Megszületett az európai alkotmány
Magyar Hírlap

Lapzártánk idején éppen pezsgőt bontottak a brüsszeli EU-csúcson a tagállamok állam- és kormányfői. A megbeszélések zárt ajtók mögött zajlottak, de kiszivárgott hírek szerint megszületett a megállapodás az Európai Unió első alkotmányáról. Nem jutottak semmire viszont az Európai Bizottság új elnökének kiválasztásával. Ehhez ugyanis – mondta tegnap este Kovács László – "csodára" lett volna szükség.
 
Kétnapos vita és két és fél évig tartó egyeztetés után a brüsszeli EU-csúcson végül megegyezés született az uniós alkotmányról. Az EU első alkotmányos szerződésével kapcsolatban az utolsó pillanatig folyt a vita, elsősorban arról, hogy az úgynevezett minősített többséget megkívánó határozatoknál milyen arányok legyenek mérvadók.

Az ír elnökség legutolsó, tegnapi javaslatában megerősítette: a kisebb tagországok aggodalma ellenére a 2009-ben hivatalba lépő Európai Bizottságban már nem minden tagország, csupán kétharmaduk képviseltetheti magát. Az elvárt egyenjogúságot úgy próbálják meg biztosítani, hogy az államok földrajzi, létszámbeli sajátosságait is figyelembe véve váltogatják egymást az országok az amúgy nem közvetlenül a népek, hanem szigorúan a közösség érdekeit képviselő testületben. Egyesek szerint a kellően homályosan megfogalmazott rotációs rendszer elég okot ad későbbi vitákra. A szöveg szerint különösen oda kell figyelni, hogy a biztossal éppen nem rendelkező országok is megkapjanak minden fontos információt, és hallathassák a véleményüket.

Az egy tagállamnak járó európai parlamenti helyek minimális számát a mostani ötről hatra emelik, a maximumot pedig 99-ről 96-ra csökkentik. Jelenleg egyedül Németországnak van ennél több, 99 képviselője. Ugyanakkor a testület teljes létszáma 732 helyett 750-re emelkedik a jövőben.

A döntések bonyolítása
A legnagyobb, az utolsó pillanatig tartó vita arról szólt, hogy az egyhangú határozatokat egyre több területen felváltó többségi döntések elfogadásához a tagállamok mekkora hányadának támogatása szükségeltetik. A végső szövegben megmaradt az a változat, amely szerint az úgynevezett minősített többséghez a tagállamok 55 százalékának, de legalább 15 tagországnak a beleegyezésére van szükség. Ezeknek az államoknak egyidejűleg az unió össznépességének legalább 65 százalékát kell képviselniük. A csúcs első napján több kis és közepes nagyságú tagállam – köztük Magyarország – közölte, hogy a két arány közötti tízszázalékos különbség túlságosan nagy. A 15 tagállamot meghatározó küszöb ezt egyelőre figyelembe veszi, hiszen a 25 tagú unió 60 százalékát adják. A jövőbeni bővítéseknél ez az arány változik majd. Gál J. Zoltán kormányszóvivő szerint az új szöveg kedvezőbb Magyarország számára a korábbi változatoknál.
Az úgynevezett blokkoló kisebbségre vonatkozó javaslat teljesen átalakult, mivel a dokumentum úgy fogalmaz: kettős többség úgy is elérhető, ha az ellenszavazatok száma kevesebb mint négy országtól származik. Ez a legnagyobb tagállamokat akadályozza meg, hogy hárman blokkoljanak egy döntést. A piciknek pedig kedvez a legújabb változat abban is, hogy engedi: ha a blokkolók nem érik el a népesség 35 százalékát, de annak háromnegyedét igen, akkor kérhetik, hogy a kérdés kerüljön az Európai Tanács elé.

Változások nélkül
A kisebbségek védelmére vonatkozó, a magyarok által kiharcolt passzus bekerült az alkotmány végső szövegébe. Nem került bele azonban az alapszerződés preambulumába az unió keresztény gyökereire való utalás. Egy másik vitás ponton sem változtattak: a gazdasági együttműködés területén nem növelték a bizottság hatáskörét a stabilitási paktum betartatásánál. Az egyhangú döntés, ezzel együtt annak lehetősége, hogy akár egyetlen tagállam megvétózzon egy határozatot a többéves uniós költségvetési keret elfogadásánál, fennmaradna. Arra az esetre, ha egy ország kormánya valójában nem akar vétózni, de otthon nem meri elvállalni a kompromisszumot, maradt egy kiút: a tagállamok egyhangúan dönthetnek arról, hogy mégis minősített többséggel határoznak.

Az új javaslat szigorítja a megerősített együttműködés feltételét is: ha néhány tagállam szorosabbra kívánja fonni kapcsolatait egy területen (például a védelmi vagy igazságügyi kérdésekben kívánnak együttműködni), akkor ezt majd csak a többiek egyhangú hozzájárulásával tehetik meg.

Nincs új elnök
A bonyolult alkotmányozáshoz képest egyszerű kérdésnek tűnhet, az uniós állam- és kormányfőknek mégsem sikerült megállapodni abban, hogy novembertől ki vegye át Romano Proditól az Európai Bizottság vezetését. A meddő veszekedések után először az alkotmányozás utánra halasztották a döntést.

Csütörtök este két név került a politikusok elé: Guy Verhofstadt belga liberális miniszterelnöké, valamint az unió külügyekért felelős biztosáé, a brit Christ Pattené. Előbbit az unió soros elnöke, az ír Bertie Ahern, utóbbit az EP-választásokból legerősebb politikai csoportosulásként kikerült konzervatív Néppárt-Európai Demokraták (EPP-ED) nevében Silvio Berlusconi terjesztette elő. Verhofstadtot elsősorban a németek és a franciák támogatták, de Tony Blair, valamint a konzervatív politikusok, kivéve Chiracot, elutasították. Medgyessy Péter szintén túl föderalistának tartotta őt, de Kovács László szerint Magyarország számára egyik jelölt sem elfogadhatatlan. Patten jelölését viszont Schröder kancellár vétózta, márpedig ő éjjel a francia szavazat felett is rendelkezett, mivel Chiracnak haza kellett utaznia, és csak reggel tért vissza. A vacsora végére csak az vált világossá, e két jelölt nem kapja meg a minősített többséget.

Kiszivárgott információk szerint ezek után kiosztottak egy listát mindenkinek, hogy jelöljenek meg három olyan nevet, akit el tudnának fogadni. A legtöbb szavazatot ezek alapján Michel Barnier francia külügyminiszter, José Manuel Dur?o Barosso portugál kormányfő és Wolfgang Schüssel osztrák kancellár kapta.

Tegnap kora délután azonban Ahern bejelentette, hogy továbbra is hat-nyolc név forog, és senki nem kapott elegendő szavazatot. A sajtóban mindenesetre nyilvánosan is megsorozta egymást Chirac és Blair, mindketten a másikat vádolva azzal, hogy akadályozza az egyezség megszületését.

Mindenben azért Demján Sándornak sincs igaza. Elég tán csak e lap egyik interjúsorozatára utalni, amelyben Varga Lajos Márton rendre budapesti festőket, költőket – szóval, olyan értelmiségiféléket – szólaltat meg, s akik meleg szeretettel beszélnek házukról, utcájukról – de egyébként ugyanazt a nótát fújják a város egészéről: Budapest elhanyagolt, kopott, fantáziátlan stb. Fölösleges lenne most azon meditálni, hogy ki is az értelmiségi, mi is az értelmiségi, s hogy mennyire fonnyadt, vagy nem fonnyadt. A „fonnyadt értelmiség” kitétel ugyanis napjainkra jellemző megfogalmazás. A maga nemében telitalálat. Telibe találja, szellemesen fejezi ki az iparkodó és gyarapodó burzsoá mérgét, de önbizalmát is, az egyszerre nyavajgó és bohémkodó értelmiségi fajtával szemben, akik teleírnak és telebeszélnek mindent a saját bajukról, s öszefonnyadtnak érzett lehetőségeik miatt többnyire a kapitalizmust, vagyis a Demján Sándorokat, kimondva-kimondatlanul a burzsoákat okolják. Mind e mögött ott csörög a pénz, illetve annak hangos hiánya. Régtől fogva tudott, hogy a fonnyadt értelmiségiek is szeretik, várják és elfogadják a pénzt, szeretnék, ha az ő teljesítményeik is többet érnének a piacon, de utálkozva és megvetően nyilatkoznak a pénzcsinálásról.

Mindez egy több évszázados közérzületi konfliktus, amelyre még leginkább a pénzes emberek intellektuális kisebbrendűség érzete a jellemző. Vagy legalábbis volt. A vagyonteremtő és pénzt fialtató gazdag ember is megvetette persze magában az egyébként gyakran pénzért kuncsorgó éhenkórász költőket, csepűrágókat, a könyvek közt molyoló, közvetlen hasznot nem hajtó tudósféléket – ha nyíltan nem is illett ezt hangoztatni. Mondhatni, a megvetés mindig kölcsönös volt. A dölyfösködő, de műveletlen és érzéketlen pénzes ember, és a kopott ruhájú, a gyakorlati életben gyámoltalan, néha még éhező is, de ügyeit illetően felelőtlen lángész képei évszázados toposzok az emberek gondolkodásában.

Nemrégiben volt azonban egy érdekes évtized, az elmúlt század utolsó évtizede, amikor ennek a kölcsönös szembenállásnak a hőfoka egy történelmi pillanatra jelentősen csökkeni látszott. A szovjet birodalom összeroppanása, a kelet-európai politikai és gazdasági rendszerváltások, a koszlott gondolati korlátokat is félretoló, sokoldalú globalizálódás, az internet és a mobiltelefon berobbanása, az úgynevezett információs vagy tudástársadalom kiviruló ígérete jellemezte ezeket az éveket. A komputervilág kitalálása, fejlesztése, esztétizálása, közérthetően izgalmassá és szórakoztatóvá tétele rengeteg értelmiségit forgószélként sodort bele az általános változás főáramába, és tett nélkülözhetetlenné és egyúttal igen-igen tehetőssé is. Egy David Brooks nevű amerikai szerző már egyenesen a „bobókról”, azaz a burzsoák és bohémek társadalmi csoportjának összenövéséről beszélt – egyberagasztva a bourgoise és bohem szavak első szótagjait. Térségünkben pedig egyszerre történt a gondolat és a magántulajdon felszabadulása a sokféle államhatalmi gyámkodás alól, s így a meglévő bohémek valamint a leendő burzsoák egy ideig egy húron pendültek. De gyorsan változott a világ, egymás után gazdasági krízisek törtek ki, a nagy remények – akár a tőzsdén az eget ostromló részvényárak – buborékként pattantak szét, s a mostani évtizedre, a békésen mosolygó, planetáris kitárulkozás fölött nemcsak háborús viharfelhők gyülekeztek, hanem véres és értelmetlen háborúk robbantak ki. A XX. század utolsó évtizede a föllélegzés, a kinyíló, megkapóan rózsaszínű jövőt sejtető évtizede után a csömör évtizede következett, a maga minden komorságával és vészjósló kilátástalanságával. Szarkasztikusan – vagy cinikusan? – mondhatni, hogy helyreállt a világ rendje, s benne a materiálisan és ügyesen teremtők, az egyénileg is gazdagodók és a szellemi termelés résztvevőinek kölcsönös utálata. Az írók, festők, tudományos kutatók ismét a szegény legények kategóriájába kerültek, miként az újságírók is minduntalan fölpanaszolják, hogy a politikai kiszolgáltatottságuk csak a laptulajdonosnak való kiszolgáltatottságra cserélődött.

De a „fonnyadt értelmiségiek” jelzős szerkezetének kimondásában mintha valami új is lenne. A gazdag ember emeltfejű öntudata, amelyben nyoma sincs az intellektuális kisebbrendűségnek, amit még a régi korok megértő mecénásai is éreztek. Tíz éve még arról kérdezgették felénk a riporterek a korunk új hőseit megjelenítő ifjú brókereket: nem zavarja-e őket, hogy a kulturális kánonok kijelölte műveltségi szinteket lábujjhegyen se érik föl. Ma már fölösleges lenne ilyen kérdéseket föltenni. Mindenki tudja a választ: zavarnak nyoma sincs.

Az uralkodók korabeli öltözetben, királyi jelvényeikkel együtt jelennek meg a rövid magyarázó szöveggel ellátott tárlókban. Elsőként természetesen az országalapító Szent István alakjával ismerkedhetnek meg a látogatók és a történelmi panoptikumot IV. Károly zárja, aki magyarországi utolsó napjait 1921 őszén Tihanyban töltötte.
 
Horváth Gyula

Nincs minden rendben hazánkban a gyógynövénykészítmények, különösen a gyógyteák körül, amelyekhez a fogyasztók betegségük vagy egészségük megőrzése miatt fordulnak – derül ki a M&H Communications legfrissebb gyógynövénypiaci tanulmányából. Mindez nemcsak Magyarországra érvényes, a fogyasztót sok esetben az EU-ban is megtévesztik, amelynek egyébként hazánk a legnagyobb beszállítója. Nálunk mintegy 40-50 ezer hektáron termesztenek gyógynövényeket, amelyek 60-70 százalékát exportálják, főleg Németországba.

Magyarországon 137 növényi drogot, 44 illóolajat, 19 zsírosolajat tartanak nyilván, ebből a Gyógynövény Kutató Intézet adatai szerint csak 97 rendelkezett forgalmazási engedéllyel. Idén január 1-jétől megszűnt a gyógyhatású termék kategória, ami azt jelenti, hogy a gyógynövény hatóanyagú termékeket vagy gyógyszerré, vagy az „egyéb termékek“ kategóriájába kell átminősíttetni. Eddig azonban nem jelent meg az ezt szabályzó rendelet, ez pedig hátráltatja az átminősítés folyamatát, amely jelentős piacvesztéssel járhat, mivel szűkül a termék forgalmazási helyének köre. A gyógynövényből készített teakeverékek például átminősítés után nem kerülhetnek a gyógynövényboltok, drogériák polcaira sem. További problémát jelent a forgalomba kerülő termékek engedélyezése is.

Hazánkban mind nagyobb igény mutatkozik a gyógykészítmények iránt, ám nálunk elmarad lehetőségei mögött a fitoterápia. A fejlett ipari országok gyógyszereinek mintegy 40 százaléka természetes forrásból származik, és a WHO becslése szerint a világon a betegek legalább 80 százalékát nagyrészt vagy kizárólag természetes szerekkel kúrálják. Elmaradásunk oka lehet, hogy nem ismerik megfelelően a hazai gyógynövényeket, rugalmatlan a hazai egészségügyi szakképzés, ellentmondásos a magyar jogszabályi környezet, a jogalkalmazás, elmaradottak a jogintézmények, és egyre növekszik a fekete gyógynövénypiac.

Sokkal kockázatosabb piacon vizsgálatlan terméket vásárolni, mert könnyen gyűjthették országút mellől, szennyezetten, vagy a nem megfelelő tárolás következtében utólag lett mikrobiológiailag fertőzött – fejtette ki Dr. Kéry Ágnes, a SOTE docense, a Magyar Farmakológiai Társaság elnöke a minap tartott sajtótájékoztatón. Dömölki Lívia, az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) élelmiszer-minőségi- és biztonsági szakértői bizottságának vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy népszerűek a Magyarországon forgalmazott gyógyteák, de egy részüknek nincs forgalmazási engedélye.

Sokan nincsenek tisztában azzal sem, hogy a forgalomban lévő, gyógynövény-tartalmú élvezeti teák és a terápiás céllal összeállított gyógyteák hatása az alapanyag-felhasználásban különbözik: míg a kamilla gyógytea alapanyaga kizárólag kamillavirágzat, addig a kamilla élvezeti tea alapanyagai közé bekerülhet a növény szára, levele is. A gyógyhatású teákra a gyógyszerkönyvi cikkely előírásai, míg az élvezeti teákra az élelmezés-egészségügyi követelmények érvényesek.

A fogyasztók megfelelő tájékoztatása érdekében az OFE a közlejövőben tájékoztató füzetet készít a gyógynövényeknek egészségünk megőrzésében betöltött szerepéről, illetve a gyógyteákól.

Lamperth Mónika belügyminiszter asszony Szabadkán bejelentette, ha azonnal nem szűnnek meg Vajdaságban a magyarellenes atrocitások, Magyarország az Európa Tanácshoz fordul
Lamperth Mónika magyar belügyminiszter asszony a Magyar Nemzeti Tanács meghívására érkezett Szabadkára. Csütörtökön találkozott Kasza Józseffel, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökével és a Magyar Nemzeti Tanács képviselőivel. Pénteken Szabadkán az MNT által szervezett Vajdasági önkormányzati és helyi közösségi vezetők képzése elnevezésű tanfolyamsorozat megnyitóján vett részt.
Mint Józsa László, az MNT elnöke a megnyitót követő sajtótájékoztatón elmondta, azért tartották fontosnak a helyi szintű vezetők képzését, mert egyfelől az új önkormányzati törvény, másfelől az a tény, hogy országunk határos lett az Európai Unióval, új helyzet elé állítják az önkormányzati vezetőket.
A megnyitón Józsa László kiemelte, jóllehet 12 évvel ezelőtt kezdődött a vajdasági magyarság szerepvállalása a helyi önkormányzatiságban, eddig kevés idő jutott a képzésre. Tapasztalat nélkül kerültek a magyar vezetők felelős beosztásokba. Mivel törvény adta lehetőségek vannak az önkormányzati hatalom gyakorlására, a korszerű módszereket is ismerő vezetőkre van szükség, hiszen az önkormányzati pozíciók képezik a kisebbségi érdekérvényesítés legszilárdabb alapját. A tanfolyamsorozat a nyáron a szórványban kezdődik, majd őszre Észak-Bácskában és Észak-Bánátban folytatódik.
Lamperth Mónikát, a magyar kormány belügyminiszter asszonyát a magyarországi tapasztalatok ismertetésére kérte fel a szervező.
A miniszter asszony beszédében kiemelte, az Európai Unió külön támogatást nyújt a határokon átívelő együttműködéseknek, ezért arra biztatta a vajdasági önkormányzatokat, ápolják a testvérvárosi kapcsolatokat, és pályázzanak együtt az európai pénzekre. Magyarország EU-tagként számos európai forráshoz hozzáférhet. Regionális együttműködések keretében az önkormányzatnak meg kell tanulnia a pályázatokra való felkészülést. Ez nem könnyű feladat, de a miniszter asszony felajánlotta a belügyminisztérium szakembereinek segítségét, sőt, mint mondta, hazatérése után kezdeményezni fogja, hogy az Európai Unió Régiók brüsszeli bizottsága intézményesen vegye fel a kapcsolatot a határon túli szervezetekkel, hogy minél hamarabb és pontos információkhoz jussanak a pályázati lehetőségekről. Továbbá arra is ígéretet tett, hogy kezdeményezi egy olyan konferencia megszervezését Szegeden, amelyen a konkrét pályázati lehetőségekről lesz szó.

Ételeinket, italainkat ízesítik, és mértékkel fogyasztva élettani hatásuk is kedvező. Vannak közöttük ritkaságszámba menők, és annyira megszokottak is, amelyeket már inkább étel-alapanyagokként tartunk számon. A fűszereknek nemcsak a konyhában, a kertben is van helyük, hiszen gasztronómiai hasznuk mellett némelyiknek a díszítőértéke sem elhanyagolható. Ez pedig nem csak a tányérokon, hanem a kertekben is érvényesülhet…

Évezredes hagyományok
Ételeink fűszerezésének és a fűszernövények termesztésének már több ezer éves hagyományai vannak. Ez nem csoda, hisz ugyanaz az étel is változatos lehet, ha különbözőképpen ízesítjük. Az etruszkok, rómaiak, görögök, egyiptomiak is számos fűszernövényt ismertek, sőt a szegfűszeget, időszámításunk előtt 200-ban már az ókori Kína piacain is lehetett kapni.

A kakaót és vaníliát Amerika felfedezése előtt használták már az aztékok, a borsot pedig 2000 éve a hindu gyarmatosítók vitték Indonéziába. A középkorban, Európában egyre több új fűszert kezdtek el alkalmazni. A fűszer- és gyógynövények ismerői és termesztésének mesterei a kolostorok szerzetesei voltak, akik hosszú, türelmes munkával kísérletezték ki egy-egy kiváló fűszerkeverék összetételét, vagy a növények tartósításának fortélyait, melyekkel ízük a legjobban megmaradt. A kolostorokban kialakított fűszerkertek jó példaként szolgálnak arra, hogy egy haszonnövényekkel beültetett kertrész is rendelkezhet díszítőértékkel.

Hazánkban a legtöbb fűszernövény az olaszok és spanyolok közvetítésével jutottak el. Az 1800-as évek közepére a termesztés már kijutott a kolostorkertek keretei közül, és egyre elterjedtebb lett a családi kertekben is.

A történelem minden korszakát végigkísérték a fűszerezés hagyományai: míg a főúri lakomákon a keleti, drága fűszerek kerültek terítékre, ínséges időben a szegény emberek szintén fűszerek segítségével (amelyek a közelben termettek) tették elviselhetőbbé szegényes alapanyagokból álló étrendjüket.

Mi is a fűszer?
Fűszereknek azokat az általában növényi eredetű termékeket nevezzük, melyeket ételek, valamint élelmiszeripari készítmények ízesítésére, illatosítására, színezésére, és esetenként tartósítására használunk. A világon mintegy húszezer fűszerként is használható növényt tartanak számon. Ezekből hazánkban körülbelül ötvenet alkalmazunk többé-kevésbé rendszeresen.

A legtöbb fűszer egyben gyógynövény is. Fontosabb hatóanyagaik között szerepelnek baktériumölő anyagok, emésztést serkentő illóolajok, és az ásványi anyagok felszívódását befolyásoló glikozidok. Jelentős még vitamintartalmuk is, főként azoknak, melyeket frissen fogyasztunk.

A család téli fűszerellátásáról többféleképp gondoskodhatunk. Ha ragaszkodunk a friss levelekhez, a fűszerek nagy részét cserépben, télen is sikeresen termeszthetünk az ablakpárkányon, de a nyár ízeit mélyhűtve is megőrizhetjük. A leggyakoribb tartósítási mód a szárítás, ezenkívül készíthetünk fűszersót, vagy fűszeres ecetet, -olajat is, mely az év bármely szakában felhasználható a konyhában.

Az sem általánosítható, hogy a növények mely része a fűszer. A fahéjnak a kérgét használjuk, a köménynek, az ánizsnak a magjait, a tormának és a petrezselyemnek pedig a gyökerét. A közönséges boróka tobozbogyójával a gin-t ízesítik, ám ezen kívül húsok, kolbászok füstölésekor a tűzre szórva néhány szemet, kellemes aromával gazdagítja a húst, tehát „füstfűszernek" is kitűnő.

A fűszer és az étel-alapanyag közötti határ is gyakran elmosódik. A darált dió, mogyoró, a kókuszreszelék sütemények egyik alapanyaga, ha nagy mennyiségben használjuk. Ám ugyanezek rántott húsok fűszerezésére is használhatók, ha panírozáskor a zsemlemorzsát helyettesítjük velük.

Bár a fűszerezés egyéni ízlés dolga egy étel akkor harmonikus, ha a fűszerek nem érződnek ki külön belőle, ám ha valami kimaradna, az rögtön feltűnik.

Nem kell mindig messze menni
A fűszer szó hallatán először legtöbben a távolabbi tájak növényeire gondolnak, melyek mára nélkülözhetetlenné váltak a magyar konyhában is. Ilyen a bors, babér, szegfűszeg, fahéj, gyömbér és még sorolhatnánk…

A kakukkfű (Thymus vulgaris) vadon is előforduló nagyon alacsony félcserje. A maximum 15-20 centiméteres növénynek csak annyi köze van a cserjékhez, hogy vékony szára megfásodik. A fehér üröm (Artemisia absinthium) is országszerte előforduló vadon élő évelő növényünk. Étvágygerjesztő hatása jelentős, és az ürmösbor ízadója. Ártereken, vízpartokon gyakran találunk tormát (Armoracia lapathifolia), melyet a kert nyirkosabb részében mi is könnyen nevelhetünk.

Kertjeinkben is sokféle fűszernövény él. A mediterrán vidékekről származó kapor (Anethum graveolens) remekül adaptálódott éghajlatunkhoz, és bár egynyári növény, az elszóródott magvai - különösebb gondozás nélkül is - biztosítják a következő évi utánpótlást.

A petrezselyem (Petroselinum crispum), a zeller (Apium graveolens), a pasztinák (Pastinaca sativa), mind elterjedt levesfűszereink. Nem csak nyers, vagy szárított leveleiket használhatjuk erre a célra, hanem karógyökereiket, illetve a zeller szárgumóit is. A konyhakerti fűszerekkel történő ízesítés alapszabálya, hogy háromfélénél többet ne használjunk egy ételhez!

A közép-ázsiai eredetű vöröshagyma (Allium cepa), a fokhagyma (Allium sativum) is ízvilágunk részévé vált, csakúgy, mint a fűszerpaprika (Capsicum annuum), amit világszerte hungarikumként tartanak számon annak ellenére, hogy eredetileg Amerikából származik.

Könnyen nevelhetjük kertjeinkben még az egynyáriak közül a majorannát (Majorana hortensis), a bazsalikomot (Ocimum basalicum), a borsikafüvet (Satureja hortensis), vagy a koriandert (Coriandrum sativum). Évelők közül a kert fagyvédettebb helyén jól érzik magukat a levendulák fajai és fajtái (Lavandula sp.), a rozmaring (Rosmarinus officinalis) vagy a zsálya (Salvia officinalis).

Néhány fűszert főként színezésre használunk. A húslevest sárgává varázsolhatjuk egy kis körömvirág szirommal (Calendula officinalis), vagy a sáfrányos szeklice (Carthamus tinctorius) friss vagy szárított virágzatával. Utóbbi másfél méteresre is növő egynyári növény, mely dísznek sem utolsó. A szeklicével amellett, hogy szárazkötészeti célokra is felhasználható a valódi sáfrányt (Crocus sativus) hamisították néhány száz évvel ezelőtt. A valódi sáfrány nagyon értékes színezőanyag, ám virágjának csak a narancssárga bibéjét használják, ezért nagyon drága.

A fűszerek többsége könnyen nevelhető a kertben, szerencsére kártevőjük sincs sok. Az évelők leggyakrabban hajtásdugvánnyal, tőosztással az egynyáriak és kétnyáriak pedig magvetéssel szaporíthatók. Ennek pedig április közepén kezdődik a szezonja.

Nagy Z. Róbert