|
Soproni Tavaszköszöntő Napok: Színészházaspár a Lisztben
Soproni Tavaszköszöntő Napok: Színészházaspár a Lisztben
Szenkovits Péter Színházi Arcképcsarnok című beszélgetéssorozatának
március 13-ai vendégei az ismert színészházaspár, Nagy-Kálózy Eszter és
Rudolf Péter érdemes és kiváló színművészek voltak.
Az első igazi márciusi szombaton, a Soproni Tavaszköszöntő
Fesztiválon a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ Széchenyi
termében megrendezett többszemközti, teltházas beszélgetés alaphangulatát
első perctől kezdve meghatározta Rudolf Péter sajátos, ,,poénos" stílusa.
A házigazda Szenkovits Péter bevezetője szerint
“nekünk soproniaknak nagy mázlink van, hogy a Szilágyi Tibor vezette
színházban két ilyen kiváló színművész alkothat.”
A délután első témája a soproni Petőfi Sándor Színházban
műsoron szereplő, Rudolf Péter rendezte Vágy villamosa volt, amelynek egyik
főszereplője Nagy-Kálózy Eszter. A színésznő elmesélte: Szilágyi Tibor
elsőként őt hívta fel, hogy vállalná-e Bella szerepét, majd ezután beszélt
férjével, aki kétperces hezitálás után elvállata a darab rendezését. Rudolf
Péter elmondta, nem szereti a mai keep smileingos világot. Szerinte nehéz
ezen a pályán őszintén, csillogó szemmel hosszú évekig maradandót alkotni.
A Csa-csa-csa című filmből is ismert színész hozzátette, szerencsésnek
tartja magát a – mint ő maga mondta – ,, infantilis énje" miatt, majd mindezt
kiegészítette azzal, hogy az az igazi csoda a színészetben, ha mindenki
estéről-estére csillogó szemmel lép fel a színpadra. Nagy-Kálózy ezzel
mindezekel egyetértve, hangsúlyozta: az a legideálisabb, ha az egész stáb
mindent beleadva dolgozik a sikerért ezzel is segítve egymást. A színművésznő
felidézte a ’93-as esztendőt, amikor – az akkor még működő Művész
Színházban – úgy érezte, olyan helyen dolgozhat, amelyre mindig is vágyott.
“Ezért volt nagy fájdalom, amikor megszűnt ez a kis társulat.” –
tette hozzá. Most újra úgy érzi, Sopronban megint megtalálta ezt az érzést.
Rudolf Péter álnokságnak érzi a kötelező lelkesedést. Felidézte a profi
futball világát, amelyben a játékosok irdatlan sokat keresve még mindig
a játék öröméért űzik a szakmájukat. A Jászai díjas színművész a hasonlatot
kibontva a 11-es rúgásokat hozta fel példaként, amikor a játékosok egymásba
karolva szorítanak az éppen soron következő társukért.
“Igenis, erőt ad ez az összekapaszkodás. Ebből
kiindulva a Vágy villamosa első próbáján kértem a kollégákat hogy karoljanak
egymásba. És ez a szokás megmaradt.”
Arra a kérdésre válaszolva, hogy milyenek a visszajelzések
a Vágy villamosáról, Nagy-Kálózy Eszter elmondta “…nem tudom, hogy a
szakma hogyan értékeli, de igazán nem is érdekel. A civileknek viszont
tetszik, és ennek örülök. Akinek meg nem tetszik, arról nem is szeretnék
tudni.” Ezzel szembe Rudolf Péter úgy nyilatkozott: “Én ki vagyok
hegyezve arra, hogy ki mit mond.” Számára ugyanis fontos, hogy mi a
véleménye a szakmának, de a közönséghez mindig kiegyensúlyozottabb a viszonya,
mint a kritikusokhoz. “Tartalmas két hónap volt, kevésbé érdekelt a
siker, de nem hagyott hidegen.” – egészítette ki véleményét.
x
A későbbiekben szó esett a két színművész szinte egyszerre
és sikeresen indult pályájáról. A Hamvadó cigarettavég Karády Katalint
megjelenítő művésznő szerencsésnek tartja magát, ugyanis anno az akkori
szokásokkal ellentétben már másod éves főiskolás korában elengedték, hogy
a Villámfény című filmben játszon. “Akkoriban azt éreztem, hogy nagyon
nehéz lehet estéről-estére megélni egy szerepet, úgy gondoltam az én pályám
a filmszínészet.” Ezek után már magától jött, hogy 1986-ban Deák Krisztina
az újra indított forgatás alkalmával őt szemelte ki Csinszka szerepére.
Rudolf Péter, aki ugyancsak sikeresen kezdte a színészpályát, hiszen két
éves “gyakornokoskodás” után tizenöt évig a Vígszínház tagja lehetett,
ahol saját szavaival megtanulhatta a polgári színjátszás csínját-bínját,
mégpedig olyan színészektől, mint Ruttkay Éva, Páger Antal és Darvas Iván.
A Szerencsés Dánielben is főszerepet játszó színművész úgy tartotta, a
tehetség is szükséges a folyamatos tudatos munka mellett a jó alakításhoz.
“Sem a színészek, sem a civilek, nem tudnak beszélni a színészetről.
Ráadásul ez egy nőies szakma, könnyebb a nőkkel dolgozni.” Az Üvegtigris
sztárja ezt kiegészítette azzal, hogy a szocializmusban, ha valaki valamelyik
filmben szerepelt, vagy interjút közölt vele egy művészeti újság, akkor
már ismertnek számított. Akkoriban semmi sem működött piaci alapon, és
a hatalmon lévők felhasználták a színészeket a közgondolkodás befolyásolására.
A magánélet sem maradhatott ki a beszélgetésből. Ugyanis
a Jászai díjas, valamint Don Quijote díjas színészházaspár felidézte 1990-et,
amikor is megismerkedtek egymással, majdnem egészen két hónapra rá Rudolf
Péter megkérte Nagy-Kálózy Eszter kezét. Zárásként elmesélték, hogy a nemrég
megjelent Meseház című albumuk készítésekor a saját gyermekeik véleményét
is kikérték, mely történetek szerepeljenek azon.
Arra a kérdésre, miszerint milyen együtt dolgozni
Rudolf így válaszolt: “Mámorító.” Majd kiegészítette azzal, hogy
vigyázni kellett azzal, nehogy a kollégák úgy érezzék, a rendező valakivel
is kivételez.
A jövőre vonatkozó kérdésre adott válaszában Nagy-Kálózy
Eszter elmondta Szilágyi Tibor számít továbbra is rá, így a soproni közösség
többször láthatja majd. Sajnos Rudolf Péter, mint az Új Színház művészeti
igazgatója egyelőre nem tud a Petőfi Színház rendelkezésére állni. “Egy
néző akkor kötődik egy színházhoz, ha tudja, hogy az ott szereplő színészeket,
csak ott láthatja” - ezt művészeti igazgatóként fontos szempontnak
tartja.
Sopronról szólva, Nagy-Kálózy felidézte gyermekkorát,
amikor sokat nyaralt a vidéken, talán ezért is szeret Sopronban lenni.
Rudolf Pétert " taszítja a pesti téboly, “… ez a fajta élet, hogy olyan
városban lakom, ahol a színház működik nagyon vonzó.”
StD
Fotó: T.Sz.
Kapcsolódó cikkek, oldalak:
Tennesse
Williams esete Sopronnal: A vágy villamosa
Színházi
arcképcsarnok: Keresztes Ildikó soproni sikere - Képriporttal -
A cyberpress
SzínházVilág rovata
|