Lk 9.51-62 Amikor már közeledtek szenvedésének és megdicsőülésének napjai, szilárdan elhatározta, hogy Jeruzsálembe megy. Követeket küldött maga előtt. Ezek elindultak, s eljutottak a szamariaiak egyik falujába, hogy szállást készítsenek neki. De nem fogadták be, mert meglátszott rajta, hogy Jeruzsálembe megy. Ennek láttán a tanítványok, Jakab és János felháborodtak: „Uram, ha akarod, lehívjuk az égből a tüzet, hadd pusztítsa el őket!” De ő hozzájuk fordult és rájuk pirított. Ezután más faluba mentek. Amint mentek az úton, valaki megszólította: „Követlek, bárhová mész is.” Jézus azonban ezt mondta: „A rókáknak van vackuk, az ég madarainak fészkük, de az Emberfiának nincs hová fejét lehajtania.” Egy másikat felszólított: „Kövess engem!” Az így válaszolt: „Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek és eltemessem apámat.” „Hagyd a holtakra, hadd temessék halottaikat - mondta neki -, te meg menj, és hirdesd az Isten országát.” Egy harmadik ezt mondta neki: „Uram, követlek, de engedd meg, hogy előbb elbúcsúzzam a családomtól.” Jézus így válaszolt: „Aki az eke szarvára teszi kezét és hátrafelé néz, nem alkalmas az Isten országára.”

Az evangéliumok ismételt újraolvasásának csak egyik következménye az, hogy újabb részletek tárulnak fel az olvasó szeme előtt. A másik, ezzel egyenrangúan fontos jelenség a dolgok szintézise. Többszöri olvasás után a tanítványság követelményeit bemutató, nyilván különböző időpontokban elhangzott, de itt az evangélium írója által "szintetizált" részlet "lehívja" az emlékezetből a korábban ott megragadt, rögzült, talán hasonlóan erősen fogalmazott töredékeket. Ezek állnak össze valamiféleképpen egy többé-kevésbé teljes képpé, amit már sokan és sokszor próbáltak közzétenni.
Talán mindközül a legjobban Kempis Tamás könyve, a Krisztus követése sikerült, vált sokak lelki vezérfonalává. Lehet, hogy többen és talán jobban foglalták össze az ismereteket, mint ő, de amikor egy lelki olvasmány "használhatóságát" az utókor értékeli, akkor nem a szép szófordulatokra, nem a gyönyörű képekre kíváncsi elsősorban, mégcsak nem is az egyébként fontos betű szerinti hűséget ellenőrzi (hiszen az is csak megfelelő értelmezés alapján válik olyan szerves részünkké, melynek hiánya "fájhatna"), hanem azt, hogy mennyire használható az a mindennapi életben. Mennyire általános és ezzel paradox módon ugyanakkor mennyire konkrét. Mennyire ad biztos eligazítást az ágas-bogas-göcsörtös lelki útvesztőben.
Amikor lelki vezetésről beszélünk ugyanis, akkor nem széplelkek "elméleti csipkéire" gondolunk, hanem nagyon is konkrét esetekre. Tetszik-nem tetszik, ilyenkor a lelki vezető konkrét, hosszútávú tapasztalatait próbálja meg elfogadható módon adaptálni egy nem rövid folyamatban amellett, hogy megtartja az "elméleti szabályokat". Két fő dolognak is meg kell felelnie: az egyik a hűség a tanításhoz, a másik a progresszív, önálló, egyénre szabott Isten-kapcsolat, mint alap megteremtése, mely képessé teszi majd a tanítványt a szabályok szuverén betartására, mégpedig minél kisebb lelki-hitbeli megrázkódtatásokon keresztül. Akkor lesz majd igazán számonkérhető az egyénen a hűség a kemény munka (eke, szántás) mellett, a hitbéli ragaszkodás a nélkülözés (nincsen hova lehajtania fejét) ellenére, a bosszú gondolatának száműzése egy-egy sikertelen találkozás után ("lehívjuk?").
Ha valamiért, akkor ezért aggasztó a lelki vezetők számának csökkenése. Abban a bizonyos Péter-levél idézetben vázolt feltételnek megfelelő, értelmi képességekkel megáldott embereknek a hiánya, akik a hármas alapot, a hitre nevelés és az értelmi megalapozottság és a példamutatás fundamentumát lennének képesek biztosítani a felnövő és érdeklődő új generációnak.
Az már most sem lehet senki előtt kétséges, hogy annak a bizonyos negyven évnek a következményeit (melyek tapasztalhatóak lennének a nyugati környezet változása miatt is), most szenvedjük, és nagyon kevés emberi kilátásunk van arra, hogy pusztán a szabad belátás mellett valami más szintén alapjaiban javuljon. A jelenleg élő "delikvensek" óriási hányada ugyanis egyszerűen nem tudja, mi az, amit hiányolunk. Kár tagadni, hogy a markáns "bemutató" ugyanúgy nagyon hiányzik. Nagyon visszafogottan is legalább két emberöltő társadalmára vonatkoztatva kétséges nemcsak a gazdasági helyzet, vesrsenyképesség, konjunktúra és stabilitás, hanem az erkölcsi alapállapot és az ezt tükröző tettek sorozata is, melyek majd a bulvársajtó első oldalait diszítik szinte elkerülhetetlenül, a tehetetlenség törvénye alapján, az elkövetkező évtizedekben.
Hogyan találjuk meg majd a követendő példát, hogyan válik az vonzóvá ebben a környezetben, mennyi csömörnek kell levándorolni a kanálisok alagútjain, mire megszületik a felismerés, amire ez a részlet, expressis verbis (szó szerint kimondva), tanít?
- DI -