|
A szavak eredeti jelentése
A VOLT fesztiválon nagysikerű koncertet adó Ákost az országjáró koncertkörútról,
a turné címadó daláról, a határon túli magyarokról, valamint a hitről faggatta
a cyberpress.
Miért pont a VOLT fesztiválon indult újára Az utolsó hangos dal című
országjáró turné?
Még 2002 tavaszán átalakítottam a kísérőzenekaromat. A régi gitárosom,
aki nyolc éven át muzsikustársam volt, elfáradt és fölmentést kért. Az
ő távozása után két új fiatal zenész került a csapatba: a dobos Bánfalvi
Sándor és a gitáros Kékkői Zalán. Huszonévesek, akik nagykoncertes szempontból
teljesen tapasztalatlanok voltak. Korábban soha sem játszottam fesztiválon,
de ekkor elvállaltam néhány ilyen felkérést is, hogy az új tagokat megóvjam
a mélyvízi kezdéstől, hogy a közös munkába fokozatosan szokjanak bele,
ráadásul így először egy “demográfiailag vegyes” közönséggel találkozhattak,
nem az “Ákos B-közép” tagjaival. Nos, a fokozatosság elve nem érvényesült:
az első meghívást a Sportsziget szervezőitől kaptuk, itt mutatkozott be
a megújult banda 2002 nyarán, tízezer ember előtt! Idén ugyanaz a szervező,
Lobenwein Norbert hívott a VOLT-ra, így nem csoda, hogy igent mondtam.
Fotó: cyberpress |
Két kamionnyi felszerelés. Ez rendesen megkeverheti egy időben és programjában
is rendkívül feszes, kötött fesztivál szervezését.
A mi produkciónkat nehéz beilleszteni a fesztiválok programjába, mert más
technikai igénnyel dolgozunk, mint az ilyen rendezvények általában. Koncertjeinken
mindenhol ugyanazt a minőséget szeretnénk nyújtani, zenére programozott
világítással, meghatározott showtechnikai elemekkel. A fesztiválok általában
fix költségvetéssel dolgoznak, egy ilyen faxnis produkció a szervezőknek
külön problémát, plusz anyagi terhet jelent, így nagyon ritkán van alkalmunk
ilyen közegben játszani. Sopronban a meghívóink vállalták a kockázatot,
és úgy tűnik, jól döntöttek: saját bevallásuk szerint tíz emberből hat
a mi koncertünk miatt váltott fesztiválbelépőt, és az idén majdnem kétszer
annyi látogatójuk volt, mint tavaly. Mi pedig ugyanazt a szintet tudtuk
hozni a bulin, amit egy saját koncerten.
Közös ló, túrós hát. Ez mennyire igaz egy fesztiválfellépés esetében?
A színpadon egymást váltják a zenekarok, megy a tili-toli, szóval nagy
a káosz. Szeretek úgy színpadra lépni, hogy minden megnyugtatóan működik,
de egy fesztiválon soha nem lehet akkora biztonságérzetem, mint egy saját
rendezvényen. A vevőnek viszont jó, hiszen a fesztiválbelépő gyakran olcsóbb,
mint egy koncertjegy, és sok különböző produkciót láthat.
Fotó: Tyukodi László / FalconMedia |
Megvan az a hátránya is, hogy egy fellépő olyan pályatársakkal találkozhat,
akikkel nem túl felhőtlen a viszony.
Ez nem olyan nagy dráma. Sopronban is játszott olyan produkció, ahol az
énekes gyakorlatilag minden koncertjén negatív szövegkörnyezetben emlékezik
meg rólam, úgy, hogy én soha egyetlen fellépésemen sem említettem meg a
nevét. Nem kell ezzel annyit foglalkozni, mert idővel minden a helyére
kerül.
Tusványoson most lép föl másodszorra, amit a határon túli magyarok egyfajta
gesztusként értékelnek. Tervezi-e, hogy a többi elszakított országrészbe
is ellátogat?
Voltak is, vannak is ilyen terveim: például koncerteztünk már Dunaszerdahelyen,
a mai Szlovákia területén. Az ilyen előadásokat kétféleképpen lehet megszervezni:
piaci hozzáállás szerint, amikor annyiért mész oda, amennyit adnak, vagy
a Magyarországon megszokott felszereléssel, ilyenkor meg nagy a kockázat.
Mi csak az utóbbit tartjuk elfogadhatónak. Azt is látni kell, hogy a határon
túli magyarok kérdése politikai ügy, sajnos nincs általánosan elfogadott,
összmagyar gondolkodás ebben a témában. Ez annyit jelent, hogy szinte csak
politikai színezetű rendezvényen lehet fellépni a határon túl, ami elég
szerencsétlen helyzet. A Tusványosi Szabadegyetem is kifejezetten konzervatív
találkozóhely, ide szívesebben megyek, mint máshova, hiszen magam is konzervatív
vagyok, de nem örülök annak, hogy másképp ma nem játszhatnék Erdélyben.
Hozzá kell tennem, hogy tavaly az Andante-turnénk tusványosi állomására
legalább nyolcezren voltak kíváncsiak: soha ennyi embert nem vonzott oda
még rendezvény. A közönség is, jómagam is erre a találkozásra vártunk tíz
éven át.
Fotó: Tyukodi László / FalconMedia |
Az utolsó hangos dal címéből sokan arra következtettek, hogy egy időre
elhallgat…
Egészen addig, amíg nem hallgatjuk végig a dalt. De az is igaz, hogy az
Andante-turné közege hosszú távra kijelölte számomra az utat. A nagykoncerteken
nem lehet olyan közvetlenül viszonyt fenntartani a közönséggel, mint színházi
közegben. A rockszínpad túl magas az emberi kommunikációhoz, maximum elordíthatja
magát az ember, hogy “taps!” és akkor minden kéz a magasba lendül. Ez örömet
is okoz, de nem lehet örökké bőrgatyában toporzékolni a színpadon. Az akusztikus
bulik hangulatába simán belefért, hogy spontán elmondjak egy Petőfi-verset
a műsor közepén, amíg a vonóskar újra behangol. Jó volt látni azt is, hogy
a közönség ebben a közegben is jól érzi magát, ünnepnek éli meg az egészet.
Mit jelent Ákosnak a hit és mikor érezte úgy, hogy ezt a hitet a nagyvilágnak
is meg kell mutatni?
Ez szinte megválaszolhatatlan kérdés. Nem részesültem vallásos nevelésben,
bár mindig vonzott a hit, ez nyomon követhető a munkáimban is. Istenhez
való közeledésem hosszabb folyamat, de meghatározó elem benne Gál Péter
atya könyve, A New Age keresztény szemmel című munka: ez volt az én igazi
evangelizátorom. Aki hirtelen lesz vad hívő, az mindig gyanús. Jobb, ha
egy ilyen nagy felismerésre fokozatosan érlelődik meg az ember. A hitemről
csak akkor beszélek, ha kérdeznek, de akkor kötelességem őszintén beszélni
róla. Nem vagyok agitátor, nem akarok senkit erőnek erejével megtéríteni:
ez a műegyházakra, a szektákra jellemző. A hitetlen ember érdeklődését
a azzal is fel lehet kelteni, ha látja, hogy a hívő következetesen, egyértelműen
és tisztességgel él. Ennyi az egész.
Mindenkinek szüksége van arra, hogy higgyen…
Úgy gondolom, hogy a hit igénye mindenkiben kialakul valamikor, legkésőbb
tizenéves korában. Mindannyiunkban megvan a hiányérzet, amely Istenre áhítozik.
Az Új Korszak, a New Age éppen ezt lovagolja meg. Az ördög ügyes játékos,
nem áll eléd vasvillával a kezében, hogy “gyere, küzdj meg velem”, nem
frontálisan támad, hanem jónak mutatja magát, kihasználja az istenigényedet,
a tudatlanságodat. Ezért van az, hogy kevés értelmes, jóakaratú ember életében
van jelen a legegyszerűbb megoldás, az imádság, miközben sokezren rohangálnak
jósnőhöz, halottlátóhoz, meg mindenféle kuruzslókhoz.
Szabadság, az egyén szabadsága. Tedd ezt vagy azt, és jól érzed magad,
megérdemled. Szinte lépten-nyomon ilyen, és ehhez hasonló felszólításokkal
találkozunk.
A szabadság fogalma helyére beült a szabadosság, neki pedig az az érdeke,
hogy a szavak elveszítsék eredeti jelentésüket, mert különben ő is lelepleződik.
Odáig jutottunk, hogy egyes, korábban közmegegyezésen alapuló szavak mára
használhatatlanokká váltak: becsület, haza, szeretet, és a többi. Aki ezeket
használni próbálja, azt megbélyegzik. Az ember verbális lény, a szavain
keresztül gondolkodik az eszményeiről. A gonosz tudja, ha tönkreteszi a
szavakat, elvágja az utat az emberek és az eszmények között: szabad a vásár,
jöhet a rombolás, pusztítás. Mindannyiunk közös feladata, hogy visszaadjuk
a szavaknak eredeti jelentésüket. Tudom, hogy vicces ezt egy háromperces
popdalokra szakosodott szerzőtől hallani, de én is ezen dolgozom.
StD
A koncertfelvételeket Tyukodi László / FalconMedia készítette
Honlap: www.akos.hu
2004. jĂşlius 20., kedd 22:08
|
