A soproni Károly-magaslaton a 2001-ben nyílt Természetismereti Ház Gombocz Endre nevét viseli, de Sopronban egyelőre sem utca, sem szobor nem idézi Gombocz Endre emlékezetét.
    Sopron szülöttéről, a természettudósról, botanikusról, a tudománytörténészről, muzeológusról, a közügyek szolgálatába szegült kiváló emberről a közelmúltban szülővárosában előadáson emlékeztek meg. Az előadást Andrássy Péter tanár tartotta azzal a céllal, hogy a hallgatóság és a közvélemény figyelmébe ajánlja Gombocz Endre, életművét, amelynek az eddiginél sokkal jelentősebb megbecsülésben kellene részesülnie.

    Gombocz Endre - Gombocz Miklós és Lehr Berta második gyermekeként - 1882-ben született Sopronban. Fiútestvére Zoltán, 5 évvel korábban. Az apa Sopronban szerzett lelkész-tanítói képesítést. A Lyceum főgimnáziuma igazgatójává akkor nevezték ki, amikor Endre fia az első osztályba iratkozott. A polgári család nyugalmában, erkölcsében és igényességében keresztényi hitre és magyarságra nevelt fiú - testvérét követve - sokoldalú érdeklődésével, szorgalmával tűnt ki - az egyébként is kiválóságokat felmutató - intézetben. A felsőbb évfolyamokon, a diákköri Magyar Társaságban számos téma-körben tartott előadást és írt pályamunkákat. Pl. "A Nap fizikai alkata. Színképelemzés. Petőfi mint jós... " Az élő természethez való korai vonzódása azonban egyértelműen megmutatkozott, ami a Gombocz Endre dolgozataiból is kiderül:
    Az elsőt hetedikes korában írta. Címe: "A növények fizikai erejéről" - elhangzott a Magyar Társaság ülésén az 1898/99. tanévben.
    A második az érettségi évében hangzott el 1900. júniusában. Címe: "Sopron környékének edényes flórája és a flóraterület növénygeográfiai jellemzése.
    A kitűnő érettségit követően lesz a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hallgatója, Eötvös Kollégista. Elsőéves amikor őt, illetve a "Sopron flórája dolgozatát és herbáriumát" a Magyar Természettudományi Társulat Botanikai Szak osztályának ülésén bemutatják! Diákkori herbáriumi lapjait a Magyar Természettudományi Múzeum őrzi, azokból fénymásolat és egy eredeti - 1897-es! - a nevét őrző természettudományi házban látható.
    Botanikai vizsgálódásait 1901-1905 között, főként a nyári hónapokban folytatta Sopronban és környékén. A szülők ekkor még Sopronban laktak.
    A természetrajz-vegytan szakos tanár a fővárosban helyezkedik el, ahova édesapja nyugdíjazását követően a család is költözik. Rövid ideig egy iskolában tanítanak.
    Kezdő tanár - amikor 1906-ban - a Magyar Tudományos Akadémia folyóiratában megjelenik a "Sopron vármegye növényföldrajza és flórája" című dolgozata. Az elismerések mellett, néhány hibája miatt Borbás Vincétől - ahogy mondani szokás - kapott a fiatalember "hideget és meleget". A több szempontból is tanulságos kritika nem vette el munkakedvét. Tanított és igen széleskörű vizsgálódások alapján - 1906-1908 között - állította össze doktori disszertációját: " A Populus nem monographiája" ugyancsak érdemesnek találtatott az Akadémia folyóiratában való megjelenésre, 31 saját rajzú ábrájával és 2 térképével. Néhány hónap múlva a Növénytani Közlemények ad helyett az újabb kutatásait bemutató dolgozatának, amely: "A Populus fajok rokonsági viszonyai, tekintettel a fossilfajokra" címet viseli. Megemlítésre méltó a ,,Rendszeres növénytan " tankönyvének 1925-ben és 1927-ben megjelent két kötete.
    A húszas években - a füzek kutatásával együtt - visszatért a nyárakhoz. Egy 1927-ben megjelent tanulmányát olvasva, a természetet, a veszélyeztetett fajgazdagságot féltő Gombocz Endrét ismerhetjük meg:
    "A fehér nyárfa, Alföldünknek ez az őseredetes fája, mindjobban pusztul. A kultúra, mely kedvenc helyét a homokos buckákat is lefoglalja szőlők, gyümölcsösök céljaira, lassanként kiszorítja. Minden tavasszal aggódó szívvel mentem első gyűjtőutamra, vajjon megint melyik régóta jól ismert fám dőlt le a fejsze csapásai alatt..."
    Az összefüggéseket, a hátteret is szemlélő vizsgálódás, diákkori dolgozataiban is jelen volt. Nem véletlenül születtek meg tehát, a sokágú tükrözéseket képviselő botanika-történeti írásai. Első ilyen remekművét a fővárosi tudományegyetem jelentette meg, 1914-ben: A budapesti egyetemi botanikus kert és tanszék története - 1770-1866. Egy fejezet a magyar botanika történetéből." Előszavát az egyetem dékánja, Mágócsy-Dietz Sándor írta: "Legyen ez a könyvecske annak bizonysága, hogy csak képzett szakbeli tudás és kellő rátermettség, lelkes munka és önzetlen fáradozás virágoztathatja fel az intézményeket és hogy csak az ily tulajdonságokkal ékeskedő tanerő és tudós (ma tudós-tanárnak nevezzük és hiányoljuk) felelhet meg feladatának, úgy az egyetemi intézet igazgatásában, mint az egyetemi tanszékeken.

    Az első világháborúban eltöltött hosszú, tartalékos tiszti szolgálat, számára és a magyar tudománytörténet hasznára, igazán szerencsés volt. Hallgassuk meg erről őt magát: "Katonai beosztásom olyan helyre állított, hol időm és alkalmam volt, szabad időmben nagyobb könyv-tárakat látogatni. (pl. Kolozsváron) Sajnálva a múló napokat, arra gondoltam, hogy összeállítom a magyar botanika bibliográfiáját.... Ami egyébként odakünn lélekölő munka lett volna, itt szellemi élvezetté vált. A háború után már csak az utolsó évek anyagának összeállítása volt hátra." (A kis adatkartonok két ládát töltöttek meg "hadizsákmányként")
    Akkor még nem gondolhatta, hogy e munkából csaknem két évtizeddel később lesznek könyvek:
    Az első, amely 1936-ban jelent meg, az 1901-1925 közötti időszakot ölelte fel. Ebben a 800 oldalon 1350 szerző, 4500 közleménye található. (Számítógépes korunkban sem akármilyen teljesítmény!)
    A második, az 1578-1900 közötti éveké, 1936-ban jelent meg. (112 magyar és öt más nyelvű folyóiratból, 1608 szerző!)
    "A magyar botanika története. A magyar flóra kutatói" kötetet 1936-ban lehetett kézbe vermi. Ma szinte csak a leggazdagabb könyvtárakban található meg.

    Mit köszönhetünk tehát, Gombocz Endrének?

    Teleki Pál, a tragikus sorsot megért tudós miniszterelnökünk és Jávorka Sándor szerint: "A tudománytörténet-írás klasszikus és egyúttal színes stílusának gyakorlatát." Utóbbi ezt a könyvét tekintette Gombocz Endre fő művének, amelyet így jellemzett: "Az évtizedeken keresztül összegyűjtött adatokat e munkájában olyan szerencsés kultúrtörténeti forrásmunkává forrasztotta össze és a magyar botanika történetét olyan ügyes csoportosításban tárgyalja, mindenek felett pedig olyan eleven, lendületes, helyenként magával ragadó stílusban tárja az eseményeket az olvasói elé, hogy munkáját szinte a ma divatos regényszerű életrajzok módjára élvezheti az olvasó is. Kétségen felül áll, hogy Gombocz Endre munkájával a világirodalomban is párját ritkító tudomány- és kultúrtörténeti munkát nyertünk."
    A 636 oldalas könyvben a: "Kitaibel és kora, munkatársai és kortársai" fejezet 152 oldalt tesz ki. Csapody István szerint: "Gombocz tudománytörténeti írásaiban Kitaibel főszereplő volt, akinek megismertetéséért, ő mindenkinél többet tett" Valóban éveken keresztül jegyezgette le Kitaibelünk jórészt parlagon heverő hagyatékát, nagytömegű kéziratát. Fejtörő és szemrontó munkával dolgozott az útinapló ceruzás feljegyzéseinek megfejtésén, német és latin nyelvű szövegének lemásolásán, faj- és helyiségnévjegyzékének összeállításán, amelynek kiadását sajnos már nem érhette meg.
    A kiemeltekhez több mint 30 botanika-történeti cikkét sorakoztathatjuk fel, amelyek folyóiratokban - köztük például 1937-ben, a Soproni Szemlében - jelentek meg. Ide tartozó a magyar kultúrtörténet egyik legjelentősebb elfelejtésre ítéltetett dokumentuma is: "A Királyi Magyar Természettudományi Társulat története - 1841-1941" című kötet is. Megjelenésekor Gombocz Endre a nemzeti múzeumi igazgató, rendkívüli egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. A 467 oldalas könyv átfogó, pontos képet ad a Társulat kiadványairól, szakosztályairól, tisztségviselőiről és több mint 100 neves természetkutató életleírását, arcképét is tartalmazza!
    Kiemelkedő botanikai, pedagógiai, tudománytörténeti tevékenység. Elismertség, tekintély, széleskörű támogatás. Igazán egyenes út, az álmok teljesedéséhez. Nem egészen! Hiszen hallottunk "nehéz időszakokról”. A teljes kép kibontásához rendelkezésünkre áll, a 89. évében is szellemileg friss Gombocz Ilonka néni (özv. Győrffy Istvánné) kézzel írt visszaemlékezése, ebből idézek néhány mondatot: "Nagy törést okozott életében, hogy nem lehetett egyetemi tanszékvezető. Pályázott a budapesti egyetem botanika tanszékére. Első és második helyen is őt jelölték, megválasztása biztosnak tűnt. Valaki azonban feljelentette, hogy az 1919-es kommünben aktívan rész vett. A vád teljesen alaptalan volt, később polgári perben elégtételt is kapott, de közben Túzson János lett tanszékvezető. Apánkat hamarosan meghívták a Nemzeti Múzeumba és őt választották a Magyar Természettudományi Társulat első titkárává. A tisztséget 1925-től - haláláig ellátta. Délig a múzeumban volt, ebédre pontosan érkezett. Délután – este fél kilencig, minden nap a Társulat Esterházy utcai székházában tevékenykedett."

Természetismeretei Ház és állandó kiállítás a Károly-magaslati kilátó épületében

Gombocz Endre és felesége életét, a budai lakásukat ért bombatalálat, 1945. január 16-án kioltotta. A két testvér és a hűséges élettárs hamvai közös sírban pihennek a Kerepesi-temető egyik díszsírhelyén.

A Magyar Természettudományi Társulat, Növénytani Szakosztálya 1947. november 13-án tartott - jubileumi 500. ülésén emlékezett meg Gombocz Endréről ( az ezután bekövetkezett csendet törte meg Sopron 1999-ben, illetve 2001. áprilisában.). Az 57 évvel ezelőtti ülésen a jó barát Jávorka Sándor emlékezett. Beszédében elhangzott egy olyan mondat, amely a jelenlévőket minden bizonnyal megdöbbenthette:

"Tragikus pusztulásukban talán az egyedüli vigasztaló momentum ez az együttes halál, vigasztaló és sorsokat kiegyenlítő rendelkezése a gondviselésnek azért is, mert Gombocz Endre egyénisége, a nemzet újabb tragédiáját követő súlyos időket, a Magyar Természettudományi Társulat életében beállott hirtelen törést, aligha bírta volna elviselni."

Beck Mihálynak az a javaslata, hogy Sopronban annak a tudósnak emlékét – aki a magyar természetkutatók mondhatjuk teljes gárdáját tudta egyesíteni a nemzet, a közművelődés szolgálatában – utcanév őrizze, nem valósult meg. "Példamutató összefogással ennél sokkal jelentősebbet sikerült megvalósítani, régi és új álmodozók, tenni akarók és tudók munkájának eredményeként -1999. június 20-án, a Károly-magaslati kilátó épületében létrehozott állandó kiállítással, amely három soproni kötődésű tudósnak: Kitaibel Pálnak, Gombocz Endrének és Kárpáti Zoltánnak állított, mintaértékű, méltó emléket." E gondolatokat Matskási Istvántól, a Magyar Természettudományi Múzeum főigazgatójától hallhatták azok, akik e napon jelen voltak az ünnepélyes megnyitón.

2001. április 21-én, a Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceum dísztermében emlékezhettünk Gombocz Endrére és ugyanekkor avathattuk fel a Károly-magaslaton, a nevét viselő Természetismereti Házat.

A házban minden olyan dokumentum megtalálható, amelyet Gombocz Endréről írtak, vagy munkásságához, életművéhez kapcsolódnak.

(Andrássy Péter előadása nyomán)