CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Hírek - események

2004. december 24., péntek 00:26


Egy éves a Corvinus Rádió

Egy éves a Corvinus Rádió

Egy évvel ezelőtt, 2003. december 23-án, röviddel 10 óra után csendült fel a Corvinus Rádió szignálja. A mai, egy éves évforduló a visszaemlékezés jegyében telt el.
A rádió közössége és segítői együtt ünnepeltek a Panoráma uti stúdióban, ahol a nap folyamán a rádió munkatársai is maguk is beszéltek munkájukról, és több, a rádió életében fontos szerepet játszó vendéget is a mikrofon elé hívtak a szerkesztők.
Az ünnepnapon megszólaltak az eltelt egy év során elhangzott anyagok, riportok, portrék, interjúk.

A jeles évfordulón Vigné Kovács Margit igazgató ünnepi rádiós beszéddel köszöntötte a hallgatókat:

Kedves Hallgatók és Tisztelt Vendégeink!

Amikor egy évvel ezelőtt, 10 órakor elindult a Corvinus Rádió, s megszólalt az FM 104,6 MHz-en a rádióazonosító szignál, - úgy hiszem, nemcsak nekem volt felemelő pillanat. Torokszorító és boldogító érzés keveredett szívünkben, félelem és remény, mert akkor éreztük, tudtuk, hogy valami nagynak tesszük le az alapjait.

Korunk, a kommunikáció évszázada, - mondják a szakemberek. Ebben a tudatban bármilyen médiumot elindítani, nagy felelősség! Ezt mi felismertük, és azt mondtuk, bátran vállaljuk azokat a társadalmi és emberi kihívásokat, amelyek a Corvinus Rádió hatósugarában élők mindennapjaiból elénk tárulnak és felénk irányulnak majd, a következő időben.

Tavaly, ezekben a pillanatokban áldott emlékű nagyanyámat idéztem, aki azt mondta, hogy “karácsonyi szent időben születni, különös kegyelem". Akkor még csak éreztem, ma már tudom, hogy valóban az. A Corvinus Rádió megszületését egész esztendőn át, a Teremtő Isten sok-sok kegyelme kísérte. Nem mondom, hogy könnyű esztendő van mögöttünk, mert egy csecsemőnek is időre van szüksége, amíg lábra áll, s ez nem volt másként ezzel a rádióval sem. De azt tudom, hogy egész eddigi életemben nem kaptam annyi segítséget, annyi biztató szót, kinyújtott kezet a szakmától, a hirdetőktől és intézményvezetőktől, és annyi szeretetet és megértést a munkatársaimtól, a családomtól, mint az elmúlt évben.

A rádiózás nagyon kemény hivatás: állandó készenlétet, pontos és fegyelmezett munkát, folyamatos tanulást, állandó művelődést, naprakész információkat kíván. A rádiózás csapatmunka, miközben a személyiség teljes megmutatását, odaadását kéri, - legyen az műsorvezető, hírszerkesztő vagy akár zenei szerkesztő. Nos, mire a mi kis stábunk ezt megértette és kellőképpen összeforrott, nos, addig sok-sok közös élménynek és kudarcnak kellett a lelkeket átjárnia. Ahhoz, hogy a hallgató 24 órán át folyamatosan, egyenletesen magas színvonalon, jó műsort kapjon, – no és az ORTT is elégedett legyen, – nos ahhoz elengedhetetlenül szükséges, a Corvinus Rádió minden munkatársának a folyamatos, és magas színvonalú munkavégzése. S mindezt folyamatosan megkövetelni, - hát ez sem könnyű feladat. ugyanakkor csak egyetlen cél lebeghet a szemünk előtt, az, hogy a tavaly ilyenkor tett fogadalmunkat, megszegni nem lehet s nem szabad.

Nekünk, a Corvinus Rádió munkatársainak a megkezdett utat végig kell járnunk:

folytatnunk kell belső és külső építkezésünket, meg kell teremtenünk a Soproni Régió igazi, keresztény szellemiségű, értékmegőrző és értékteremtő, a plurális demokráciát szolgáló, kultúrát és tudományt szerető, átadó s mindezzel a Tisztelt Hallgatót kiszolgáló rádiónkat. Olyan rádiót, amely a térség minden otthonába, minden korosztály számára elviszi a jó hírt, a friss információt, a gondolatokat és a műveltséget. Olyan rádiót, amely a családokat összetartja, segítséget nyújt a bajbajutottaknak, kitermeli a szociális érzékenységet, európaivá nevel, miközben féltve őrzi nemzeti értékeinket. Olyan rádiót, amelyet szívesen hallgatnak, s ahol a gazdasági élet szereplői is szívesen helyezik el reklámjaikat, mert azok is hallgathatóak.

Tisztelt Hallgatók, Kedves Vendégeink! A Corvinus Rádió elindult ezen az úton. Ehhez elsősorban Önök segítették, azzal, hogy egyre többen hallgattak bennünket. A Sonda Ipsos, közvélemény-kutató intézet ez év nyarán mérte a Soproni Régióban élők rádióhallgatói szokásait. Örömmel értesültünk az eredményről, hisz az akkor még csak féléves rádiónkat, a hallgatók közel 20 %-a választotta, s a régióban hallható rádióadók közül, - benne a Kossuth, Petőfi,

Sopron Rádió közül csak a Danubius és a Sláger Rádió hallgatottsága volt magasabb. Ezt a választást kérjük továbbra is, sőt minden kedves hallgatót arra, hogy szerezzenek nekünk újabb barátokat. Mi ígérjük, hogy egyre jobb műsorokkal, egyre jobb zenével és mind magasabb szakmaisággal építjük ezt a rádiót.

Első születésnapot ünnepelni, még nem érdem. De mi örömmel ünnepelünk így karácsony vigíliáján, amikor a karácsonyi fényt, az örömhír megszületését, oly sok ember várja itt Sopronban, a régióban és szerte e hazában és a nagyvilágban,- mert hisszük, hogy ehhez az ünnephez, már a másodikhoz, mi is jelentős mértékben hozzájárulunk.

Az ünnepet azonban számunkra a hála fénye is bearanyozza. A köszöneté, amely nem maradhat el ezekben a percekben. Sokaknak illenék egyenként is, itt a rádió nyilvánossága előtt is köszönetet mondanom, de mindenkinek nem tehetem, s azoktól, akik most kimaradnak, elnézést kérek, szívemben már sokszor megtettem.

Köszönettel tartozom, azoknak a munkatársaimnak, akik formálták ezt a rádiót, és rosszban, jóban kitartottak mellettem: akiknek a napi jó és friss híreket köszönhetjük, a hírszerkesztők, Kovács Gábor, Németh Balázs Attila és Gugó Csaba, a műsorvezetők: Horváth Kata, Halász Zsuzsi, Horváth Betti, Tompa Hajnalka Szittner Ági és Czupy Laura, akik ezernyi ötlettel teszik élvezhetővé a rádióműsorokat, -és aki e műsorok szervezését végzi: Majorné Németh Gyöngyi, illetve egy időben őt helyettesítő Tihanyi Lilla. Köszönöm Kuslics Balázs műsorvezető-szerkesztőnek igényes műsorait, politikai kultúráltságot sugárzó műsorvezetését. Köszönöm a két Horváth, Betty és Kata, valamint Erlitz Anita értékes magazinjait, utóbbinak a sok-sok vidéki riportot is. Köszönöm Török Magda érdekes és megrázó portréit, riportjait, Kloiber Alexandra rendkívül értékes interjúit, ezernyi ötletét, amellyel egyre hallgathatóbbá varázsolja a Corvinus Rádiót. Köszönöm a mindennapi Sportpanorámát Szittner Lajosnak és Horváth Józsinak, s külön köszönöm a lenyűgöző sportműsorokat Weisz Ferencnek és Bácskai Kornélnak.

A zene, minden rádió arca. Ezt a képet, a zenei szerkesztők és technikusok teremtik meg. Itt köszönöm meg fáradhatatlan munkáját Czetin Zoltánnak, a hűséges Démi Jokónak,- akit bármikor, bárhová bevethetünk, - a sok jó zenét Nagy Attilának, Elek Lacinak a s a vezető technikusnak, Kutrovits Tamásnak.

A Corvinus Rádió működését, elsősorban pályázatokból finanszírozzuk. E pályázatok megírása, kezelése és elszámolása, bonyolult és pontos feladatot kíván. Ezért Keszei Balázsnak és Czéman Józsefné, Évinek tartozom köszönettel, akik a titkárság ezernyi feladatát is végzik velem.

Működésünk másik forrását reklámbevételeink adják. S aki ezt folyamatosan szervezi és kultúrált formában a reklámokat létre is hozza: Nász Péter. Köszönöm munkáját, amelyet még rádiónk rendszergazdai feladatainak ellátása is kiegészít. Köszönöm munkatársának, Petrilyák Györgynek, a reklámokon kívül azt a sok-sok ötletes segítséget, amellyel rádiónk rendezvényei gazdagodtak. Végül, mindannyiunk nevében köszönöm a ház tündérének, Irénke néninek a mindennapi rendet és tisztaságot, s ezúton is kívánunk neki gyors gyógyulást.

Tisztelt Hallgatóink! Mint korábban említettem, sokan vannak azok, akik egész évben fogták a kezünket, s ahogy mondani szokták, - nélkülük ez a projekt nem jöhetett volna létre. Nos, ilyen ember Gaál Jenő verbita szerzetes, aki nemcsak imádságával segített bennünket. Köszönöm Jenő atyának és munkatársainak mindazt, amit értünk tettek. Isten fizesse meg, ezerszeresen!

Hálás szívvel mondok köszönetet rádiónk állandó szereplőinek, a visszatérő szakembereknek, akik hétről-hétre lelkeket, érzelmeket és gondolatokat formáló beszélgetéseikkel segítik a keresőket: Bindes Ferenc plébános atyának, Horváth Imre városplébánosnak, Barna Máté domonkos kolostor igazgatójának, s Henczel Szabolcsnak, az orsolyiták templomigazgatójának, valamint a soproni és Sopron környéki evangélikus és református lelkészeknek. Köszönöm Fekete Győző idegenvezetőnek, a sok szép országjáró, barangoló műsort, Dr. Szála Erzsébet művelődéstörténésznek, a Benedek Elek Főiskola főigazgatójának, a soproni kultúra múltjának megismertetését, és Kiss Gyula csillagásznak, az univerzum szépségeit.

Drága Munkatársaim! Itt, a nyilvánosság előtt szeretném megköszönni mindannyiotok munkáját, - állandó, alkalmi és önkéntes munkatársaimét is.

Tudom, – mindannyian tudjuk, – hogy egy nehéz, és ugyanakkor örömteli év van mögöttünk.

Ez az év összekovácsolta azokat, akik kibírták és kezelni tudták azokat a terheléseket, amelyeket bizonyos időszakok fokozott feladatai ránk kényszerítettek. Akár a 3 hónapos kampányra, akár a vizsgaidőszakok terheire gondolok. Köszönöm erőn felüli munkátokat, de köszönöm családtagjaitok megértő, türelmes szeretetét is, mert nélkülük ezt nem lehetett volna így megvalósítani. Köszönöm családomnak, drága férjemnek, Vig Pétemek, a mellém állást, köszönöm Kovács Ágnesnek és Kovács Péternek drága gyerekeimnek a biztatást, és a sok szakmai segítséget, de mindenek előtt Teremtőm ajándékait, azt a rengeteg energiát, amellyel ezt a rádiót vezethettem - mondta Vigné Kovács Margit.

Első évfordulós képriport a Corvinus Rádióból






















Fotó: Tóth Zsombor