|
Művészek és/vagy tanárok?
A Nyugat-Magyarországi Egyetem Három Kara 23 alkotóművészének alkotásaiból
nyílt tárlat az Orsolya téri Lábasházban.
Tanítványaik különféleképpen reagálva veszik tudomásul
hogy a ,,tudást két kézzel szóró" tanáraik, művészek is egyben, vagyis
azt, amit a ,,művészségük" valójában jelent. A kiállítás ,,hátteréről"
nem sokat tudó, a legtöbb kiállítóról pedig bizonyára a műveik alapján
nem feltétlenül gondolna arra, hogy tanítással (is) foglalkozó alkotók
munkáját látja.
Nem mintha a két tevékenység egymást kizárná, vagy
akár nem inspirálná, hiszen példák hosszú sora bizonyítja, hogy ennek a
– művész-tanító – kettősségnek mindig is megvolt a helye és a szerepe
a művészettörténetben. Nyilván más, mint napjainkban általában, amikor
a művészi tehetséggel megáldottakat a tanügyben való munkálkodásra többnyire
a megélhetés kényszeríti (kivételek természetesen mindig vannak).
Azért jó az, ha a tanár-alkotóművész kettősséből mindkettő egyszerre hivatás.
Fontos-e a Lábasházban látható alkotások értelmezése
során tudnunk mindezeket?
Nem feltétlen; a tárlattal kapcsolatban is
inkább azért érdemel szót a nem mindennapi ,,háttér", mert a tárlatot megnyitó
Dr. Faragó Sándor rektor is többször hangsúlyozta, hogy az egyetem büszke
azokra a katedra túlsó oldalán állókra, akik az értelem és a tudás szakmai
síkon való szolgálata mellett az érzelemre ható művészet húrjait is megpendítik.
És nem is akárhogyan, mi több, tekintettel tanítványaikra, nem is akármilyen
felelősséggel.
A 23 művész, a Nyugat-Magyarországi
Egyetem Faipari Mérnöki Kara Alkalmazott Művészeti Intézete, a Benedek
Elek Pedagógiai Főiskolai Kar Vizuális Nevelés Tanszéke, az Apáczai Csere
János Vizuális Nevelési Tanszéke tanáraiként sokrétű feladatot végeznek:
többnyire helytől függően; többek között, alapozó vizuális stúdiumok, a
vizuális megismerés és kommunikáció, a művészeti stúdiumok, a kommunikációs
és szemléltetési stúdiumok, a vizuális nevelés pedagógiája és a művészettörténet
tárgyak oktatása, a gyakorlati képzés felügyelete a feladatuk, továbbá
a soproni ,,óvóképző" a tanszék a vizuális neveléssel-kultúrával és művészettörténettel
kapcsolatos tantárgyak oktatását látja el a főiskola óvodapedagógus, német
nemzetiségi óvodapedagógus, valamint szociálpedagógus szakjain.
Amúgy az egyetem tanári karának tagjai alkotásaikban
nem az oktatási szakmai tevékenységük kiábrázolását mutatják be...
Ezért tanácsosabb azt az utat járni, amelyen akár
el is lehet, mi több el kell vonatkoztatni attól, hogy a művész ,,civilben"
mivel foglalkozik.
Számos ismert, és előző, rangos tárlatokon már látott
művek és a nem-soproni alkotók kevésbé ismerős alkotásai kiegyensúlyozott
elrendezésben tárják a látogató elé azokat az egyéni utakat és megfogalmazásokat,
amelyeket a művészek fontosnak tartanak.
A soproni, hagyományos és jól bejáratott, közös kiállításokhoz
tárlatokhoz képest talán a legszembetűnőbb az, hogy a bemutatott alkotások
között a műfaji, technikai, megfogalmazásbeli sokszínűség ellenére, a tartalmak
különféle képi, tárgyi megfogalmazásának ellenére is, egyfajta, az esztétikai-értékrendszerben
mindenképpen számottevően érzékelhető különbségek nélküli egységességet
sugároz a tárlat,
A többnyire szolid megfogalmazások és üzenetek között
pedig az igazán figyelemreméltóak mégiscsak azok, amelyek mögött minden
esetben vérbeli művész mutatkozik meg; mind olyanok, akiknek ez a tárlat
inkább – úgy tűnik – játék és ünnep. Játék és ünnep: a kifejezés gadameri
értelmében, azaz az impulzusok jelenléte, illetve a közösségteremtés és
-ábrázolás tökéletességre törekvő formájának értelmében.
Talán ezért is tűnik úgy, hogy a kiállítás megrendezésének
alapötlete szerencsés. Egy újabb rendszer szerinti egybegyűjtése történt
azoknak az alkotóknak, akik gyakran – itt a végeken és jobb híján – az öntevékeny,
és autodidakta lelkesek közötti környezetben – olykor méltánytalanul ,,fura"
közegben – kénytelenek megmutatkozni, amennyiben a közönséggel való,
műveken keresztül létrejövő kommunikáció lehetőségeit keresik, (ha már
meguntak a rangjuknak megfelelő alkalomra várni).
Az egybegyűjtés itt a maga minimum két dimenziójában
értendő: a személyesben és a művek általiban, amelyekhez továbbiak is
hozzáadód(hatná)nak, amennyiben a tárlat ,,működni" kezd(ene), például
úgy, hogy egy folyamat kezdetét jelenti/jelentené. Azaz (miután az I. Oktatói
Művészeti Napok keretében nyílt meg a tárlat) további, évenkénti hasonló
tárlatok követik majd ezt az elsőt.
Ezért is egységes és ettől is kiegyensúlyozott a
Lábas-ház kiállítás atmoszférája, és az alkotások szintjén a belterjesség
érzésétől mentes.
(A megnyitó-ünnepség pedig – a belterjességről szólva,
és amúgy mindenképp – egy másik műfaj.).
***
Kiállító művészek: Babos Ágnes, Balogh István, Borbély Károly, Fekete György,
Gáspárdy Tibor, Hadas László, Illés Csaba, Kovács-Gombos Gábor, Kassai
Ferenc, Kovács Kálmán, Lipovics János, Mátrai Péter, Mészáros György, Sz.
Egyed Emma, Nagy Róbert, Orosz István, Ősz Róbert, Probstner János, Soltra
E. Tamás, Szentpéteri Tibor, Szunyogh Ferenc, Szunyogh László, Szücsy Róbert.
A tárlat május 4-éig látogatható az Orsolya téri Lábasházban.
T.É.
2004. április 28., szerda 00:29
|
