Lk 10.25-37 Egy törvénytudó felállt, hogy próbára tegye. „Mester - szólította meg -, mit tegyek, hogy eljussak az örök életre?” Megkérdezte tőle: „Mi van megírva a törvényben? Hogyan olvasod?” Így válaszolt: „Szeresd Uradat, Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, felebarátodat pedig, mint saját magadat.” „Helyesen feleltél. Tégy így, és élni fogsz” - válaszolta neki. De az igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézustól: „Kit tekintsek felebarátomnak?” Erre Jézus átvette a szót: „Egy ember Jeruzsálemből Jerikóba ment. Rablók kezébe került. Ezek kifosztották, véresre verték, és félholtan otthagyták. Történetesen egy pap tartott lefelé az úton. Észrevette, de elment mellette. Ugyanígy közeledett egy levita is. Látta, de továbbment. Végül egy szamariainak is arra vitt az útja. Amikor meglátta, megesett rajta a szíve. Odament hozzá, olajat és bort öntött a sebeire és bekötözte, magát az embert pedig felültette teherhordó állatára, elvitte egy fogadóba és ápolta. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak ezzel a kéréssel: Viseld gondját, és ha többet költenél, visszatérve megadom neked. - Mit gondolsz, e három közül ki volt az igazi felebarátja annak, aki a rablók kezébe került?” „Aki irgalmas szívű volt iránta” - felelte. Jézus így folytatta: „Menj és tégy te is hasonlóképpen.”

Aki valóban figyelmesen olvassa az irgalmas szamaritánus történetét Lukácsnál és nem döbben meg, az vagy tökéletes vagy hazudik. Minden olvasásnál ugyanis felmerül a cím kettős kérdése, s a "célok" vándorolnak, mindig másutt helyezkednek el, s mire letanyáznánk egy kicsit izzadtságszagúan, de önmagunkkal rendkívül elégedetten, addigra már másutt van Jerikó és Szamária sem ott van, ahol hinnénk.
Emberileg tökéletesen megértem azt, aki erre elégedetten hátradől, és hamiskás szemhunyorintással nyugtázza:"Lám, én már akkor megmondtam: senkiben nem lehet bízni." Igen, valóban nem lehet tudni, ki lesz a rabló és ki a szamaritánus. Az élet változatosságát, folyamatos kegyetlenségének pikáns fűszerét (úgy is fogalmazhatnánk: a ráhagyatkozás természetes lehetőségét) adja a bizonytalanság. Soha nem ott támadnak meg, ahol várod, és nagyon sokszor nem onnan jön a segítség, ahonnan várnád, ha tetszik, onnan nem jön, ahonnan akár el is várhatnád.
S ez nem is biztos, hogy olyan látványos "cserbenhagyással", közlekedési kihágással jár együtt, mint anno Jézus példájában, de végeredményében ugyanolyan durva odébbállásról számolhat be a bajbanhagyott, mint a történetben.
A történet kétségtelen felhívás arra, hogy szolidaritást is (újra és újra) tanítani kell, a törvénytudónak is és mindannyiunknak. A fogékonyabbaknak talán elég a szamáriai idegen története, a többieknek ott vannak a kereskedelmi adók szirupos és könnyeztető ömlesztett sztoriai. Csupán az az aggasztó, hogy utóbbi esetben, ha "nem jön be" a dolog (mármint a félvér, de gyönyörű királykisasszony keze és a fél királyság jutalmul), ha nincs interpretálható happy end akkor lohad a kedv, és még a megszívlelendő tanulság sem marad meg a szappanoperából, legfeljebb legközelebb a néző csuklik egyet: "igen, volt már ilyen, de most már nem versz át!".
Jézus ugyanis egészen másról beszél, nem a cselekedet szépségéről, hanem az ember kötelességéről, amit nem biztos, hogy mosolyogva-nevetve, lelkesedve, nem biztos, hogy a cselekedet kellemetlen oldalaitól megszabadulva (koszos, büdös, alkoholszagú, esetleg bomlott elméjű az, akit világunkban megtámadtak) lehet, kell elvégezni. De el kell, mert ez a feltétele nemcsak annak, hogy ő, hanem annak is, hogy mi élhessünk.
Lehetetlen nem észrevenni az evangélium párhuzamait; Jézus nem csak itt beszélt a másik szolgálatáról. Az Ő fogalmaiban élni azt jelenti, másokért tenni valamit. S hogy most nem Ő mondja? Lennének, akik Neki sem hinnék, hiszen most is vannak, akik az emberi (tapintható-antropomorf) jelenlét nélkül is meggyőződtek az ilyen élet teljességéről. Ők is azt mondják, hogy az életet - minden ellenkező híreszteléssel szemben - az éli már most is, aki ezt csinálja, akinek minden irányban lehet Jerikó, de ő mindig Szamáriából érkezik, úgy is, hogy nem várják. Jézus, talán kegyetlenül, talán igazságosan, de kétségtelenül szépítgetés, köntörfalazás nélkül, következetesen azt mondja: az fog (Vele együtt, örökké) élni, akitől számon lehet kérni az út mellett fekvő elhagyottakat, mert úgy tett, ahogyan tanították. Tudta, hogy merre van Jerikó, s vele mindig közel volt az a bizonyos Szamária.
- DI -