Magyar filmek Cannes-ban
www.dunatv.hu
Hat év után újra szerepel magyar játékfilm a május 12-én kezdődő Cannes-i filmfesztivál hivatalos programjában. Antal Nimród Kontroll című alkotása a legjobb első filmnek járó Arany Kameráért versenyez.

Ez az első olyan filmfesztivál Cannes-ban, amikor Magyarország az Európai Unió tagjaként az idén egyedüliként szerepelhet a rangos filmmustrán. Hazánk a Magyar Pavilonban a magyar filmekről, a szakmáról és a filmtörvényről tájékoztatja az érdeklődőket, ami egyben új együttműködési lehetőséget is jelenthet a külföldi producerekkel - közölte Vezér Éva, a Magyar Filmunió igazgatója. Antal Nimród játékfilmje mellett Mundruczó Kornél Kis Apokrif No2 című vizsgafilmje is bemutatásra kerül a Cinéfondation elnevezésű programban, amely a legkiválóbb főiskolás filmeket vonultatja fel a fesztiválon.

– Amikor jelezték, hogy jön a hajó, azonnal beöltöztünk. Reggel háromnegyed nyolckor már csapdosott a tengervíz a szemembe – emlékezett élete első tengeri bevetésére Soós Attila.

A Winnert két rohamcsónakkal kö-zelítették meg, s kalóztechnikával kötéllétrákat akasztottak a hajó korlátaiba. Első hullámban négy mászóember elfoglalta a fedélzeti rakodódarukat és a magasban kibontotta a Greenpeace tiltakozó transzparenseit. A négy mászó közül az egyik Attila, egy további pedig a barátnője, Kondor Éva volt. A második csoportban mentek a többiek, a tartós berendezkedéshez és a mintavételhez szükséges felszereléssel. Eközben állandóan zuhogott az – Andalúziában egyébként ritka – eső.

A meglepett indonéz személyzet nem tanúsított ellenállást, s a kapitány is csak akkor ijedt meg, amikor a Greenpeace-aktivisták feltörték a kifogásolt rakomány plombáit. Megpróbálta leparancsolni a „kalózokat”, de azok nem mozdultak, amíg nem tudtak közvetlenül kapcsolatba lépni a tulajdonossal. A foglalás végül 13 órán át tartott: a Nidera szállítmányozási cég este kilenc körül egyezett bele a tárgyalásokba.

– Át volt ázva minden ruhám. A daru kezelőfülkéje igen szűk és büdös volt, nem lehetett benne pihenni. Abban reménykedtem, hogy minél előbb visszakerülünk az Esperanzára, ahol fel tudok majd melegedni a szaunában – idézte fel a kaland élményét Éva.

És hogy miért olyan fontos két magyar számára, hogy testi épsége kockáztatásával génkezelt szójaszállítmányokat tartóztasson fel a tengeren? Nos, Éva szerint az emberek többsége otthon nincs is tudatában annak, hogy voltaképpen menynyi szóját is fogyaszt: az élelmiszereknek ugyanis a 60 százaléka tartalmaz valamilyen formában szóját. Az pedig, hogy a génmanipulált növények biztonságosak lennének, egyáltalán nem bizonyított.

A magyarok úgy kerültek a hajóra, hogy a Greenpeace kelet-közép-európai mászókat keresett két hónapos mediterrán kampányához. Mindketten megfeleltek, hisz tapasztalt hegymászók és képzett fotósok is egyben (a fiatalember több évet dolgozott különböző képes magazinoknál, s New Yorkban is megfordult, hogy a szakmában tovább képezze magát). Ráadásul május elseje óta EU-állampolgárok is. Ez utóbbi azért fontos, mert a hatóságok, ha úgy adódik, nem tudják őket kitiltani az unió területéről. Mindketten gyerekkoruk televíziós élményei óta vágytak arra, hogy közük legyen a Greenpeace-hez. Évát egy atomhulladékot szállító vonat megállításáról, Attilát egy bálnavadászat megakadályozásáról készített képsorok „fertőzték meg”.

–Csodáltam ezeket az embereket, a bátorságukat, azt, hogy konkrétan is tenni mernek az állatok megmentéséért – mondta Soós Attila. Elmesélte azt is, hogy édesapja, aki kolozsvári iskolaévei idején sokszor elvitte hegyet mászni, megtanította rá: „ha képes vagy rá, hogy a teli konzervet felvigyed magaddal a csúcsra, arra is képesnek kell lenned, hogy az üres dobozt onnan le is hozd utána”.

Az Esperenza magyar Greenpeace-párosa voltaképpen a közöttük szövődött kapcsolatot is a környezetvédő mozgalomnak köszönheti: egy közös háromnapos kiképző táborozás idején, sámántánccal megbabonázott hangulatú tábortűznél „jöttek össze”. A jövőjüket is ökológiailag tisztán képzelik el: egy kis földet szeretnének venni valahol az erdélyi hegyekben, oda egy faházat építenének, törpe vízgenerátoros és napelemes energiaellátással. Gyerekeket táboroztatnának itt, akiknek megmutathatnák, hogy „a tehén nem lila” és „a tojást a tyúk tojja”.

A Greenpeace oktatóitól a Föld vé-delmének alapszabályai mellett megtanulták, hogyan kell területeket, épületeket „blokkolni”, úgy, hogy az erőszaknak még csak a látszatát is elkerüljék. Megtanították nekik, hogy ellenállás közben a kezüket véletlenül se emeljék fel, mert így olyan felvételek készülhetnek róluk, amelyeket az agresszivitás „bizonyítékaként” használhatnak fel ellenük.

A paksi, rendőri erőszakba torkollt tiltakozáson nem voltak jelen, de a Zengőért szervezett összefogásban mindketten részt vettek. Éva egyike volt azoknak az aktivistáknak, akik ott egy fához láncolták magukat. Attila részese volt egy, ESSO-benzinkutak ellen szervezett luxemburgi akciónak is, amely arra kívánta felhívni a figyelmet, hogy az olajipari óriás nem áldoz a környezetvédelemre.

Az Esperanzára kerülésükkel kapcsolatban szomorúan mesélték: amikor otthon híre ment, hogy részesei lehetnek a Greenpeace tengeri tiltakozásinak, sokan azt kérdezték tőlük: mennyit kaptok ezért? Magyarországon ugyanis makacsul tartja magát az a tévhit, hogy a Greenpeace-aktivisták pénzt kapnak azért, amit tesznek.

Pedig ez a vállalkozás nem erről szól, s még csak nem is kényelemes sétahajókázás. Az amszterdami bejegyzésű Esperanzán – amelyet eredetileg tűzoltóhajónak épített a gdanski hajógyár a szovjet haditengerészet részére – mindenkinek megvan a feladata: a profik a gépkezeléssel és a hajó navigálásával vannak elfoglalva, az amatőrök pedig ha kell, takarítanak, rozsdafoltokat csiszolnak és festenek le, vagy éppen a konyhán segédkeznek. És persze gyakorlatoznak: újra és újra elpróbálják, hogyan kell átmászni a motorcsónakról a hajóra a hullámzó tengeren, „amikor minden mozog minden irányba”. Van videó és szauna, s az ennivaló ingyen van ugyan, de keményen meg kell dolgozni érte. A sörét már mindenki maga fizeti, és még Greenpeace-póló sem „jár”.

Éva és Attila számára az a legnagyobb élmény, hogy testközelből ismerhette meg a Greenpeace-szellemet: itt, az Esperanzán, ahol ott vannak a mozgalom veteránjai is, de nincsenek „nagy emberek”, nem kell „viselkedni”, s szerény angol tudásuk ellenére is gyorsan befogadta őket a sokszínű és barátságos nemzetközi közeg.

– Ezt már megtapasztaltam, ez az enyém, ezt az élményt már nem tudják elvenni tőlem – mondta Éva.

– A jó cselekedet jóérzéssel tölt el. Most, hogy részt vettem ebben az akcióban, úgy gondolom, hogy nem kell majd szégyenkeznem a gyermekeim, unokáim előtt, hogy nem tettem semmit az ő Földjükért – összegezte tapasztalatait Attila. Búcsúzkodás közben felhívta a figyelmemet, hogy megint rosszra fordult az idő, s ez az ő kurta tapasztalata szerint azt jelenti, hogy ismét akció készül.

A RAI másnap esti híradója jelentette, hogy az Esperanzáról négy ember kapaszkodott fel egy Chioggába tartó szójaszállító hajóra és odaláncolta magát a fedélzethez. Mivel az Esmeraldán jelenleg összesen négy mászó van, nem volt nehéz kitalálni, hogy a magyar Greenpeace-esek köztük voltak.

Ravenna, 2004. május

 A szivárványharcosok

A Greenpeace mozgalom „időszámítása” 1971-ben kezdődött, amikor vancouveri környezetvédők maroknyi csoportja elhatározta, hogy megakadályoz egy, az alaszkai Amchitka-szigeten – egy tektonikus törésvonal mentén – tervezett amerikai nukleáris kísérletet, s megmenti az ott honos ritka madarakat és vidrákat. Bár a robbantást az USA mégis végrehajtotta, még ugyanabban az évben befejezte kísérleteit a szigeten, amelyet természetvédelmi területté nyilvánított.

Az első aktivista csoport, úton Amchitka felé ellátogatott a cree indiánokhoz, akik egy legendájuk főszereplői után szivárványharcosoknak nevezték el őket; a történet a pusztulás szélére sodródott Föld megmentéséről szól.

A Greenpeace talán legnagyobb sikere, hogy 1975-ben a Muroroa-zátonynál folytatott tiltakozásaival a föld alá kényszerítette a francia légköri nukleáris kísérleteket. A francia titkosszolgálat 1985-ben Aucklandban felrobbantotta a mozgalom Rainbow Warrior (Szivárványharcos) nevű hajóját. A merényletnek egy halálos áldozata is volt.

A mozgalom médiatudatos, merész – ejtőernyősök, vitorlázók és sziklamászók bevonásával végrehajtott – radikális, de erőszakmentes akcióival a többi között az olajszennyeződések, a károsanyag-kibocsátás, a bálnavadászat és a génmanipuláció káros hatásaira hívta és hívja fel a figyelmet.

Az amszterdami székhelyű Greenpeace-nek jelenleg negyvennél több országban – köztük hazánkban – csaknem hárommillió támogatója van. Magyarországon elsősorban a paksi reaktorbaleset nyomán tartott megmozdulás megszervezésével és a Zengő-hegyi tiltakozás támogatásával tette magát ismertté.

A génkezelt élelmiszerek

A genetikai módosítás (GM) eljárása során élő szervezetek (adott esetben növények) DNS-ébe idegen géneket visznek be, ami megváltoztatja az alany génszerkezetét, bizonyos esetekben megszüntetve azok egyes tulajdonságait, más esetekben újakat létrehozva. A biotechnológiai eljárás hívei szerint a termények így ellenállóbakká vállnak az időjárással és kártevőkkel szemben. Az ellenzők ezzel szemben azt állítják, hogy a genetikai manipuláció nem veszélytelen, mert következményei kiszámíthatatlanok, az eljárás által olyan növények jöttek léte, amelyek sohasem voltak az emberi táplálkozás részei. Az opponensek fő érve, hogy a génkezelt élelmiszerek veszélytelen voltát egyelőre senki sem bizonyította. Ezzel szemben az első keresekedelmi forgalomba került, genetikailag módosított szójaféle, a Monsanto RR esetében 2000-ben bebizonyosodott, hogy a DNS-ében új szegmensek jelentek meg.

A 80 millió forint értékű beruházással elkészült palackozóüzem azért létesült, mert a szenegáli kormány nemrég védővámokat léptetett életbe a borra és a pezsgőre, így a helyi gyártás jövedelmezőbbé vált. A palackfújót, az üdítőgyártó és -töltő gépsort, illetve a tárolótartályt Magyarországról szerezték be, és az üvegek alapanyagául szolgáló műanyag tekercseket, a mustmassza formájában érkező boralapanyagot, valamint az üdítőital-koncentrátumot is magyar cégek szállítják (ezekre a termékekre nincs védővám). Berzsenyi Béla megemlítette, hogy üzemvezetőjük, Lapid László főborász ötvenöt évesen vállalta a dakari kalandot. A beruházásra létrehozott Santos Trading nevű céget a házaspár ötven százalékban birtokolja. A másik fél egy spanyol pénzügyi befektető, bizonyos Diego Perez, aki nem vesz részt a napi munkában. Berzsenyiék napi kétezer palack – körülbelül fél euróba kerülő – másfél literes üdítő és ezer üveg literes kiszerelésű, egy eurót kóstáló, olcsó asztali bor gyártásával számolnak. A család a Szenegál által teljes mértékben körülvett, brit kultúrájú Gambiából irányítja az üzletet, de az ottani piacban nem látnak akkora fantáziát.

Berzsenyiék jól ismerik a Dakarba évente menetrendszerűen érkező magyar ralisokat: hat éve még el is szállásolták a sportembereket, ám amióta a versenyzők láthatólag jobb anyagi helyzetben vannak, inkább a közös városnézések, kulturális programok kerülnek előtérbe. Jövőre pedig minden bizonnyal egy kis hazaival is megvendégelhetik őket.

A tudós szerint ha minden marad a régiben, jó esély van rá, hogy ötven éven belül eltűnnek a korallszigetek. Ezek a természeti képződmények egyébként igen érzékenyen reagálnak a külvilág változására. A felmelegedés például könnyen az atollok elszíntelenedéséhez és pusztulásához vezethet.

Lundin szerint az 1998-as El Nino-hatást követte a tengeri áramlások elhúzódó felmelegedése, s ez okozta az Indiai-óceán koralljainak széleskörű pusztulását. A kutató szerint az egyedülálló ökoszisztémával rendelkező Seychelles-szigetek különösen nagy veszélynek vannak kitéve.  Xinhuanet/Reuters

      Az Európai Unió (EU) történetének legnagyobb b?vítésére került sor: május elsején tíz ország, köztük Magyarország csatlakozott az unióhoz. Az EU ezzel 25 tagállamot tömörítő, összesen mintegy 450 milliós közösséggé, a világ legnagyobb összefüggő szabadkereskedelmi övezetévé vált.
      Magyarországgal egy id?ben Szlovénia, Szlovákia, Csehország, Lengyelország, Litvánia, Lettország, Észtország, Málta, illetve Ciprus görögök lakta része csatlakozott az eddigi tizenöt uniós tagországhoz: a csatlakozók összesen mintegy 75 milliós lakossága uniós állampolgárrá vált.
      Az optimisták szerint a bővítés Európa történelmi újraegyesítését jelenti a XX. században kialakult több évtizedes megosztottság után. A tizenöt évvel ezelőtt még két ellenséges katonai-politikai tömbre oszló kontinensen először alakult ilyen hatalmas közösség. A bővítésben résztvevő közép- és kelet-európai országok számára a csatlakozás tizenöt éves, legtöbbször fájdalmas reformfolyamat végkifejletét jelenti.
      Míg Medgyessy Péter magyar miniszterelnök és a kormánypártok szónokai megnyilatkozásaikban főleg a csatlakozás pozitív oldalairól, a várható előnyökről beszéltek, Václav Klaus cseh elnök a nemzethez intézett éjféli beszédében pragmatikusan így fogalmazott: előfordulhat, hogy csalódnak majd az Európai Unióban. Klaus jelképes üzenetként – beszédének helyszínéül a közép-csehországi Blanik-hegyet választotta. A legenda szerint a hegy alvó lovagokat rejt magában, akik akkor ébrednek majd fel, ha meg kell menteni a cseh hazát.
      Tény, hogy a csatlakozó országokban, így Magyarországon is megoszlanak a vélemények arról, hogy mi várható a közeljövőben az új EU-tagságtól. Sokan attól tartanak, hogy az árak emelkedésével jelentősen csökkenhet az életszínvonal, másrészt a kis és közepes vállalkozók tízezrei mehetnek tönkre, akik rövid idő alatt nem felelnek meg az igen szigorú uniós elvárásoknak. Ez a folyamat leginkább a mezőgazdaságból élőket fenyegeti, akik többszörösen hátrányos helyzetben vannak uniós társaikhoz képest. Sokan a globalizáció győzelmének tartják az unió új bővítését, mivel az integráció legnagyobb győztesei egyértelműen a multinacionális cégek.
      A határon túli magyarság békés újraegyesítése továbbra is a távoli jöv? ködébe vész, hiszen a többi nemzetrész (Felvidéket kivéve) egyelőre a kintrekedtek táborában vár bebocsátásra. A következő évek nagy kérdése, hogy a magyar politikai elit miként tudja Brüsszelben képviselni, megjeleníteni a határon túli magyarság jogos követeléseit.
O. A.