Színész és ember vagyok

    Immáron másodszor választotta az év színművészének a soproni Petőfi Színház repertoárján szereplő A vágy villamosának Mitch-ét, Incze Józsefet. A színművésszel a friss közönségdíjról, pályakezdésről, valamint a jövőről beszélgetett május 16-án a Színházi arcképcsarnokban a közönség és Szenkovits Péter.

„Már soproninak számít művészként és emberként egyaránt.” Köszöntötte Incze Józsefet és a művészetpártoló érdeklődőket Szenkovits Péter újságíró, a beszélgetős délután házigazdája. A Szegeden, egyszerű körülmények között élő családban – édesapja borbély, édesanyja női szabó volt - ’59-ben született színművész a soproni közönségnek megköszönve a díjat, életének valamint színészi pályájának első éveiből villantott fel egy-egy képet. Kezdésként elmondta, Szegeden végezte alap, valamint középfokú iskoláit, utóbbit német–elektro szakon, ám remek magyartanárának köszönhetően már 13 évesen megismerkedett a szavalás művészetével, ahonnan szinte egyenes volt az út a diákszínjátszók közé. A családban voltak előzményei a színjátszásnak. Édesapám diákszínjátszó volt, édesanyám, pedig nagyon szépen énekelt. – nyújtott némi bepillantást indítatásába a Tóték ezredesét is alakító színművész. Az énekkel eleinte hadilábon állt, ám így is a szegedi Minerva Színpadon találta magát az akkor 18 éves Incze. Már akkor sem volt kétséges számára, hogy az érettségi után merre tovább, ezért 1977-ben statisztának jelentkezett szülővárosának Nemzeti Színházába és az akkoriban oly’ híres, farmeros Ember Tragédiájában játszott. Ennyivel azonban nem elégedett meg ’77-ben az akkori Ki mit tudon? is kipróbálta magát, a Tanár úr kérem című darab egy monológjával. Addigra ugyanis az ifjú Vincze számos versenyen zsebelte be az első helyet, ám a televízió által is népszerűsített országos verseny mégsem sikerült úgy, ahogy elképzelte. Mégsem tekinthető kudarcnak az az év, hiszen elsőre abszolválta az akkor még főiskolai minőségben működő Színművészeti háromrostás felvételijét, és olyan osztálytársakkal büszkélkedhetett, mint Kulka János, Lang Györgyi, Kubik Anna, az autóbalesetben elhunyt Sipos László, vagy éppen Borbély Sándor. A tanárok névsora sem tartalmazott kisebb neveket, hiszen mesterei közt tudhatta, Hegedűs Gézát, Nádasdy Kálmánt, Fischer Sándort. Rektorom pedig nem mást volt, mint Várkonyi tanár úr, művész úr. – utalt a tanárok sokrétűsége miatt nehéz megszólításra Incze József.

Szenkovits Péter és Incze József

„Jobban szerettem az akkori színházak világát.” – emlékezett vissza első munkahelyére, a Thália Színházra Incze. Hiányolja, hogy manapság nincs meg az az alázat az idősebb színészek felé, mint amikor ők kezdték a pályát. Anno ugyanis szokás volt szinte naponta bemutatkozni mindenkinek, nehogy tiszteletlennek tartsák. Majd ha az „öregek” azt mondták, hagyja a bemutatkozást, tegeződjünk, akkor az azt jelentette, elismertek. – engedett bepillantást az akkori légkörbe. És hogy jobban érezzük az elismerés jelentőségét, egy vidám kis történet mesélt: „Egyszer Hacser Józsa öltözője mellett mentem el, amikor is a félig nyitott ajtón kinyúlt egy kéz és a művésznő berántott. Kis kombinéban állva azt mondta, nagyon szeret és tisztelt, de vigyázzak magamra, hiszen ez egy nagyon szemét pálya. Soha nem feledtem e szavakat.” A tanárok is beléjük verték, egy színész nem lehet beteg. Ez a pálya egész embert kíván – tette hozzá a népszerű színművész.

A Mindhalálig Beatles Ringo Star-jának szerepe kedvéért dobolni is megtanuló Incze József tizenegynéhány Thália Színházban eltöltött év után került Sopronba, szinte új életet kezdve. Felidézte elbocsátását, ugyanis az utolsó pillanatig hitegették, őt nem érinti az elbocsátási hullám. A pofonokat meg lehet szokni. – villantott meg egy keveset optimista énjéből a soproni közönségnek.

A beszélgetés olyan laikusokat érdeklő témákat is érintett, mint a szövegtanulás technikái. Érdekes, de egy darab szövegét az utolsó előadás után egyszerűen törli az agyam, és már a legújabb szerepre készül. – kaptunk frappáns választ. A színészmesterség fortélyait elemezve, arra is felhívta a figyelmet, mennyivel könnyebb egy önálló estet adni, mint valakivel együtt játszani. Mi ennek az oka, merült fel többekben a kérdés? Ha ketten vagyunk a színpadon, akkor már egymásból játszunk, és ez többet kivesz az emberből. – hangzott a válasz.

Elmondta, mindig is vonzották a zenés darabok, talán ennek is köszönhető, hogy az osztályának Ódry színpadon előadott vizsgadarabja is a West Side Story zanzásított változata lett. Az előadásra egyébként két évig készültek, két német koreográfus irányítása alatt, akiknek precizitása a próbák minden területére kiterjedt.
Hogy melyik volt a kedvenc szerepe? Például Tóték őrnagya, de a Mindhalálig Beatles dobos szerepe is teljesen a szívéhez nőtt. Addig játszunk, amíg van rá igény, amíg hívnak minket. – tekintett a jövőbe.

Zárásként, amely a színművész megrepedt bordáját az esti adás előtt még megvizsgáló orvos miatt rövidre sikeredett, Incze József elmondta. Azért szeret gyerekekkel dolgozni, gyerekdarabokat rendezni, mert őket nem lehet becsapni, mindent észrevesznek. Emellett minden színész valahol rendező is. Sőt két éven át színészi tapasztalatait is próbálta átadni egy stúdióban.

A jövőről elmondta. A következő évadban Charly nénjében a nyugalmazott ezredest játsza majd, amely karakter Páger Antalhoz igazították egykor, de a repertoáron szerepel még egy O ’Neil, valamint egy Niel Simon színdarab is.

Most pont jó, hiszen egyik végletbe sem esek bele, nem játszok sem túl keveset, sem túl sokat – éreztette kivételes helyzetét, az orvoshoz, majd előadásra siető franciásan elegáns művész.