CyberPress

Nagyböjt után
– Fókusz –
www.nol.hu Szerző: Csider István Zoltán
    Ma van a nagyböjt – a hústól való tartózkodás idejének – csúcspontja: nagypéntek a legszigorúbb böjt és a gyász napja, Krisztus kereszthalálának emlékünnepe. Ezen a napon a harangok is Rómába mennek, azaz elhallgatnak, és a hagyomány szerint a keresztény templomokban nem mutatnak be miseáldozatot. Holnap, nagyszombat este a Jézus feltámadását hírül adó mise után veszi kezdetét a húsvét, amelyet a IV. századtól ünnepelnek.
     A húsvéti szertartások egyik legfontosabbika az ételszentelés volt: a katolikus hívők a húsvéti sonkát, bárányt, kalácsot, tojást és a bort a templomba vitték, hogy ott – Krisztus példájára – megszenteltessék, megáldassák őket. A legelterjedtebb népszokás a húsvéthétfői locsolás. Régen a lányokat kivitték a vályúhoz vagy a kúthoz, hogy aztán ott egész vödör vízzel öntsék le őket. Ez az aktus részint a keresztelésre, részint arra a legendára utal, amely szerint a Jézus feltámadásának hírét vivő jeruzsálemi asszonyokat hideg vízzel locsolták le, így próbálva hallgatásra bírni őket. A Dunántúlon ismert volt a vesszőzés is. A legények sibával – veszőből font korbáccsal – csapkodták a lányokat, nehogy kelésesek, bolhásak legyenek.
    A locsolás és a vesszőzés jutalma az egész magyar nyelvterületen a termékenységre emlékeztető tojás volt. Már a honfoglalás előtti avar sírokban is találtak karcolt díszítésű – hímes – tojásokat. A tojást hozó húsvéti nyúl mítosza valószínűleg német nyelvterületről terjedt tovább: a szapora nyúl is a termékenység szimbóluma.
    A keresztények Jézus feltámadására emlékeznek, az ugyanezekben a napokban ünnepelt pészach a zsidók egyiptomi rabságból való szabadulására emlékeztet. Ennek része a szédereste, amelyen a családtagok felidézik az egyiptomi kivonulás történetét. A pészach jellegzetes étele a pászka: a lisztből és vízből készült, gyorsan sütött, kovásztalan ostyaféleség. A bibliai magyarázat szerint olyan hirtelen jött az egyiptomi kivonulás, hogy már nem volt mód a kenyér megkelesztésére. A pészachot a kovásztalan kenyér ünnepének is nevezik. A nyolc nap során nem szabad kovászos kenyeret fogyasztani. Ez olyan szigorú szabály, hogy a pészach előnapjára a morzsákat is el kell távolítani a lakásból.
    A szakrális ünnepek a múlt század második felében egyre inkább világivá váltak, de a régebbi időkben sem volt idegen a húsvéttól a mulatás. A reformkorban Pesten és Budán három nagy búcsút rendeztek, közülük a legnagyobb a Gellért-hegyi húsvéthétfői népmulatság volt. Egykorú híradás szerint a délelőtti mise után a hegyre igyekvő néptömeg egyik vége még Pest utcáit rótta, amikor a másik vége már a budai „rácz városban” vándorolt a hegy felé.
    A tapasztalatok szerint ma viszszaszorulóban van a féktelen és duhaj ünneplés. Helyét a visszafogottabb családi találkozások, tavaszi kirándulások vették át.

Húsvét igazi arca
Szabadság (Kolozsvár)
    Amerre lakom, egy híd karfájára valaki öles bet?kkel felírt a mai világunkban egy nem éppen szokványos szöveget: Isten szeret. Reggelenként, munkába sietve többször is eltöprengtem rajta, hogy vajon mi lehet a falfirkás indítéka: ismeretlenül is magára próbálja felhívni a figyelmet, esetleg meg akar hökkenteni, hogy modern korunk grafitti-beteg világában íme, van, aki trágárság helyett kereszténységével hivalkodik. Vagy lehet, hogy a puszta felismerés vezette az ismeretlent, aki belsô késztetést érzett arra, hogy minden arra járót figyelmeztessen: emberi gyarlóságunk ellenére is Isten valóban szeret!
    Ilyenkor, ünnep táján mindannyiunknak jól fog a figyelmeztetés. Bárhol is legyen az ember, szerettei között, vagy tôlük távol, a krisztusi üzenet ott munkál valamennyiünkben. A kérdés csupán az, hogy felismerjük-e? Megfogjuk-e a felénk nyújtott kezet, belekapaszkodunk-e, elfogadjuk-e segítségét, vagy közömbösen tovább lépünk, és csak a külsôségek szintjén engedjük magunkhoz közeledni húsvét szellemét? A lelki értékektôl távolodó világunkban egyre több ember dilemmája ez, hiszen az ünnepek körítését biztosító külsôségek sokunk életében kerülnek vezetô helyre, miközben háttérbe szorítják a lényeget, húsvét igazi arcát, a Megváltót, aki halottaiból feltámadva mindig és mindenhol velünk van.
    Napi gondjaink szorításában nem mindig érezzük ezt az együttlétet, és nem teszünk róla, hogy az elválasztó árkokat mi magunk tömjük be. Ünnepeink legfôképp ebben segíthetnek. Szeretteink körében, bibliai példázattal élve, ahol ketten-hárman összegyűlünk, Ô is ott van közöttünk. E közelség a holnapunk, a jövônk bizonyossága is egyben, elkötelezettség keresztény hitünk megtartására, emberi és nemzeti értékeink megôrzésére.
    Húsvét üzenete meghozhatja mindannyiunk számára a lelki békét, a megbocsátást, a kiengesztelôdést. Hozzásegít ahhoz, hogy nyitottabbak és jobbak legyünk embertársainkkal, hogy átérezzük azt a mérhetetlen áldozatot, amit érettünk hozott a Megváltó. Ehhez kívánok munkatársaink nevében Istentôl megáldott, békés húsvéti ünnepeket!

Valóban Jézus halotti leple?
Új Szó (Pozsony)
    Külön tudományág, a szindonológia foglalkozik a torinói halotti lepel vizsgálatával
A férfiról sok adat ismeretes: vércsoportja AB, magassága 170-180 cm, súlya 78-80 kg, kora 30-36 év. A leplen levő alak szeme lehunyva, mintha csak aludna. Jézus korában pénzérmét tettek a halott szemére. A jól kivehető betűk – U C A I – azokon az aprópénzeken, leptonokon olvashatók, amelyeket Pontius Pilátus 29-ben bocsátott ki.
    A lepel sok hányattatatáson ment keresztül
    Az I. század elején Edesszába került (a mai törökországi Urfa), ahová Krisztus egyik tanítványa, Júdás Máté apostol vitte, hogy meggyógyítsa a leprás uralkodót. Az apostol sikeresen gyógyított, hirdette az evangéliumot. Edessza uralkodójának halála után üldözni kezdték a keresztényeket, s hogy a leplet megóvják, elrejtették a városfalban. Véletlenül találták meg, 525-ben, amikor Edessza már a Bizánci Birodalomhoz tartozott. A császár templomot építtetett az ereklyének. 944-ben Konstantinápolyba szállították (mert Edessza ismét a muzulmánok kezére került). A IV. keresztes hadjáratban Konstantinápolyt is elfoglalják, feldúlják a templomokat. De la Roche francia hadvezér édesapjának küldi a becses zsákmányt, aki azt a besanconi érseknek ajándékozza 1208-ban. Hosszú évtizedekig homály fedi a hollétét; 1357-ben a francia Lirey-ben a Charnay család közszemlére bocsátotta – hogy a falut zarándokhellyé nyilváníttassák. Végül is a család a savoyai hercegi családnak ajándékozta. Az új tulajdonos Chambéryben kápolnát építtetett és ott helyezték el. 1532-ben a várkápolnában tűz ütött ki, az ereklyetartóban őrzött lepel egyik sarka megégett...
    A szent ereklyét 1578-ban a savoyai herceg Torinóba szállíttatta, az 1498-ban épült Szent János-székesegyházba. Kétszáz év múlva önálló kápolnában helyezték el az oltár fölött, fahengerre göngyölték, ezüstkazettába és rácsokkal erősített ereklyetartóba zárták.
    1931-ben, 1933-ban, 1978-ban, 1998-ban, 2000-ben, 2002-ben állították ki.

A lepelről az első fényképet 1898-ban készítette egy torinói fényképész, Secondo Pia. Külön tudományág, a szindonológia (lepeltudomány) foglalkozik a torinói halotti lepel vizsgálatával. Valódiságát időről időre kétségbe vonják. Az ellenzők szerint hamisítvány; a C–14-es izotópvizsgálat 1260–1390 közé teszi az eredetét, tehát a rajta látható képmás semmiképp nem lehet Jézusé, állítják a tagadók. 2000-ben a Lepel világkongresszusán (amelyet az olaszországi Orvietóban tartottak) egy magyar kutató – Boda László – is előadást tartott, a Lepel Emberének kezeivel kapcsolatos kérdésekre keresve a választ. A lenyomaton jól látható, hogy a jobb váll lejjebb van, ami ficamra utal (Jézus összeroskadt a keresztet cipelve), a kézfejek X alakú elhelyezése azonos a kumráni temetők sírjainak feltárásakor talált leletekkel, s ez bizonyíték a lepel eredetisége mellett, minthogy a keresztről levett Jézus kezeit János apostol helyezhette el így, aki a kumráni esszéneusok tanítványa is volt. János evangéliumában ezt olvassuk a temetésről (és a kérdéses lepelről): „Arimateai József, aki Jézus tanítványa volt, bár a zsidóktól való félelmében csak titokban, arra kérte Pilátust, hogy levehesse Jézus testét. Pilátus megengedte. ĺgy elment és levette a testet. Nikodémus is elment, aki annak idején éjszaka kereste fel Jézust, s vitt mintegy száz font mirha- és aloékeveréket. Fogták Jézus testét és a fűszerekkel együtt gyolcsba göngyölték. ĺgy szoktak a zsidók temetni. Azon a helyen, ahol keresztre feszítették, volt egy kert, s a kertben egy új sírbolt, ahova még nem temettek senkit. Mivel a sír közel volt, a zsidók készületi napja miatt ide temették Jézust.” Harmadnap, amikor a tanítványok a sírhoz értek, nem találták az urat, csak az otthagyott gyolcsot meg a kendőt, amellyel a fejét befödték. Ez nem a gyolcs között volt, hanem külön összehajtva más helyen.

„JESUS NAZARET”
A lepel tudományos kutatását először 1978-ban végezte egy kutatócsoport, melynek tagjai USA-beli és olaszországi kutatók voltak, vallási hovatartozás szerint protestáns, katolikus, izraelita és agnosztikus hitűek. A kutatások alapján megállapítást nyert, hogy a lepel lenyomata egy hosszú hajú, szakállas és bajuszos, izmos férfit ábrázol, akit néhány órával a halál beállta után, legfeljebb három napon belül helyeztek a lepelbe. A lepel egyik fele a test elülső, míg másik fele a fejen áthajtva a test hátsó felével érintkezett, s amelyet a tenyéren és lábon átvert szegekkel feszítettek keresztre. Az ötödik és hatodik borda között ugyancsak megtalálták azt a sebet, amelyet közvetlenül a halál beállta után lándzsával ejthettek a testen. Mindezen túlmenően Maria Grazia Siliat svájci régész mintegy 15 éven át tartó kutatómunkája alapján azt állította, hogy a leplen speciális fotóműszerek segítségével egy „JESUS NAZARET” felirat nyomait észlelte. Ugyancsak több kutató jutott arra a megállapításra, hogy kutatási eredményeik néhány, Jézus Krisztus kínzásával, keresztre feszítésével, valamint halálával kapcsolatos adatot igazolnak, mint például a töviskorona sebei és egyebek. A lepel vizsgálatára alakult nemzetközi intézet igazgatója Bruno Berberis többek között kijelentette: „Meggyőződésem, hogy a torinói lepelben valóban Jézus feküdt. Ezzel szemben több kutató azt állítja, hogy a lepelbe egy, a halott Jézussal egykorú, szintén halott testet helyezhettek el a későbbi idők folyamán. Ugyanakkor a lepel korát illetően egy bizottság tagjai radiokarbonos módszerrel arra a megállapításra jutottak, hogy a lepel 1260–1390 között keletkezett, tehát több mint ezer évvel Jézus halála után. És vannak, akik azzal érvelnek, hogy az említett módszer jelenleg nem tökéletes, s így nem teszi lehetővé a lepel korának pontos megállapítását. Talán érdemes megjegyezni, hogy néhány másolat is készült róla. Az egyik másolat Torinóból ajándékként Szlovákiába került 2003-ban, s az eperjesi Görögkatolikus-székesegyházban nyert elhelyezést. (Kohán)

Hinni a csodában?
Az ember kétkedő lény. Nehezen fogadja el az egyik oldal bizonyítékokkal alátámasztott magyarázatát, ha azt a másik oldal – ugyancsak bizonyítékokkal – cáfolja. Nem mer hinni a csodában. Álljon itt két egyházi személy vélekedése:

Nátek Sándor református lelkész
A református egyház hozzáállása is az, mint nagyon sok embernek a hozzáállása. Elfogadjuk is, meg nem is. Van, aki azt mondja: a lepel valódi, és van, aki tagadja, mondván, lehetetlen évezredeken át tárolni egy anyagot, bármiből legyen is az. Nedvesség, mindenféle külső hatás érte... Valójában valamennyire én is hiszek benne. A Krisztus-hívő ember szeretné, ha a lepel valódi volna. Azért is végeznek ennyi vizsgálatot... Megállapították, hogy emberi vért tartalmaz, érdekes dolgokat állapítottak meg, csakhogy aztán ez a lepel kétezer esztendős-e vagy nem? Ha befalazva állt valahol – bizonyára nem olyan körülmények között, mint ma, amikor üveg alatt tartják, ellenőrzik a páratartalmat –, akkor csak összetekerve lehetett a nedves üregben... Vagyis megsemmisülhetett. Habár a piramisokban szinte napjainkig épen maradtak dolgok, évezredeken keresztül. Ezt sem tudják megmagyarázni! Örülök annak, hogy ezt megpróbálják a világ elé tárni és még pozitívabbá tenni, hogy ott volt holtan és holtából élő lett. Ez a keresztény ember számára hitbizonyosság, hiterősítés, és a hitetlen felé is jó ezt megfogalmazni.
Sok ellentmondás nincs a felekezetek között a halotti leplet illetően. Vitáznak rajta, de senki nincs, aki lesöpörné az asztalról.

Borbély Péter katolikus plébános
    Én mindig is elfogadtam. Soha nem kételkedtem a valódiságában. Csak azon tűnődtem sokszor, hogy ez hogyan van, honnan, miért van. Mert hogy nem emberi alkotás, hogy nem emberi kéz festette, az biztos. Olvastam, hogy a leplen nem találtak ujjlenyomatot, amely arra utalna, hogy valaki más érintette volna, miután a lepel ott maradt. S ez mutatja, hogy a lepel mégiscsak valódi, Jézus Krisztus testét takarta. Nagy emberek hisznek benne, de ellene is vannak. De Jézus Krisztus isten volt, mégis hányan voltak az ellenségei? Amikor Názáretben beszélt, minden szem rászegeződött, mégis kiűzték a városból.
    Miért hamisították volna? Az apostolok maguk tanúskodnak, hogy amikor bementek a barlangba, csak a leplet találták. Az ember elgondolkozik rajta..., a vérnyomok nem olyanok, mint amikor az ember felitatja a vérző sebet. Ez rendkívüli. Az, hogy az egyház nehezen adja ki a szent relikviát kutatási célokra, érthető. Különösen a mai világban. Hiszen annyi mindent bebizonyítottak, és pont az ellenkezőjét mondják. Nem tudom, hogy lehet az, hogy miután a lepel valódiságát tényekkel támasztják alá, mégis vannak, akik az ellenkezőjét állítják. Ez egy ördögi dolog. Miért legyen az egyháznak vagy Jézusnak igaza ebben is?
    Én magam elfogadom. Látni nem láttam, ami fájdalmas... Két éve Fatimában voltunk, és viszszafelé jövet megálltunk Torinóban. Két nap múlva nyílt meg a kiállítás, de sajnos nem maradhattunk ott.
KOPASZ-KIEDROWSKA CSILLA