"Meteor? Ne már..." - hallhattuk egyszer a Vágó-féle Legyen Ön is milliomos gyerek-változatában, és ez azóta is élő szállóige. Bár most más dolgok szálldosnak itt a Szigeten. Első pillantásra tavaly óta nem sok minden változott: kedves kigyúrt emberek a bejáratnál, rengeteg nőnemű szépség, hatalmas tömeg mindenhol.

Beépülsz a rendszerbe...

Balázs kijön elém Ágival és Zsófival együt (utóbbi egy nagyon helyes leányzó), az ígért pólójában. Tegnap nagyra volt vele, de ez igazából tavalyi lemez. Idén már a "Nem írok semmit magamra" felirat a menő - bár decemberben még ezekből a pólókból sem volt sok darab, egészen pontosan egyetlen egy, az is handmake. Fesztergomban mosolygott is rám a pólóárus, amint ezt viselve megvettem az új pólót: "Így már biztosan nem írnak rád" - jegyezte meg kajánul, aztán eladott húgomnak egy toppot. Egészen jól elvegyülök a tömegben, már csak egy kendő hiányzik a kezemről, hogy a kék karszalagomat elfedve teljesen átlagos szigetlakónak tűnjek. De egyelőre csak kék frizbi van nálam. Miközben ballagok a sátor felé, kezdem megérteni, miért fociztak tegnap Ágiék a sátor felé menet, s azon töprengek, hogy jó eséllyel indulnának az "Állítsuk fel a sátrat minél messzebb mindenféle értelmes helytől" versenyen. Belegondolok abba, hogy a HÉV-en egy kicsit féltem, mert nem voltam biztos abban, hogy minden nálam van - elvégre Balázsnak én végigellenőriztem a cuccát még tegnap, de nekem a mai napon csak egy inkalos srác teszi ezt meg - igaz más szemszögből.

Így mulat a magyar

A csütörtöki nap az egyetlen, amely estéjét előre megtervezem. A többi az lehet spontán... Az este már koradélután elkezdődik, a Zanzibar koncertjével. Rita energikus, többnyire az új - harmadik - albumukról játszanak. Őket követi a The Bloodhound Gang. Nem sokat változtak tavalyelőtt óta... A Kispál és a Borz-ról már nagyon sokat írtunk ebben az évben, így most csak annyit, hogy ismét egy jó koncertet adtak. Találkoztam egy régi ismerősömmel, és megismerkedtem egy új lánnyal - ezzel pedig el is mondtunk mindent. A nagyszínpad programját a Bustha Rhyms zárja. Balázs már - "Felkészülök" jeligével - napok óta hallgatja a dalaikat, de élőben másabbak mint felvételről. Épp csak belefér egy pólókicsavarás a programban, máris megyünk tovább, egyenesen a menny felé. A megdicsőülés még hátra van, egyelőre megrekedünk az oda vezető utcában, de legalább egy "picivel" többen vannak a Heaven Street Seven koncertjén mint Sopronban. Már korábban küldtem SMS-t Szabinánk, most élőben tudósitok... Az éjjel azonban még nagyon is életrevaló, képzeletbeli tücskök ciripelnek a fülünkben miközben az Eleven Hold koncertjét hallgatjuk. Először a Zöld Pardonban találkoztam ezzel az együttessel, egy Dia nevű ismerősöm vitt el a koncertjükre. Azóta már egy kicsivel többet tudok róluk - pl. tavaly több mint egy órát késtek a kezdéssel. De vannak barátságosabb infóim is: az 1998-ban alakult együttes 2000-ben debütált azonos nevű lemezével, 2002-ben pedig már a második nagylemezüknél tartottak, Leszálltunk, hogy felférj címmel. Mindkét lemezről csendülnek fel dalok a késő éjjeli koncerten, és zeneileg ezzel lesz teljes az este.

Kisgyereknek ágyban a helye

Már épp elkezdenék töprengeni azon, hogy hova is menjünk még, amikor eszembe jut, hogy soproni ismerőseim néhány óra múlva Pesten lesznek, és egy újabb strapás nap kezdődik velük. (Az egyikükkel hétfőn "Ismerkedjünk a főváros nem látványos nevezetességeivel!" napot tartottunk, és közben sikerült összeszednem egy kis izomlázat.) Ezért ki is adom a lábaimnak az utasítást: haza a sátorhoz. Remélem odavisznek... De előtte még eljutok az internetsátorhoz, rámmosolyog a hosteshölgy - "Tényleg nem írsz semmit sem magadra?" - mutat rá a pólómra - , és kezembe nyomja a 20-as számot...

Bacsi