Aradi Szabadság-szobor
www.dunatv.hu
Közel nyolcvan évi szünet után ismét köztéren áll Aradon a 13 magyar vértanú emlékműve. L A Szabadság-szobor újraavatási ünnepségén a magyar kormányt Medgyessy Péter miniszterelnök képviselte.

 Több mint 10 ezren vettek részt ma Aradon a Szabadság-szobor újbóli felavatásán. Az emelekedett hangú ünnepségen megszólaló magyar és román politikusok a megbékélés fontosságát hangsúlyozták. A régen várt történelmi jelentőségűnek is nevezett eseményen felcsendült a román és a magyar Himnusz, majd Király András, az RMDSZ Arad megyei elnöke, egyben az aradi Szabadság-szobor Egyesület vezetője ünnepélyesen átadta az emlékművet a városnak. A Tűzoltó téren, amely mától a Megbékélés Park nevet viseli, Markó Béla, az RMDSZ elnöke, Medgyessy Péter magyar miniszterelnök és Razvan Teodorescu román művelődési miniszter leplezte le Zala György alkotását és a román Hősi emlékmű makettjét. Markó Béla ünnepi beszédében emlékeztetett arra: az emlékmű felavatásával román részről hivatalosan elismerik, hogy Erdélyben a magyar múltnak méltó helyet kell biztosítani, akinek pedig múltja van, jövője is lesz - hangoztatta. A Szabadság-emékmű 80 esztendeig el volt zárva a nyilvánosságtól, csodálatos módon mégis kibírta ezt a 80 esztendőt, ez a tény pedig a kitartás, a szívósság életmentő fontosságát is bizonyítja. - Ahhoz, ami ma történik, kellett az egységes RMDSZ és kellett a román, illetve a magyar kormány tárgyalókészsége is. A mai ünnepség talán az egyik jelentőségteljesebb a román és a magyar nemzet jelenkori történetében - hangoztatta Razvan Teodorescu román művelődési miniszter. Emlékeztetett arra, hogy az emlékmű az 1848-49-es forradalmi magyar hadsereg többnemzetiségű, vértanúhalált halt tábornokai előtt tiszteleg, akik nem Erdélyben harcoltak. Teodorescu beszéde alatt a román Hősi emlékművet ábrázoló diadalív makettje körül álldogáló körülbelül 200 fős csoport folyamatos bekiabálásokkal akarta megzavarni az ünnepséget: "Ledöntjük a szobrot!", "Gyilkosok szobra!", "Árulók!" - skandálták. Medgyessy Péter miniszterelnök beszédében felhívta a figyelmet arra: létérdek Magyarország és Románia józan, jó viszonya. Függünk egymástól - szögezte le a miniszterelnök. - Tudjuk, hogy magyarnak, románnak a nemzeti méltósága érzelmi létkérdés. Az én anyanyelvem a magyar, a barátom pedig románul ember. Mindaz, ami bennünket összeköt, csak akkor működik, ha tiszteljük egymásban azt is, ami összeköt. Az aradi Szabadság-emlékmű újraavatását a kezdetektől szívügyének tartó Dávid Ibolya meghatottan köszöntötte az aradiakat. Rámutatott: mennyi fájdalom, lemondás és szomorúság kellett ahhoz, hogy évtizedek múltán ez a nap elérkezhessen. - A Kárpát-medencei magyarok feltámadásának jelképe is ez a csodálatos szobor. A mi közös szabadságunké. Minden szabadság szabadulást is jelent. A kölcsönös félelmektől, az előítéletektől, a kiteljesedett demokrácia és a szabadság jegyében. Ez a közös ünneplés bölcs és mélyen európai - mondotta beszédében Jonathan Scheele, az EU romániai nagykövete, az Európa Tanács romániai főmegbízottja.

Ez azért nagyon durva! Azt jelenti, hogy bizonyos esetekben a jogállamiság Magyarországon is megállhat a Legfelsőbb Bíróság kapujában?
Nem! Ez azt jelenti, hogy a jogegység alapján úgy döntenek, hogy ne kerüljenek ellentmondásba saját korábbi, még a szocialista időkből származó ítéletekkel. Ez érvényes a műkincsperekre is.
Ez azonban csak néhány hónapig működhet így, hiszen az Európa Parlament döntése értelmében kerettörvény készül az eltulajdonított-elrabolt műkincsekről, s ez természetesen ránk is érvényes lesz. Ennek következtében jelenleg is folyó pereket vélhetően addig nem is akarja lezárni a bíróság, az esetleg már lezártak esetében pedig perújrafelvételre kerülhet sor.
A magyar bíróság éppen úgy működik, mint a magyar demokrácia. Miért volnának ők jobbak, mint az egész elfuserált rendszerváltás legtöbb intézménye? Az eddigi ítéletek jó esetben viccesnek minősíthetők. Ez engem csak azért érdekel, mert a sor végén az intézmények, a múzeumok húzzák a rövidebbet, vagyis a közgyűjteményeken csattan majd az ostor.

Vagyis nekik kell majd valamikor visszaadni a kiállított képek, szobrok egy részét. De hát erre azért nemigen kerül sor, hiszen még a letétként őrzött tárgyakat sem kapták vissza az örökösök!
De volt erre is példa, mondjuk a Vida-képek esetében. Lett is belőle nagy botrány, s szerintem Görgey miniszter távozásában is jelentős része volt annak, hogy bírósági tárgyalás nélkül visszaadott négy festményt az örökösnek. Egyébként letétként őrzött tárgyakból is visszaadtak már néhányat, de az ezzel kapcsolatos gyakorlaton nehéz kiigazodni. Egy normális országban ilyen esetben kompromisszumot keresnek, amelynek eredményeként mindenki jól jár. Az örökös is visszakap néhány képet, és az állam is megtarthat néhányat. Nálunk azonban nem hajlanak, hanem törnek a dolgok, mert az államot képviselők képtelenek a megállapodásra.

Ez azt is jelenti, hogy a perek végén esetleg visszaadott képek végleg kikerülnek a magyar múzeumokból?
Pontosan erről van szó. A korábban visszaadott Vida-képek mutatják, hogy ez így történik majd. A legutóbbi aukciókon két Munkácsy-kép kelt el, 160, illetve 220 millió forintos áron. A licitálók között a Magyar Nemzeti Galéria labdába sem rúghatott. Meg aztán az állam durcás gyerek módjára ilyenkor azt mondja: ezekre juszt sem ad pénzt!

A most folyó Herzog-, Dános- vagy Hatvany-perek tehát nagyon komoly veszteséget jelenthetnek – feltéve, ha az örökösök nyernek, és az elorozott műtárgyakat vissza kell adnia az államnak!
Ennél jóval súlyosabb a helyzet, mert vagy húsz, az említetteknél sokkal jelentősebb gyűjtemény örökösei várják a most folyó perek végkimenetelét – vagy az uniós kerettörvény megszületését! Ez utóbbi nagy lépés lehet előre, a baj csupán az, hogy az oroszokra nem lesz érvényes ez a törvény!

Pontosan erről van szó, hiszen éppen az ön kutatásai bizonyították, hogy hatalmas mennyiségű Magyarországról rabolt műtárgy van ottani múzeumokban. Milyen esélye van annak, hogy ezek visszakerülnek valamikor?
Rövid távon csekély. Egyébként is, amiről mi tudunk, az képletesen szólva a terítő csücske – amibe egyébként két kézzel kapaszkodik az orosz duma, s nem engedik visszaadni még ezt sem. A sokat emlegetett sárospataki könyvtár pár száz kötete nagyon értékes, de a visszaadni remélt rész jelentősége messze elmarad, mondjuk, a Kornfeld-kollekció mögött! Ez a nagy magyar magángyűjtemények mellett egyébként szintén nem szerepel a visszaadásra váró műtárgyak listáján. Az igazi nagy baj az, hogy az orosz ügy megoldását sem a magyar kormányok, sem a múzeumok nem akarják.

Ez egy laikus állampolgár számára nagyon megdöbbentően hangzik!
A nem laikus számára viszont inkább logikusnak. Az éppen aktuális kormány ugyanis attól tart, hogy a keményebb fellépéssel az orosz gazdasági kapcsolatokat áshatja alá, a múzeumok pedig attól félnek, hogy ha ez megtörténik, nekik is el kell számolniuk a náluk levő, bizonytalan eredetű tárgyakkal.

Vannak, akik azt mondják, hogy az oroszok éppen arra hivatkozva nem adják vissza a rabolt műkincseket, hogy a magyar múzeumok sem teszik ezt a náluk levő tárgyakkal. Elfogadható ez az érvelés?
Persze, hogy nem, de van némi valóságalapja. A közgyűjteményekben levő, egykor Oroszországból elrabolt tárgyak száma nulla, néhány megszálló magyar katona egyéni rablásáról lehet csak beszélni, ráadásul ezek Ukrajnában, s nem Oroszországban történtek. De itt nem is erről van szó, hanem inkább arról, amiről a perek szólnak, vagyis hogy az egykori magángyűjtemények legszebb darabjai ma jogszerűtlenül vannak a közgyűjteményekben. Nem érdekük tehát a rendezés, de hát előbb-utóbb sor kerül rá!

Három évvel ezelőtt az akkori kultuszkormányzat éppen a beinduló műkincsperek miatt felszólította a múzeumokat, hogy készítsenek listát a náluk levő, tisztázatlan eredetű tárgyakról. Azóta nem hallani erről semmit. Elkészült ez egyáltalán?
Úgy tudom, igen, de mivel a miniszteri utasítást követő körlevél lehetőséget adott rá, számos kibúvót találtak. Volt olyan közgyűjtemény, amelyik tisztességesen elkészítette a listát, más viszont nem. Az Iparművészeti Múzeum példásan teljesítette a jelentést, de az intézmény részét alkotó Kelet-ázsiai Múzeumról valahogy megfeledkeztek. Pedig ott van a nagyobb bűn…

Eddig csak rossz példákról beszéltünk, de azért van jó is – igaz, nem sok. Anglia például jelentős összeget fizetett az elrabolt magyar műtárgyakért. Mikor és mennyit?
Még a kilencvenes évek végén egy cikkben megemlítettem Bedő Rudolf egykori festékgyáros páratlan rajzgyűjteményének esetét, amelyet a britek vettek hadisarcként "gondozásukba". Néhány hónappal később kormányuk megkereste az örökösöket. Bár a műveket már nem tudták visszaadni, hiszen időközben eladták, tekintélyes és méltányos kártérítést, úgy tudom, néhány millió fontot kaptak az örökösök. Csendben maradhattak volna, hiszen a hadizsákmány dolgában ha Nagy-Britannia nem is szűz, de nem hasonlítható össze Németországgal vagy Oroszországgal. Nekik azonban a tisztesség fontosabb volt.

Milyen menetrendre számít? Megítélése szerint mikor kaphatják vissza az oroszországi és itthon őrzött műkincseket az örökösök?
Ezen én is sokat gondolkoztam, mert ahogyan a Mars-utazást, úgy ezt is szeretném még megérni. Gondolom, hogy kedvező esetben akár tíz éven belül sor kerülhet a magyar, húsz éven belül pedig a magyar–orosz-ügy rendezésére. Persze csakis ideális esetben, tehát komolyan vehető kormányzati igyekezet esetén, amire ma, sajnos, nagyon kevés esélyt látok.
***
M?ügyek
Vida-ügy: A Dél-Amerikában élô örökösök több képet kértek, de végül csak négyet kaptak vissza. Azokat, amelyeket úgy hagyott itt letétben a tulajdonos, hogy az örökösök már nem tudtak róla, és ezért ezt sosem kérték korábban.
Dános-ügy: A már a háború elôtt letétbe helyezett képeket (Munkácsy, Székely jelentôs m?veit) a bíróság elsô fokon – az érvényes letéti szerzôdésre hivatkozva – az örökösöknek ítélte, de a Legfelsôbb Bíróság a tulajdonosi igényt elutasította. Az ügy még nem zárult le.
Andrássy-ügy: Andrássy örököseinek nem akarják visszaadni azt a festményt, amelyet a háború alatt loptak el tôlük, a M?egyetemen t?nt fel, majd onnan vándorolt a múzeumba.
Delmár-ügy: Delmár még 1944 elôtt kivitte képei egy részét az országból. Amikor meghalt, a magyarországi m?kincseit az itteni rokonokra hagyta, akik 1981–88 között tárgyaltak a kormánnyal, és végül mindent visszakaptak.
Herzog-ügy: Többéves egyezkedés után a kormány egy képet még az elsôfokú bírósági ítélet elôtt visszaadott. A perben visszakövetelt Herzog-gy?jtemény 11 képébôl az elsôfokú bíróság tíz visszaadását rendelte el. A Legfelsôbb Bíróság ismét elsô fokra utalta vissza az ügyet.
Hatvany-ügy: Egy képet visszaadtak, de a többi visszaigényelt festmény sorsa változatlanul bírósági szakaszban van még.
Szakonyi Péter

Egy pillanat alatt kész, és még fájni sem fog – mondják a magyar fogorvosok. Richard Quest, a CNN tudósítója a soproni fogorvosokról készített riportjában beszámolt magyarországi élményeiről, amikor is ellátogatott az osztrák–magyar határon fekvő város egyik nívós rendelőjébe. Kiemelte, hogy mielőtt bármit is szólhatott volna, már hallotta a fúró hangját, és még fel sem ocsúdott, már betömték a fogát.

„Azért mentem Sopronba, hogy kiderítsem, miért dolgozik 400 fogorvos az 50 ezer lakosú városban, de ezzel senki nem foglalkozott – mondta Quest. Hozzátette, még be sem lépett a rendelő ajtaján, már azt hallotta: „Nyissa nagyra a száját!”, mire egy vattát dugtak a szájába, és néhány perccel később már ép fogakkal hagyta el a rendelőt.

Valójában azért dolgozik ilyen sok fogorvos a városban, mert az nagyon közel van Ausztriához és Németországhoz – írja a CNN Online. A két ország lakosai közül ezrek mennek át Magyarországra, hogy az otthoni árak töredékéért csináltassák meg rossz fogaikat. Itt egy korona készítése a hazai árnak csupán a negyedébe kerül, a rendkívül olcsó híd beültetésével pedig egy hét alatt végeznek a magyar fogászok.

A soproni főutcán számos cégtábla hirdeti a fogorvosi rendelőket. Altorjai Kinga fogorvosnő, aki kezelte a CNN tudósítóját, elmondta neki, a pénz a legfontosabb oka annak, hogy a soproni fogorvosokat választják, mivel hatalmas különbség van a kinti és a magyar árak között.

Richard Quest beszámolt arról is, hogy a rendelő várótermében féltucat beteg várt a kezelésre. A várakozók közül senki nem élt a városban, mind a határon túlról jött a doktornőhöz. Mivel a riporter egy szombati napon kereste fel a fogászatot, amikor a rendelők többsége zárva van, ennek még nagyobb jelentőséget lehet tulajdonítani. Altorjai rámutatott arra, hogy az emberek nem csupán az ár miatt választják a magyarországi fogorvosokat. „Ha a szolgáltatásunk nem lenne kiváló minőségű, akkor nyilvánvalóan nem hozzánk jönnének” – érvelt.

De Altorjai gyorsan rámutatott hogy az emberek nem csak az ár miatt választják a fogorvosaikat. „Ha nem nyújtanánk olyan jó minőséget, akkor nem jönnének hozzánk” – érvelt. Hozzátette, az osztrák fogorvosokat évek óta eszi a méreg emiatt, amiért a magyar kollégái olcsóbban tudják szolgáltatásaikat nyújtani. Ennek a fő oka, hogy a Magyarországon dolgozó fogtechnikusok kevesebb fizetésért dolgoznak.

Az osztrák fogorvosok abban reménykednek, hogy ez megváltozik majd hazánk európai uniós csatlakozásakor, amikor a magyar orvosoknak keményebb szabályokkal kell szembenézniük, és várhatóan az árak is jelentősen drágulni fognak.

Sopron központjában működik egy hotel, amely magas színvonalon nyújt fogorvosi szolgáltatásokat. A szállóban hét röntgennel és modern fogászati felszerelésekkel ellátott szobában tartják a rendeléseket, és a jelek szerint rendkívül jól megy az „üzlet”. Dr. Szilágyi László, a hotel tulajdonosa a CNN riporterének kérdésére válaszolva elmondta, nem fél attól, hogy a szigorítások miatt jelentős számú beteget veszítenének el, mivel már évekkel ezelőtt elkezdték a felkészülést az eu-s tagságra. Hozzátette, kiváló minőségű termékeikkel és alacsony áraikkal biztosan a piacon tudnak maradni.

Mivel az osztrák határhoz közel fekvő város kezd fővárosi jelleget ölteni, várhatóan azokban az épületekben, ahol fogorvosi kezeléseket végeznek, más szolgáltatásokat is nyújtanak majd. Mint ahogy az egyik soproni helyen már jelenleg is működik fodrászat és tetoválószalon a fogászat mellett – írja riportjában a CNN.

A második helyezett We Shall Overcome, Pete Seeger dala, amelyet valószínűleg többen ismernek, mint Bob Dylanét. A hatvanas-hetvenes évek hazai KISZ-táboraiban talán a leggyakrabban énekelt dal a Guantanamerával együtt – jó néhány feldolgozást megért, a leghíresebb közülük Joan Baezé és a Peter, Paul and Mary trióé.

A harmadik helyen a Say It Loud – I'm Black and I'm Proud, James Brownnak a feketék mellett kiálló száma. Előadója ugyan nem erről az oldaláról ismert elsősorban, mindenesetre a dal előkelő helyen szerepel életművében, több lemezén megtalálható, még listát is vezetett.

A legjobb tíz tiltakozó dal további sorrendje:
4. Sex Pistols - God Save The Queen
5. Billie Holliday - Strange Fruit
6. John Lennon - Give Peace Chance
7. Sam Cooke - A Change Is Gonna Come
8. Bob Marley és a Waylers - Get Up, Stand Up
9. Marvin Gay - Inner City Blues
10. NWA együttes F--- Tha Police

Világszerte ismert John Lennon békedala, lehet, hogy előbbre kívánkozna a sorban. Tipikusan Lennon-dal, még ha Elton John és Louis Armstrong és mások előadásában is elhangzott. Bob Marley besorolása a legjobb tíz közé egyáltalán nem meglepetés, hiszen a reggae királya egész életében az elnyomás elleni harc egyik szólószólója volt. Marvin Gaye dala a soul fiatalon elhunyt mesterének egyik legszebb darabja volt. (MTI)