"A szabadság nemcsak egy nemzet magánügye..."

A balfi erõdszerûen kialakított temetõ falához támaszkodó egyszerû emlékmûvön olvasható: “Ezen emlékmû látóhatárán belül 2000-nél több hittestvérünk esett áldozatul az 1944-45. évi emberi õrületnek. Itt száznál több mártír alussza örök álmát.” Mellette áll az 1968. május 5-én felavatott Szerb Antal emlékmû. A mártírok menetelését ábrázoló dombormû elõtt terméskõ alapzaton márványba faragott nyitott könyv fekszik. Rajta Szerb Antal jelmondata: "A szabadság nemcsak egy nemzet magánügye, hanem az egész emberiségé is."

Szerb Antal író, költõ és irodalomtörténész munkaszolgálatos társaival (Sárközi György író, falukutatóval, Halász Gábor irodalomtörténésszel együtt 1944. december elején hosszú hányattatás után került Balfra. A többszöri sikertelen mentõakciók után Szerb Antal december 16-án írta meg utolsó levelét: “Végtelen szomorú vagyok. Az a hely, ahol most vagyunk, Balf, átkozott hely”. Ötvenöt évvel ezelõtt 1945. január 27-én halt meg.

Irodalomtudósaink közt kevés a mûvészember. Szerb Antal az - vélekedett Németh László. Ért az árnyalatoknak azon a nyelvén, amely nélkül a halhatatlanok minden írása (akárhogy tudjuk a rájuk vonatkozó irodalmat, pletykákat, évszámokat) zavaros abrakadabra, melyre szegény tudósunk még zavarosabb madárnyelvvel felel... Szerb Antal elsõsorban azzal emelkedik az irodalomtörténészek fölé, hogy több köze van az írókhoz és mûvekhez, mint nekik. Még ha kevésbé ismeri is egyiket-másikat, betalál szívük belsõbb köreibe, van érzékszerve hozzájuk, nem a hívõk tiszteletteljes vakságával nézi õket, hanem ahogy egyik asszony mustrálja a másik asszonyt öltözködése, kozmetikája és táncoló izmai kinyilatkoztatásában. Irodalomtörténetében kevesebb a tisztelet, de több az intim hozzáértés.

Szerb Antal utolsó regényének, az Utas és holdvilág-nak hõse, Mihály, a vallástörténész újból és újból “hétköznapok és csodák” válaszútjára kerül. A végsõ “csoda”, az önként vállalt halál elõl azonban mégis visszafordult a “hétköznapba”, az életbe - mert “ha az ember él, akkor még mindig történhetik valami”. Az Utas és holdvilág nemcsak Szerb Antal önéletrajzi utalásaiban, “költészet és valóság” párosodásában gazdag, de képet nyújt egy nemzedék sorsáról, útkeresésérõl is. A halál misztikus-erotikus élménye, melyet Mihály az etruszk szobrocskák és a gyermekkori emlékek jelképébõl olvas ki - mily tragikusan abszurd és põre módon jutott csak neki osztályrészül. A fasizmus, mely késõbb eltiporta ezt a tevékeny és alkotó életet, a brutalitás és embertelenség , melynek ez a kényes és szenvedélyes szellem csakhamar áldozatává lett: kezdettõl fogva sötét hátteret emel Szerb Antalnak és nemzedékének egész életmûve mögé. A sors, mely rájuk várt, ott lappang legjátékosabb, legkönnyedebb gondolataikban is. Mûveltségük színpompája, mohó kíváncsiságuk, szellemiségük, patakzó ötletességük, hitük és felelõsségérzetük: mindez eleve magában hordozza a halálraítéltséget.

Szerb Antal nemzedéke testesítette meg mindazt, amit a szellem bõszült ellenségei, a humánum megszállott tagadói gyûlölnek.

Az író, irodalomtörténész, mûfordító Szerb Antalt, a modern magyar esszéírás kiemelkedõ képviselõjét a fasizmus elõretörésével származása miatt egyre többet zaklatták. Szerb Antal még szembe mer szegülni a végzettel, még nem adja föl a reményt, hogy értelem és mûveltség diadalmaskodhatik esztelenség és barbárság fölött.

A háború alatt a nyilasok munkatáborba, a háború végén nyugat felé hurcolták. A balfi gyûjtõtáborban halt mártírhalált.

Török Magda