CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Közélet

2002. augusztus 13., kedd 14:29


Kulturális, népművészeti és gasztronómiai bemutatóra várják a soproniakat

Vendégek érkeznek Veliko Tarnovo-ból

Vendégek érkeznek Veliko Tarnovo-ból

    Veliko Tarnovoban bulgáriai városból érkezik hat fős küldöttség Sopronba vasárnap, augusztus 18-án.
    Idén márciusban Tengerdi Antal alpolgármester vezetésével járt már soproni delegáció a Szófiától mintegy 150 kilométerre, festői környezetben fekvő, történelmi, vallási értékekben és látnivalókban rendkívül gazdag egykori cári fővárosban.
    A Dr. Kolozsi Béla szófiai magyar nagykövet által kezdeményezett kapcsolatfelvétel többek között együttműködési szándéknyilatkozat aláírását is eredményezte - hangzott el a soproni Városházán tartott sajtótájékoztatón.
    A bulgáriai vendégek soproni hatnapos viszontlátogatása változatos programmal telik majd. A tervek szerint augusztus 19-én a küldöttség tagjai résztvesznek a Páneurópai Piknik évfordulója ünnepi eseményein, a Sopronnal és környékével való ismerkedés keretében pedig borkóstolón és Fertő-tavi hajtókiránduláson is.

Tengerdi Antal alpolgármester (jobbról)  a Veliko Tarnovo-ban tett márciusi látogatásról
Kovács Árpád idegenforgalmi és külkapcsolatokért felelős referens a vendégek soproni programjáról számolt be

      Vendégek és vendéglátók, augusztus 22-én 19 órakor a Fő téren bolgár esten vidám kulturális, népművészeti és gasztronómiai bemutatóra várnak minden sopronit.
    A kultúra az oktatás, a sport és a gazdaság területén való eddigi együttműködés mellett, a két fél szándéka szerint a két város kapcsolatrendszerének bővítésében a közeljövőben a drogmegelőzés és kábítószer-ellenes küzdelem – konkrét lépésekben jelentkezően – kap hangsúlyt.
    Kérdésre válaszolva, Tengerdi Antal alpolgármester akár egy újabb, a bulgár várossal létesítendő testvérvárosi kapcsolat lehetőségét sem zárta ki.
    A közgyűlés elnökéből, a jegyzőből, valamint a – kereskedelmi, kulturális – szakértőkből álló küldöttséget Veliko Turnovo polgármestere vezeti.
    A delegáció hivatalos programjának – a soproni városvezetéssel való megbeszélésen kívül – része a Bolgár Kisebbségi Önkormányzattal való budapesti találkozó.
B.T.É.
 

Kapcsolódó cikk:

Cárok nyomában