|
Végső nyugalomra helyezték Wágner Géza ágfalvi polgármestert
,,...nem napokkal mérte az idő múlását, hanem cselekedetekkel..."
A család, a rokonok, jó barátok, ismerősök, ágfalviak
és az ország minden sarkából és a határ túlsó oldaláról érkezett gyászolók
részvéte mellett helyezték örök nyugalomra az 59 éves korában elhunyt vitéz
Wágner Géza polgármestert az ágfalvi temetőben.
A honvéd hagyományőrzők és a vitézi rend tagjai
díszőrséggel búcsúztak Wágner Gézától.
A polgármester kollégák nevében Pilsits Mária, Kópháza
polgármestere emlékezett az emberszeretéről, derűjéről, küzdeni akarásáról
és szolgálatkészségéről közismert Wágner Gézára, aki ,,nem napokkal
mérte az idő múlását, hanem cselekedetekkel".
,,Egy voltál azoknak sorából, akik hivatásuknak a nép szolgálatát, községed
felemelését választották. A búcsú óráiban még nem is tudjuk igazán, hogy
Ágfalva község, de mi polgármesterek is, milyen értéket veszítettünk el
a személyedben. Majd később, évek múltán válik világossá az a sok jó, amit
tőled kaptunk. Jó kolléga voltál, támogattál, segítettél bennünket, mindig
a jó oldalt vetítetted elénk, mindig elmondtad kudarcaidat, ezzel is tanítva
bennünket. Bölcs mondásaidat megszívleljük.(...)
Büszkék vagyunk Rád, mert tetteiddel, cselekedeteiddel Ágfalva érdekeit
szolgáltad, életed a község fejlődése érdekében áldoztad fel, de soha nem
felejtetted el szülőfaludat, Nagycenket.
Te tetteiddel, személyeddel belevésted magadat az Időbe, a továbbélők
megtartó emlékezetébe."
- mondta Pilsits Mária, Kópháza polgármestere búcsúbeszédében.
Ágfalva nevében Márkus István alpolgármester nehéz szívvel
vett búcsút életének az 59. évében elhunyt polgármestertől.
***
A 12 évig tartó polgármestersége alatt Wágner Géza nem
csak Ágfalva fejlődésén fáradozott szüntelenül, hanem jó hazafihoz és vitézhez
méltóan, igaz magyar emberként a történelem és hagyományok tiszteletének
szolgálatában a térég megőrzésre méltó eseményeire is figyelmet fordított, igyekezett azokat feleleveníteni és méltó emléket állítani azoknak.
Az ő kezdeményezésére újították fel az 1919 júniusában
mártírhalált halt vasutasok síremlékét, Kelle Artúr, az Erdővédelmi Tanszék
alapító professzorának síremlékét, aki fő szervezője volt a Magyar Királyi
Erdő- és Bányamérnöki Főiskola Selmecbányáról Magyarországra menekítésének.
Felújíttatta az első ágfalvi csatában 1921. augusztus
28-án hősi halált halt kecskeméti népfelkelő, Baracsi László síremlékét,
és felújíttatta a Kecskemét városa által adományozott Baracsi-emlékművet.
Emlékművet emeltetett a II. világháború végén az Ágfalván működő tábori
kórházban elhunytaknak. A népszavazás évfordulójára emelt Hűség-emlékmű
felállításának harcát is megvívta. Őrizte és ápolta, évente méltóságteljes
megemlékezésen idézte fel az ágfalviak körében a Don-kanyart megjárt katonák és a háborúban
elesettek hősiességét.
Az Ágfalva felemelkedéséért tettek mellett a hagyományőrzés
eme nemes tetteiért írta a Vitézi Rend egyik tagja Wágner Gézához intézett
levelében:
,, Példa értékű lehet minden magyar ember számára – tisztségétől
függetlenül is – az Ön lelkes, igaz magyarhoz méltó magatartása..."
Ágfalvi égnyitogató
Áll a nemzeti zászló a templomban. Régi darab, kissé
kopottas, színevesztett. Körülveszi vadonatúj társa, meg a csillogóan világító
millenniumi, és a Rákóczi-emlékzászló, meg a faluzászló is.
Áll a zászló, a ,,történelmi", amely az eltelt
ágfalvi száz évet hordozza; 1921-et, amikor az állomás épületére kitűzve
hirdette: Ágfalva magyar maradt!
És ezt a zászlót tűzték ki az állomás épületére
1946 áprilisában is, hogy elbúcsúzzon a szülőföldjüket elhagyni kényszerülő
1300 ágfalvitól.
Amikor pedig, a zászlóba egy másik címert kellett
volna tenni, akkor azt hazavitte a vasutas. A felesége egy ruhásszekrényben
őrizte, de minden év március 15-én elővette. Amikor aztán Szabó néni már
nagyon idős lett, a féltve és titkon őrzött zászlót rábízta egy jó magyarra,
aki rúdjára feltekerve a garázsban tartotta azt.
Szabó néni minden év március 15-én elzarándokolt
a zászlóhoz, amelyet elővett, meglengetett, és közben elszavalta a Nemzeti
Dalt.
Áll a ,,történelmi zászló" a templomban;
aki éppen most tartja, annak nagyapját Párkányból telepítették magyarsága
miatt Ágfalvára, oda, ahonnan a ,,német ajkú jó magyarokkal" – ahogyan
a polgármester mondja – az a vonat nyugatra indult.
S miközben a templomban nyilvánosan elhangzik ez
utóbbiak megkövetése, a padsorok közül – itt a nyugati határszéli kis faluban
– halkan indul, majd egyre hangosabban emelkedik a magasba a Székely Himnusz.
A ,,történelmi zászló" és Ágfalva fölött egyszer
csak megnyílik az ég, hogy kárpát-medencei sorsunkat befogadja.
Tóth Éva
(Ágfalva, 2003. júliusa)
| Az írás az ágfalvi Vitézavatás alkalmából, egy Wágner
Gézával folytatott beszélgetés alkalmával született, de közlésére
végül is eddig nem került sor |
2004. április 21., szerda 23:21
|
