A dunai monarchia az unióban
Niederhauser: Metternich nemzetek feletti Európát akart
www.nol.hu • Szerző: Hovanyecz László
/A Habsburgok nem elvakult abszolutizmussal kormányoztak (kép: Népszabadság – Velledits Éva) /
Niederhauser Emil akadémikus, Kelet-Európa és a Habsburg-dinasztia történetének tudós kutatója szerint Magyarország számára előnyös volt, hogy majd négyszáz esztendőn át a birodalomhoz tartozott. A történészprofesszor arra hívja fel a figyelmet, hogy 1848-as forradalmunk nemcsak magyar, hanem európai is volt.
 
Térségünk meghatározására ön a Nyugat-Kelet-Európa elnevezést használja, s ez a nemzetközi tudományos életben is elfogadott fogalom. A magyar köztudat azonban kevéssé ismeri. Mit is kell értenünk rajta?

Az egyetemen a hallgatóimmal mindig elolvastatom korán elhunyt kiváló kollégám, Szűcs Jenő Vázlat Európa három történeti régiójáról című könyvét. Ebből világossá válik számukra, hogy van Európának egy sajátos területe, amelyhez a mai három balti köztársaság, Lengyelország, Csehország, a történeti Magyarország, Horvátország, Dalmácia tartozik. Tehát Kelet-Európán belül az a régió, amelynek népei, uralkodói egykor a nyugati egyházhoz csatlakoztak. A rajta túleső területek népei viszont az ortodox vallás hatókörében élnek. Nos, Szűcs Jenő könyvét újra meg újra olvasva számomra is az derül ki, hogy az említett, a Balti-tengertől az Adriáig terjedő terület mindig Európához szeretett volna tartozni, de soha nem sikerült neki. Ezt az Európa felé törekvő régiót nevezem Nyugat-Kelet-Európának.

Ennek a régiónak jelentős része évszázadokon át a Habsburg Birodalomhoz tartozott.

– A Habsburg-uralomnak már a XV. században voltak futólagos előzményei a térségben. 1526-ban azonban I. Ferdinánd mind Magyarországnak mind Csehországnak uralkodója lett. Ettől kezdve 1918-ig, tehát négy évszázadon át megszakítatlanul a Habsburg Birodalomhoz tartozott a nyugat-kelet-európai térség egy jelentős része és ezen a területen sajátos civilizáció fejlődött ki. Egy olyan civilizáció, amely még a birodalom legtávolabbi és legelmaradottabb részeit – például a ma részben Lengyelországhoz, részben Ukrajnához tartozó Galíciát – is közelebb hozta Európához. A Habsburg Birodalom többnyire átvevője volt az európai eszméknek, de azokat a saját arculatára formálta. A határain túl eső területekre viszont már nem tudta továbbadni. A nagy európai áramlatok – például a gótika, a reneszánsz – idáig terjedtek, tovább nem. Az első nagy eszme, amely már a Balkánra és a Oroszországba is képes volt behatolni, a felvilágosodás volt.

Az utóbbi évtizedek történetírása a török kiűzése utáni időktől kezdve a Habsburgok „dunai monarchiájáról” beszél, arra utalva, hogy a birodalom súlypontja a korábbiakkal ellentétben a dunai tartományokba, így Magyarországra tevődött át.

– Úgy gondolom, hogy az 1701-től 1714-ig tartó spanyol örökösödési háború lezárásával, amikor Spanyolországban a Habsburgok megszűntek uralkodók lenni, kezdődött ez az új korszak. Korábban mindig a gazdagabb spanyol Habsburgok voltak Európában a mérvadók. 1714-től, amikor a dinasztia bázisai megszűnnek Nyugaton, Bécs lett a Habsburg Birodalom igazi központja. Így egészen 1914-ig – legalábbis formálisan – nagyhatalomnak számított ez a birodalom, a XIX. század derekáig pedig ténylegesen is az volt. Szerintem pedig Magyarországnak nagy szerencséje volt, hogy ebbe az uralmi keretbe tartozott.

Nem mindenki gondolja ezt így.

– Pedig ma már nagyon jól látható, milyenek a különbségek az egykori Habsburg Birodalomhoz tartozó és az attól keletre eső területek között. Meg kell nézni, mi a különbség Magyarország és a Balkán között.

Ma sok mindent jóval kedvezőbb színben látunk, mint korábban. A XVIII. és a XIX. századot egyaránt.

– A XVIII. század egész Kelet-Európa számára emelkedést jelentett. Oroszország például Nagy Péter és Nagy Katalin uralma idején igen nagyot lépett előre. Ugyanígy a Habsburg Birodalom. És ez folytatódott a XIX. században. Metternich korában is, akit a magyarok nagyon nem szerettek. Ő a történetírásban is sokáig csak elítélő felhanggal került szóba. Tény, hogy kancellárként a Szent Szövetség fenntartására törekedett. De nem alaptalanul mondta önmagáról: későn jöttem és korán. Mert valójában egy ahhoz hasonló Európát szeretett volna létrehozni, amilyen most van kialakulóban. Vele szemben a francia Talleyrand-t szokás korszerűnek tartani, aki viszont a nemzetállam híve volt. Metternich, hogy úgy mondjam, nemzetek feletti kategóriákban gondolkodott. Annyiban Metternich valóban későn jött, amennyiben a felvilágosodott abszolutizmus híve volt. Annyiban pedig korán, amennyiben ideálja nem a nemzet volt, hanem egy mondhatni, huszonegyedik századi, nemzetek feletti államalakulat.

Az egykori Habsburg Birodalom egy része most csatlakozik Európához. Azonban e részen is vannak különbségek, azok pedig szinte teljesen olyanok, amilyenek korábban voltak. Vagyis a Habsburg Birodalom igen maradandó nyomokat hagyott maga után. Ha megnézzük a jelenlegi civilizációs különbségeket, azt találjuk, hogy például a fürdőszobával való ellátottság területén Csehország vezet, azután Szlovénia következik Magyarország és Lengyelország előtt.

– Az első világháborút megelőzően az Osztrák–Magyar Monarchia ipari kapacitásának jóval több mint a fele a cseh tartományokban volt. Ez egyébként történeti szempontból nagyon érdekes. A csehek sokáig a sötétség korszakának tartották az 1620-as fehérhegyi csata után következő időszakot, ugyanis e vesztes csata következményeképp vált Csehország a Habsburgok örökös tartományává. De ma már világos, hogy például az a cseh barokk művészet, amelynek annyi csodálója van, aligha születhetett volna meg egy sötét korban, ugyanúgy, ahogyan a fejlett cseh ipar sem. Meg kell állapítani, hogy a Habsburgok nem valami elvakult abszolutizmussal kormányozták birodalmuk tartományait. Igazságtalanok volnánk, ha azt állítanánk, hogy a teljes elnyomásra törekedtek. Általában volt egy sajátos dualizmus az uralkodó és a rendek között.

Az első gőzvasútvonalat Bécstől Brünnig – a mai Brnóig – építették ki.

– Igen, ez is érdekes dolog. Marx annak idején azt mondta, hogy a vasút fogja tönkretenni Metternichet. Metternich viszont el volt ragadtatva a Bécs–Brünn közötti vonat nagyszerűségétől. Ami nem csodálható, hiszen korábban évtizedeken át hintón, postakocsin kellett gyakran igen messzire utaznia.

Csehországról még csak van valamiféle kép a közvéleményben, de Szlovéniáról alig valami. Annyit persze sokan tudtak korábban is, hogy Jugoszlávia legfejlettebb köztársasága. Hogy nem vehető észre, ha az ember átmegy a szlovén–osztrák határon. De a szlovén fejlődés sajátosságairól semmit.

– A mai Szlovénia területe Krajna néven Ausztria egyik tartománya volt. Ezen túl a két szomszédos tartományban, Stájerországban és Karintiában is vannak szlovének. Krajna az Osztrák– Magyar Monarchia igen fejlett területe volt. Nem olyan mértékben, mint a cseh tartományok, de hozzá közel voltak az adriai kikötők, elsősorban Trieszt. A szlovén polgárság nagyon jól beilleszkedett Ausztriába. Tudván, hogy nagyon kevesen vannak, nem voltak különösebb igényeik az önállóságra.

Máig sokaknak az a véleményük, hogy ha nincs a makacs magyar rendi ellenállás, már anyanyelvünk sincs, mert elnémetesítettek volna bennünket az osztrákok.

– Ennek az ellenkezőjére bizonyíték a szlovének példája. Ők nagyon is belesimultak az osztrák világba, mégis megmaradt a nyelvük, lett önálló kultúrájuk, van nemzeti öntudatuk.

Magyarország egy nagyon sokszínű világnak az egyik darabja volt 1848 előtt. Ma már kevesen gondolnak rá, hogy ennek a világnak része volt Itália északi része is. Milánót akkor még Mailandnak hívták, Torinót Turinnak. És ez a terület ma is a legfejlettebb része Olaszországnak.

– A XVIII. századtól kezdve a Habsburg Birodalomban – miként utaltam már rá – minden tartománynak valamilyen formájú rendi alkotmánya volt. Mindeközben Bécsben abszolutizmus uralkodott. A bécsi kormányzatnak – amely egy európai nagyhatalom kormányzata volt – arra kellett törekednie, hogy a birodalmat erősítse. A XIX. század elején világossá vált, hogy az erősítés fő eszköze az iparosítás. Persze elsősorban ott, ahol ennek már kialakultak az előfeltételei. Így létrejött egy munkamegosztás: a nyugati területek iparosodnak, a keletiek inkább a nyersanyagot termelik. De a megvalósulás ennél bonyolultabban történt. Így kezdett fejlődni már 1848 előtt a malomipar Magyarországon, hiszen a gabonát célszerűbb volt helyben feldolgozni. Ugyanakkor a textilipari fejlődés elmaradt. Ami magyar szempontból nem volt ideális, de az összbirodalmi érdek ezt diktálta. A szállítás fejlődése ugyancsak összbirodalmi érdek volt. Ez megkívánta a vízi utak fejlesztését. Megindult a dunai gőzhajózás, a Dráva, a Száva hajózhatóvá tétele. Megkezdődött az Európában egyedülálló vállalkozás, a Tisza szabályozása.

A történelemtől az emberek gyakran valami logikát várnak. Ezt olykor meg is kapják. Nem annyira a tudománytól, mint inkább a politikától. Így ábrázolták bizonyos igények szerint a magyarság történetét korábban. Eszerint 1526 és 1918 között, mi több, 1526 és 1945 között a magyar történelem nem volt egyéb, mint egy heroikus küzdelem a függetlenségért. És ezt illusztrálandó szépen sorba lehetett állítani és egy kalap alá lehetett venni mindenféle török- és Habsburg-ellenes megmozdulást, így az 1848–49-es forradalmat, szabadságharcot is. Ma pedig azt látjuk, hogy mindez egészen másképpen volt.

– A történelem nem lineáris folyamat. Nagyon sok benne a visszakanyarodás, a megtorpanás. Ha a magyar történelmet a honfoglalástól kezdve vizsgáljuk, azt tapasztaljuk, hogy két igazán súlyos tehertétele volt. Az egyik a török hódoltság korszaka, a másik Trianon. Ez utóbbi orvoslásának éppen az Európai Unióhoz való csatlakozásunk ígérkezik. Remélhetően nem fog a korábbihoz hasonló problémát jelenteni, hogy magyarok élnek Romániában, Szlovákiában és másutt. A perspektíva mindenesetre egy sok, egymással egyenrangú régióból álló szerkezet. A feladat tehát az, hogy a régiók közötti különbség megszűnjön. És itt nem arról van szó, hogy az egyik ország fejlettebb, mint a másik, hanem arról, hogy egy-egy országon belül is óriásiak a különbségek. Elég Magyarország nyugati és keleti végei közötti különbségekre gondolni. Egyszóval nem a nemzetállam lesz a legfontosabb. Ami már csak azért is helyes lesz, mert a legtöbb állam nem nemzetállam.

Most a magyar forradalomra emlékezünk. Ám azt látjuk, hogy 1848-ban a Habsburg Birodalomban nemcsak Pesten van forradalom, hanem Bécsben, Milánóban és Velencében is. Bécsben már március 13-án. Ez ad lökést a 15-i pesti, a 18-i milánói és a 22-i velencei eseményeknek.

– Ha pedig Európában nézünk körül, akkor azt látjuk, hogy Párizsban is forradalom van, méghozzá már februárban. Vagyis azt kell mondanunk, hogy az 1848-as forradalmak jellegzetesen európai események voltak. Szentpéterváron nem volt forradalom. Tehát az 1848-as magyar forradalomnak olyan értelmezése is lehet, hogy azt az tette lehetővé vagy éppen szükségszerűvé, hogy Magyarország a Habsburg Birodalom része volt. Hogy az európai forradalmak közül egyedül maradt talpon, az már magyar sajátosság és büszkék is lehetünk rá, hiszen eredményei – mint például a jobbágyfelszabadítás – fennmaradtak. De ebből a forradalomból vagy a magyar történelem bármelyik más eseményéből nem lehet azt a következtetést levonni, hogy nekünk előnytelen volt a Habsburg Birodalom keretein belül élnünk. Az a felfogás, amely szerint a tatár, a török és a Habsburg-uralom egyformán rossz volt, teljesen történelmietlen. Csak Budapesten kell körülnéznünk. Szinte minden, ami maradandó, a Habsburg-érában, igaz, már a dualizmus korában épült. Mindez, ha más oldalról nézzük, egyáltalán nem azt jelenti, hogy nem volt szükség a forradalomra. Szükség volt rá, mert meg kellett gyorsítani az átmenetet a polgári rendszerbe. Arról azonban nem lehet elfeledkezni, hogy a magyar politikai elit is nagyon jól látta, hogy nem lehet a cél a Habsburg Birodalomból való kiszakadás. A cél lényegében az volt, ami az 1867-es kiegyezésben megvalósult: a birodalmon belüli egyenjogúság. De amikor az megtörténhetett, a Monarchia már nem az a nagyhatalom volt, mint korábban. Úgy tetszik azonban, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozásunkkal valami visszatér abból, ami egykor, a Habsburgok idején minden, a birodalmukhoz tartozó nép számára kedvezőnek bizonyult.

Az erre szakosodott hitelintézetek számára elôírt jegyzett tôke 300 millió forint (mintegy 1,4 millió dollár) lesz. A szabályozás elôírja, hogy ezeknek az intézeteknek a kintlévô elektronikus pénz összegével megegyezô értékben piacképes, alacsony kockázatú eszközöket kell birtokukban tartaniuk. (egy)

Mit is lehet ilyenkor tenni?

A világ – esetleg az univerzum – legtehetségesebb hadseregének tisztjeit kell elcsábítani az Egyesül Államokból. Így kerül képbe Algren kapitány is, akit az új japán armada kiképzésével bíznak meg. Feladata felkészíteni a császárhű katonákat a lázadó szamurájok leverésére. Csakhogy az első ütközet váratlan fordulatot hoz, és fogságba esik. A rabság önvizsgálatra kényszeríti a kapitányt, aki rádöbben, hogy az igazság odaát, azaz a szamurájok oldalán van. Hamar revideálja addigi nézeteit, s átáll a lázadók közé, hogy együtt küzdjön velük a szamurájok becsületéért.
 
/Fotó: Játék a szamurájok fogságában /
 
Nem tudom, hogy Japánban miként fogadták a filmet, de kötve hiszem, hogy bármelyik nemzet örülne annak, ha történelmét kicsit átgyúrva látná viszont a vásznon. Vajon miként fogadná Amerika, ha egy történelmi filmben az utolsó vadnyugati serifet egy japán testesítené meg? Úgy éreznék, hogy megcsúfították múltjukat. És teljesen jogosan! Az utolsó szamuráj-nak Japánról és a szamurájokról kellett volna szólnia. Nem egy amerikai hősről, nem Amerika nagyságáról.

Alig nyerünk betekintést a keleti kultúrába, s csak ízelítőt kapunk a szamurájok történelméről. Felszínen maradunk, ahelyett hogy elmerülnénk az izgalmas témában.

Természetesen van jó oldala is egy amerikai történelmi filmnek. Mégpedig az, hogy az anyagi feltételek megteremtése sosem okoz különösebb gondot. Gyakran látható Kelet-európai alkotás, ahol egy-egy csatajelenet bizony karcsúra sikeredett, mert nem volt elég pénz lóra, fegyverekre, vagy éppen statisztákra. A látványvilág Az utolsó szamurájban is tökéletes. A Mejdzsi-kori (XIX. század második fele) Japán kel szemünk előtt életre. Bepillantást nyerünk a modernizálódás útjára lépett császárságba, ahol távíró- és vasútvonalak épülnek, s a szamurájok világába, akik hosszú tincsekkel, páncélban és két karddal az oldalukon járták az utcákat.
 
/Fotó: Az utolsó roham - előre a becsületért! /
 
A díszletek és az autentikus jelmezek hamar elvarázsolják a nézőt és a remekül megrendezett csatajelenetek, illetve Hans Zimmer Oscar-díjas zeneszerző munkája csak tovább fokozza a hatást (A film egyik leghatásosabb jelenetsora, mikor a ködös erdőből teljes harci díszben kivágtató szamurájok pillanatok alatt verik szét a ”modern” Birodalmi hadsereget).

Tom Cruise játékára nem lehet panasz, s a mellékszereplővé degradált Katsumoto (Ken Watanabe) is remekel (Oscarra is jelölték, igaz nem nyerte meg), de az igazi drámai hatás valamiért mégis hiányzott a filmből.

Még az idén a hazai mozikba kerül Trója történetét feldolgozó alkotás. A mostani példából okulva félek, hogy egy amerikai hős valahogy ott is szerepet fog kapni. Remélem megérzésem csak kezdődő paranoia…

Az utolsó szamuráj
(The Last Samurai)
Színes feliratos amerikai-új-zélandi-japán háborús filmdráma, 154 perc, 2003
Rendezte: Edward Zwick
Forgatókönyvíró: Marshall Herskovitz, John Logan
Operatőr: John Toll
Díszlettervező: Kim Sinclair, Chris Burian-Mohr
Jelmeztervező: Ngila Dickson
Zene: Hans Zimmer
Producer: Edward Zwick
Látványtervező: Lilly Kilvert
Vágó: Steven Rosenblum
Szereplők: Tom Cruise, Ken Watanabe, Billy Connolly, Tony Goldwyn, Hiroyuki Sanada, Timothy Spall, Koyuki