Stinggel jobb a koncert

Mottó:
- Amúgy mentek Stingre?
- Ja, jó lenne.
- Képzeld, Katiék már délelőtt tízre kimennek, hogy legyen helyük a koncerten. Tavaly is iszonyú sokan voltak.
- Én csak hallani akarom őket, és elmondnai, hogy voltam Stingen, akár a leghátsó sor is jó nekem.
(IC, Sopron és Budapest között, 2004. május 31.)

Jobb veled a világ - már hetek óta hasonló szövegezésű, lila hirdetések borítják el a várost, mégis talán az egész Westel-átváltozás reklámkampány legmegkapóbb eseménye volt az, ahogy a körúti villamoson egy férfi az egyik szombati napilap címoldalát burkoló, négyoldalas, magenta színben pompázó T-mobile hirdetést látványosan összegyűrte és zsebrevágta. Ezzel az előzménnyel vágtunk neki a szombat esti szuperkoncertnek.

A T-mobile (amit nálunk állítólag külön az anyacég engedélyével "t-mobil"-nak is szabad ejteni) kitett magáért a rendezvény alkalmából. A VIP-helyszínné alakított Műcsarnok oldalát egy hatalmas kivetítővel lilára színezték, óriási színpadot állítottak fel a Felvonulási téren, amelyet több kivetítőn is követhettek a nézők, miközben a fejük felett egy léghajó körözött már kora este óta.

Azért szkeptikusan álltunk hozzá koncerthez, gyanús volt, hogy néhány nappal egy másik nagy sztár, Suzanne Vega fellépését is bejelentették a szervezők, ezzel párhuzamosan pedig tudvalévő volt, hogy Stingnek jelenlegi turnéján már három koncertjét is le kellett mondania torokgyulladás miatt. Szerecsére mégse igazolódott be a rosszindulatú sejtés, az összes beígért fellépő ott volt az est folyamán.

Este hatkor magyar énekesek produkciójával kezdődött a koncert, színpadra lépett többek között Charlie, Somló Tamás, Hajós András, Geszti Péter, valamint a külföldi szupersztárok előtt ott voltak saját, magyar megasztárjaink is - az ő fellépésüket úgy gondoltuk ezúttal kihagyjuk, de ezzel valószínűleg nem voltunk egyedül, mivel Suzanne Vega már javában nyomta, miközben velünk együtt rengeteg ember haladt a Hősök tere irányába, hogy láthassa a Police volt énekesét.

Apropó látás: a szervezők valamiért úgy gondolták, hogy nem csak a színpad jobb oldalára tesznek egy ülőhelyekkel teli páholyt, hanem közvetlenül elé is. Ezzel elérték azt, hogy a legközelebbi állóhelyek nagyjából száz méterre kerültek a színpadtól. Na nembaj, legalább a hangzással nem volt gond a több hangszórósor miatt, és ha az ember jól odafigyelt a kivetítőre, néha még a színpadon mozgókat is be tudta azonosítani.

De ne szaladjunk ennyire előre, azért meg kellett küzdeni az állóhelyért is. Ugyanis mire odaértünk, már akkora lett a tömeg, hogy a színpad melletti Dózsa György utat lezárták, és csak egy mellékutcán hátulról kerülve lehetett megközelíteni a nézőteret. Kicsit gettófílingem támadt, miközben tömött sorban araszoltunk a gyalogosoknak fenntartott szűk utcában, a kétoldali emeletesházakat elválasztó szögesdrót-kerítések között. Próbáltam barátságos arcot vágni az egészhez, még kedvesen mosolyogtam is a szembejövőkre, egészen addig, amíg egy szembejövő hölgy majd' fellökött a kezében lévő legalább tizenöt darab T-mobile-os lila frizbivel, amit a helyszínen osztogattak a szervezők - jutott belőle mindenkinek elég, amint látjuk.

Na nem baj, odaértünk, és szinte már kezdődött is Sting koncertje. Legalábbis a színpadon csak sejtettük, hogy ő van, de a kivetítőn egész jól láttuk. A zene azonban hibátlan volt, az angol énekes és kísérői igencsak kitettek magukért. Hallhattuk a legutóbbi album, a Sacred Love számait, a Send Your Love-ot, az Inside-ot a Whenever I Say Your Name-et - ez esetben Mary J. Blige-ot az egyik vokalista helyettesítette a duettben - és a címadó dalon kívül még jópár dalt a lemezről. Nem hiányoztak persze a régi kedvencek sem, a Desert Rose, az Englishman In New York, az If I Ever Lose My Faith és az Every Breath You Take. Ráadásként pedig meghallgathattuk Brand New Day album címadódalát.

Sting ezután "See you next time"-mal búcsúzott, ehhez csak annyit tennék hozzá, hogy reméljük nem ingyen, de legalább közelebbről. Mielőtt pedig hazaindult volna az elégedett tömeg meglepetés tűzi- és fényjátékban gyönyörködhettünk amit az egyik közeli irodaház tetejéről lőttek fel. Kicsit világháborús hangulatot keltett a tűzijáték rakétáinak ropogása a háttérben köröző léghajóval, ekkor gondolkodtam el azon, hogy akár T-day-nek is hívhatták volna a rendezvényt, és akkor egyúttal majdnem megünnepelhettük volna a partraszállás évfordulóját is...

Hazaindulás előtt még láthattuk, hogy a Hősök terét ezúttal a deszkások és biciklisek helyett a lila frizbisek vették birtokba, és szerencsénk volt végre közelről is megcsodálni a VIP-bejáraton át autóval távozó Stinget. Legalábbis úgy láttuk ő az, bár egy arra repülő frizbi eltakarta az arcát. Így hát egy koncertélménnyel gazdagabban mentünk haza aludni, hogy másnap stilszerűen egy Brand New Day-re ébredhessünk.

Kereskényi Balázs