagok közé igyekeznünk és hőssé válnunk ahhoz, hogy kapjunk valami szépet a természettől.


Élénk az érdeklődés a magyar irodalom iránt külföldön
Több pénzre lenne szükség a fordítások támogatásához
www.mno.hu
Szilágyi Kata
Egyre több külföldi székhelyű kiadó nyújtja be pályázatát a Fordítástámogatási Alaphoz, amely hazánkban egyedüliként támogatja a magyar klasszikus és kortárs irodalom más nyelvekre történő fordítását. Tavaly összesen harminc millió forintot osztottak szét a pályázók között. Az érdeklődés egyre nagyobb, ezért ez az összeg kevésnek bizonyul.

A saját nemzeti irodalom népszerűsítését és más nyelvekre való fordítását ma már Európában, elsősorban az Európai Unión belül szinte minden ország központi költségvetése támogatja. Az elsők között szerepel Franciaország, Hollandia és a skandináv országok, ahol már több mint 15 éve működik a fordítástámogatás. Ezekben az országokban jelentős összegeket fordítanak erre a célra, meglehetősen nagy apparátusokat működtetve. Észtországban és Litvániában az utóbbi években jött létre nemzeti irodalmat ismertető és támogató intézmény. Hazánkban 1997-től működik a Fordítástámogatási Alap és Irodalmi Információs Központ, körülbelül Csehországgal, Lengyelországgal, Írországgal és Szlovákiával egyidőben hozták létre. Mára azonban a fordítási költségekre felhasználható összeg, valamint a szervezet mérete tekintetében az utolsó helyen áll Magyarország - derül ki a Fordítástámogatási Alap legfrissebb összefoglalójából.

Hazánkban a fordítások anyagi támogatásával más intézmény nem is foglalkozik a Fordítástámogatási Alapon kívül, igaz, a Nemzeti Kulturális Alapprogram működése első éveiben kiírt ilyen pályázatot, de a külföldről való igen bonyolult pályázati eljárás miatt nem sokan vették igénybe ezt a lehetőséget. Egyedül a balatonfüredi Magyar Fordítóház segíti közvetlenül a fordítókat: a külföldön élők ösztöndíjak révén tudnak itt dolgozni egy-két hónapig, és szükség esetén konzultálhatnak a magyar szerzővel is. A Fordítóház emellett tavaly francia, spanyol és horvát nyelvi szemináriumokat is rendezett. Ezen kívül a József Attila Kör minden évben nagysikerű, tíznapos fordítótábort szervez Gödöllőn.

A Fordítástámogatási Alap feladata a magyar irodalom külföldön történő jobb megismertetése. Ezt a célt egyrészt a külföldön megjelenő fordítások anyagi támogatásával éri el, másrészt pedig információs és promóciós munkával. A külföldi kiadóknak elosztható pénzkeretet a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma biztosítja, a működési költségek nagyobb részét pedig a múlt évig az Alapítvány vállalkozása termelte ki, amely megszűnt.

Tavaly összesen 128 pályázat érkezett a Fordítástámogatási Alaphoz, vagyis 97 millió forintot igényeltek a külföldi központú kiadók. Ezúttal 76 pályzat nyert támogatást, összesen 30 millió forint értékben. A nyertesek között található például Belle István Az Ég falára, Füst Milán: Válogatott versek című művei, Vámos Miklós: Apák könyve , Ottlik Géza: Iskola a határon című akotása, több Márai István és Kertész Imre kötet, de van igény Esterházy Péter, Krúdy Gyula műveire is - állapítható meg az összefoglaló alapján.

A Fordítástámogatási Alap 1998 óta 20 millió forintot, vagyis körülbelül 76 ezer eurót kap a minisztériumtól, 1999-ben - a frankfurti vendégszereplés miatt - 30 millió forint jutott erre a célra. Tavaly az évközi külön juttatással 25 millió forinttal lettek gazdagabbak. Az eltelt hét év alatt tehát összesen 145 millió forintot, azaz 540 ezer eurot kapott az Alap. A megalakulástól eltelt időszakban 13 fordulóban összesen 547 pályázat érkezett hozzájuk, amelyek során a külföldi kiadók 440 millió forintot kértek. Az Alapítvány kuratóriuma 348 pályázatot támogatott, vagyis az összes pályázat 63 százalékát, összesen 142 millió forint értékben (ez a kért összegek körülbelül 32 százaléka). A 348 támogatott könyv közül 250 meg is jelent már, és eddig mindössze tizenöt könyv volt, amelyet elvben támogattak, végül mégsem jelent meg. Százhuszonkilenc szerző művének, és harminc antológia megjelenését segítették.

Hét év alatt harminckét nyelvre való fordítást támogattak az angoltól az arabon, katalánon, portugálon és örményen át az ukránig,harminchat országban. A legtöbb könyv lefordítását német, bolgár, orosz, szlovák, lengyel, francia és spanyol nyelvre támogatták. A kuratórium által megítélt dotációk eleinte általában a fordítási költségek hatvan-száz százalékát fedezték, az utóbbi években azonban erősen megnőtt az érdeklődés, a sok kitűnő könyv miatt már többször is csak ötven százalékot tudtak biztosítani, vagy még annyit sem, illetve sok jó pályázatot egyáltalán nem tudtak támogatni.

A legmagasabb összeget egyébként négy évvel ezelőtt egy angol nyelvű kötet nyerte el, Mikes Kelemen Törökországi levelei, 1,6 millió forintot, a legkevesebbet, azaz 90 ezer forintot Esterházy Péter A szív segédigéi című kötete románra fordítása kapta hét évvel ezelőtt. A könyvenkénti átlagos támogatás körülbelül 400 ezer forint, vagyis 1500 euro. A mára kialakult gyakorlat szerint a legkevesebb összeg általában 100 ezer forint, azaz 370 euro, a legnagyobb támogatás körülbelül egy millió forint, vagyis 3700 euro, amely a ma divatos terjedelmesebb könyvek esetében már kevésnek bizonyul.

Legtöbbször a német, a bolgár, az orosz, a szlovák, a lengyel, a francia, a spanyol, a szerb, a román, a cseh, és az angol nyelvet támogatták. A kiadók legtöbbször Márai Sándor, Kertész Imre, Esterházy Péter, Nádas Péter, Hamvas Béla, Kosztolányi Dezső, Bodor Ádám, Szabó Magda , Örkény István, Illyés Gyula, Krasznahorkai László köteteivel pályáztak, és kaptak szubvenciót.



Mao, a tömeggyilkos filozófus
www.magyarhirlap.hu

Kína Mao Ce-tung születésének 110. évfordulóját ünnepli. Az értelmiségiek ez alkalomból a Nagy Vezér bebalzsamozott testének eltávolítását követelik a Tiananmen tér mauzóleumából, mert álláspontjuk szerint az egykori vezér testének hazaszállítása szülőhelyére, Hunan tartományba a Kínai Kommunista Párt történetének egyik legbátrabb tette lenne, amely meggyőzné a világot, hogy az ország végleg szakított a kommunista múlttal.

A kínai vezetés még nem alakított ki egyértelmű álláspontot Mao tevékenységével kapcsolatban, bár a párt már 1981-ben kimondta, hogy Maót felelősség terheli az ország modernkori történelmének legnagyobb katasztrófájaként jellemzett kulturális forradalomban elkövetett rémtettekért. A párt szerint azonban Mao hőstettei túlszárnyalják esetleges hibáit. A hivatalos álláspont szerint Mao filozófiai, irodalmi és hadvezéri munkássága, szelleme, és karizmája máig utat mutat.

Ellenzékiek ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy a Hitlerhez és Sztálinhoz hasonlítható diktátor felelős több ezer ember meggyilkolásáért és az országban évtizedeken át tartó politikai terrorért; gazdasági intézkedései mintegy harmincmillió paraszt éhhalálát eredményezték. Személyi titkárának önéletírása szerint Mao nem ismerte e szavak jelentését: részvét, szolidaritás, tolerancia. Ennek ellenére a Nagy Vezért a kínai, sőt a nyugati értelmiségiek közül is sokan elkötelezett költőként, gondolkodókét és kalligrafikusként tisztelik.
 Nemzetközi Hírfigyelő - International Herald Tribune



Partiumi Keresztény Egyetem - 2004
www.dunatv.hu
A felsőoktatási intézmény végleges akkreditációjának megszerzése, valamint az agrárszak beindítása jelentik a legfőbb célt 2004-ben a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemnek.

A tavalyi évben ugyan már próbálkozott az agrárképzés beindításával a Partiumi Keresztény Egyetem, az Országos Akkreditációs Tanácstól elutasító választ kapott a szaklaboratóriumok, szakkönyvtár hiánya miatt. Az egyetem vezetősége úgy döntött, idén újra próbálkozik a szak beindításával. A megfelelő oktatási háttér kiépítéséhez már megkezdődtek az előkészületek, a szak működési engedélyeztetéséhez szükséges dossziét várhatóan februárban nyújtják be az akkreditációs tanácsnak, az engedély jóváhagyását májusra várják. Egy másik célkitűzése az egyetemnek a vallástanár-szociális munka és vallástanár-német nyelv és irodalom szakok, valamint az egyetem végleges akkreditációjának a megszerzése. - Amennyiben ez megvalósul, úgy egyetemünk jogosult lesz arra, hogy diplomavizsgákat szervezzen és a román tanügyminisztérium által kibocsájtott okleveleket alkalmazzon, és hallgatóinknak természetesen lehetőséget adni arra, hogy helyben államvizsgázanak és ne kellessen Kolozsvárra, Bukarestbe menni a diplomaszerzésért. A magyar kormány az erdélyi magyar tudományegyetemi hálózat részére idén is 2 milliárd forint támogatást nyújt, ebből a marosvásárhelyi és a csíkszeredai egyetem kap nagyobb összeget ingatlan építésére és beruházásra, a kolozsvári és nagyváradi a működési költségek fedezésére és kisebb fejlesztésekre fordítja a pénzt.



2004. január 14., szerda 20:04


címlap zóna archívum




© 1999-2007, Internet Sopron Egyesület