| 
Évzárót tartott a Horváth József Művészeti Iskola     Kicsinek bizonyult  tegnap a Liszt Ferenc Konferencia
és Kulturális Központ Liszt-terme a Horváth József Művészeti Iskola évzáró
ünnepségén, ahol rövid hangverseny, majd az igazgatói értékelőt követően
kiosztották a versenyeken, megmérettetéseken díjat nyert növendékeknek
szánt elismeréseket.
  A 2003-2004-es tanévre 869 fő  iratkozott be az
év elején, akik közül 650 fő a zenei tagozatot választotta. A zenei szakok:
hegedű, brácsa, cselló, zongora, fúvós és ütős hangszerek, amelyeken kívül kívül 
éneket,  szolfézst, zeneirodalomat, kamarazenét is oktatnak a legendás
soproni Horváth József nevét viselő Művészeti Iskolában, amely ősz óta
új székhelyen működik.
  A 2003-2004-es tanévben 219 fő választotta a néptáncos
szakirányt. Az oktatásban, képzésben  41 tanár működik
közre, akik fő- vagy mellékállásban dolgoznak, az oktatás mellet a tanárok
és a diákok aktívan részt vesznek a város zenei életében, és számos megyei 
és országos versenyen is szerepeltek a növendékek, ezt jelzi az is, hogy
közel 60 oklevelet adtak át a hallgatóknak a tegnapi évzáró ünnepségen.
     Az új épületnek különösen örülnek, mind az tanárok,
mind a hallgatók, hiszen ez az épület - a régivel szemben - speciálisan
zeneiskolának épült, jobbak és korszerűbbek az oktatás körülményei, lehetőség
nyílik a növendékek hangversenyeinek az iskola keretein belüli lebonyolítására.
Az iskolába dolgozók és tanulók hamar "belakták"
ezt a szép és impozáns  épületet, amely ősszel újból várja a művészeti
oktatásban résztvevő növendékeit.
 N.Á. 
 
 2004. jĂşnius 16., szerda 16:19 
 |