CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Hírek - események

2004. március 16., kedd 21:56


Sopron 1848-a

Sopron 1848-a

    A Soproni Tudós Ismeretterjesztő Társaság szervezésében Sopron és SopronVármegye az 1848/49-es forradalom és szabadságharcban címmel ifj. Sarkady Sándor tartott előadást abban az épületben – a Széchenyi palotában – amelynek erkélyéről gróf Széchényi János a pozsonyi diétáról magával hozott a felirati javaslat pontjait március 15-én délután 5 óra tájban a több ezres tömegnek felolvasta. .
    
    A város sajátos földrajzi fekvése – Bécs közelsége – nemzetiségi összetétele – a városlakók többsége németajkú volt – nem kedvezett annak, hogy Sopron jelentős szerepet játszhasson a forradalmi eseményekben.
Hősi képek helyett, tényeket közölt az előadó, olyanokat, amelyek a helyi körülmények között, a kisváros életében mégis hősi tettek voltak.

    Geiger, a Michel és a Bruckner krónikái, a tanácsi jegyzőkönyvek, a kortásak feljegyzései, a korabeli napisajtó alapján végzett kutatásai nyomán idézte fel 1848. soproni eseményeit a történész-könyvtáros, akinek előadásából kiderül, hogy a soproni forradalmi eseményekre nem a budapesti, és nem is a bécsi, hanem a pozsonyi események hatottak.
    A nemzetőrség egy nap alatt az ,,összetrombitált" polgárőrségből alakult meg, úgy, hogy az elején még mindenki szabadon beléphetett abba, később már vagyonyi cenzus szabályozta a nemzetőrség létszámát. Így Sopronban már 1848 március 16-án megkezdődik a nemzetőrség szervezése.A Geiger krónika arról is szól, hogy a líceum diáksága fáklás felvonulást rendezett.

    Az 1848 kapcsán kialakult sztereotípiákhoz képest Sopron akkoriban 80-85 százalékig német ajkú polgársága magyar érzelemmel áll a forradalom mellé, ami ellentmond azoknak az állításoknak, hogy Sopron nem sokat tett a '48-as szabadságért. Igaz a nagy és ismert csaták színhelyei Soprontól távol estek, és hogy a soproni polgárságól és nagykereskedőkból álló nemzetőrség majdnem Bécsbe indult golyót és fegyvereket vásárolni.
    Az 1848 kronológiájának ismertetése során ifj. Sarkady Sándor olyan párhuzamos eseményekre is felhívta a hallgatóság figyelmét, mint az 1848 áprilisi diákmozgalom, amely során a reformokat követelő líceumi diákoknak a tanári kar válasza is hamarosan megérkezett.

    Szemléletes előadásban szólt a történész arról is, ahogyan a soproni nemzetőrök, amikor szükséges volt, a haza védelmére keltek, önkéntesen jelentkeztek a délvidéki  szolgálatra.
    Érdekes színfoltja a soproni nemzetőrség tevékenységének az a tény is, hogy számos adat utal arra, hogy idény idején a szőlősben, kertekben elvégzendő munka hogyan fért meg (néha bizony elsődleges volt) a kiképzések mellett. A város egyébként nemzetőrségét mindennel ellátta.
    Arra vonatkozólag is adatokat talát a kutató, hogy 1848 október közepétől már megkezdődik a hadijavak kimentése a vársból. 640 lőfegyvert éppen Komárom várába indítanak.

    1848 december 16-ával Sopronban véget ért a forradalom.
    A városon a történelem túllépett. Ott ahol elsőként alakult meg a nemzetőrség, a történelem kényszerűsége foltán először is szűnt meg. De Sopron fiai még ezt követően is sokáig küzdöttek az ország számos pontján, egészen a világosi fegyvrletételig.

    Mennyire ismertek ezek a tények?
    Az 1848 körüli, már említett sztereotípiák mellett az a településeken külön-külön történtek méltatlanul a háttérben maradnak, főleg ha nem kapcsolódnak a vidékhez, a városhoz győtes csaták, hangzatos hőstettek.
    Ezért fontos, hogy ki-ki a maga szűkebb környezetében felkutassa a nagy történelmi események közvetlen és közvetett történéseit hatását.
    El tudjuk-e képzelni, mi játszhatott le a soproniak lelkében 1848 deceber 29-én, akkor, amikor kiadatott a rendelet, hogy minden toronyra, köztük a Tűztoronyra is fel kell húzni a császári lobogót.
    Ifj.Sarkady Sándor a forradalomban szerepet játszó soproniak között szólt Pfeiffer Péterről, Kolbenheyer Mórról, Müllner Mátyásról, Kropf Endréről, Krenosz Endréről és Rupprecht Mihályról. Méltatta a muraközi harcok hőse, Ihász Rudolf, és Mumann Sámuel tetteit. A Berzsenyi Dániel Gimnázium és Líceum belső udvarának falán 1998 óta emléktábla áll: Murmann Sámuel (1817– 1849) a szabadságharc mártír őrnagy, volt licista diák emlékének, és Ifj. Sarkady Sándor azt is örömmel fedezte fel, hogy már utca is viseli a kivégzett soproni hős nevét.
    A Líceumba vezető útja során – mondta hallgatóságának az előadó – felkeresi Murmann emléktábláját. Nagyon szeretné, ha azon  friss koszorút találna...

 
( Ifj. Sarkady Sándor Sopron 1848-as eseményekkel kapcsolatos kutatásait  A SOPRONI NEMZETŐRSÉG 1848 - ban, 1998-ban megjelent könyvében tette közzé.)


Kapcsolódó cikkek, anyagok:

Ifj. Sarkady Sándor: 1848 - Soproni kronológia

További soproni vonatkozású írások az 1848-as forradalom és szabadságharc eseményeiről:
Dr. Csatkai Endre 1848
A Soproni Szemle 1948 soproni vonatkozású anyagai
 Ifj: Sarkady Sándor: Sopron - 1848

A Soproni Nemzetőrség 1848-ban A VÁRhely könyvek negyedik kötete