Azt mondtad, szekrény nagyságú volt a manus, de én nem gondoltam, hogy te nem rushásszekrényre gondoltál, hanem egy éjjeli kredencre. A hülye feje élete végéig érezhette a halál jeges markolatát a tüdeje közepén, és gondolok itt arra, amire ott és akkor nem.

Ablaknyekeregtetõ

Azt mondtad, szekrény nagyságú volt a manus, de én nem gondoltam, hogy te nem rushásszekrényre gondoltál, hanem egy éjjeli kredencre. A
hülye feje élete végéig érezhette a halál jeges markolatát a tüdeje közepén, és gondolok itt arra, amire ott és akkor nem. Megtaláltam a
nyomdokait, és néhányan õrzik a hagyományait Ráckevén. Megtudtam, hogy szeretett is írni, meg tudott is. Több értelmes szót jegyzett le nap
mint nap, mint amennyit más összesen, 1 élet alatt. Ifjan, áporodott korában õ volt az egyetlen elégedetlen. Megvannak naplóformába öntött, viselt
dolgai. Íme, ez is vele esett meg:
... és feladtam egy hirdetést közvetlenül nem sokkal azután, hogy rájöttem: vonzódom hozzá, mesteri fokon ûzöm az ablaknyikorgatást. Persze
hamarjában csak kongott a levelesládám. Aztán eltelt még pontosan egy kicsinyi idõ, majd megtelt a leveles dobozka, amely 1db levél
befogadására volt alkalmazva. Szolgáltattam a kapásnak kis helyzeti energiát, majd varrás mentén szakítottam volna, de nem bírtam. Nem volt rajta
varrás. Kénytelen voltam kinyitni. Egy megbízás, alatta cím, kacifántos alászignó, ennyi. Na, ez már valami - gondoltam. De tévedtem. Nem volt
semmi az a középkorú hetyke pityke. Akkora mosoly társaságában fogadott, hogy alig látszott ki mögüle. Fogadott és nyert. Engem és a
szolgálataim. Kezdtem azt hinni, hogy átvágtak, amikor kiderült, hogy tényleg. Én ablakot akartam tárogatni, õ pedig mást, meg közbe tenni ezt-azt
meg miegymást. Gondoltam, a pénzért mindent, s mert annyira letörtem attól, hogy nem találtam az egész lakásban nyikorgó ablakot, hagytam egy
kicsit a nõt nyikorogni alattam, miközben én õt tárogattam. A fizetésre nem panaszkodhattam, de úgy halálba dolgoztatott, hogy elhatároztam,
felhagyok az újdonsült munkámmal. Nem is mentem el a 28. alkalommal, és el akartam felejteni az egészet. 13,5 kilót fogytam, leszálkásodva, s a
nõ kifejezett kérésére kvarcolt bõrrel igazán szívdöglesztõ látvány lehettem, csak éppen fáradt. Aztán egy délután vége szakadtával befejeztem az
önemésztést, megszokásból futottam pár kilométert, s mikor egy nagy tömeg mellett haladtam el, akik egy kivilágított medence szélén
buzdították a gyorsúszókat, fejest ugorva fél hossznyi hátrányból indulva valakit megelõztem a saját sávjában, majd két testhosszal nyertem a
világcsúcstartó elõtt. Kipattantam a medencébõl, de egy leleményes fotós lekapott. Másnap az újságosnál a címlapok ezzel a képpel hirdették
magukat, meg egy kérdéssel: ki ez az ember? Eltakartam arcom, és vettem egyet, mert kíváncsi voltam a cikkre. Beleolvastam, s nagy
meglepetésemre egy nõ beazonosított, de csak ennyit tudott mondani rólam: "Õ a világ legelsõ maratoni ablaknyikorgatója. Én eddig vele
dolgoztattam, s nagyon meg voltam elégedve. Most nagyon hiányzik." Ráadásul megadta azt a címet is, ahová akkor írt, amikor megrendelt tõlem
egy nyikorgatást. Azóta nem is találok haza, meg jobb is, hogy nem teszem, mert a házamat megbízólevelek árasztották el, a bokrokban, a
villanypóznákon szenzációhajhász riporterek, fényképészek leselkednek. De belõlem nem esznek, én már felhagytam a szakmával...