Világhírű magyarok könyve
Duna TV
A világhíres magyarokról újonnan megjelent könyv sikerre ítéltetett,
mert olyanokról szól, akik elősegítették a világ fejlődését - mondta Vizi
E. Szilveszter akadémiai elnök a 300 személyiséget bemutató mű ismertetésekor.
A 168 oldalas könyvet ősszel német, angol és francia nyelven is megjelentetik
és eljuttatják az Európai Parlament képviselőinek.
Minden nép szívében mélyen él a nemzeti büszkeség, nyilván, mert van
mire büszkének lenniük. Mi magyarok sem vagyunk híján ennek, és ez a könyv
szerény leltár mindarról, ami bennünk táplálta és táplálja ezt az érzést
- áll a kiadvány ajánlásában, amelyet Mádl Ferenc köztársasági elnök és
Medgyessy Péter miniszterelnök is szignált. Vizi E. Szilveszter, az MTA
elnöke úgy vélekedett: a könyv nemcsak tudományosan megalapozott, de népszerű
ismereteket is továbbít. A mű erénye, hogy nem lehet megkérdőjelezni azokat,
akik benne szerepelnek. - Közös az, hogy magyarul beszéltek, és ennél is
fontosabb, hogy magyarul gondolkodtak, és fontos szerepet játszottak a
világnak a magyarokról és Magyarországról alkotott képének kialakításában.
A szerkesztők szerint fontos lenne, ha egy életrajzi lexikon is megjelenne
a neves magyarokról, mert a nemzetközi lexikonokba bekerült adatok jórésze
hamis. Ez a kötet hiteles - állítják, bár olyan személyiségeket nem szerepeltetnek,
akik körül nincs nemzeti konszenzus, így például a történelmi fejezetben
Széchenyi István és Kossuth Lajos után egyetlen vastagbetűs név olvasható
és ez a Nagy Imréé.
Perelhetők az utazási irodák, ha nem azt kapjuk, amire befizettünk
Magyar Rádió
Ötcsillagos szálloda, alig pár lépésre az azúrkék tengertől. Hányszor
látunk ilyen ajánlatot a hirdetésekben, aztán jön a kiábrándító valóság.
Újdonság, hogy már nemcsak akkor lehet kártérítést kérni, ha egy utazási
iroda ott felejti valahol az utasokat, hanem akkor is, ha nem az ígért
színvonalat nyújtják a szolgáltatók.
A nyaralni vágyók jó része még csak a nyár hátralevő részében
indul majd útjára, sokukban él a félelem, hogy amit ígérnek az utazási
irodák, nem feltétlenül egyezik meg azzal, amit majdan kapni fognak.
- Nem szabad, hogy megelégedjünk az utazási irodák katalógusának kissé
szűkös információival, kifejezetten arra kell mennünk, hogy minél többet
megtudjunk – mondta Siklósi Máté, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség helyettes
szóvivője.
- Ha én ezeket a szolgáltatásokat, amikért egyébként fizettem, nem kapom
meg, milyen jogi lehetőségeim vannak kárpótlást igényelni?
- Amennyiben a probléma nagyobb és ráadásul nem is hajlandóak a helyszínen
rendezni, mindenképpen föl kell, hogy vegyünk bizonyítékul a helyszínen
egy formanyomtatványt a telepített idegenvezető aláírásával vagy a hotel
egy alkalmazottjának aláírásával, és rögzíteni kell a panaszt. Amennyiben
pedig ezt a panaszt hazahozzuk, azonnal az irodához kell mennünk és meg
kell próbálni elintézetni. Amennyiben erre nem hajlandó, úgy fordulhatunk
a békéltető testületekhez, akiknél az eljárás ingyenes, de az ő döntésük
nem kötelező az utazási irodára nézve. A bíróság az a hely, aki alapvetően
erre kötelezni tud mindenkit. Akár amiatt is ítélhetnek kártérítést, mert
a diszkó zajongott a szálloda mellett vagy túlságosan messze volt a tengerparttól,
holott azt ígérték, hogy a tengerparton lesz a szálloda. Tehát ilyenekért
mind meg lehet ítélni kártérítést. Vállalni kell, hogy egy év körüli, legrosszabb
esetben kétéves eljárás van, de a végén mégiscsak valószínű, hogy mi jövünk
ki belőle győztesen.
Somorjai Balázs
Sebészkéssel a város szövetébe
NOL • Munkatársunktól
Jövő nyáron megindulnak a buldózerek Budapest belvárosában. A Corvin
mozitól az Akadémia kutatóépületéig terjedő húszhektáros terület csaknem
felét teszik a földdel egyenlővé. Összesen 1130 lakást bontanak le. A romváros
helyén tíz év alatt új negyed születik. Új házakkal, új közterekkel, és
zömmel új lakókkal. A rehabilitációs terület két határpontjáról Corvin-Szigony
projektnek nevezett program összesen 2530 családot érint majd. Költségvetése
eléri a százmilliárd forintot.
Ha megvalósul, új fejezet nyílik Budapest városépítésének történetében.
A szociológusok, várostervezők, szociális munkások, építészek, önkormányzati
szakemberek, befektetők és kivitelezők együttmunkálkodásának eredményeként
190 ezer négyzetméternyi lakás, 50 ezer négyzetméter parkoló, kereskedelmi
és irodaépület, 20 ezer négyzetméter új közterület jön létre, megújul ötven
régi épület és 200 négyzetméternyi közterület. Ráadásul nem csak közpénzen.
A közprogramok harmadát a telkek értékesítéséből fedezik, a többit a kerületi
és a fővárosi önkormányzat adja össze - részben állami és uniós pályázatok
révén. A ledózerolt terület újjáépítését a Corvin Rt. vállalta magára.
A feladat nem egyszerű. Józsefváros lakásállományának 92 százaléka
1920 előtt épült, 44 százaléka egyszobás, 21 százaléka komfort nélküli.
A bontásra ítélt területen a lakások 65 százaléka egyszobás, felében nincs
vécé. Jellemzően az önkormányzati tulajdonban maradt lakások állapota a
legrosszabb. A bérlők negyede azonban az ezekért fizetendő bérleti díjat
- négyzetméterenként 30-60 forint - sem képes kifizetni. (A fővárosi lakbérátlag
130 forint/négyzetméter.) Az épületek karbantartására, illetve felújítására
végképp nem marad semmi. A VIII. kerületi önkormányzat több mint százmilliót
költ ugyan életveszély-elhárításra évente, de a bérlakásállomány állapotának
a megőrzésére már nem futja. A jelenlegi tízezer korszerűtlen bérleményt
három-négyezer jó minőségű, alacsony üzemeltetési költségű bérlakással
szeretné kiváltani a kerületi vezetés. Az első lépés a Corvin-Szigony projekt.
Józsefvárost már a szocializmus éveiben beszippantotta a szegénység
örvénye. Néhol, például a Rákóczi tér környékén már sikerült megakasztani,
másutt viszont továbbra is lefelé pörög. Ebből kell kihúzni a program által
érintett városrészt. Ráadásul minél gyorsabban és sajnos kevés pénzből
- vázolja a helyzetet Molnár György, a kerületi önkormányzat városfejlesztési
és lakásügyi tanácsnoka. A szomszédos Ferencvárosban alkalmazott apró lépésekkel
haladó rehabilitációra már nincs időnk - teszi hozzá Molnár. - Dinamikusabb
programra van szükségünk, amely az önkormányzat, a területen élők és a
befektetők folyamatos párbeszédére alapozva képes a folyton változó körülményekhez
alkalmazkodni.
A sokszereplős táncjáték koreográfiáját a Rév8 Rt. álmodta meg. A társaságot
1997-ben hívta életre a józsefvárosi és fővárosi önkormányzat a kerület
megújulásának szervezésére és irányítására. Három év alatt készült el a
városrehabilitációs program szakmai terve, amelynek alapján 2001-ben kétfordulós
befektetői pályázatot hirdettek, ám ez nem vezetett eredményre. Az új tenderfelhívásra
jelentkezők közül számos egyeztetést és tárgyalást követően - az erre a
programra alakult - Corvin Rt. ajánlatát fogadták el. A Középület-építő
Rt., a Hérosz Rt., a Baucont Rt. és a Kipszer Rt. részvételével megalakult
konzorcium a tavaly aláírt szerződés értelmében 900 millió forintot fizet
az önkormányzatnak a 65 ezer négyzetméteres megtisztított, összközműves
fejlesztési területért. Első hallásra nem is olyan rossz üzlet: a belvárosi
építési telkek ugyanis 100-150 millió forintos áron cserélnek gazdát. Kérdés
azonban, hogy a rossz hírű területen építendő lakásokat sikerül-e eladni
a szűkülő lakáspiacon. A remélt nyereséghez évente 210-230 lakást kell
eladni, minimum 250 ezer forintos négyzetméteráron, egy évtizeden keresztül.
De a társasházak közé épülő iroda-, parkoló- és üzletházak sem biztos zálogai
a sikernek. Hiszen ezek még a lakásépítésnél is kockázatosabb vállalkozások.
Ám a nagy kockázat a szokásosnál jóval nagyobb profit ígéretét is hordozza.
Erre utalnak a logisztikai fejlesztések, illetve a budai La Siesta lakópark-beruházás
révén ismertté vált Futureal cégcsoport múlt heti tranzakciója, melynek
során felvásárolták a Corvin Rt. 75 százalékos részvénycsomagját. A régiek
közül így csupán a Kipszer Rt. maradt a cégben 25 százaléknyi részvénnyel.
Új cégtársai a Rubicon 36 Ingatlanfejlesztő Kft., illetve a Furier Ingatlanfejlesztő
Kft., mindkettő az édességiparban hírnévre szert tett Futó Péter vállalatbirodalmába
tartozik. A tulajdonosváltással a hetvenről százmilliárdra növelt összértékű
ingatlanfejlesztés iramának felgyorsulását várják. A fő csapásirány mindenképpen
megváltozik. A tervezett lakások számát csökkentve a Váci utca és a Liszt
Ferenc tér adottságait ötvöző, üzletekkel és vendéglátóhelyekkel szegélyezett
sétány kialakítására helyeződik hangsúly. Így a beruházás Budapest polgárai
mellett a külföldi turistákra is kellő vonzerővel bírhat. Az építészeti
pályázatot még ezen a nyáron kiírják, a kivitelezés első üteme legkésőbb
jövő júliusban elkezdődik.
- Gyémántkeménységű szikével kell belevágni az elhalt városi szövetbe,
hogy az élet újra indulhasson a területen - hoz képletes hasonlatot Alföldi
György, a Rév8 Rt. vezérigazgatója.
Jó nagy seb lesz. A József körút, Práter utca, Szigony utca, Üllői
út határolta húsz hektáron ötven épület 1130 lakását bontják el. A megmaradó
tömböket - csaknem 1400 lakást, két iskolát, két metrómegállót, aluljárót,
köztereket, illetve a teljes közműhálózatot - felújítják. A város-termék
meghatározó eleme azonban kétségtelenül - a projekt névadója - a Corvin
mozit az Orczy parkkal összekötő, helyenként 36 méter széles sétány lesz.
A Rév8 munkatársai - immár a fejlesztőkkel egyetemben - az utcát tartják
a városi élet egyik legfontosabb színterének. A közterületek megnyitása
és megújítása a városrész működésének alapja, ezek révén akadályozható
meg a terület funkcióvesztés miatti elértéktelenedése - vallja Alföldi
György.
A befektetőknek beépítésre felkínált egybefüggő 65 ezer négyzetméteres
fejlesztési terület megtisztítását a Rév8 Rt. kapta feladatul. A kiköltöztetést
szociológiai felméréssel kezdték négy évvel ezelőtt. A szabályozási tervvel
érintett területen összesen 2530 lakás található, ezeknek csaknem fele
önkormányzati tulajdonban van. A lakások alapterülete átlagosan 41,4 négyzetméter.
A megkérdezettek 65 százaléka egyszobás lakásban él. A bérlakások felében
nincs vécé, 40 százalékából pedig hiányzik a fürdőszoba.
Változtatásra azonban csak nagyon kevesen képesek önerőből. A családfők
alig fele dolgozik. Az itt élők negyven százaléka nyugdíjas, hat százalék
munkanélküli, két százalék tanul, további két százalék gyesen van. A legkisebb
bevallott jövedelem 12 ezer forint, míg a legmagasabb 200 ezer. A háztartások
három százaléka ötvenezer forintnál is kevesebből él havonta, míg 11 százalék
több mint százezer forintból gazdálkodik. A többiek jövedelme a skála két
végpontja közé esik. A válaszadók felének nem okoz gondot a havi kiadások
fedezése, ötöde folytonos kötéltáncot jár, míg kilenc százaléknak bevallottan
elfogy a pénze a hónap végére. A megkérdezettek 18 százaléka időnként elfelejti
befizetni a közműszámlákat, csaknem ugyanennyien kaptak már segélyt valahonnan.
A rehabilitációs területen élőket programmal kapcsolatos irányultságuk
és várható együttműködési készségük alapján is osztályozta a felmérést
készítő Monitor Társadalomkutató Intézet. A legtöbben támogatják a városmegújítást,
de legalább annyian bizakodnak sorsuk jobbra fordulásában, mint amennyien
aggódnak emiatt. Csak kevesen rendelkeznek megtakarított pénzzel, lehetőséggel
a továbblépésre. A többség az önkormányzattól várja a megoldást - fest
elénk társadalmi tablót Sárkány Csilla városépítész, aki egyúttal a szociális
részprogram megalkotója.
Nem célunk kiűzni a kerületből a szegényeket. Aki a kerületben akar
maradni, az megteheti - hangsúlyozza Molnár György tanácsnok. A kerületben
tartás egyébként nem csupán önkormányzati vállalás vagy éppen politikusi
gesztus, hanem pénzügyi kényszer is. Budapesten néhány külső, városszéli
részt leszámítva nehéz olcsóbb lakást találni a józsefvárosinál, márpedig
a lakók kiköltöztetése a befektetővel kötött szerződés szerint az önkormányzat
dolga. - Négyzetméterenként legfeljebb 150-200 ezer forintért tudunk cserelakást
venni - erősíti meg a fentieket Sárkány Csilla. A bontásra ítélt házakat
a szerződés szerinti határidőre üresen kell átadnunk, de igyekszünk úgy
eljárni, hogy a lakók ezt ne kitelepítésként éljék meg, ne érje őket az
eljárás miatt érzelmi veszteség - teszi hozzá a lakásprogram vezetője.
Ennek érdekében egységes, átlátható és mindenkire egyformán érvényes forgatókönyvet
dolgoztak ki a kiköltöztetésre. Első lépésként írásbeli tájékoztatókat
osztanak szét a bontásra kijelölt házakban, második lépésként közös lakógyűlést
tartanak a Rév8 Rt. irodájában, majd felmérve a lakásokat, minden családdal
külön-külön találkoznak, együtt keresve a legjobb megoldást.
A lakók egyébként több lehetőség közül választhatnak. Egyrészt kérhetnek
pénzbeli megváltást, amely a lakás helyétől, állapotától és jogviszonyától
függően a lakások forgalmi értékének megfelelően 120-170 ezer forint négyzetméterenként.
A másik lehetőség a cserelakás, amely alapelvként a korábbival megegyező
méretű, de legalább komfortos. Ezekben az esetekben az önkormányzat határozatlan
idejű szerződést köt a bérlőkkel. A nagycsaládosok kérhetnek nagyobbat
is, de ebben az esetben csak öt évre szóló bérleti szerződést kötnek velük,
amelynek leteltével az önkormányzat ismét megvizsgálja a jogosultságot.
A többség fél a határozott idejű szerződéstől. Inkább választják a kicsivel
jobbat határozatlan időre, mint a nagyobb lakást öt évre - magyarázza Schanz
Judit, a Rév8 Rt. Práter utcai irodájában dolgozó szociológus. A cserelakás
mellett szól, hogy a kapott lakás tisztasági festésének, illetve az előző
otthonhoz hasonlatos komfortfokozat megteremtésének költségét az önkormányzat
állja, mint ahogy a költöztetés is a kerület büdzséjét terheli. A pénzbeli
megváltást kérőknek mindezt maguknak kell finanszírozniuk. Az iroda munkatársai
egyébként sem örülnek annak, ha kuncsaftjuk a pénzbeli megváltást választja.
Túl sok a hiéna, és a bérlők többsége nincs tisztában sem a fővárosi, sem
a vidéki ingatlanárakkal - mondják. - A segítőkésznek tűnő rokonok sem
veszélytelenek. A befogadott családtagok könnyen az utcán találhatják magukat,
miután átadták a pénzt. A Rév8 Rt. éppen ezért igyekszik némi bizonyosságot
- adásvételi szerződés, befogadói nyilatkozat stb. - szerezni a korábbi
bérlő elhelyezésére, mielőtt kifizetnék a pénzt. Az eddig lezárt esetekben
a lakók harminc százaléka a pénzbeli megváltást választotta. Egy részük
vidékre költözött, mások a rokonokhoz, megint mások elegánsabb kerületben
vásároltak otthont maguknak. A többiek a kerületben maradtak.
A program a legjobb szándékok ellenére is nagyarányú lakosságcserével
jár. Az új negyed új építésű, illetve felújított házaiba a korábbi lakók
töredéke költözik csak vissza. Sem a lakások minőségi különbségéből származó
értéktöbbletet, sem a magasabb fenntartási költségeket nem tudják vállalni.
Az ingatlanfejlesztők terveibe sem illenek be. A szép új világot - a befektetők
és az önkormányzat reményei szerint - fiatal értelmiségiek, egyetemisták,
oktatók és a városi lét értékeit újra felfedezők népesítik majd be. A széles
promenádon pedig külföldiek hömpölyögnek fel és alá. Kordonok, kapuk és
lezárt utcák nem lesznek. Mégsem lesz átjárás a Magdolna negyedből. A két
világ közé a pénz húz láthatatlan falat.
A látogatás
A hámló falú lépcsőházban fekete macska fut fel, majd legfelül bizalmatlanul
megül. A lakásnézőbe érkezetteket figyeli. Az apró belső udvaron egy idős
férfi rollert javít. Egy fiatalabb a virágcserepek felett társalog szomszédasszonyával.
Látszólag senkit sem érdekelnek az újonnan érkezettek. Csak a macska lesi
állhatatosan a rácsos ajtót fogó kezeket. A lakásban két egymásból nyíló
szoba, konyha és külön fürdőszoba. Gázkonvektor, vízmelegítő, finoman koszlott
falak, az ablak előtti mennyezeten decensen körbefutó lyuksor. B. Imréné
és fia meglepetten pillant körül. Nem erre számítottak. Sokkal rosszabbra.
Fiatalasszonyként költöztem a Vajdahunyad utcai asztalosmester házába.
Az öreg Berta tanti már ott lakott. Eltartási szerződést kötöttünk. Tíz
éven keresztül ébredtem a rum és fokhagyma egymásba keveredő szagára. Berta
tanti ugyanis ebben látta a hosszú élet titkát. De Berta néni napközben
is csak bort ivott, szerinte a fiamat is azzal kellett volna éjszakánként
itatni, hogy ne sírjon. A világért ki nem ment volna éjjel a vécére. Így
azután akkor is kiadta a tele bilit a belső szobából, amikor nálunk vendégek
voltak. De végül mienk lett a lakás. Negyven éve járok fel onnan dolgozni
a Sváb-hegyi gyerekkórházba. Megszoktam már ezt a józsefvárosi házat és
népét. Évtizedek óta élünk ott együtt - mereng a magas, szikár asszony.
A Vajdahunyad utcai házat harminc évvel ezelőtt jelölték ki bontásra. Azóta
semmilyen átalakításhoz nem járult hozzá a tanács, majd az önkormányzat.
Tíz évvel ezelőtt életveszélyessé nyilvánították az ötlakásos földszintes
épületet, de más nem történt. Így nehezen hittek a híreknek. Féltek is,
hogyan zajlik majd a kilakoltatás. Az első tájékoztatón idős szomszédjuk
elsírta magát, ők meg elgondolkodtak a pénzbeli megváltáson. Ám hiába osztottak-szoroztak,
a kapott pénzből nem futotta volna másutt kétszobás lakásra. Kesernyésen
készültek a Tömő utcai háznézőbe is. Nem túl jó hírű utca, a ház külseje
sem ad okot a bizakodásra. Az épület felújítása része a Corvin-Szigony
projektnek. A házban jelenleg a nekik mutatott lakás az egyetlen bérlemény.
Az viszont meglepően jó állapotban van. Ez volt az első lakás, amit megmutattak
B. Imrénének és történész fiának. S ők háromnapos gondolkodás után elfogadták
az ajánlatot.
A jegyzőkönyv
Visszaköltözhetnék abba a házba, ami a mostani helyén épül? - érdeklődik
Hadnagy Krisztina, bár nem kötődik szorosan a Vajdahunyad utcához. Csak
húsz éve lakik itt. Gyönyörűen felújította és komfortosította a lakását.
A ház látványán azonban ez mit sem segít. Mindennap borzadva kel át a pusztuló
udvaron és a lépcsőházon. Régóta vár a rehabilitációs programra. Örül a
bontás hírének, de most mégsem tudja, mit tegyen. Menne más kerületbe,
de a lakásért felajánlott 170 ezer forintos négyzetméterár nem sokra elég.
Az eladósodástól is tart, bár abban sem biztos, hogy kapna hitelt. A Rév8
munkatársát is megkérdezi: segítenének-e kölcsönfelvételben. A nemleges
válasz újfent elbizonytalanítja. Szívesen költözne a kerületen belül nagyobb
lakásba, de a bérleti jog ötéves időkorlátja nem jelent számára kellő biztosítékot.
Tart attól, hogy rosszabb környékre telepítik. De a jelenlegihez hasonló
romépületbe se szívesen költözne. A kérdések egyre csak záporoznak, követve
a kérdező kapkodó gondolatait. Krisztina bizalmatlanul és nyugtalanul faggatja
a hozzá kirendelt szociális munkást. Nem sokra jutnak egymással. Jegyzőkönyvet
vesznek fel a találkozóról, azután megegyeznek a későbbi megbeszélés időpontjában.
Hadnagy Krisztina időt nyert, de továbbra sem tudja, hogy ez mire lesz
elég.
A szerződéskötés
Az aládúcolt épület sarkainál kilátni az utcára. A falakon másutt is
öles repedések. A 22 négyzetméteres lakásban öten laknak. Papíron csak
négyen. A tíz éve betegeskedő asszony ugyanis első házasságából született
két gyermeke, illetve második kapcsolatából származó lánya mellé már nem
jelenthette be élettársát is a lakásba. Nem volt meg hozzá az előírt alapterület.
Az önkormányzat lakásrendelete szerint legalább hat négyzetméter jár egy
lakónak. Elméletben. A gyakorlatban galériát készített az ember meg fürdőszobasarkot
a konyhában. A roma asszony évek óta súlyos depresszióval és pánikbetegséggel
él. A Rév8 Rt. az orvosi szakvéleményre és a népes családra tekintettel
ötven négyzetméteres cserelakást ajánlott fel nekik. S. Mária nem fogadta
el. Visszarettent az öt évre szóló, határozott idejű bérleti szerződéstől.
Bizonyos volt benne, hogy az idő lejártával kitennék őket onnan. Az iroda
következő ajánlata a Ganz gyár egykori munkástelepének egyik Delej utcai
lakása volt: 33 négyzetméteres földszinti komfort. Egyből beleszerettünk
- bizonygatja S. Mária és társa. Az emelt összegű - csaknem ötezer forintos
- havi bérleti díjat is vállalják, noha az asszony 23 ezer forintos havi
rokkantnyugdíjából meg a férfi alkalmi munkáiból élnek négyen. A nagyfiú
már önellátó. A költöztetést szerencsére a Rév8 Rt. fizeti. S. Mária a
szerződés aláírása után két mobilszámot is megad a későbbi egyeztetéshez.
DNS-s katasztrófát okoz az Aral-tó
MNO
Grimm Balázs
A környezetszennyezések hatására már károsodott a DNS-e is sok ezer,
a haldokló Aral-tó partján lakó embernek – állapították meg a National
Geographic Társaság kutatói. A felfedezés részben megmagyarázza, miért
kimagaslóan magas a rákos megbetegedések aránya a térségben.
Abnormálisan sok rákos megbetegedést regisztrálnak az évtizedek óta
pusztuló Aral-tó partján lakók között, de ez sajnos nem minden: az Oxfordi
Egyetem génkutató intézetének munkatársai a közelmúltban megállapították,
hogy a helybéli emberek DNS-e igen sok esetben súlyosan károsodott – adta
hírül a BBC. A Föld valamikori negyedik legnagyobb tavának vizét egy, a
szovjet korszakban született pártdirektíva alapján a mezőgazdaságnak meghódított
sivatag öntözésére használták el. A gyapotföldeken pedig elképesztő mennyiségű
kemikáliát permeteznek ki. A tó évről évre fogy, hajdani medrében a szél
mérgező homokot fúj, a porral a toxikus anyagok bekerülnek a táplálkozási
láncba, az ivóvíz szennyezett – mindezek hatása már önmagában is pusztító,
de a helybéliek a szokottnál is hátrányosabb helyzetben vannak: sokuk alultápláltságtól
vagy épp vérszegénységtől is szenved. A legaggasztóbb mégsem ez, hanem
a daganatos betegségek – a bolygónk egészségesebb vidékein ritkának számító
– egyik változata, a nyelőcsőrák előfordulásának gyakorisága, amely itt
a legmagasabb százalékot éri el a világon; minden száz daganatos elváltozással
kezelt ember közül nyolcvanan a rák ezen formájától szenvednek. A szakemberek
már évek óta gyanították, hogy a kiemelkedően sok megbetegedésért az Aral-tó
környéki gyapotföldeken használt rovar- és gyomirtó szerek a felelősek,
a National Geographic Társaság szakértőinek vizsgálata azonban csak megerősített
a feltételezést. A vizsgálatot vezető Spencer Wells, aki korábban az Oxfordi
Egyetem humán genetikai intézetének kutatója volt, munkatársaival a helybéliek
DNS-ében az úgynevezett 8-OHdG marker szintjét vizsgálta meg, és azt tapasztalták,
hogy a 8-OHdG 3,5-szer gyakrabban sérült a haldokló tó mentén élők, mint
az Egyesült Államok különféle államaiban lakók szervezetében. A kemikáliák
érinthető közelségében dolgozó mezőgazdasági alkalmazottak esetében ez
a szám jóval nagyobb, ötszörös volt. Wells doktor szerint hétköznapi nyelvre
fordítva mindez azt jelenti, hogy a Kazahsztán és Üzbegisztán területén
elterülő Aral-tó körül lakók egyfelől nagy eséllyel számíthatnak daganatos
megbetegedésre, másfelől a sérült DNS-ek miatt nagy valószínűséggel gyermekeik,
de még unokáik is a retteget ráktól fognak szenvedni, meghalni. Annak igazolásához,
hogy a genetikai mutációk a következő generációkra is tovább szállnak-e,
még további vizsgálatok elvégzésére van szükség, ám az orvosok az eddigiek
alapján azt várják, hogy beigazolódik szomorú meglátásuk. A tó mentén lakók
nem sok jóra számíthatnak: az üzbég kormány tagadja, hogy a térségben egy
egészségügyi és környezeti katasztrófával kéne szembesülnie. A leginkább
érintett régió Karakalpaksztán tartománya, az ottani helyettes egészségügyi
miniszter Atajan Hamrajev elismerte, hogy vannak problémáik, de mint fogalmazott:
urai a helyzetnek. Amikor a helyettes tárcavezetőt szembesítették az oxfordi
vizsgálat eredményeivel, és megkérdezték, hogy a környezeti károk, valamint
a teljes kiszáradás szélén lévő Aral állapota nem indokolja-e a gyapottermelés
csökkentését, Hamrajev csak annyit válaszolt: Üzbegisztán legnagyobb exportbevétele
a gyapotból származik.
***
A haldokló óriás
Néhány évtizeddel ezelőtt az Aral-tó a Föld negyedik legnagyobb tava
volt, 400 kilométeres hosszúsággal, 300 kilométer szélességgel, mélysége
pedig elérte a 68 métert is. Vize kis sótartalmú, halban nagyon gazdag
volt, a halászok évente 44 ezer tonna halat fogtak ki belőle. A valamikor
élénk hajóforgalmú Aral vízszintje a nyolcvanas évek második felében olyan
mértékben csökkent, hogy a tó kettévált, később, újabb ötméteres apadás
után pedig a nagyobb rész megint kettészakadt. A hajdani Szovjetunió legnagyobb
halfeldolgozó üzeme a tóparti Mujnakban működött, ahonnan a víz mostanában
már csak félnapos utazással érhető el. A bajok akkor kezdődtek, amikor
a szovjet vezetők utasításba adták, hogy a környék terméketlen sivatagjaiban
gyapotot kell termelni. A moszkvai álom megvalósításához az Aralt tápláló
két folyó, a Szirdarja és Amudarja vizét használták fel. Több mint ezer
kilométeres hosszúságban építettek nyílt csatornákat, amelyekből gyorsan
párolgott az éltető elem a forróságban. Kellett a víz, ezért a folyók eredeti
vízmennyiségének csak a töredékét engedték a tóba, nem csoda, hogy az Aral
a hatvanas évek közepétől gyorsan zsugorodni kezdett. A hajdan Írország
méretű tó eredeti partjaitól a mostani néhol több mint 150 kilométerre
van. Az egykori mederben rovar- és gyomirtóktól szennyezett, 42 ezer négyzetkilométernyi
sós pusztaság maradt, amelynek környékén a világon a legmagasabb a gyermekhalandóság.
Az ENSZ figyelmeztetése szerint az Aral-tó 15 éven belül eltűnhet.
A rock and roll ötven éve a másik számítás szerint
MTI
Idén egyszer már körülültük a rock and roll ünnepi asztalát, amikor
arra emlékeztünk, hogy 1954. április 12-én vették fel Bill Haley és a Comets
előadásában a Rock Around The Clock című dalát, amely sokak szerint korszakindító,
de mindenképpen korszakos jelentőségű volt. Egy másik tábor tagjai - ők
sincsenek kevesen - arra esküsznek, hogy a világot átformáló mozgalom 1954.
július 5-én indult, amikor Elvis Presleyvel felvették a That,s Alright
című dalt Sam Phillips memphisi stúdiójában.
Lehet, hogy egyik társaságnak sincs igaza, mert a rock and roll alapritmusai
jóval korábban is felcsendültek a rádiókban és a táncos szórakozóhelyeken.
E zene gyökerei fellelhetők a harmincas-negyvenes években, például Louis
Primától vagy Lloyd Price-tól lehetett "ős-rock and rollt" hallani. Megelőzte
a rock and rollt a rockabilly is, amelyet Lonnie Donegan vagy Carl Perkins
művelt szenzációsan.
Elvis Presley berobbanását évekkel megelőzte Little Richard és Fats
Domino, a műfaj két fekete bőrű királya. A csípőrázó Király egy ideig tanonckodott
Bill Haleynél, amelynek nemrégiben Budapesten járt kísérőzenészei úgy emlékeztek,
hogy Presley jó tanuló volt. Ők négyen szabadították rá a világra a zenei
forradalmat. Még a későbbi nemzedékre nagy hatást gyakorló Chuck Berry
is csak egy évvel később tűnt fel Maybellene című dalával.
Mindenki tudja, hogy a rock and roll a fekete blues és a fehér country
és western szerencsés találkozása volt. Gyakran idézik Little Richard már
közhellyé vált mondását: a rhythm and bluesnak van egy édes gyermeke, és
ez a rock and roll.
Elismerve a rock and roll korai hőseinek érdemeit, le kell szögezni,
hogy Elvis Presley, az egykori teherautósofőr az amerikaiak bálványa, a
sokat emlegetett amerikai álom része volt. Pálya- és kortársai közül talán
senki készített annyi lemezt, nem szerepelt annyi filmben és koncerten,
mint a Király, aki jövőre lenne 70 éves. Nemcsak énekes, színész, hanem
szexbálvány is volt. Nemcsak a fehérek, hanem a feketék zenéjére is nyitott
volt. A titokzatos Tom Parker "ezredes" menedzselésével egykettőre sztár
lett belőle. Erős, telt hangja, az általa énekelt sokféle dal tette őt
öregek és fiatalok millióinak kedvencévé. A rock and roll mellett bekerültek
repertoárjába érzelmes és soulos-gospeles dalok is.
Amerika, amely feldobta őt, alaposan ki is facsarta, negyvenéves korára
már roncs volt, 42 éves korában pedig szíve belefáradt az őrült hajszába
és a gyógyszerekbe. Halála óta még mindig hatalmas pénzeket hoz kiadóinak.
A Jailhouse Rock, a Hound Dog, a Heartbreak Hotel, a Don,t Be Cruel, a
Blue Moon, a Teddy Bear, a Guitar Man és a U.S. Male a rock and roll legszebb
fejezetéhez tartozik. Lírai dalai közül az Are You Lonesome Tonight, a
Loving You, a Crying In The Chapel és az In The Ghetto volt különösen emlékezetes.
Elvist még a Beatles sem tudta leszorítani a csúcsról, bár a hatvanas évek
végén már leszálló ágba került.
A rock and rollnak voltak szalonképesebb és vadabb előadói. Az előzőkhöz
az Everly Brothers, az angol Cliff Richard, az utóbbiakhoz Chuck Berry,
Little Richard és a botrányokozó Jerry Lee Lewis sorolható. Bill Haley
és Fats Domino zenéjét mindkét tábor magáénak érezte. A következő hullámban
Buddy Holly, Gene Vincent, Eddie Cochran, Ricky Nelson és mások őrjítették
lemezeikkel a fiatal nemzedéket. A rock and rollt a hatvanas és hetvenes
évek több nagyágyúja vallotta magáénak a Beatlestől a Rolling Stones-on,
a Beach Boyson és az Animalsen át a Creedence Clearwater Revivalig és még
tovább.
Kovács Miklós
<
2004. jĂşlius 06., kedd 00:12
|