|
Mi1más |
|
A mesében mellébeszélni nem
lehet
Berecz András ült, mesélt, énekelt, dalolt a soproni Kas
Színházban. Talán a 20. század vége felé ez így első olvasásra nagyon
szimplának tűnik. Pontosan ez teszi naggyá és érdekessé Berecz András
előadását, előadásmódját. A hallgatóság soraiban ülőket gyakran
elgondolkodtatta az, hogy egy harmincas éveiben járó fiatalembert mi
viszi rá, hogy életmód, életfelfogás és előadásmód terén is ennyire
visszanyúljon a Kárpát-medence gyakran kihalófélben lévő
hagyományaihoz. Berecz András ül, mesél, énekel, dalol és közben a
borospohár aljára néz.
- Szeretik-e a polgárok ma a meséket? Mi változott meg igazán az
elmúlt évtizedek alatt? - tettük fel a kérdést Berecz
Andrásnak.
- A világ rengeteget változott. Most is olyan sok változás történik,
hogy én se tudom nyomon követni, csak kapkodom a fejem. Például ezt az
internet-dolgot, ezt sem fogtam fel. Nemrégiben adtam fel én is az
első híradásomat a Fiastyúk csillaga alá, a barátom interlétrájának
segítségével. Hogy ebből mi lesz? - nem tudom. Telefonhívásból
értesültem róla, hogy az USA-ból és Észtországból is válaszoltak. A
világ gyorsan változik, viszont ilyen őskövületek, mint a mese és a
mesélő ember, még mindig tartja a maga szerepét és szükség van rá. A
helyzetek átalakulnak, de a mese megmarad. Rengeteg olyan új helyzet
adódik, ahol mesélni érdemes. A mesét olyan sűrítménynek tartom,
amiben mellébeszélni nem lehet. A mellébeszélő ember minden jövendő
korban is unalmas lesz - ebben biztos vagyok. Aki kitűzi célul, hogy
csak használhatót mond, arra szükség lesz akármilyen a világ. Azért is
szeretem a mesét ebben a világban, mert Shakespeare jut eszembe, az ő
bolond figurái, akik ítélkeznek a világ fölött. Nem kardot rántanak,
hanem egy mesét mondanak el. Egy olyat, ami a valóságtól távol van.
Meghallgatják a gyilkos királyok, kardot rántanak és saját magukat
ölik meg. A mese tetemre hív. A bűnöst arra kényszeríti, hogy a bűnein
gondolkodjon a jót arra kényszeríti, hogy kitartson és továbbmerjen
menni az úton. Reményt ad, hogy győzhessen. A mesére a börtöntől a
parókiáig, óvodától a nyugdíjas klubig szükség van.
- Egy-egy előadásra milyen szempontok alapján választod ki a
meséket és a dalokat? Hogyan alakul ki a repertoárod?
- Odahaza és magamnak azokat a meséket választom ki, amelyek
megjelennek előttem. Műsor előtt azokat a meséket választom ki,
amelyek utaztomban, a vonatablakon kinézve megjelennek előttem. Amit
valamiért éppen fontosnak tartok. Az előadáson, mikor beülök a
székembe, a pohár fenekén megjelenik egy mese, megjelenik kettő, és
így tovább...
- Nemrégiben megjelent egy könyved, amely elég különlegesnek számít
ma hazánkban. Miről szól a kötet?
- A címe: Bú hozza, kedv hordozza. Ezekben azokat a
vallomásokat tömörítettem egybe, amelyeket idős nótafák mondogattak
arról, hogy miért szép a dalolás. Ezekből roppant költői nyelven,
nagyon árnyaltan kirajzolódott az éneklő ember magatartása, amit akár
pszichológus is használhat, költészetre fogékony ember, vagy énekes
ember. Olyan nyelven, ami csupa gyönyörű hangutánzó szó, nem olyan
mint az énekórán használt műnyelv, amely olaszból és németből lett
fordítva, hanem örökölt magyar nyelv. Azért tartottam fontosnak ezt
leírni, mert hamarosan eltűnik. A mese és a dalok leginkább a gyerekek
számára fontosak. Az életben sajnos nem csak sütikkel találkozunk,
hanem gyakran sárkányokkal is. Ezekkel pedig meg kell tudni
küzdeni.
majorm@sopron.hu
| | |
