Tündér piros csizmában

Hol a legfeketébb a menyasszony? Kikérõknek való a találós kérdés, mindamellett könnyû rá a válasz: a négereknél. Mit nem teremtett az Isten? Herélt malacot. Ha megmarad a világ, a késõi huncutok szájából ezek ezeregy év múlva ugyanígy hangzanak. Igaz, a tarlót nem bõgõgráblával húzzák, kepét nem raknak, abroszból csandért nem kötnek, a halat se fülesben viszik. Vizek titkát kereste, tanárnak adta a fejét, a néprajz tudósa lett dr. Timaffy László.

Dehogy emlékeztetem a korára a méltóságos tartású embert, az egykori csónakost, halászinast, aki szerint az ember élhet kenyér és víz nélkül, tûrhet rossz esztendõket, megaláztatásokat, ám nem tudja elviselni a gyûlölködést, a gonosz cselekedeteket, a remény nélküli világot.

- Néha az aggódás nyomait látom az emberek arcán: mi lesz holnap? Vesznek álmok, szokások, lazulnak az egymás közti kapcsolatok. Pedig mindenki szeretné több jóval, kevesebb szomorúsággal élni az életét. Sok a teendõ az együvé tartozás érzetének felkeltésében, ápolásában, abban, hogy a széthúzás, a gyûlölködés helyett valóban a megbékülés, a megértés legyen a középpontban. A magyar szellem Európát gazdagítja. A néprajz értékei azért fontosak, mert mindannyiunkat szolgálnak, megmutatják közös kincseinket, láttatják az emberi lét lényegét, folyamatát, mibenlétét.

Lángoló lelkesedés van Timaffy Lászlóban. Hivatás és munkaszeretet határozta meg évtizedeit. Sose tolta magát elõbbre, nem kapkodott közéleti hívságokra, hírnév után, nem halászta senki kegyét, csak szívós volt, makacs, kíváncsi. Ha olykor fölkereste az elismerés, örült neki. Azt mondják róla: ezen a vidéken egy európai. A kötelesség, a férfias szótartás embere, a kérdezõ, a kutató földrajzos, a népi tudást mélyen tisztelõ vándor, akinek társaságában, adomái, történetei mellett mindenki jól érezheti magát. Együtt ülhet boszorkányokkal, tündérekkel, aranyászokkal.

- Kötetre való anyagom van Nagy Ferencrõl. Rábapatonán élt, gyógyító ember volt, az utolsó besenyõ táltos. Ugyancsak híres a kapuvári Sili János, a vitnyédi Tana János, a Rába mentén Fodor József. Följegyeztem róluk ezeregy dolgot, folyóiratokba, könyvekbe kerültek, oda a mondák, mesék, énekek. A nagy egészet kerestem mindig, igyekeztem látón látni a táj meg az ember egybefonódó életét.

A kivallatott múlthoz tartozik: apai nagyapja tanító, postamester, anyakönyvvezetõ, cikolaszigeti mindenes. Édesapja, édesanyja szintén nevelõ. Az anyai õsöktõl való a zenei képessége. Részt vett a népi írók mozgalmában, az egyetemi évek után Óváron tanított, népfõiskolát szervezett, aztán ráütötték a bélyeget - narodnyik, romantikus parasztimádó -, mindenfélének elmondták, utóbb, két diplomával favágó, kántor, segédmunkás az építõiparban. Szigethy Attilával gyerekkori barátok, ötvenhatért a büntetése másfél év fegyház, letölti, eltiltják katedrától, elõadásoktól, publikálástól. A raktárkezelõi tanfolyamtól nem.

Történet történet hátán.

- Engem a hit, a szeretet meg a család húzott át a nehézségeken. Felneveltünk a feleségemmel három gyereket. Örvendünk az unokáknak. Azért barangoltam, hogy az aprótájak régi élete ne menjen feledésbe, ne múljon az öregekkel együtt, mert szívbéli hagyatékunk; szegényebbek lennénk, ha veszni hagynánk. Minden dal, szó, szokás kincs, önbecsülésre nevel, teendõket ad, elõítéleteket szüntet meg.

A világért sem mulasztaná el megemlíteni Barsi Ernõ és Morvai Péter baráti segítségét a nehéz idõkben.

Valaha odacsavargott a cikolai halászokhoz, ment velük a nagy kerítésre. A kormányos Kelemen Viktor, teltek a bárkák, ették este a bundában sült halat, itták a Duna vizét.

- A sérfenyõszigeti Nagy Sándor úgy tudta enni a halat, mint Móricz Zsigmond. Vagy jobban. Soós Antalnak a hetvenhetedik öregapja is pásztor. Isten nyugosztalja a vízi embereket, csordásokat, révészeket, akiket ismertem. Köszönöm nekik a kincseket, megõriztem, tovább adom az utánunk valóknak.

Csalogatós a néprajz, olyan, mint a rábaközi menyecske. Ékesek, édesek Timaffy László kistájai, elevenek az év és a család ünnepeinek szokásai, érték a nép mûvészete. A köveket, göröngyöket gyönyörû lábak érintik. A remény errefelé szálarany ruhájú tündér. Talán cikolaszigeti. Talán kapuvári. Csak az biztos: piros csizmában van.

Tóth Kata