Libéria, Afganisztán, Csecsenföld, Irak. Nemcsak a területükön folyó polgár-, illetve „civilizáló” háború köti össze őket, hanem a World Press 2004 vándorkiállításon nekik szánt főszerep is. A cyberpress tudósítója kritikus, pacifista attitűddel, a sajtófotósok szemüvegén keresztül nézte végig mi történt a világon „valójában” tavaly.

Iraki férfi vigasztalja fiát An Najaf-ban, a hadifoglyok gyűjtőtáborában Jean-Marc Bouju, Franciaország, The Associated Press An Najaf, Irak, 2003. március 31. A World Press Foto 2003 fődíja

A Néprajzi Múzeum már jól megszokott aulájában – ahonnan egyszer, merészségből a Nemzeti Múzeum épületébe költöztetett – kiállított képek témájukban első pillantásra semmiben sem különböznek a tavaly, valamint a tavalyelőtt bemutatott sajtófotóktól. Halál, csonkolás, tömegsír, valamint a jólétbe már belehülyült ausztrál átlagpolgárok fétis szokásai – ezekkel a kifejezésekkel sommázhatóak a díjazott sajtóművek.
Indításnak rögtön egy rövid infótáblába ütközve megtudjuk, a 47. World Press Photo versenyre 124 országból 4 176 fotóriporter küldött pályaképeket. Ezekből választotta ki a független, ám egységes ízlésvilággal megáldott zsűri a díjazottakat, akiknek műveinek 80,7 %-a digitális technikával készült.
A rövid két nyelven megírt fejtágító után az elmúlást békés intrónak megtéve, haldoklók utolsó napjaikban készült képeit tekintheti meg a nagyérdemű, mellette annak, a halál beállta után készült párjával.
Folytatva az időutazást a Vietnámban egykor az USA támogatását élvező, majd az északi győzelem után a dzsungelbe szorulva gerillaharcba kezdő hmongok életét bemutató, sokszor szívbemarkoló sorozattal ismerkedhetünk. Nem kell kommentálni mit is érez a magunkfajta városi, európai polgár, ha szembesül a korábbi szövetségestől elhagyatott, fakérget rágcsáló harcos, valamint az éhségtől legyöngült gyermek, vagy éppen a fotóriporterhez segítségért sírva könyörgő vietnámi kormányerők által körülzárt gerillákat bemutató fotográfiákkal.
Továbbhaladva sem javul a kép. Az Államokat, valamint az alkotmányát egykoron lemásoló, jó ideig mintaköztársaságként számon tartott Libériában kirobbant véres polgárháborúba csöppenünk. Vérzőfejű, üveges tekintetű kislányával rohanó anya, fedezéket kereső, a lábuk előtt vérben fekvő polgártársukat kerülgető civilek, valamint egy pontos, páncélököllel leadott lövésnek táncolva örülő kormánypárti félkatona. Ez volt Libéria 2003-ban.
Innen a sok halál láttán megrettent rendezőknek köszönhetően egy már vidámabb világba, az ikrekébe látogatunk. Csupa egyforma, mégis különböző testvérpárok, akiknek születési idejéről is megemlékezik a bilingvis képaláírás. Kevésbé békés témába botlunk, ha egyet odébb lépünk. A fétisnek hódoló, jólétben tengődő ausztrál átlagpolgárok otthonaiba látogathatunk, belepillantva különös hobbijuk lényegi mozzanataiba. A sorozatban, mégis abból kilógva nem kerülheti el a figyelmünk, a Mc Size Me című elrettentő erejű film alátámasztásának is beillő 14 éves, 118 kilós amerikai fiú, lélegeztetőgéppel terhelt pihenését megörökítő kép, amelyhez feltétlenül szükséges elolvasni a magyarázatot.
E rövid kitérő után vissza az élet sötét oldalára: nigériai megwoodoozott prostituáltak európai munkahelyeibe, és életvitelébe kapunk rövid, ám annál hatásosabb bepillantást.
Továbbsorolva egy kevés Irakkal, illetve a helyiek háború okozta szenvedéseivel, valamint Szaddam Husszein diktatúrája alatt meggyilkoltak tömegsírjainak feltárásával, és a hozzátartozók fájdalmával foglalkozik a kiállítás. Rövid csecsenföldi bemutatót is kapunk, majd Afganisztán, és a beköszönő liberális demokrácia, illetve a tradicionális kultúra összecsapásának áldozataként aposztrofál, önmagát felgyújtó 15 éves asszony megégett testével sokkol a World Press. A humánum nem vész el, fellelhető egy fiatal rákos lány életét, majd hosszas szenvedés után halálát bemutató sorozatban. Némi bikaviadal, és sport is akad, ám a látogatók gyorsan surrannak tovább. Nem hozza lázba őket az egykoron az Algír seregben szolgáló, majd egy sebesülés következtében deréktól lefelé lebénult, ennek ellenére testépítő-súlyemelővé avanzsált jóképű férfi akaratereje. A békés témák közül egy mégis megfog mindenkit. A téma tárgya a szappanoperába illő élettel büszkélkedhető, nem véletlenül a Nezareth névre hallgató, 9 éves perui kisember „portrésorozata”. A bibliai eredetű név egy szegény család kisfiát takarja, akinek eleinte édesapja, majd lassan peruiak tömkelege tulajdonított csodatevő tulajdonságot, amiből nagyon jól megél. A záró téma sem lehet más, mint híres emberek portréi. A közkedvelt Collina bíró, vagy az arab világban az ördög és hű fegyverhordójának titulált Georg W. Bush, valamint Tony Blair ritka, tanácsadóktól mentes portréjában gyönyörködhetünk, és elgondolkodhatunk, hogy változott-e a világ valamit is az elmúlt egy év alatt.

StD

Budapest, 2004. október 23.