Nagyon népszerű, látványos és tömegeket vonzó eseménysorozat keretében léptünk be az Únióba. Gondolom, nem volt olcsó, de megérte: sokak érezték (talán utoljára) úgy, hogy fényes jövőjük záloga ez az esemény.Viszont törődni azokkal, akik valamit "hoznak a konyhára", sem egy utolsó dolog. Még talán, mint befektetés is megéri.
Nem tudom, mennyibe került volna a napok óta a kórházban és annak környékén terjengő intenzív ürülékszagot megszüntetni, de akik ápoltjai a modern és jeles intézménynek, azoknak módjuk volt egész nap beszívni a förtelmes bűzt, s az ott dolgozók is naphosszat vadászhatták, hogy ápoltjaiktól vagy a klímájáról mindig is híres város újabb idegenforgalmi csáberejétől terjeng a fekáliaszag az osztályok folyosóján, a kórtermekben, válik lehetetlenné a szellőztetés.
Egyszerűen is el lehetne intézni a dolgot viccek idézésével. Az egyik csattanója nyilván a "nem szagolni, tanítani" lehetne, a másik kínálkozó lehetőség pedig talán az lehetne, hogy most legalább mindenki megérezhette, aki ott járt éppen, mekkora ...-ban van az egészségügy.
Hogy ez az ünnepek alkalmával elhárítható, netán megelőzhető lett volna, arra gondolni sem merek.
A dolgok értéksorrendje viszont menthetetlenül minősíti mindazokat, akik a dologért, a dolog ellen tehettek volna. Milyen vigasztaló, hogyha ezeket a szempontokat fogják örökíteni utódaikra, akkor egyszer ők is szagolni fogják ugyanezt, ugyanott, mert akkor ők is megméretnek és könnyűnek találtatnak.
Már "benne", s benn, az Únióban.
- DI -