|
Záróvizsga
Megjelent Winkler András verseskötete. Negyedik a sorban, hasonlóan gondozott, kedves gyermeke a szerzőnek, akár a többi három. Illemtudó, miképp gazdája, mert szépen beáll a sorba, hogy egy lépéssel az időben tovább, a többiek mögül időben felbukkanva, talán kicsit szelidülve közelítse az ember teljesség-igényét. Reneszánsz ember írta ezeket a verseket, abban az értelemben mindenképp, hogy nem hagyta magát a "szakma" falai közé zárni, nem eléggé méltányolható módon a teljességet célozta meg egy nagyon ellenkező sodrú környezetben.
A kötet ékes és értékes, sőt hiteles bizonyítéka annak a nehezen elfogadható, legnagyobb egyetemi tananyagnak, amely minden utódnak és egyetemi nebulónak elsőkézből "non scholae" tanítja, hogy valahány emberöltő mind egy-egy magunk által is méretezett kényszerpálya, amit azonban nagyon nagy szélességben, változatosságban lehet befutni. Hosszú akár még csak felsorolni azokat a lehetőségeket, "fogásokat", összhangzattant, disszonanciát és konszonáns szépséget, melyet rövid csattanókban ad át a tudós professzor.
Megkérdőjelezhetetlenül igaz, hogy a szerző a soproni erdőmérnök-fás hagyományok eredeti (néha vaskos, talán a fiatalság hevébenmanapság überelve túldurvuló) vox humana-jának teljes ismerője és gyakorlója, aki könnyeken és mosolyokon keresztül, de egyre szigorúbb mértéket és mértékletességet mutatva merít fanyar humorával a környezetből, hogy mellbevágó tömörséggel tegye visszavonhatatlanná, könnyen megjegyezhetővé a tanítást.
Nem tudom, hogy a tanítványokban az ösztönös ragaszkodáson túl mennyire tudatosul az a szemlélet, mely egészséges, de pontos mérlegeléssel készít egyenleget, helyezi el helyükre a jelenségeket, épít világképet - hiszen a 126 oldalas könyv egy sajátos mini-mundus. Nem szokványos példa, recept az életre, amit Winkler András olvasóinak kiállít, de kétségtelenül a legőszintébb vallomás, talán egyre harmonikusabbá váló, talán csökkent, de már állandóvá vált amplitúdójú rezgőmozgás, mely a vágy által gerjesztett, majd kényszer-leálló "perpetuum mobile" irányába tereli olvasóit.
Mélyen emberi, magunktól el nem is taszítható ez a hang, ez az ember, akinek mások által vallott személyes varázsa átüt a könyvet kézben tartó lelkébe. Ott van mögötte a mindig újra kezdő, mindig remélő ember optimista kicsengése, aki még az utolsó suhintást is félmosollyal fogad, megértve valamit a megérthetetlenből, a hit egy sajátos módján remélve a bizalom tárgyának meglétét.
Mészáros György illusztrációi is arról tanúskodnak, hogy az egyszerűen kivitelezett könyv szellemiségét befogadva igyekezett lépést tartani a cantus firmus soha nem múló fiatalságával, zabolázhatatlan diák-lelkületével, megérezve az egyszerűség útjának nem szégyenlendő előnyét minden kacifánttal szemben.
A Hillebrand Nyomda Kft gondos és hibátlan munkával adja közre a "sáros Sopron" újabb értékét, a Záróvizsga kötetében a szerző kettős alakját, aki egyben vizsgáztató és egyszer majd a záróvizsga előtt álló örök-fiatal, immár sok x-es nebuló.
|
|
Winkler András, a Cédrus Art Klubban új kötetét
dedikálja (2004. július)
|
- DI -
2004. szeptember 19., vasárnap 22:08
|
