CyberPress
közéleti magazin
cyberpress@sopron.hu
2024. jĂşlius 16., kedd, Valter napja


Irodalmi Kávéház

Intranet Galéria

Apróhirdetések

Képeslapok

Soproni Képindex

Polgármesteri Hivatal

ZÓNÁK
Főoldal
Lapszemle
  Lapszemle
Kultúra
  KultúrVáros
  Lélektől lélekig
  SzínházVilág
  Soproni Ünnepi Hetek
  Borváros
Regionális kulturális programajánló
  Színház
  Kiállítás
  Rendezvények
  Hangverseny-Zene
Cyber Kurír
  Hírek - események
  Szomszédvár - Régió
  Soproni Snassz
Európai Unió
  EU
Cyber hírek
  Közélet
  SopronMedia
  Városháza
  Sport
Szórakozás
  Fesztiválgájd
  HangFal
  Mi1más
  Diákélet - diákszáj
  ViccGödör
Gazdaság
  Kereskedelmi és Iparkamara
Sport - szabadidő
  Sportcentrum
  Száguldó Cirkusz
Tudomány-technika
  Űrvadász
  Egészség
Környezet
  Borostyán
  Egészség

Hírek - események  

Fél lábbal a levegőben

Mikor édesanyám még nem is sejtette, hogy terhes, a tenyeréből egy cigányasszony megjósolta neki, két fiú édesanyja lesz, akik közül az idősebbik – ez volnék én - mindig fél lábbal a levegőben áll majd. A furcsa jövendölés olyan mély nyomokat hagyott benne, hogy mikor a L’Oréalnál dolgozva állandóan repültem úgy érezte, az valóra vált. A rendbe történő belépésemtől nem túl boldog anyámnak karácsonyra egy Szent Ignác életrajzot küldtem. Miután elolvasta, felhívott és elmesélte, hogy az egyik részben az áll, egy jezsuitának mindig fél lábbal a levegőben kell lennie. Ám ez csak egy érdekes anekdota, nem kell olyan nagy misztikus jelentést tulajdonítani neki – indítja beszélgetésünk egy színes anekdotával, a fáradhatatlan szervező hírében álló Kiss Ulrich jezsuita páter, egyetemi tanár.

- Miért hagyta el a menedzservilágot, és választotta a szerzetesi életet?

- Isten akarta így. Még egyetemistaként kaptam a meghívást, pont a ’68-as párizsi diáklázadás idején, amikor részt vettem egy zarándoklaton Chartres-ban. Itt ért a nagyon egyértelmű üzenet, de nem tudtam elszánni magam, húsz éven keresztül halogattam a döntést. Több oka is volt a késlekedésnek. Az egyik az, hogy pont a tanulmányaim végéhez értem, nem sok kedvem volt újra az iskolapad koptatásához. Az ezzel járó felelősség elöl, pedig megfutamodtam. A húsz esztendő alatt többször is hívott Isten, ez egy halogatott döntés volt.

- Az a kép alakult ki Önről, mint aki megtéréséig élvezte az élet egyik oldalát….

- Most is élvezem az életet. A kívülálló szemében valahogy így tűnik, de én sosem adtam föl azt a reményt, hogy egy szép napon reverendát öltök magamra. A szüleim felé is hálával tartoztam, hiszen egzisztenciájukat feladva tették lehetővé, hogy külföldön tanulhassunk az öcsémmel. Tehát próbáltam anyagilag is segíteni a kevéske nyugdíjból élő édesapámékat. Sikerült is beindítanom egy projektet, ám a francia kommunisták választási győzelme után a gazdaság menten összeomlott, és vele együtt bukott a tervem is. A franciák egyszerűen nem ruháztak be, és ez egy luxuscikk esetében fatális volt. Olyan helyzet alakult ki, mint amilyen ’45-ben lehetett Magyarországon. Attól kezdve csak azért dolgoztam, hogy lefizessem a kalandból származó adósságom. Szerencsére az utolsó munkahelyemen olyan magas végkielégítést kaptam, hogy abból az utolsó részletet ki is tudtam fizetni egy összegben.

- Miért pont a jezsuita rend?

- Először a bencésekhez szerettem volna csatlakozni, a Rómában tanító, lenyűgöző személyiségű Békés Gellért hatására. Amikor már komolyabban eljátszottam a belépés gondolatával, akkor történt, hogy a németországi magyar gimnázium pap igazgatójának elbocsátásakor kialakult kaotikus helyzetben az iskolabizottság jezsuita elnöke volt az egyetlen, aki nem a saját, hanem a diákok sorsával törődött. Persze már előtte is ismertem a rendet, hiszen a löweni kollégiumnak is jezsuita igazgatója volt, és a Sionban 1981-ben megtartott ökumenikus konferencián, Békés Gellérten kívül csak ez a rend képviseltette magát. A kongresszuson nagyon sok protestáns lelkésszel találkoztam össze, akikkel azóta is tartom a kapcsolatot.

- Miért döntött úgy, hogy egyetemen kezd el oktatni?

- Nem én döntöttem. A már régebb óta a Pázmányon tanító, és a Vatikáni Rádió munkatársaként is ismert Szabó Ferenc SJ kért meg rá, hogy tartsak órákat a piliscsabai Campuson. Rómában kommunikációt tanultam, eredetileg azzal a céllal, hogy majd én veszem át a Vatikáni Rádió magyar részlegét, aztán másként történt. A Szent Ignác Kollégiumban hasznát vettem a kommunikáció stúdiumoknak, persze nem ennyire élesbe, mint most. Ezért én mindig azt mondom, az életben vannak változatok, amiket bátran fogadjunk el, hiszen ha nem is értjük a miértet, az később úgy is teljesen világossá válik.

- Sokan támadják a médiumokbeli szereplései miatt.

- Aki ezt a lehetőséget nem fogadja el, az elfelejti, hogy Szent Pál kiment az agórára és ott prédikált. Napjainkban a piactér szerepét a televízió játssza. Másik lényeges dolog, hogy meg kell valahogy szólítani, és meg kell valahogy téríteni az embereket. Úgy igazán nehéz, hogy nem is ismernek minket. Mi van például azokkal, akik nem járnak templomba? Ha megjelenünk egy televízióadásban biztos, hogy minden egyes alkalommal egy egész sor ember meghökken, majd elgondolkodik. Ha egy újságírónak egyetlen kérdésben meg tudom változtatni a véleményét, akkor az már eredmény, hiszen milliók életét változtatja meg ezzel.

Azt mondom, hogy a TV-showkat néző milliónyi emberből csak egy megtér, már megérte a szereplés. Ebből egy szakkollégium vezetése során is profitálni lehet. Ha egy ismeretlen embernek küldök levelet, melyben anyagi támogatást kérek tőle, lehet hogy a nem mond neki semmita Kiss Ulrich név, ám eszébe juthat, hogy előző nap látott a tévében.

- Minden meghívást elfogad?

Ha meghívnak, jezsiuta szerzetes létemre akár egy baloldali politikai rendezvényre is elmegyek. Az emberek többsége nem rossz szándékú, de informálatlanok, ezért nem is tudják revideálni a nézeteiket. Én úgy gondolom a társadalmi párbeszéd tényleg fontos. A velünk ellentétes nézeteket valló emberekkel is kell tudni beszélgetni. Ha egy fiatal el akar helyezkedni a közéletben, nagyon fontos, hogy képes legyen kifejezni a gondolatait, és megszerezze a működéshez szükséges pénzt. De ehhez kell a lelkigyakorlat is, hogy megtaláljuk helyünket a világban. Sok ember pont azért, mert ez utóbbit nem leli, aszkézisbe menekül, kitombolja magát, és idővel kiég. Nem az a lényeg hogy te mit csinálsz, hanem hogy hány embert tudsz magaddal hozni.

Stöckert Dávid



2004. február 27., péntek 16:50


címlap zóna archívum




© 1999-2007, Internet Sopron Egyesület