CyberPress.Sopron

    Még azok számára is, akik nem éppen jó szemmel tekintenek ránk, magyarokra, egyértelmű az a tény, hogy kicsi Kárpát-medencei nemzetünknek voltak Európa-, sőt világmértékű nagyjai.

    Számos államférfi lépett a történelem színpadára, aki zseniálisan oldott meg nehezebbnél nehezebb, aktuális vagy éppen konkrét kérdéseket, mások pedig talán egy-egy részideát valósítottak meg kitűnően. Azonban egyikük sem volt olyan, aki egy személyként képes volt minderre, aki mindenben jelen lett volna, aki a legegyetemesebb gondolatot hordozta volna magában és aki a legátfogóbb eszményt adta volna át számunkra.
    Széchenyi volt egyedül, aki ilyen módon teljesen eljutott a nemzet lényegéig, egy- és önmagában, életében valósította meg azt. "Lobogása, diadala, vergődése, szenvedése, kavargó sorsa és tragikus halála magyar jövő anyaméhe volt." (Ravasz)
    Maga pedig így vallott önmagáról: "Érzem, hogy sokak élete vagyok." Géniusza lett egy nemzedéknek és egy nép történelmének, mert azzá fejlesztette őt a Teremtő-Gondviselő Hatalom. Nemcsak a Legnagyobb Magyarrá, de prófétává tette őt az ég.
    A XIX. századi magyarok és minden kor magyarjainak prófétájává.
    Ez a cikk legyen főhajtás előtte, és legyen egy irányított emlékezés híres felajanlásának 175. évfordulójára, amely a Magyar Tudományos Akadémia megalakulását tette lehetővé, és amelynek napját az utókor a Magyar Kultúra Napjaként tartja számon.
    Ki is valójában a próféta?
    Isten azon választott embere, aki meggyőzetett és meggyőződött valamiről, és mindazt parancsként adja tovább, hirdeti a tömegeknek.
    A próféta nem csupán egy bizonyos nép tulajdona, még csak nem is egy kiemelkedő nemzeti hős, hanem: "állandó világtényező". A próféta messze több, mint egy szociáletikus; messze több, mint egy isteni szócső; messze több, mint egy jó lelkipásztor; messze több, mint egy nép varázslója, orvosa, "sámánja"; messze több, mint egy karizmatikus látnok! Nem is egy Pythia, aki babérlevelet rágcsálgatva ül a háromlábú székén a kis barlangürege felett, ahonnan a jósláshoz inspiráló füst száll fel! A próféta nem egy jövőbelátó Nostradamus!
    A próféta tiszte és lényege az, amit már az elnevezése is mutat: "előre mondó", "előre hirdető". Valaki, aki elhívottként diktál, előír, normát ad és törvényt hoz. Nem egyszerűen megjósol előre valamit vagy éppen jóslatot ad - az egyértelműen merő babonaság és okkultizmus lenne - hanem parancsot hoz, előre vetíti az egyes cselekedetek kiszámolható következményeit: a lehetséges fejlődést vagy a szomorú bukás lehetőségét, az életnek pedig mindig egy újabb mozzanatát emeli ki.
    Egy szóval: közvetít.
    Magát az Istent közvetíti.
    Széchenyi ilyen, a bibliai értelembe vett próféta volt.
    Nem csak szónok, nem csak politikus, nem csak államférfi, nem csak író csupán, hanem mindez együtt és mindezeknél néha messze több - néha messze kevesebb: próféta. Benne lobbant lángra egy nemzet élniakarása, amely Muhi és Mohács óta egyre csak kihűlt és elfogyott. Háromszáz év eredménytelensége kiirtotta magyarságunk hitét, s illúziónak tüntette fel az egyik legfőbb törekvésünket: a nemzeti és egyéni szabadságvágyat. Ezt a tragikus folyamatot megállítani választatott ki Széchenyi, hogy ő hirdesse az ősi nemzetideát. Emberi nagysága így tornyosult a magasba, gondolatai diadalmas vezérszólammá lettek, eszméi kormányoztak és teremtették kora világát.
    A magyar próféta új értelmet adott a hazafiságnak: "Magyarország, akkor tölti be életparancsát, ha a legmíveltebb lesz, és mívelt akkor, ha merőben ethikus lesz." Széchenyi így tudta zseniálisan ötvözni az egyazon nemzethez való tartozást a világkultúrával: a műveltséget összeolvasztotta a magyarság eszméjével, és mindezek mögé örök erkölcsi normákat is helyezett.

    Széchenyi próféta volt.
    A bibliai, főképpen ezen belül is az ószövetségi prófétakép legalapvetőbb tényezői pontról pontra köszönnek vissza életében.
    Melyek tehát azok a jellemző vonások, leegyszerűsítve az a 10 fejezetpont, amelyek ott vannak mind a szentírási szereplőknél, mind pedig a Legnagyobb Magyamál?

... akinek szenvedélye az általa megtapasztalt igazság. Aki tudja: nem az ember teszi az igazságot, hanem az igazság az embert. Az isteni küldött csak akkorára nőhet, amekkora voltaképpen a benne lévő isteni igazság.
    Széchenyi alapigazsága egy mondatban hangzik fel életmottóul:
"Magyarország nem volt, hanem lesz." Ehhez fűzi hozzá buzdító szóként:
"Merjetek nagyok lenni!" Tudta, hogy kicsiny nemzetünkben megannyi kiaknázatlan kincs hever: "Ne keressétek határaitokon kívül Magyarország javát és hírét: magatokban hevernek a valódi arany- és ezüstbányák, munkátlan, nyitatlan, sőt még a legjobb magyarok előtt is ismeretlenül."
    Széchenyi ezt az igazságot szajkózta prófétaként a magyar fülekbe, hogy a kis magyarság nélkül nem teljes Európa és a világ, illetve hiányos a civilizáció. A Kárpátok népének olyan feladata van, amit csak ő tölthet be. És mégpedig hogyan? Ha önmaga lesz végre, nem másokat akar utánozni, hanem saját nemes és egyéni vonásait fejleszti, magyarságát felhasználja és ezzel tesz szolgálatot a földkerekségnek.
    Széchenyi igazsága mélyen vallásos igazság: Istennek szüksége volt, van és lesz is ránk, magyarokra. Mert a Mennyei Atya szeret minket, másságunkat, sokszínűségünket, másoktól való különbözőségünket. Szereti azt az egyéni másságunkban, a felekezeti palettán, a gondolkodásunk sokféleségében is, mert így tud minket és a többi népet is előrelendíteni, céljaihoz eszközként felhasználni, a szebb jövőt kialakítani a különféle vélemények összeütköztetése által.
    Széchenyi, a magyarság és Európa prófétája szenvedélyes igazságkereső-és továbbadó volt.

    ... aki tudja, hogy senkinek sem lehet kitérni a megtapasztalt isteni igazság elől.
    Széchenyi is érezte, hogy az általa hirdetett tények, isteni kinyilatkoztatások hatalma mérhetetlenül erős. Annyira erős, hogy a nemzet nem bújhat ki alóla, nem szabadulhat meg tőle, bármennyire is szeretne. Nem lehet a "szőnyeg alá söpörni" az Ég elvárásait, nem lehet semmisnek tekinteni Isten parancsait.
    De nemcsak a nép, hanem maga a próféta Széchenyi sem tud kitérni Isten elől, mert a megtapasztalt igazsággal annyira összefonódik lénye, gondolkodása, hogy ennek az ellenkezőjét nemhogy elfogadni, de még toleránsan megérteni sem képes. Annyira az egyetlen főkérdésre van összpontosítva, hogy fikarcnyi helye sincs az ebben való esetleges kételkedésnek. Annyira kitölti ez a bizonyosság, hogy sem magának, sem másnak nem kell igazságát bizonyítania, és nem kell az ellenkezőjét cáfolnia, mert mindez magától érthető. Széchenyi úgy vágott neki minden dolgának, hogy tudta, helyesen cselekszik és az egyetlen jó utat választja. Előre látta a megvalósuló eredményeket, amelyekért egyedül érdemes élni-halni.
    Széchenyi, a magyarság és Európa prófétája olyan igazságot hirdetett, amelynek önfenntartó életereje van.

.    .. aki egyszerre van meggyőződve e prófétai tisztre való alkalmatlanságáról és ugyanakkor ennek teljes ellentétéről: csalatkozhatatlanul mégis kitartó elhívatásáról.
    Széchenyi Jákobként dulakodik a feladatra és küldetésre kényszerítő Hatalommal, Jónásként próbál elmenekülni küldetése elől: kitérni megbízatása elől. Jeremiás próféta módjára kínlódik az Istentől kapott feladat miatt. Perel, panaszkodik, kimentését kéri, szerénykedik, menekül, visszavonul, lázad, fél, és mégis...
    És mégis: a döntő helyzetben enged a Küldőjének. Mint Jeremiás:
    "Rászedtél, Uram, és én hagytam, hogy rászedj. Azt gondoltam, nem törődöm vele, nem szólok többé az ő nevében. De perzselő tűzzé vált szívemben, csontjaimba van rekesztve. Erölködtem, hogy magamban tartsam, de nincs rajta hatalmam..." (Jer.20.fej.)
    Magabiztosan, kitartóan, "mégis megyek" módon elkezdi beteljesíteni küldetését, tudja, hogy magának sincs hova menekülnie, a szolgálatára örökérvényű elhívást kapott. Ámosz próféta fogalmazta meg eképpen ezt az égi kötelességtudatot:
    "Ha az oroszlán ordít, ki ne félne? Ha az én Uram, az Úr szól, ki ne prófétálna?" (Ám.3,8)
    Sőt egy idő után már meggyőződésévé is válik az. Érzi, ezt a dolgot csak ő hajthatja végre: "Eltökéltem magamban..., hogy én fogom, ha senki más, nemzetünk egykori fényének megvetni alapját ... jóllehet senki sem tekinte mélyebben a szándékát kivitelnek lehetetlenséggel határos tömkelegébe, mint én." - vallja csökönyös kitartással, s folytatja így: "Ha megnyírbálják számyaimat, lábaimon fogok jámi; ha lábaimat levágják, kezeimen fogok jámi; ha ezeket is kitépik, hason fogok csúszni." A Legnagyobb Magyar hitt abban, hogy a hozzá hasonló prófétákat nem lehet leverni, mert az örök igazság mindig győzedelmeskedik.
    Széchenyi, a magyarság és Európa prófétája érezte önmaga kicsiségét és Küldőjének erőt adó nagyságát.

    ... akinek egyik fő ellensége a hitetlenségen vagy az elnyomatáson túl a folyamatos múltbanézés és - siratás.
    Gád és Nátán próféta noha rágódhatott volna a múlt dicsőségén Dávid király udvarában, hajlonghattak volna a dicső uralkodó évtizedes eredményei előtt, magasztalhatták volna őt és elnézhették volna a sok-sok múltbeli érdem mellett az egy-egy nemrég elkövetett "baklövését"; de ehelyett inkább nyíltan közölték vele a jelenben elkövetett bűnét: "Te vagy az az ember!" Ámosz, ha kellett, az évszázados és tradicionális államérdekkel is szembeszállt. Jeremiás, ha éppen minden rendben volt a birodalomban, az országban megújulás és reform zajlott, és elégedett volt a vezetéssel és a néppel; akkor inkább elhallgatott és némaságot fogadott, mintsem a múlt vétkeit hánytorgassa fel. Az már elmúlt! Annak már vége, minek róla beszélni, ha egyszer most más van!
    A gróf ugyanígy nem a múltnak és a múltból élt, hanem egyértelműen a jelennek és a jövőnek munkálkodott. Mi vezette erre az életszemléletre?
    Egy élménye. Mégpedig egy rendkívül egyszerű élmény.
    Diplomáciai úton volt külföldön. Egészen pontosan ez az egész életét meghatározó eset Görögországban, ott is az ország fővárosában, Athénban történt meg vele. Amolyan "mezei turistaként" töltötte egy szabad délutánját, ellátogatott a legrégibb helyekre, az ókori nevezetességeket kívánta megtekinteni. Épp Zeus templomát csodálva elmerült a romok nagyszerűségében és szépségében, amikor a nagy csendben és ábrándozásban egyszerre csak egy fiatal, bájos görög lány jelent meg az évezredes kövek között. Szépsége, mosolya és bűbája annyira magával ragadta Széchenyit, hogy egyszerre odalett gondolatiban a múlt, a történelem, az emlékezés. Innentől kezdve - így vallotta feljegyzéseiben - csak a jelen és a jövő lett fontos számára: "a múlt halál, míg a jelen és a jövő maga az élet." Régi letűnt dicsőségünk nagyszerű ugyan, de még siratni sem érdemes, mert még az is elvon az igazi munkától: a jövő építésétől.
    Széchenyi, a magyarság és Európa prófétája sohasem a múltban élt, hanem a jelenben és a jövőért.  

Gabnai Sándor  

    A cikk folytatása

A próféta - Széchenyi István küldetése lelkész-szemszögből (2. rész)
 
 
 

Kapcsolódó cikk:

Széchenyi, a próféta - bevezető gondolatok
http://cyberpress.sopron.hu/article.php?id=5382