Fényírók nemzetközi fesztiválja
www.magyarhirlap.hu

Egy faun délutánja a Bozsik Yvette Társulat elôadásában - munkatársunk, Hegedűs Márta képei a Mozgásban című tárlaton tekinthetôk meg

Az idén tizennegyedszer megrendezett, április 23-ától május 1-jéig tartó Mediawave összművészeti rendezvénysorozaton nyolcvanegy filmet vetítenek, lesz számos kiállítás, koncert is. Az egy hétig tartó műsornak Győr a központja, de emellett több város, közöttük Budapest, Kapuvár, Komárom és a felvidéki Révkomárom is otthont ad néhány rendezvénynek. A fesztivál zárónapján Magyarország csatlakozik az Európai Unióhoz. Ehhez kapcsolódóan Komáromban, a Monostori erődben csatlakozási ünnepséggel egybekötött záróbulit tartanak majálissal, színházi programokkal, mintegy harminc zenekar részvételével.
A Mediawave az elmúlt esztendőkben jelentős rangot vívott ki magának nemzetközi szinten. A kezdetben filmművészeti fesztiválhoz más művészeti ágak is kapcsolódtak, így a térség egyik legjelentősebb összművészeti találkozója lett. Az uniós csatlakozás a Mediawave életében Hartyándi Jenő fesztiváligazgató szerint emiatt nem hoz majd óriási változást. A Mediawave már része az európai kulturális folyamatoknak, talán könnyebben lehet pályázni majd a támogatásokért – véli a fesztiváligazgató.
A nemzetközi rövid- és dokumentumfilm-versenyre 1261 filmet neveztek be 56 országból. A versenyprogramban 81 alkotást mutatnak be, a legjobbat hétezer euróval jutalmazzák.
A zenei program is igen változatosnak ígérkezik, hiszen – amint azt Hartyándi elmondta – több mint négyszáz zenekar jelentkezett a világ minden tájáról. Szólisták és együttesek érkeznek Szlovákiából, az Egyesült Államokból, Romániából, Szibériából és Lengyelországból. A koncertek közül kiemelkedik az amerikai St. Louis Blues Evening blues és soul-koncertje, az orosz Baskir Group és az amerikai John Zorn’s Electric Masada dzsesszhangversenye, ezeket Győrött, a fesztivál fő helyszínén tartják meg.
A fotográfiai kínálat is roppant bőséges. Lesz nemzetközi színház- és táncfotó-, humor-, feketehumor-fényképkiállítás, és idén másodszor diaporáma- és CD-ROM-bemutató is. Először rendeznek árverést magyar táncfotókból, a tánc világnapjához kapcsolódóan.
Ugyancsak először tartanak Szellem a palackban címmel a Mediawave-en pálinkafesztivált. Az érdeklődők megismerkedhetnek szláv, közép-kelet európai, ázsiai, kínai párlatokkal. Emellett butykos- és butéliakiállítás, kurd és baskír népzene, bábelőadás és "szelleműző kitáncolás" szórakoztatja és mozgatja meg az egybegyűlteket.
Hartyándi Jenő elmondta, hogy a fesztivál egybeesik az uniós csatlakozáshoz kapcsolódó rendezvények idejével, mégsem kaptak állami támogatást az ilyen jellegű események fedezésére. Ezt azért tartja sajnálatosnak, mert egy 14 éve jól működő rendezvénysorozatra nem gondoltak a pénzek elosztásakor. A programokat 70 millió forintos költségvetésből rendezik, az eseménysorozatot támogatja egyebek között a Magyar Mozgókép Közalapítvány, a győri és a Győr-Moson-Sopron megyei önkormányzat, a Nemzeti Kulturális Alapprogram és a Magyar Táncművészek Szövetsége. Ezek mellett külföldi kulturális intézetek segítették előteremteni a szükséges összeget.
A Mediawave április 23-án este hét órakor a Párhuzamos Kultúráért díjak átadásával nyílik Győrben, a volt zsinagóga épületében.

Knap Gábor

Herman Prey hat éve már csak hangban él. De az a hang mégis remény
Tartok tőle, hogy nem nagyon eredeti ötlet nagyhéten passiókat hallgatni, de az idén sem jutott jobb az eszembe. Főleg úgy, hogy itt volt Paul McCreesh, és elhozta a kórus nélküli, csak szólistákat foglalkoztató, gyors, könnyed, táncos változatát a Máté-passiónak. És főleg úgy, hogy a piacon CD-változatban is megjelent egy klaszszikus felvétel, illetve kettő, mindkét Bach-passióból egy, Karl Münchinger vezényletével. A klasszikus szót itt minden negatív felhangjával együtt kell érteni, Münchinger vezénylését általában unalmasnak szokás tartani – nem is egészen alaptalanul. Azt azonban illik beszámítani, hogy Karl Münchinger röghöz kötött karmester volt: a háború után szülővárosában létrehozta a Stuttgarti Kamarazenekart, és attól kezdve neki ez volt az élete.

Nem volt sikertelen élet, viszont azt is tudni kell, hogy Münchinger nem volt sodródó alkat. 1943-ban lemondott a Hannoveri Szimfonikusok zeneigazgatói posztjáról, és két éven át nem vállalt semmiféle pozíciót, így a háború végével azon kevés németországi karmesterek közé tartozott, akiket bátran meghívhattak a győztes felek is, nem tört ki botrány és tiltakozás.

Sajnos ettől a Stuttgarti Kamarazenekar nem lett jobb. Mert Münchinger unalmasságáról elsősorban a zenekar tehet. Vagy legalábbis ez a leginkább megfogható. Hiszen nem valószínű, hogy valakire, aki a fél életét Bachra teszi föl, pont a passiók ne legyenek hatással. A zenekar viszont körülbelül ugyanolyan rossz, bár a két passió felvétele között tíz év telt el. Az ugyanolyan azonban csak az átlagot jelenti, a korábbi lemezen, a Máté-passión inkább a hegedű és a cselló kibírhatatlan, a János-passión viszont a fuvolista és az oboista a főellenség. Nem is miattuk hallgattam újra a lemezeket.

És még tudnám sorolni, hogy ki miatt nem. Marga Höffgen öreglányos altjáért sem, és Walter Berry túlságosan is vaskos, dörmögős Jézus-formálásáért sem. De ott van Hamari Júlia, aztán Fritz Wunderlich könnyedén szálldogáló tenorja, Peter Pears a Máté-passió evangélistájaként, egyáltalán nem szép hanggal, de nem is evangélistához, hanem haragvó prófétához illő felháborodással és odaadással. És mindkét passió csúcspontja: Herman Prey.

A Máté-passióban ő Jézus. Soha hozzá fogható alakítást nem hallottam. Lehet, hogy nem elsősorban övé az érdem, csupán a hangjáé, amely lágy is, tiszta is, és annyira könnyű, mozgékony, vagy mondjuk úgy, nagyon egyszerűen: annyira szép, hogy túl van már azon, hogy férfias vagy nem. Jézus hangja. A János-passióban azonban Prey csak az áriákat énekli, így aztán minden érdem az övé, nem a hangjáé. A sok szín, a komolyság, ami a legsúlyosabb pillanatban is megnyugtató, és mindig, mindig az az üzenet, hogy élünk, és van remény.

Herman Prey hat éve már csak hangban él. De az a hang mégis remény. Okos ember volt, aki a hangrögzítést kitalálta. (Bach: Máté-passió – Universal, 1965; János-passió – Universal, 1975)

/Én vagyok a Czillei és a Hunyadiakban Iván, a jobbágy (kép: Népszabadság – Szabó Bernadett) /
A ma hetvenéves Bodrogi Gyula minden színészt elküldene igazgatni, hogy végleg beleszeressen a színjátszásba. Amióta elhagyta a Vidám Színpadot, az egyik legfoglalkoztatottabb színész lett. Ma a Nemzeti Színház tagja, és hamarosan Alföldi Róberttel próbálja Az ügynök halálát.
 
Biztos, hogy azt szeretné, hogy így, jelmezben fotózza a kolléganőm?
– Persze, én vagyok a Czillei és a Hunyadiakban Iván, a jobbágy. Tessék csak, fotózzon!

Újra felfedezték önt. A Nemzeti tagja, több színházban játszik. Korábban úgy nyilatkozott, nem hisz a művészszínházban, ugyanakkor legtöbbet ilyenekben játszik.
– Nem gondolom, hogy van ilyen külön kategória: művészszínház. A színésznek nincs műfaji határ, a szerepét kell eljátszania. Csak a közönség válogathat, hogy mit akar megnézni… Én nemcsak a vígjátékokban hiszek… A szórakoztató színháznak nem ellentéte a művészszínház, ugyanis a művészszínháznak is szórakoztatónak kell lennie.

És nem hiányoznak a szórakoztató darabok?
– Játszom én olyanokat a József Attila Színházban, a Játékszínben, ahol ha-ha-ha-val jutalmaz a közönség.

Alföldi Róbert újra önben gondolkodik, a Kabaré Schultz ura után Willy Lomannek hívta Az ügynök halálába. Ön azt nyilatkozta, nem szereti a „farmerben játszom a Rómeó és Júliát az asztal alatt” típusú rendezést. Alföldi garantáltan nem hagyományos előadást csinál. Ilyenkor mi van az elveivel?
– Láttam olyan produkciót, amikor tizenévesek játszottak Rómeót és Júliát. Ott jó tud lenni a farmer is. Nem a farmer ellen van kifogásom. Alföldi érdekes előadásokat rendez. Értem, amit csinál. A Kabarénál is úgy éreztem, hogy az ötleteivel a darabot közelebb akarja hozni a közönséghez. Az tetszik a nézőnek, mikor sírni lehet, nevetni, a szereplőket szeretni, vagy a történéseken boszszankodni. Őrületesen utálom, ha unatkozom vagy nem értem.

Most több ideje van, mint mikor a Vidám Színpad igazgatója volt?
– Ezt nem mondanám így. Akkor reggel tíztől este tízig a színházépületben voltam. Most csak ha dolgom van ott.

Nem hiányzik az a nyüzsgés, ami az igazgatással járt?
– A húsz évből az utolsó ötöt szívesen elengedtem volna. Már nagyon vágytam arra, hogy – idézőjelben – csak színész legyek. A fenntartónak és nekem is elegünk volt az igazgatásomból. A Jóisten szerencsés helyzetbe hozott, még ki sem tettem a lábam a Vidámról, már hívott Balázsovits Lajos, Marton László, Léner Péter, Alföldi. Kedvességgel fogadtak vissza, ez a visszafogadás is egy idézőjeles szó. Mintha már várt volna Jordán Tamás, a Nemzeti igazgatója.

Miért akart igazgató lenni?
– A nyolcvanas években felkértek arra, vezessem a Vidámot. Nem rajongtam az ötletért. És Vinkó Jóskával, aki akkor dramaturg volt, megbeszéltük, megpróbáljuk. Ma, aki szeretne színházigazgató lenni, jelentkezhet. A fenntartó úgy csinál, mintha pályáztatna, de lehet, hogy előre tudják, ki lesz a nyertes. A nyolcvanas években felelősséget vállaltak azért, ha valakit felkértek. Ha ma megkérdezik: miért pont ő? A válasz: a kuratórium döntött.

Rengeteg ötletéről lehetett hallani, ezekből nem sok valósult meg.
– Még a rendszerváltozás előtt engedélyem volt a kísérleti gazdálkodásra. Én vezettem az első színházi közhasznú társaságot is. Először kft.-t szerettem volna létrehozni, de azt mondták, azt nem lehet támogatni. Mindenképpen gazdasági változtatást akartam, gondoltam, itt az ideje. Ma már a színházak jó része ebben a gazdasági formában működik. Ráéreztem erre. A Vidám Színpadon volt gazdasági igazgató Schmidt Bözsi, ő kezelte a pénzt, nem én. Mondtam egy ötletet, és ő válaszolt, hogy kivitelezhető-e. Azt akartam, hogy a színészeim jobban éljenek. De azzal ő sem tudott mit kezdeni, hogy a költségvetésünknek csak a negyede volt az állami pénz. Mikor szóba jött a kht. alapítása, mondták, a támogatásunk inflációkövető lesz, de a szerződés már nem erről szólt.

Emiatt kapott az önt követő igazgató tetemes adósságot a színházzal?
– Az adósság az alig-támogatásból és a számlatartozásokból jött össze. Szóltam a városvezetőknek, ha a következő igazgató ugyanennyi támogatást kap, ő is csak az adósságokat halmozza majd. Így is lett. De ettől függetlenül: minden színészt elküldenék igazgatni, hogy végleg beleszeressen a színjátszásba.

Meg van bántva? Kerüli a Vidámot?
– Elfelejtettem. Be kellett valamiért mennem, és nem emlékeztem, hol a titkárság.

Tudatosan felejt?
– Valahogy nem esett olyan jól a szerelem utolsó öt éve a Vidám Színpadon. Lehet, hogy tizenöt év után kellett volna felállni.

Szakított a Színes Csokornyakkendősök Pártjával is?
– A tévében ment a Gyuszi ül a fülben című műsorom. Akkor minden bokorban alakult egy párt. Mikor a kabaréban létrehoztam az SzCsP-t, nem gondoltam, hogy ilyen hatása lesz. Sokan biztattak, hogy jegyeztessem be. Pedig csak gúnyból csináltam. Ma is sokan odajönnek hozzám, mutatják a csokornyakkendőjüket és azt mondják: Benn vagyunk a pártban… Én különben sosem voltam párttag.

Csak a Köztársaság Párt tagja.
– Rövid ideig voltam tag Palotás János pártjában, mert amikor ott is jelentkeztek a belső ellentétek, kiléptem. Más párt tagja nem voltam, akkor sem, mikor illett volna.

Hogy lehetett így igazgató?
– Mikor kineveztek, behívtak a VI. kerületi pártbizottságba, milyen jó lenne, ha belépnék a pártba. Én csak azt mondtam: ahhoz egész ember kellene. Azt válaszolták: akkor nem kell.

Arra kérték a Hukkle film készítői, hogy csuklást szinkronizáljon. Ebből nem lett semmi, de furcsa, hogy pont azt gondolták, jól tud csuklani.
– Nem furcsa. Játszottam már a rádióban gilisztát is, meg azt a sok rajzfilmfigurát szinkronizáltam. Sokan ma is Süsüvel azonosítanak. Jópofa dolog a szinkron, az ember elhiszi magáról, hogy ő a székláb… Na mindegy! Hetvenéves vagyok, harmincöttel el tudok számolni.

És a többi hova lett?
– A többi elszaladt. Nem érzem magamat többnek harmincötnél. Jó, elmegyek negyvenig – némi alku árán.

Sokat dohányzik. Ez a hosszú élet titka?
– Mindennap leszokom a dohányzásról, de délután öt és fél hat között visszaszokom. Egy évig gyakoroltam, hogy reggel minél később gyújtsak rá. De nem akarok leszokni róla. Olvasom a cigarettadobozokon: a dohányzás halált okoz. Ez a feliratot a szülőszobákba is ki lehetne írni: A születés halált okoz.