CyberPress
közéleti magazin
cyberpress@sopron.hu
2019. február 20., szerda, Aladár, Álmos, Amata napja


Irodalmi Kávéház

Intranet Galéria

Apróhirdetések

Képeslapok

Soproni Képindex

Polgármesteri Hivatal

ZÓNÁK
Főoldal
Lapszemle
  Lapszemle
Kultúra
  KultúrVáros
  Lélektől lélekig
  SzínházVilág
  Soproni Ünnepi Hetek
  Borváros
Regionális kulturális programajánló
  Színház
  Kiállítás
  Rendezvények
  Hangverseny-Zene
Cyber Kurír
  Hírek - események
  Szomszédvár - Régió
  Soproni Snassz
Európai Unió
  EU
Cyber hírek
  Közélet
  SopronMedia
  Városháza
  Sport
Szórakozás
  Fesztiválgájd
  HangFal
  Mi1más
  Diákélet - diákszáj
  ViccGödör
Gazdaság
  Kereskedelmi és Iparkamara
Sport - szabadidő
  Sportcentrum
  Száguldó Cirkusz
Tudomány-technika
  Űrvadász
  Egészség
Környezet
  Borostyán
  Egészség

Lapszemle  

Már közlekedik az első hazai magánvasút
MNO
Átlépte a határt Szentgotthárdnál az első magyar magánvasút első járata – adta hírül a Gazdasági Rádió.
Szentgotthárd-Szombathely-Sopron-Bécsújhely között közlekedik menetrendszerűen a Floyd Kft. vonata – tájékoztatott Bogdán András, a cég ügyvezető igazgatója.
A kizárólag árufuvarozással és vontatással foglalkozó, budapesti székhelyű Floyd Kft.-nek június 16-án adott vasútvállalati engedélyt a Központi Közlekedési Felügyelet Vasúti Felügyelete.
A tervek szerint az év végéig 5 dízel és 10 villamos mozdonyt közlekedtetnek majd az említett vonalon kívül Kürtös-Hegyeshalom és Kürtös-Sopron között is.
 



A díszpintységről
Kóczián Péter írása
NSZ • 2004. június 22.
(kép: Marabu)
Szerepléseim gyakorisága, s talán hatása mutatja, hogy a Hír TV vezetése s a tulajdonosok a csatorna sokat szereplő arcaként számítanak a munkámra. Ám az arcommal nemcsak engem, hanem egy szakmai koncepciót is megvettek, s hétről hétre hagyják azt érvényesülni. A médiát legkönnyebben úgy lehet átformálni, ha az ember részt vesz annak készítésében. Ezt azonban nemcsak én tudom, hanem a főnökeim és a tulajdonosok is – s azt gondolom, tudatosan teremtik meg ennek a feltételeit. Tudom, hogy a baloldali-liberális véleményformálók között szentségtörés lesz, amit leírok: a jobboldali politikusokkal, értelmiségiekkel való beszélgetésekből számomra az derült ki, hogy miközben fontosnak tartják a jobboldali média megteremtését, a napi politikai harcokból kitekintve azt is szem előtt tartják, hogy a belátható jövőben létrejöjjön egy olyan normális, kritikus, elfogulatlan média, mely nem tekinti nem létezőnek a jobboldalt.
 
Nekem úgy tűnik, ez az a stratégiai elvárás, amelyhez képest az én működésem még a mélyen elkötelezett jobboldaliak számára is elfogadhatóvá válik. Ezért Papp László Tamással ellentétben (lásd: Kóczián dilemmája, május 5. és A pártossági ráta, május 25.) alkalmazásomat nem egyszerűen egy manipulációs szándék megnyilvánulásának, hanem a jelenlegi helyzetből való kitörés kísérletének tartom. De ilyen kísérletnek tartom magának a Hír TV-nek a létrehozását is: a legdurvább agymosási szándéknak is gátat szab egy funkcionális, a névből következő elvárás: a Hír TV-nek híreket, információkat kell adnia, mert a név s a nézői elvárás kötelez.

Arról nyilván vitatkozhatunk, hogy a Hír TV mennyire felel meg ennek az elvárásnak, de van egy pont, ahol ezt a vitát s Papp cikkeit is falsnak érzem. A Hír TV bírálata – lásd a Heti Válasz-beli interjúmat s a karácsonyi Terítéken című műsort, ahol a Kerényi Imrével s Pörzse Sándorral folytatot beszélgetésből kiderülhetett, milyen felfogásbeli különbség van közöttünk – baloldali-liberális ismerőseim körében folyamatos „aha” érzést okoz, s megerősíti azt, hogy a Hír TV elfogult. Könnyen elfeledkeznek arról, hogy korábbi cikkeimben, illetve a Hír TV munkatársaként adott interjúimban a magyar sajtó egészét tartottam elfogultnak. Ugyanígy nem kérdeznek rá arra sem, hogy a Papp által dicsért pártatlanságom tudatában miért a Hír TV ajánlott állandó állást, s nem a baloldali-liberális sajtó.

A baloldali-liberális sajtóban egyébként időről időre tematikai korlátokba, a pártosságból, az elfogultságból adódó elutasításba ütköztem. Csak példaként két eset: a Magyar Narancsba írt, az SZDSZ-ről szóló cikkem után a szerkesztőség egyik fele elfogadhatatlannak tartotta, hogy az SZDSZ-ről ugyanúgy írtam (Weyer Balázzsal közösen), ahogyan korábban az MSZP-ről. A Papp által nagyszerűnek tartott Felelősök című könyv Narancskönyvként való megjelenését Vágvölgyi B. András főszerkesztő – anélkül, hogy egy sort is látott volna belőle – azzal utasította el, hogy az én szellemiségem nem illik bele a Narancséba. Az ÉS-ben 2001 tavaszán másfél kolumnán keresztül bírálhattam Kövér Lászlót, majd a részben hasonló írásomat az MSZP kampányának gyengeségéről a főszerkesztő Kovács Zoltán elfogultnak tartva nem akarta megjelentetni. (Az írás szerkesztőségi vita után mégis megjelent, bárki elolvashatja. Szerintem semmiben sem különbözik az SZDSZ-ről és az MSZP-ről írott cikkektől.) A baloldali-liberális sajtóban sosem kellett olyat leírnom, amit nem akartam – de a tematikai korlátokat tudomásul kellett vennem. (Pl. az MSZP bírálata csak akkor hangozhat el, ha világossá teszem: a Fidesz és a jobboldal még az MSZP-nél is rosszabb; ha egy cikket megjelentetnek, az egyben állásfoglalás arról, kiket támogat a lap, s kiket utasít el.)

2002-ben azzal szembesültem, hogy a táborokra osztott nyilvánosságban a jobboldalnak kellemetlen cikkeim a baloldali, a baloldalnak kellemetlenek a jobboldali sajtóban jelenhetnek meg. Ehhez nem sok kedvem volt, s folyamatos próbálkozásaim során azt éreztem: törekvéseimmel magánemberként ugyan sokan szimpatizálnak, de képtelenek a szakmai felfogásomat egészében tükröző rendszeres megjelenés biztosításra. A Hír TV ajánlata 2002 késő őszén viszont arról szólt, hogy úgy kellek, ahogy vagyok. A Politikafórum című internetes lap után itt érezhettem pályafutásom során másodszor azt, hogy az általam képviselt stílus, gondolkodás és szakmai elképzelések a maguk egészében kellenek.

Kollégáim elmondásából tudom, hogy a jobboldali közönség egy részének – hangsúlyozom, egy részének, nem az egésznek – két állandó kérdése van: miért nincs Sajtóklub, s miért dolgozhatom a Hír TV-ben? A kollégáim, a tulajdonosok, a főnökeim a hírek és saját elmondásuk szerint folyamatosan megvédenek, s – ami ennél sokkal több – annak ellenére elfogadják a szakmai munkámat, hogy az néha vagy sokszor – saját bevallásuk szerint – ütközik a véleményükkel, érzéseikkel vagy meggyőződésükkel. Azt mondják: azért vagyok számukra elfogadható, mert megpróbálok tárgyilagos, nyitott, mindenkivel szemben távolságtartó lenni, s nem éreznek bennem zsigeri ellenérzéseket a jobboldal iránt. Egy fecske persze nem csinál nyarat, de példák nélkül nehezebb megérteni, hogy a megszokotthoz képest mást is lehet csinálni.

Szó nincs arról, hogy ne lennének vitáim, s hogy mindig sikerülne elfogadtatni azt, amit helyesnek tartok – de semmivel sem lenne kevesebb vitám a baloldali- liberális sajtóban sem, ahogy azt a korábbi évek bizonyították. „Kóczián dilemmái” nem a Hír TV-ben, hanem a magyar sajtóban keletkeztek, s – ha nevemet az elfogulatlanságra törekvő újságírókkal helyettesítjük be – a sajtó egészének működésével kapcsolatosak. Ennek a vitának nem lesz semmi haszna, amíg személyem és működésem csak az egyik oldal püföléséhez szolgál munícióul – ezt a baloldali-liberális sajtóban dolgozva is megkaptam, csak erről a nyilvánosság nem nagyon értesült. Egyelőre egy voodoo bábu vagyok, akit mindenki azért szurkál, hogy az ellenfelein sebet ejthessen – táboron belül és kívül egyaránt. Személy szerint nagyon kellemesnek tartom, hogy ennyit beszélünk rólam (Pappnak külön köszönet a sok dicséretért), de hasznosabb lenne ezt a polémiát a sajtó egészéről folyó diskurzussá szélesíteni.



Múzeumok éjszakája
Duna TV
Umberto Eco: A Foucault-inga című regényéből tudjuk, hogy a múzeumok élettelen kiállítási tárgyai éjjel megelevenednek. Ha nem is ezt, de mégis igazán különleges élményt ígér az idén harmadik alkalommal megrendezett "Múzeumok éjszakája", szombatról vasárnapra virradóra.

Szent Iván éjjele egy ideje már nemcsak a napéjegyenlőség miatt kitüntetett pillanata az évnek. A legközelebbre elő szombaton 29 budapesti múzeum vállalta, hogy este hattól hajnali kettőig nyitva tart a látogatók kedvéért. - Múzeumba járni éjszaka kicsit misztikus, kicsit izgalmas, egy kicsit érdekes. Én azt gondolom, hogy ennek a misztikáját szeretnénk megmutatni, és mindazt az izgalmas programot, amit a múzeumokban dolgozó szakemberek állítottak össze a látogatók számára. Június 26-án a többi között megrendezik az első hazai Puck-találkozót, mumifikálási szertartást végeznek a természettudományi múzeumban, David Merlini szabadulóművész pedig a rendőrségtörténeti múzeumban tart bemutatót. A könnyebb éjszakai közlekedés érdekében a BKV múzeumi buszjáratot indít a helyszínek között.



Egyszerre belépni múltba és jövend?be Beszélgetés Makovecz Imre építésszel
Erdélyi Napló
 
Mi jut eszünkbe Makovecz Imre névér?l? Meghökkent? vonalvezetés? épületek? Szokatlan, merész építészeti stílus? A sevillai világkiállítás magyar pavilonja? Egy nemzetben gondolkodó, keresztyén értékeket valló személy? Talán mindegyik. A Kossuth- és Ybl Miklós-díjas világhír? építésszel óbudai irodájában beszélgettem m?vészetr?l, vallásról, megmaradásról.

      – Kós Károly szerint: össze kellene gy?jteni nagy fáradsággal a széjjelszórt köveket, hogy azokkal a magunk képére építsünk. Wass Albert is azt hangsúlyozza, hogy a k? marad, a víz szalad. Az elmúlt másfél évtizedben Kárpát-medenceszerte rengeteg új templom és más egyházi ingatlan épült. Vajon nem jött-e el annak az ideje, hogy inkább az embereket szedjük össze a kövek helyett? Pál apostol is azt mondja: ti magatok is épüljetek fel lelki házzá.
      – Az ideje nagyon eljött, mert rendkívül mély válságot él át a Kárpát-medence. Nemcsak a magyarság, hanem az utódállamok is, amelyek hamis történelmi tudattal, tehetetlenül, gazdaságilag gyengén teljesítve kínlódnak olyan világban, amelyben csak a pénz beszél. A magyarság továbbra is szétszóratásban él. Az elcsatolt részek magyarsága identitászavarral küszködik, de az anyaországon belül is több mint ötven éves kemény szellemi aknamunka eredményeképpen a magyarság, mint fogalom, egyre jobban süllyed egy olyan süllyeszt?ben, melyet mi nem is ismerünk. Nem tudjuk azt a mélységet, amelyben elt?nik az a természetes, egészséges emberi magatartás, amely a mai napig is például angoloknak is a sajátja. Az a bizonyos aknamunka, amelyr?l beszélek, egyre er?teljesebb. Itt az ideje, hogy természetes szelekció induljon el, váljon el a búza az ocsútól. Próbáljunk meg azokra az emberekre támaszkodni, akik nem felejtették el önmagukat.
      – A Makovecz-stílus szimbólum- és formavilágával egyedi a mai magyar építészetben. Visszatérés a szerves épít?anyagokhoz. Mondjon néhány szót a leggyakrabban használt szimbólumairól, azok jelentésér?l!
      – A szerves gondolkodás nem feltétlenül a szerves épít?anyagok használatát jelenti. A szerves gondolkodás másfajta, mint amihez mi hozzászoktunk. Egy hegeliánus-marxista alapokon nyugvó materialista, súlyos tévedésen nyugvó gondolkodástól tér el. Nem horizontális, hanem vertikális, nem összead, hanem oszt. Ezt hogy értem? Az addíció szerint lassú mennyiségi változás gyors min?ségi változást okoz. Azt tételezi fel, hogy ha azonos jelleg? anyagok számszer?en növekednek, akkor min?ségi változást eredményeznek. Ezt nem tartom igaznak. Szerintem a fenntartó Isten integrációs folyamata a világban a nagy egészt?l a részletekig tart, azaz a legapróbb részlet is a Mindenhatóra utal. Meg kell ragadni ?t, és nem kell elengedni, így mindig van hova visszamenni, mindig van forrás. Mindig van olyan szemléleti bázis, amely eljut a részletekig. Ha ezt lefordítom az építészetre, akkor azt jelenti, hogy az épületen belül az egyes részletek az egésznek integráns elemei. Tehát az egész gondolat egyetlen gondolat… Amely nem lehet akármi. Nem lehet a konyha, a lábazat, hanem az egész életre, az egész funkcióra vonatkozó egyetlen komoly gondolat, amelyet a részletekig le kell bontani.
      Ha valakinek az a feladata, hogy templomot építsen olyan helyen, ahol a régi templom cintermének a falába 3-400 éves k?keresztek vannak beépítve olyan mélyen, hogy csak a felületük látszik ki, az azt a benyomást kelti az emberben, mintha a történelem átvérezne a falon (mondja Pilinszky János). És nézi ezt a különös jelenséget, hogy el?deink hogyan beszélnek bele a látható világba, s azt mondja, ez lesz az alapmotívuma az új templomnak, mintegy üzenet formájában, a tornyait ezeknek felnagyított változataiból készíti el, a templomot pedig centrális épületként e kett? között helyezi el, akkor máris el?ttünk áll a csíkszeredai katolikus templom.
      Az el?bbi történet is a szerves gondolkodásmód példája. Hogy aztán az ember ezzel a magatartással hogyan nyúl olyan elemekhez, amelyek részben ránk maradtak, részben pedig újak, és amelyek magukba s?rítenek – nemcsak a mi oldalunkról, hanem egy nem látható világ oldaláról is – információkat (ezeket én jeleknek hívom, amelyr?l az ember nem tudja, hogy él? vagy nem), ez megint az el?bbi magatartásból vezethet? le. Ha egy templom tornyára, ahol a harangok zúgnak, két hatalmas kiterjesztett szárnyat helyezünk el, amely közrefogja a napot, egy aranyozott tányért, és e mögül szólal meg a harang szava, úgy gondolom, hogy aki ezt nem tudja összerakni magában, az nem érti, hogyan szárnyal a harangzúgás, s hogy a harang zúgása az elsüllyedt történelem zeng? tornyainak hangja.
      Ha a magyar nyelvet vizsgáljuk, és az építés szavait sorra vesszük, akkor rendkívül érdekes dolgot fedezünk fel: ablakszárny, ablakszem, szemöldök, gerinc (a tet?n), farazat, üstökösház, törzs, láb stb., az ajtó két félfája sasfa, a kapuszárnyakat a kapubálványokról tárjuk fel, így lépünk be – mondják Erdélyben – az életbe (a ház kertjébe, udvarába). Sajnos semmit nem tudunk azokról a régi id?r?l, amikor a nyelvek keletkeztek. A szavak arra voltak hivatottak, hogy számunkra elevenné tegyék a minket körülvev? világot. Ha ezt elhisszük, próbáljuk meg elképzelni, hogyan nézett ki egy ház akkor, amikor sasok tartották az ajtókat, amikor szemöldöke volt az ablaknak. Ha elhiszem, ahogy a nyelv mondja, akkor a valóságnak is tükröznie kell azt. A szerves gondolkodás megpróbál realista módon közeledni a régmúlt eseményekhez, és azokat közel hozni hozzánk. Ezt tette Bartók és Kodály is, a pentaton parasztzenét felvitték a színpadra. Egy ?si hangzásvilágot a parasztok világából kiemelve hozták be az általános emberi kultúrába. Ugyanez történik a szerves építkezésben. Az én házaimon bizony sokszor az ablak szemöldöke olyan, mint a szemöldök, a sasfa pedig sasfa.
      – Ma a m?vészeti ágakat a posztmodernitás jellemzi, posztdecens gondolatok. Az irodalom helyenként érthetetlen (esetleg trágár), a zene disszonáns. Az Ön épületei költemények: vallomások a természetr?l, tájról, településr?l, Istenr?l, emberr?l. Hogyan fogadta Önt a kritika?
      – Attól függ, hogy kir?l beszélünk. A kritikusok egy része elkötelezettje olyan antikultúrának, amelyik a hegeli-marxi tévedésen nyugszik, Magyarországon a Lukács iskola. Ez mindent, amit teszek, szívb?l utál. Hozzászoktam, hogy utálkozó, szándékosan félremagyarázó, alantas kritikákat kapok. De nem érdekel. Sokkal inkább érdekelnek azok az emberek, akiknek dolgozom. Csíkszeredában több mint háromezer ember jelent meg a felszenteléskor és együtt zengte: gy?zelemr?l énekeljen napkelet és napnyugat, millió szív összecsengjen, magasztalja az Urat. Ezeknek az embereknek a véleménye érdekel. A Wittgensteinen és Derridán felnöv? kritikusoknak a szava nem érdekel. A múlt beszél bel?lük, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy mekkora kockázatot jelent a múltba és a jövend?be egyszerre belépni.
      – Talán nem tévedek, amikor azt mondom: a sevillai világkiállításra tervezett pavilonnal lépett a nemzetközi porondra. Ybl Miklós, Pollack Mihály, Steindl Imre a kor ismert magyarországi építészei voltak. Ma mennyire ismert nemzetközi szinten a magyar építészet?
      – Tévedés, hogy a sevillai pavilonon keresztül ismerték meg a magyarországi szerves építészetet. Már a 80-as évek els? éveiben japán, amerikai, angol és német szakfolyóiratok foglalkoztak az általam és barátaim által tervezett épületekkel. A sárospataki m?vel?dés háza mind Egyiptomban, mind Chicagóban az építészeti világkongresszuson elismer? okleveleket szerzett. Tehát tudták, hogy az építészetnek milyen ága próbál meg talajba gyökerezni hazánkban. A sevillai pavilon csak egy általános populáris ismertséget hozott.
      – Paolo Portoghesi, a neves olasz építész új városrészt álmodott Rómához, a Rione Rinascitát, az újjászületés kerületét. Hat világhír? építészt hívtak meg a városrész tervezéséhez, ezek közül ön az egyik. Mir?l van szó? Milyen más külföldi „megrendel?je” van?
      – Róma egy új lakótelepér?l van szó, de a megrendel?k és a hatóságok közötti nézeteltérések miatt a munka nem halad. Porthogesi az, aki összefogja az egészet, a nagy lakótelep vagy városrész alatt fekszenek egy ?si városnak a romjai. Viszont folyamatban van Velencében és Egyiptomban is egy munkám. A legtöbb azonban, amit most építek, Románia területén van.
      – A kolozsvári Donát úti gyülekezet évek óta építi a templomot nagy er?feszítések árán. A pénz csak egyik oldala a dolognak. A gyülekezet 1980-ban 3300 lelkes volt, ma már alig kétezer, s mire a templom befejez?dik, lehet, hogy csak másfél ezerr?l fogunk beszélni. Hogyan látja épületeinek, ezen belül templomainak sorsát?
      – Ön most feladott nekem egy negatív leckét, erre negatív választ nem adok. A fogyásra a következ? válaszom van. A 19. század fordulóján, amikor a f?városban elterjedt a lóvasút, és egyre több lovas kocsi közlekedett, a futurológusok kiszámították, hogy ha a fejl?dés ilyen tempóban halad, akkor a nagykörutat tíz év után 1 m magas lógané fogja borítani. De közben feltalálták a robbanómotort. Nem érdemes elhinni azt, hogy a magyarság végleg elfogy. Ha valaki ismeri a magyarság történetét, akkor látja, hogy népünk néha gyarapszik, máskor fogy. Ugyanolyan, mint a népm?vészet. Hol elt?nik, és búvópatak formájában létezik, hol a felszínre tör. Nem hiszem, hogy e templomok a fogyatkozó magyarságnak hiába épülnek. Inkább úgy gondolom, hogy épülésük hozzásegíthet a folyamat megállításához.
      – Európa alapja hármas egységen nyugszik: a görög kultúrán, a római jogon és a keresztyén erkölcsön. A hidegháború megsz?nését követ?en az egyre er?söd? globalizmus és az ezt kiváltó, sem Istent, sem hazát nem ismer? liberalizmus hatására kerül ki a készül? európai alkotmányból a keresztény értékekre való hivatkozás. A hármas egység megbomlani látszik. Mint hív? ember, hogyan látja az egyházak helyzetét a mai, egyre szekularizálódó világban? Illetve milyen szerepe lesz az egyházaknak a jöv?ben?
      – Az egyházaknak szembe kellene nézniük azzal, hogy evangelizációs területen m?ködnek. Az elmúlt ötven év és az azt megel?z? id?szak is szabad teret adott az Isten ellen való cselekvéseknek és magatartásnak. Aktív hív?je minden történelmi egyháznak nagyon kevés van. Egyházainknak els?sorban nem bels? hierarchiájukkal kellene foglalkozniuk, hanem magatartásukon kellene változtatniuk. Szembe kellene nézni azzal a helyzettel, hogy a magyarországi katolikus egyház lelkészeinek átlagéletkora 65 év felett van. Sok gyülekezetben nincs pap, a templomra pedig ki van írva, hogy szentmise csak jöv? hét végén lesz, Isten hajléka pedig be van zárva. Ilyen helyeken meg kellene találni a módját annak, hogy a templomok nyitva legyenek, és olyan alkalmas embereket kellene találni, akiknek még a katolikus egyházban is joguk van liturgiát vezetni. A szent hajlék ugyanis arra való, hogy az emberek összegy?ljenek Isten nevében.
      Nem tapasztalom azt, hogy az egyházak szembenéztek volna a jelenlegi helyzettel. Az egyházak által képviselt keresztyénség megújulása nélkül fölösleges a politikusokra mutogatni. A keresztyénségnek kellene olyannak lennie, hogy az kihagyhatatlan legyen még az EU alkotmányból is. Tehát els?sorban magunknál keressük a feladatokat, ne a politikusoktól várjuk az elismertséget.
      – Ön négy évvel ezel?tt, a polgári kormány idején a következ?ket jelentette ki a hatvani Ady Endre Könyvtárban: „Magyarországon még nem történt meg a rendszerváltás, s ma is félelem és bizonytalanság uralja az emberek életét.” Ma talán rosszabb a helyzet, mint az elmúlt 14 évben. Az anyaországi megosztottság tükröz?dik a határon túl él? magyar közösségek életében is. Ön nemcsak építész, világhír? m?vész, hanem nemzetben gondolkodó, népéért aggódó személy is. Hogyan juthatott ide a magyar társadalom, lát-e valamilyen megoldást?
      – Arra, hogy miként juthatott ide a magyar társadalom, könny? a válasz. A nemzetközi politikának az volt a célja, hogy a Kárpát-medencének a megosztottsága létrejöjjön. A medence a szent korona felsége alatt élt 1000 éven keresztül. Ezt az egységet sikerült a 19. század utolsó harmadától a mai napig teljesen tönkretenni azért, hogy a Kárpát-medencében ne létezhessen önálló gazdasági, politikai, szellemi hatalom. Ugyanakkor úgy gondolom, a teremtési tervet emberi eszközökkel szétzúzni nem sikerül. Torzítani lehet, de megakadályozni nem. A Kárpát-medence egységre született, s ez az egység létre is fog jönni. Azt tapasztalom, hogy a politikai határok egyre légiesednek, s ez a folyamat tovább fog folytatódni a következ? években.
      – A bal-liberális vonal hatalomra jutásával olyan folyamatok kezd?dtek meg, amelyek szinte végzetesek lehetnek a Kárpát-medencei magyarság számára. Egy kés?bbi vezetés tud-e majd valamit helyrehozni abból, ami elveszett?
      – Lehetséges, hogy egyre nagyobb nehézségek elé nézünk. De sajnos a magyar mentalitásba bekerült egy tipikusan balkáni elem: a panaszkodás, borúlátás. Szerintem semmi okunk arra, hogy így gondolkozzunk, ha megtaláljuk saját cselekvési területünket. Nem érek rá siránkozni. Dunaszerdahelyre küldünk ki tervet, Szászrégenben katolikus templomtervet készítettünk. Mindent megteszek azért, hogy mind Temesváron, mind Sepsiszentgyörgyön, Vargyason, Kolozsváron az építkezések el?bbre jussanak. Nincs szükségem magasabb rend? irányítókra ahhoz, hogy munkámat elvégezzem. Nem foglalkozom azzal, hogy milyen kárt tehetnek a politikusok. Egymással foglalkoznak, és nem a rájuk bízott feladatokkal. Ami marad, az a mienk. Mindent meg kell tennünk, hogy találkozzunk, érdekeinket összeegyeztethessük. Ha nem a politikusokra bízzuk a jöv?t, akkor más is rájön arra, Romániában és Szlovákiában is, hogy nem számít a nyelvi különböz?ség, csak a munka min?sége.
      Mondjak egy széls?séges példát. Amikor gyermekeim kicsik voltak, Kommandóra mentünk kirándulni. Oda, ahova csak t?zegszállító teherautóval lehet feljutni – nyáron. Télen ugyanis szinte megközelíthetetlen. Fent a hegyen, az esztenánál két fehérbajszú öreg juhpásztor vendégelt meg, a beszélgetés végén pedig az egyik megkérdezte: na most mondja meg, hogy melyikünk a román? – Hát a barátja – válaszoltam. – Nem – mondta – én. Ez az együttélési éden az, amelyb?l minket kilöktek. Nem szabad azokra hallgatni, akik az ellentéteket szítják. Meg kell találni az együttélésnek azokat a formáit és gyökereit, amelyek lehet?vé tették megmaradásunkat ezer éven keresztül. Nem szabad belemenni a mocskos, embert eláruló álkultúrába, amely körülvesz bennünket.
      – Hasonlóképpen vélekedett 1991-ben is, a soproni Németh László Közép-Európai Népi Akadémia megalakulásakor. Összefoglalásképpen idéznék akkori nyilatkozatából: „legfontosabb feladatunk a körülöttünk lev? kis nemzetekkel való megbékélés egy egészséges regionális együttm?ködés érdekében”.
Somogyi Botond



Kiket nem szeretnek?
Népújság, Marosvásárhely
Európában nem nagyon szeretik a németeket, de a legrokonszenvesebb európai népek listáján Lengyelország, Oroszország, Magyarország és Szlovákia kullog a sor végén - legalábbis a Readers Digest cím? folyóirat 19 országban, 4000 ember körében végzett felmérése szerint.

A felmérés azt mutatta ki, hogy messze a legkedveltebbek az olaszok, mégpedig nem csak a jó konyha miatt - amelyet a megkérdezettek 40 százaléka emelt ki - hanem mert Olaszország az a hely, ahol a legtöbb megkérdezett élni szeretne, amelynek legszívesebben lennének a polgárai, és amelyrôl 34 százalék állította, hogy az olaszok rendelkeznek a legnagyobb szexepillel.

A kedveltségi skála második helyén Spanyolország áll, a harmadikon pedig Franciaország - amelynek konyháját amúgy jóval kevesebb nyilatkozó - 23 százalék - értékelte nagyra, mint az olaszokét.

A rokonszenvlista végén Lengyelország, Oroszország, Magyarország és Szlovákia áll, és nem jutott valami elôkelô hely Ausztriának sem. A megkérdezettek 22 százaléka állította azonban határozottan, hogy a legellenszenvesebb európai nép az ô szemében a német, és 11 országban állnak az élen a németek, akik egyébként 27 százalékkal az elsô helyre kerültek, mint a legkevésbé barátságos nép. A többiek a jelek szerint a németek hangos, és nem ritkán nacionalista színezet? magatartását nem bírják. Amúgy ugyanis 45 százalék ôket tartja a kontinens legszorgosabb népének - ezen a listán a második helyen Svájc áll, 11 százalékkal.

A megkérdezettek 30 százaléka szerint az angoloknak a legjobb a humora (a második helyre Olaszország került 15 százalékkal), és 28 százalék szerint Nagy- Britannia tette a legtöbbet a világért. Igaz, e téren a németeket a második helyre sorolták 21, Franciaországot pedig a harmadik helyre, 13 százalékkal.

A hollandokat a megkérdezettek különösen nyitottnak tartják, például olyan kérdésekben, mint a szex és a drogok: itt a hollandok 21 százalékkal az elsô helyre kerültek, Svédország 10, Franciaország, Németország és Olaszország 8-8 százalékot kapott.



2004. jĂşnius 22., kedd 19:36


címlap zóna archívum




© 1999-2007, Internet Sopron Egyesület