Réz András Sopronba hozott, válogatott szorongásai
,,Ha az ember nevetni tud valamin, akkor attól már nem fél."
Tavaly decemberben jelent meg Réz András Válogatott szorongásaim
című könyve. Ezúttal Sopronban a Hátsókapu utcában egy, a közelmúltban
nyílt könyvesboltban dedikálta művét a szerző, ahol a cyberpress kérdéseire
is szívesen válaszolt.
A könyv kétségtelenül rézandrásos. Mitől?
- Valószínűleg attól, hogy nagyon sok személyes mozzanata van, bár
fura módon a stílus nem csak azon múlik, hogy az ember magáról ír vagy
sem. Nyilvánvaló, hogy egyfajta szóhasználat, bizonyos fajta világlátás
mindig jelen van az ember írásaiban. Ez a könyv attól más, hogy fura, nagyon
személyes emlékek is vannak benne. Sok olyan történet, amelyek eddig nem
hangoztak el. Talán ezért azt is gondolhatja valaki, hogy nem is olyan
rézandrásos. Van olyan történet is könyvben, amelyet miután a feleségem
elolvasott, azt mondta: ,,Ezt még nem is mesélted!
Miben más az írás mint az eddigiek?
- Én arra törekszem, hogy úgy írjak, ahogyan beszélek. A könyvbemutatóra
elhívtam Csányi Vilmost, hogy ő mondjon majd a könyvről néhány jó szót.
Előtte félve fölhívtam, hogy milyennek találja a könyvet?
,,Olyan volt, mintha a hangodat hallottam volna" - mondta. Ezt jó volt
hallani, mert tényleg egy olyan kötetet szerettem volna írni, amely nem
különbözik attól, ahogyan megszólalok. Nem akartam túl irodalmiassá tenni
az írást, a jellegzetes szófordulataimat sem fogom megtagadni.
Filmesszé, forgatókönyv, dráma, mi következik a sorban?
- Már töröm a fejem a következő könyvön: regény lesz. Annál ez a fajta
személyesség nem igazán működik. Tényleg írtam drámát, forgatókönyvet,
horror-kisregényt de most ,,a szorongások után" majd kívülre kell helyeznem
magam a műből, és nem lehet a saját életemből magyarázni mindent.
Mi a műfaja Réz András megírt szorongásaink?
- Ha elegáns és nagyképű szeretnék lenni, akkor azt mondanám, hogy
humoros esszé; de ha nem akarok nagyképű lenni, akkor azt mondom: humoreszkek;
az a műfaj, amely Magyarországon sok-sok évtizeden át mindig is jelen volt.
Karinthy óta azt mondjuk, hogy ez egy jellegzetese magyar műfaj. A 60-as,
70-es években következetes művelőinek köszönhetően mindig is jelen volt
a magyar irodalomban, hiszen Rejtő Jenő, Békeffy, Nóthy, Darvas Szilárd,
Kellér Dezső is írt humoreszket. Ez nem jelenti azt, hogy magam hozzájuk
hasonló klasszikusnak tartom, de kötődöm hozzájuk. Woody Alain az, aki
az intellektuális humoreszk nagy artistájaként, nekem mindenképpen példaképem
a műfajban.
Azért a filmesztéta, a műelemző is megjelenik néha az írásokban.
Az én humoreszkjeim néha furcsán viselkednek. Egy-egy humoreszk megindul,
aztán megjelenik benne valamilyen tudományos fejtegetés, vagy egy filmelemzés,
aztán újból visszatérek a humoreszkhez. A humoreszk kis emberi esendőségeket
ír meg, kis személyes történeteket, és mindig van benne valami aktuális
is. Azt próbáltam megragadni, ami nyomaszt bennünket a világban, azokat
föltárni, legyűrni. Ha az ember nevetni tud valamin, akkor attól már nem
fél.
Milyen szorongásai vannak Réz Andrásnak?
Sok. Ebben a kötetben azokat írtam meg, amelyek már fölismertem. De
ezek már legyőzhetőek, mert meg tudtam azokat nevezni. Vannak olyanfajta
fóbiáim, ellenállásaim, dacok és görcseim, amelyekre még nem tudom a választ.
A kötet arra is született, hogy mindenki vegye magának a bátorságot és
próbáljon szembenézni a saját szorongásaival, mert ha kiderül, hogy ezek
miből fakadnak, akkor már föllélegezhet.
Vegyes kritikákat kapott a könyv. Ön, aki gyakran kritikusa másoknak
hogyan viszonult a kritikálhoz?
- A lehúzó kritika szerint ezek az írások nem is olyan mélyről jövőek,
nem annyira belső, zsigeri szorongásokról szólnak. És volt, aki majdhogynem
kötelező irodalommá akarta tenni a könyvet. Például ott van benne a Hogyan
lettem zsidó? című fejezet, ami arról szól, hogy hogyan lehet ezt a világot
kicsit toleránsabban megélni, meg, hogy az embernek vállalnia kell önmagát.
Erre egy olyan felmagasztaló kritikát kaptam, amelybe belesápadtam.
Volt, aki szerint ezek azért fura humoreszkek, mert átcsapnak áltudományos
magyarázkodásba, volt aki nagyot röhögött az EU-ba való belépésünk vízióján.
A barátok, ismerősök véleménye azért jópofa, mert
abból az derül ki, hogy ők maguk közül ki milyen szorongásokkal küszködik.
A jó és rossz között azért több jót kapott mint rosszat.
A hóhér akasztása, az teljesen helyénvaló dolog. Én általában úgy vagyok
vele, hogy a szerepléseim miatt sokszor vert jól orrba a kritika. A kritikusnak
az a dolga, hogy megírja a véleményét. Én azzal nem vitatkozhatok, hogy
a kritikus egy-egy művemet, szereplésemet milyennek látja. Én sem örülnék
annak, ha az én véleményemre a megbírált, vagy a feldicsért alkotó válaszként
a kritikát kikérné magának.
Természetesen, ha szakmailag megalapozott és nem személyeskedően
alattomos a kritika
- Hogyne.
De én azokkal nem foglalkozok. Nem akarok további szorongásokat.
T.É.
2004. május 10., hétfő 21:43
|