Lk 15.1-3,11-32 A vámosok és a bűnösök mind jöttek, hogy hallgassák. A farizeusok és az írástudók méltatlankodtak miatta. „Ez bűnösökkel áll szóba, sőt eszik is velük” - mondták. Erre mondott nekik egy példabeszédet:
„Egy embernek volt két fia. A fiatalabbik egyszer így szólt apjához: Apám, add ki nekem az örökség rám eső részét! Erre szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét és elment egy távoli országba. Ott léha életet élve eltékozolta vagyonát. Amikor már mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s nélkülözni kezdett. Erre elment és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyájára a sertéseket őrizni. Örült volna, ha éhségét azzal az eledellel csillapíthatta volna, amit a sertések ettek, de még abból sem adtak neki. Ekkor magába szállt: Apám házában a sok napszámos bővelkedik kenyérben - mondta -, én meg éhen halok itt. Útra kelek, hazamegyek apámhoz és megvallom: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra, hogy fiadnak nevezz, már nem vagyok méltó, csak béreseid közé fogadj be. Csakugyan útra kelt és visszatért apjához. Apja már messziről meglátta és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, a nyakába borult és megcsókolta. Erre a fiú megszólalt: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz. Az apa odaszólt a szolgáknak: Hozzátok hamar a legdrágább ruhát és adjátok rá. Az ujjára húzzatok gyűrűt, és a lábára sarut. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült. Erre vigadozni kezdtek. Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. Szólt az egyik szolgának és megkérdezte, mi történt. Megjött az öcséd, és apád levágta a hizlalt borjút, hogy egészségben előkerült - felelte. Erre ő megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért az apja kijött és kérlelte. De ő szemére vetette apjának: Látod, én annyi éve szolgálok neked és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy egyet mulathassak a barátaimmal. Most meg, hogy ez a fiad megjött, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, hizlalt borjút vágattál le neki. - Az mondta neki: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. S illett vigadnunk és örülnünk, mert ez az öcséd halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült.”

Ha a mai evangéliumban nem lenne a bevezető három sor és a rövid jézusi mondat : "Erre magába szállt.", bizony gondolhatnánk akármi mást is, és nem biztos, hogy a fiút tekintve mintaként tenné elénk az egyház a tékozló fiú történetét.
Megdöbbenve olvastam át abból a szempontból a parabolát, hogy egyébként vajon miből tudhatnánk meg minden kétséget kizáróan, hogy a kisebbik fiú megtért, hogy más lett (különös tekintettel a zsidó nép és a kor szokásaira!), és meglepve konstatáltam, hogy egyedül csak abból, hogy Jézus mondja. Egyébként a példabeszéd egy lecsúszás szerencsés kimenetelű, ám szokványos történetét mondja el, amilyenből tizenkettő egy tucat, amilyent ma is annyit hallunk a médiából és ismerünk személyes tapasztalatból vagy a hallott pletykákból. Itt talán konkrétabb, egyértelműbb a dolog, nem próbálja az elbeszélő szépíteni a dolgokat, nem jelennek meg a képernyőn a pénzért mindent elhitetni akaró és képes ügyvédek. Bizony a fiú hibája, rossz helyzetfelismerése az oka mindennek. Mást nem is hibáztathat.
Mi történik a fiú lelkében? Nem tudjuk. Egyszerűen a helyzete "kergeti bele" abba, hogy meggondolja: rossz volt a választás, a döntés, aminek következtében testi-szellemi értelemben is életveszélyes állapotba került, meg kellett tagadnia zsidó voltát (gyökereit), éhezik, és akárki megölheti, nincs, aki mögötte álljon. Mi sem természetesebb annál, hogy hiúságán győz a testi-lelki szenvedés, és ha már "fel kell adni magából valamit", akkor az egyszerűbb megoldást választja: a kisebbet kockáztatja, apjához, a biztos megélhetésbe menekül. Nem számít, nem is számíthat jobbra, mint hogy a béresei közé fogadja az apja.
Biztos ez is az egyik alapja annak, hogy sokan beszélnek inkább az apáról, mint a történet főszereplőjéről, sőt ez a mai kapcsolt szerkezet, melyben az egyház a két nem közvetlenül egymás mellett levő rész együtt olvastatja, ugyancsak az "Isten, a bűnösök barátja" központi gondolat köré csoportosítható. S miközben egy pillanatig sem vitatjuk azt, hogy az "atyai döntés" egy végső, minden továbbit meghatározó lökést adhat a gyermeknek, rá kell arra is mutatni, hogy az igazi megtérésnek, a bánat gyümölcseit termő változásnak nagyon kevés igazi bizonyítéka van, sok a "határeset", s valamilyen módon minden tökéletlenségünk ebbe az irányba mutat.
Látni kell, hogy nem feltétlenül a sok csodálatos megtért miatt olyan barátságos az "atyai ház", hanem, ha úgy tetszik, maga az atya, az Isten a "három személyében egy garancia" arra, hogy ott, a visszafogadó házában - akár minden el nem kallódott, "stabil" testvér ellenére is! - jól érezzük már most is, de reméljük örökké is, magunkat.
- DI -