A természet, a sportvadász meg a kicsi borz

- Az Erzsébet-kórházban dolgozom fizioterápiás szakasszisztensként. Napjaim nagy részét a természettől távol töltöm. Több évtizeddel ezelőtt kezdődött. A férjemet kísértem el a vadászatokra, jól esett a kellemes levegő, az erdő csendje, de arra is jó volt, hogy magyar vizslámat megfuttassam. A vadászatra akkor még nem gondoltam, az tudvalevően a férfiak világa. Talán, mert színesítettem a vadásztársaságot, a férfiak mindenbe bevontak. Ma már elmondhatom, befogadtak - mondja dr. Galgóczy Lászlóné.

- Előbb a természet, aztán a vadászat?

- Szerintem igen - mondja dr. Galgóczy Lászlóné. - Meg kell ismernünk a természetet, az erdei vadakat, szokásaikat. Erről a vizsgabizottság előtt is számot kell adni. Szorgalmasan készültem a vizsgára, mindent megtanultam, amiről tudtam, hogy hasznomra válhat. A sikeres vizsga után jött a puding próbája. A zalai erdőség Dódi bácsijával indultam a kalandra. Visszafojtott lélegzettel lestem a kiválasztott vadat. Egy fának támaszkodva céloztam a mellső lábak meghosszabbított vonalára, majd rálőttem a szarvastehénre. Sikerült. Ma sem tudom, hogy örömöt, elégedettséget vagy győzelmet éreztem.

- Nem sajnálja a védtelen állatot?

- Ez csak addig okozott problémát, amíg meg nem értettem, hogy kettőnk közül a vad van jobb pozícióban. Az erdő az otthonuk, millió esélyük van a menekülésre. Kitűnő látásuk, szaglásuk azonnal elárulja, ha ember van a közelben. Ha megéreznek minket, könnyedén kereket oldhatnak. Egy megreccsenő ág szintén jelezhet. Tudni kell azt is, hogy bizonyos fajokat gyéríteni kell, a hibás egyedeket ki kell lőni. Végül: a lövésnek is megvan a rituáléja. A képzett vadászok tudják, hova kell lőni, hogy az állat a legrövidebb időn belül kimúljon. Mindezek birtokában, a máskor érzékeny női lelkem nem sír egy elejtett erdei vad láttán. Hanem a bociszemű őzikére még ma sem tudok lőni.

- Az eddigi legnagyobb zsákmány?

- Száznegyven kilós vaddisznó. Húszcentis agyara volt. Erre igazán büszke vagyok.

- Került-e veszélyes helyzetbe?

- Szerencsére eddig még nem, pedig a sebzett állat meglehetősen veszélyes tud lenni. A vadászok tudják: a meglőtt zsákmányt nem ajánlatos egyedül keresgélni, mindig kell egy partner, aki aztán a cipekedésben is segít.

- A ruházata olyan, mint a férfiaké.

- Rétegesen öltözködünk. A hajnali és az éjszakai vadászatokon alaposan lehűl a levegő. Még nyáron is. Fontos a sokzsebes kabát vagy mellény, mivel sok apróságnak kell kéznél lennie. Egyetlen bánatom van csupán: nem kapok a lábamra gumicsizmát. Negyvenegyes a legkisebb méret, ami nekem nem vadászatra, hanem csónakázásra való.

- Szeretik a vadételeket?

- Az asztalunkra csak kivételes alkalmakkor kerül vadétel. Barátainknak Mária-napra magam készítem az anyósomtól örökölt, saját ízlésem szerint készített ételt, ami változatossá és színessé teszi a konyhai örömöket. Kedveljük a vadételeket, de eléggé időigényes a pácolás, a szalonnával való spékelés, a hozzájuk illő áfonya- vagy ribiszkemártás elkészítése, túl gyakran nem vállalkozom rá.

- Vadászként mit szeretne elérni?

- Harminc éven át vadászhattunk a Harka és Ágfalva közötti erdőben. Három évvel ezelőtt, a földtulajdonhoz kötött vadászati jog megváltozása miatt erdő nélkül maradtunk. Manapság vagy megfizeti valaki a hobbiját és akkor bérvadászaton vehet részt, vagy meghívást kap egy vadásztársaságtól, ahol vendégként hódolhat szenvedélyének. Remélem, egyszer visszaáll a régi rendszer, társaságunknak ismét lesz vadászterülete. Ez azért is lényeges, mert a vadászaton túl nagyon fontos az etetés, az állatokról való gondoskodás. Megesett néhány évvel ezelőtt, amikor a Roth Gyula Vadásztársaság tagjaként a saját területünkön etettem az állatokat, hogy egy kis borz várta a kukoricát. Meglepődtem, mert a közeledésemre nem futott el. Evés után mellettem lépdelt tovább, akár egy mesefilmben. Mutattam a férjemnek, nézd csak, milyen kedves kísérőm akadt. Aztán megtudtam tőle, a téli álmát alvó borz azért szegődött a nyomomba, mert még nem ébredt fel teljesen.

Török Magda