CyberPress.Sopron

Amint arról már beszámoltunk, a tegnap avatták Sopronban az Ősz u. 8. szám alatt Verő József professzor, akadémikus emléktábláját, a tudós születése 100. évfordulóján.
Az alábbiakban teljes terjedelmében közreadjuk Dr. Faragó Sándor, a Nyugat-Magyarországi Egyetem rektora avató-beszédét.

Emlékezni gyűltünk össze az Ősz utca 6-os számú ház előtt, ott, ahol Verő József professzor, akadémikus – Artner Erzsébettel kötött házassága után – soproni évei alatt élt. Az emlékezés jeles oka pedig az, hogy napra pontosan 100 évvel ezelőtt, 1904. január 26-án született a Sopronhoz mindig hű, magát mindig soproninak valló akadémikus, világhírű, kétszeres Kossuth-díjas professzor.

A visszatekintés az utódok számára mindig megtisztelő kötelesség, különösen akkor, ha Alma Materünk egykoron meghatározó, iskolateremtő Professzorára, sőt a Bánya- Kohó- és Erdőmérnöki Kar dékánjára emlékezünk. A mára sokkarúvá, ezért szerteágazó gyökerűvé bővült Nyugat-Magyarországi Egyetem fájának főgyökerét mindenképpen a Selmecről áttelepült Főiskola alkotja. Ezen intézményt és jogutódait tartjuk egyenes ági elődünknek, elöljáróit pedig az Egyetem korábbi vezetőinek. Mivel Verő József Professzor 1948 és 1951 között a Műegyetem Bánya- Kohó- és Erdőmérnöki Karának dékánja volt, ezért személyében Egyetemünk egykori vezetőjét is tiszteljünk, s hajtom meg magam is fejemet – az Alma Mater ezidei rektoraként – a nagy előd emléke előtt.

Sajnálatos, de személyes emlékeim nem lehetnek Verő Professzorral kapcsolatban, így csak a szakmai halhatatlanságot megfogalmazó objektív utókor írásos értékelésére, vagy a kortársak szóbeli emlékezésére hagyatkozhatom.

Verő József élete 1904 és 1952 között összeforrott Sopronnal. Diákéveit – ideértve főiskolai tanulmányait is – szülővárosában töltötte. 1922-1926 között, Alma Materünkben abszolvált tanulmányai után, kitűnő minősítésű vaskohómérnöki oklevelet kapott. Első munkahelye is a szeretett intézményben volt – Széky János és Schleicher Aladár professzorok támogatásával indult el töretlen ívű pályája. 1927-28-ban a berlini Collegium Hungaricum hallgatójaként a Technische Hochschule-n folytatott metallográfiai és anyagvizsgálati tanulmányokat. Hazatérve azonnal ideiglenes előadói státuszt kapott, s oktatta a Metallográfia és a Fémek technológiája c. tantárgyakat. Amikor a Főiskola 1934-ben egyetemi rangra emelkedett – ezáltal megkapva a doktoráltatás jogát – ki más lehetett volna az első hazánkban avatott kohómérnök doktor, mint Verő József. Ugyanezen évben nevezték ki adjunktussá a Fémkohászattani Tanszékre, s nyert el habilitált egyetemi magántanári címet metallográfia tárgykörben. 1940-ben intézeti tanárrá, 1943-ban pedig a Fémtechnológiai Tanszék nyilvános rendkívüli tanárává nevezték ki.

Tudományos kutató-, egyszersmind iskolateremtő oktató-munkáját a Magyar Tudományos Akadémia 1947-ben levelező, 1949-ben rendes tagsággal ismerte el. Mint említettük 1949-1952 között, egy cikluson át dékáni tisztet is betöltött.

1952-ben Őt is – mint annyi professzortársát – mélyen megrázta a bánya- és kohómérnök képzés Miskolcra történt áthelyezése, szeretett Sopronjának kényszerű elhagyása. A pedagógusi és kutatói hivatástudat győzedelmeskedett, Sopron elvesztett, Miskolc pedig nyert egy nagy tisztelettel övezett professzort. 1952-1974 között – egyetemi munkája mellett – a Vasipari Kutató Intézet igazgatója is volt. Az általa alapított és fejlesztett, hamar nemzetközi hírnevet szerzett intézetben végzett, elmélyült kutatások eredményei azonnal hasznosultak a gyakorlatban és épültek be az oktatási anyagba. A ma is optimálisnak ítélt konstrukció révén válthatott Verő József iskolateremtővé a magyar műszaki felsőoktatásban. Született pedagógus, nagyszerű főnök, atyai gondoskodású tudományos vezető volt. Oktatói és emberi magatartása, jóságos megjelenése és feddhetetlen életvezetése tette hallgatói és oktatótársai számára példaképpé.

Munkáját elismerendő, minden kitüntetést megkapott, és minden beosztást betöltött, amit egy tudós professzor megkaphat, illetve betölthet. Mégis számára elsősorban a szolgálat volt fontos. A nehéz időszakon is – s ilyenben is volt része – a munka, a hivatástudat, a család, és a családból hozott hit juttatta túl.

Élete vége felé egyre inkább kívánkozott vissza Sopronba. Felesége halála után – aki ugyancsak ide tért meg végső nyugalomra – ez már szomorú kötelességévé is vált. Természetes volt, hogy 1985. május 21-én bekövetkezett halálát követően Őt is itt helyezték örök nyugalomra – szeretett városában, szeretett felesége mellé.

Számunkra, utódok számára emlékének ébrentartása, kiemelkedő munkásságának megismertetése, példájának követése a feladat – Sopronban és Miskolcon egyaránt. Emlékeztessen ezen emléktábla egy nagyszerű tudósra, egy kiváló emberre és egy nagyon jó apára.

Dr. Faragó Sándor rektor