CyberPress.Sopron

Nekünk, pedig az az öröm adatott meg, hogy látván lássunk. Látni a lényeget, ami a jelenségek mögött rejlik. Látni azt, ami az Élet titka.

    Gy. Szabó Béla 1905.augusztus 26-án születet Gyulafehérváron vasutas szülők gyermekeként. Elemi és gimnáziumi tanulmányait is itt végezte. Gyermekként szülővárosából, a Maros folyása mellett, szívesen nézte a változatos, magasan futó hegyvonulatokat. Az erdélyi Érchegység csodálatos körvonalai, kékes-lilás foltjai mélyen hatottak rá. Gyermekképzetét rendkívül foglalkoztatták – mi van mögöttük? Kisiskolás lehetett, Amikor jóságos tanítója felvitte a legközelebbi nagy hegyre a Mammutra, ahonnan a káprázatos nagy völgy, az Ompoly völgye tárult szemei elé, azontúl azonban egy még nagyobb hegylánc zárta le a látóhatárt. A rejtély nem oldódott meg, de a dolgok mögé és mélyére való, látás mindig űzte.

Dr. Úry Előd és Ferenczy Miklós a soproni tárlatmegnyitón

    1923-ban a budapesti Műegyetem gépészmérnöki karára iratkozott, ahol 1927-ben oklevelet is szerzett. Már gimnazista korában nagyon szeretett rajzolni, festeni és szerencsére kitűnő tanára is akadt Reithofer Jenő személyében, aki Székely Bertalan tanítványa volt, s növendékét nemcsak a természetszeretetére tanította, hanem igényesnek is nevelte, sőt a későbbi nehéz döntések óráiban is mellette állt.

    A műegyetem elvégzése után hazakerül szüleihez 1928-ban a munkanélküliség kényszerű időbőségét – melyet csak egy évi katonáskodás szakít meg 1928-29-ben; bár ekkor is többet volt keze az ecseten, ceruzán, mint a puskán,  megint arra használja fel hogy fest. ^”Festettem sokszor reggeltől estig" – emlékszik ezekre az időkre.

    1931-ben végre álláshoz jut: a kolozsvári Energia Villamossági Gépgyárban lesz tervező mérnök. Ez a körülmény, bár csak rövid ideig mérnökösködött, mert 1933 júliusában megszűnt a gyár, döntő hatással volt művészi pályájára. "1930-ban úgy látszott, hogy festő leszek, s tulajdonképpen ezek az indítékok dolgoznak bennem ma is, amikor fát metszek - vallja később magáról. A gyári munka mellett azonban csak este és éjszaka nyílt lehetőség a "művészkedésre", s ezért csak szénnel, ceruzával dolgozott. Így történhetett meg, hogy mikor először jelent meg a nyilvánosság előtt – 1932 decemberében az erdélyi magyar művészek KósKároly által rendezett kolozsvári kiállításán  – hat szénrajz mellett csak két pasztellje van a falakon. Az igazi fordulat azonban ekkor következett be: "Fiatalember, maga miért nem mászik fára?" - kérdezte Kós Károly a rajzok láttán az alkotót.
Gy.Szabó Béla bíztatásának, sőt parancsnak vette a nagytekintélyű mester szavait, s megkezdte a "fáramászást" Mivel azonban soha nem látott fát metszeni, teljesen a maga elgondolása szerint fogott munkához.

    Első nagyformátumú metszetén a "Fáramászó"-n sokan látnak szimbólumértéket. Nemzetiségi, erdélyi kissebbségi sorsunk küzdelmes voltának olykor kilátástalanságának sajátos jelképét. A fáramászó hiába kapaszkodik felfelé az ágakon, a fa derékbetört, nincs csúcs ahova feljuthatna, de van egy távolba tekintő kilátás, amit az ember megláthat és másokkal is megláttathat. Az erdélyi ember a hegyes tájat szereti, hosszabb időre nem szívesen marad síkföldön, távol erdélyi tájainktól, hacsak az élet nem kényszeríti rá. Lelke nyugtalansággal telik meg, tájszemléletében is gyötri a honvágy. Ha dombos vagy hegyes tájat lát csillapodik, szülőföldjére emlékezik és utána még jobban vágyódik haza. Ez a kérdés, a kenyérharc mellett, ma is nagyon sok kivándorolt erdélyit foglalkoztat.

    Életét ekkor három dolog határozta meg: a kielégítetlen, ki nem élt művészi hajlam, az értelmiségi munkanélküli sorsa, s az 1930-as évek gazdasági válságának körülményei, melyek a nyomorúság olyan mélységeit idézik elő, hogy nyomában az elkeseredés, a részvét, a forradalmi düh, a szociológiai megismerési láz hulláma önti el az egész világot, de főleg talán a poklok legmélyére zuhant Közép-Európát, Magyarországot, Romániát. Az első metszeteken ez a világ ölt művészi formát.

    Korai metszetein és pasztelljein Erdély tájai is csak borús sejtésekből, nyomasztó látomásokból villódzik elő Kendermosás /1942/, Erdei napsütés /1949/.
    Később Európa naposabb, színesebb tájai felé vonzódik. Így jut el Magyarországra, 0laszországba, Dalmáciába, Bulgáriába, Görögországba. Hegytetőket mászott meghallgatta a vadvizek zúgását, nézte a fény villódzását, hallgatta a vézna fűszálak susogását. Számára nem volt fontos, hogy milyen évszak volt. Ezekre a turákra magával vitte festő és grafikai felszerelését, általa készített kicsi székét és minden alkalommal igyekezett valamit; rögzíteni az évszakok, a természet szépségeiből, a tájak csodálatos világából. Tájélményeit gyors technikával és lehetőleg színeiben igyekezett feljegyezni. Ezért kísérik minden barangoló útját pasztellek és rajzok, amelyeket később hazatérve fába metszett.

    Az ötven fametszetet tartalmazó Liber Vagabundi /Barangoló könyv/ 1939-ből már felszabadultabb, látványosabb: felfedezi az erdélyi évszakok leheletfinom koloritját. E könnyed posztimpresszionizmusra jellemző, de mindamellett a valóság ábrázolására törekvő művészi mondanivaló a huszonnyolc tusrajzot tartalmazó Homokvilág című gyűjteményes kiadványban teljesedik ki /1941-ben/.

    Gy. Szabó Béla művészi pályájának második jelentős állomásában valóban szembeötlő a változás: metszetein a fekete, fehér vonalak addigi aránya felborul, megsokasodnak a fehér fénynyalábok. A felborult lelki egyensúly helyett ez a harmónia megtalálásának volt az ideje. Alkotóművészetén már ott találhatók az expresszionizmus jegyei : a szerkesztett fénynyalábok, a célszerű komponálás, a tér lehetőségeinek a végtelenségig való kihasználása és a természethez való kötődöttség.
    Gy.Szabó Béla a Barangoló könyvében írt maga által kimetszett sorokban mondja el miről is beszélnek képei, metszetei: "Pusztán, tengeren, erdőn barangoltam magamban. Emberektől távol sem kínzott az egyedüllét. Föld, víz, égbolt, állat, fa köznapba ünnepem viszi."

"Föld, erdő, Isten "- írta valamikor Szabó Lőrinc egy kötete homlokára. Puszta, tenger, erdő alkotta Gy. Szabó Liber Vagabundi hármas egységét. A természet és az ember művészetének a legfőbb célja.
    Gy. Szabó újabb és újabb feladatként tűzi maga elé a természet egyre finomabb jelenségeinek visszaadását.
    Mintha a fákkal kezdődött volna / Fák virágnyilásban, kopárrá fosztva, rügyekkel ,szelek ringásában, napfény szelíd ölelésében.../
    És jött a hó, de ki tudja mennyi formában. Majd megkezdi küzdelmét a vízzel. Talán ez a leggyakoribb téma művészetében és a legjobban megoldott probléma. Látjuk eső formájában, csendes patakként áradás után. Koratavasszal, vízesésként sziklák között hullámzani vagy befagyva a Tuusulai tavon, fényben szikrázva erdők boruját ringatva. A víz egy másik feladat megoldását is jelentette a Fényét. Művészetében a fény a maga teljességében széles skálán tündöklik: vizeken, partokon, embereken, köveken, lombokon, állatokon. A művész eljut odáig, hogy a fényt szinte "önmagában” tudja ábrázolni (Kínai tó, Fekvő női akt, Szent Anna tó, Balaton, Dante - Fény és kereszt ). A megoldások keresésével technikája is egyre finomodik tökéletesedik, gazdagodik. Olyan virtuóza vésőjének, mint hegedűművész vonójának.

    Gy.Szabó Béla fametszői tevékenységét könyvekben kiadott sorozatokkal kezdte és ez a törekvése sosem hagyta el. Kiemelkedő helyet foglal el az 1963-64-ből származó Dante sorozat mely 2o lapon méltó illusztrációja a nagy költő művészetének és méltó hódolat születése 7oo. évfordulójára, de egyben valóságos összefoglalása Gy. Szabó Béla művészi sajátosságainak.

    Pályacsúcsán álló művész életének nyolcadik évtizedében magyar és más nyelveken olvasva hónapokon át kutatta-kereste a mondandók mondanivalóját - a Bibliát és annak könyvei között megállt János bizonyságtételénél, az Apocalipsis-nél. A 22 fejezet mindegyikéből egy képet vagy csak egy villanást sugárzást ragadva ki fába metszette a Jelenések könyve látomását.

    Életművéből felépíthető az a világ, amelyet bebarangolt. Több mint egy félévszázaddal ezelőtt kezdte ezt a munkát, Vágya mindig az volt, hogy az idő megőrizzen valamit abból, amit csinált .Ennek a feladatnak messzemenően eleget tett. Emberi életünk mozzanatai, az erdélyi és távoli világ szépségei tárulnak elénk rajzain (számuk közel 14.000 ) pasztellein ( közel 2.ooo), olajképek (mintegy 15o) és természetesen fametszetein (összesen l.5oo).

"Tiszta környezetben dolgozni, egy kicsit embertársainkra is gondolni - hiszen nekik szánjuk munkáinkat - ez lenne a. művész igazi boldogsága " - vallotta a fametszés erdélyi koronázatlan királya, aki életét áldozta a művészetért. Számára a szemmel nem látható, emberi szívvel meg nem gondolható örök tökéletes boldogság 1985. november 3o-án adatott meg, mikor nyolcvanéves korában elhunyt Kolozsvárt és azóta is a Házsongárdi temetőnkben nyugszik.
    Nekünk, pedig az az öröm adatott meg, hogy látván lássunk. Látni a lényeget, ami a jelenségek mögött rejlik. Látni azt, ami az Élet titka.
    Gy.Szabó Béla hagyatékának gondozója és őrizőjeként mindig örömöt jelent hatalmas hagyatékától valamit másoknak is nyújtani.
    Ezért kérem fogadják szeretettel itt Sopronban is az itt látható Gy.Szabó Béla alkotásait.

Kolozsvár -Sopron 2002. október 27.
Ferenczy Miklós, református lelkész a Gy.Szabó hagyaték gondozója

 Ferenczy Miklós megnyitó beszéde elhangzott a Fövényverem utca 15. szám alatti Erdélyi Házban Gy. Szabó Béla október 27-én nyílt emlékkiállítása alkalmával. A tárlat november 22-ig látogatható munkanapokon 10-15 óra, szombaton 10-12 óra között.

Kapcsolódó cikk: Gy. Szabó Béla, az ember és a művész