CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: SopronMedia

2002. november 16., szombat 22:59


Castanea: sikeres faültetés- Rados-fotókiállítás- El Kazovszkij Győrben- AKSI: 'Kosz-Góc II' program- Soproni és kismartoni fotóművészet

Hírek, események

Castanea: sikeres faültetés A Castanea Környzetvédelmi Egyesület és az Árnika Erdei Iskola hagyományteremtő szándékkal Sopron 725. éves évfordulójához kapcsolódva faültetést szervezett, amelyhez számos intézmény, szervezet, cég és magánszemély kapcsolódott.

Közel 725 facsemetét ültettek már el a szervezők együtt a jelentkezőkkel, az ez utóbbiak által kijelölt helyre. Az elültetett facsemetékről a későbbiekben a közösségek maguk gondoskodnak. Az akció zárásaként, az utolsó facsemetét Walter Dezső polgármester ülteti majd el, kedden a Zsilip utcai óvoda udvarán. Szabó Miklós, a Castanea Környezetvédelmi Egyesület vezetője elmondta, a kezdeményezés sikeres volt,  jövőre újra faültetési akciót hirdetnek, amikor majd 726 facsemetének eltütetésére és természetesen további gondozására kérik fel a soproniakat.

Rados-fotókiállítás Rados Tamás bencés szerzetes (1903-1967) hagyatékából előkerült, az 1930-as és 1940-es években Sopronban és Pannonhalmán készült mindeddig ismeretlen fotók kiállítása nyílik a Wrenkh Ede Közösségi Házban (Szent György u. 7.) A kiállítást megnyitja: Dr. Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát. A kiállítás rendezője Martos Gábor irodalomtörténész. Dr. Rados Tamás 1903. december 14-én született Sopronban. A pannonhalmi bencés főgimnázium elvégzése után 1923 és 1928 között a pannonhalmi Szent Gellért Főiskolán tanult. A Királyi Pázmány Péter Tudományegyetemen 1928-ban tett latin, görög és magyar irodalom-történeti tárgyakból doktori vizsgát, majd középiskolai tanári oklevelet kapott. Kőszegen, majd Pannonhalmán tanított.

EL KAZOVSZKIJ Győrben EL KAZOVSZKIJ képzőművész gyűjteményes tárlata látható november 9-től (szombat) a Városi Művészeti Múzeum Képtárában.( Győr, Király u. 17) A A kiállítás megtekinthető: december 31-ig A kiállításhoz kapcsolódó program: Beszélgetés a művésszel a Városi Képtárban ( Győr, Király u. 17 ).

"Kosz-Góc II" program Másodszor rendezték meg az Aktív Soproni Ifjak (AKSI) és együttműködő partnereik a "Kosz-Góc" programot Sopronban, melynek keretében őszi nagytakarítást tartottak a Gyermek- és Ifjúsági Központ környzetében és a szomszédos Erzsébet-kertben.

A nagytakarításhoz szükséges anyagi forrásokat az AKSI a Make a Connection- Kapcsolódj be! program pályázatán nyerte el. A közösségépítő programot hazánkban a Nokia és a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány egy hónapja indította, első állomása volt a mai "Kosz-Góc" akció. A program 10 órakor faültetéssel kezdődött, majd a munkában résztvevő önkéntesek 13 óráig takarították a hulladékokat, száraz gallyat, falombot. Az akcióról, valamint az eseményen tartott sajtótájékoztatón elhangzottakról részletes beszámolóval és képriporttal is jelentkezünk.
A tavalyi akcióról készült riport: Nemes munkára vállalkozott a Szövetség Sopronért Egyesület az Aktív Soproni Ifjakkal (AKSI) közösen.  
 Kosz-Góc II. - AkSI nagytakarítás a GYIK körül és az Erzsébet-kertben - Képriporttal
 

Soproni és kismartoni fotóművészet Fotokunst aus Sopron und Eisenstadt  címmel a Soproni Fotóművészeti Kör, a Fotokreis Eisenstadt és a Soproni Fotóklub közös kiállítását nyitja meg kedden Kismartonban (Eisenstadt) Peter Nemeth Kismarton és Walter Dezső Sopron polgármestere. A kiállítás a két város közötti partnerkapcsolat további erősítését szolgálja, a Nyugat-Pannon Eurórégión belüli együttműködés jövőjét vetíti előre. A fotókiállítás 2003. április 3-ig látogatható a kismartoni Városházán a Rathaus-Galerie kiállítóteremben.