CyberPress
közéleti magazin
cyberpress@sopron.hu
2023. február 7., kedd, Tódor, Rómeó napja


Irodalmi Kávéház

Intranet Galéria

Apróhirdetések

Képeslapok

Soproni Képindex

Polgármesteri Hivatal

ZÓNÁK
Főoldal
Lapszemle
  Lapszemle
Kultúra
  KultúrVáros
  Lélektől lélekig
  SzínházVilág
  Soproni Ünnepi Hetek
  Borváros
Regionális kulturális programajánló
  Színház
  Kiállítás
  Rendezvények
  Hangverseny-Zene
Cyber Kurír
  Hírek - események
  Szomszédvár - Régió
  Soproni Snassz
Európai Unió
  EU
Cyber hírek
  Közélet
  SopronMedia
  Városháza
  Sport
Szórakozás
  Fesztiválgájd
  HangFal
  Mi1más
  Diákélet - diákszáj
  ViccGödör
Gazdaság
  Kereskedelmi és Iparkamara
Sport - szabadidő
  Sportcentrum
  Száguldó Cirkusz
Tudomány-technika
  Űrvadász
  Egészség
Környezet
  Borostyán
  Egészség

Hírek - események  

Emlékek és reménység

„Hitvány ember az, aki nem tiszteli hagyományait”, Ezeket a szavakat néhány hete hallottam, amikor a Lackner Kristóf alapította Nemes Tudós Társaság 400. évfordulóját ünnepeltük. Városunk egykori kiemelkedően nagy polgármestere ezeket egy, a város római emlékeiről szóló levelében írta le, de azt hiszem, mindig érvényesek maradnak.

Egy-egy város történetének örvendetes és gyászos eseményei többféleképpen élnek tovább az ott élő emberekben. Okmányok, tudós történészek művei őrzik tárgyilagos emléküket, de ezekből szinte mindig kimarad a lelkesedés, az a láz, amely az események részvevőit, a nagy napokban élőket elfogja. Az irodalmi művek már tükrözik ezt a lelkesedést, de ott az író egyénisége szűri meg, formálja át őket. Talán a leghitelesebb az az emlék, amely egy darabig megmarad az események tanúi, a bennük szereplők lelkében, és egy-két nemzedéken át gyermekeiknek, unokáiknak is továbbadják. Ezek az emlékek sokszor nem egészen pontosak, nem a nagy összefüggéseket mutatják, de az események hangulatát éppen ezek mutatják meg leginkább.

A legrégebbi ilyen soproni eseményt, a tanácsurak gyermekeinek túszul ejtését, megölését, vagy akár a Nemes Tudós Társaság működését csak az első kettő, a történelem és az irodalom emlékezete őrzi. Viszont az 1921-es népszavazásnak, ha nem is élő részvevői, de azok közvetlen leszármazottai itt vannak közöttünk. Családi hagyomány, szüleim, nagyszüleim elbeszélése nyomán nekem is vannak emlékeim azokról a napokról, az igennel szavazók eufórikus hangulatáról, ami talán az 56-os forradalom eseményeinek hangulatához, lelkesedéséhez volt hasonló.

Több emlékem van anyai nagyszüleimtől. Ők a környező falvakban, részben vagy egészen német családban születtek. Hasfalvi nagyapám anyanyelve is német volt, de mar 1905-ben állami-postai alkalmazottként a darabolt-kormányra való eskü megtagadása miatt Kárpátaljára száműzték. Végigkatonáskodta a háborút Azt hiszem, nagy tekintélye volt az Ősz utcában és környékén, ahol lakott, és ahol elég sok poncichter élt. Legjobb tudomásom szerint ők mind Magyarországra szavaztak, ezt leginkább Stumfold (Stubenvoll) nénitől tudom, akihez sokszor küldtek át zöldségért, és ilyenkor soká tartott a három-négy háznyi út, mert ő mindig mesélt poncichterül, én meg elég természetesnek találtam, hogy értem a szavát. Igazi „hungarus" volt ő is, magyarul nem tudó, de szülőföldjéhez nagyon ragaszkodó ember.
Szomszédaik, Göschlék, meg Pohl bácsi, a pék és böllér, egészen hasonlóan gondolkodtak. Őket ismertem jobban, de a többiek is ilyesfélék lehettek.
Artner nagyapám jelentéktelen alak volt a nagy lázban, de egyik képviselője annak a német eredetű, de magyarságához ragaszkodó embercsoportnak, amelynek kiemelkedő képviselője az akkori polgármester, Soproni Thurner Mihály volt. Rá személyesen nem emlékezem, de apró termetű özvegyével többször beszélgettem, sőt édesapám egyik, a férjének ajánlott könyvét nekem ajándékozta - jellemző módon a tőle idegen szakkönyvet is megőrizte.
Egészen más emlékeket hallottam apámtól. Ő akkor a bencés gimnázium VII. osztályos tanulója volt, nemsokára bekerült az egyetemre kohász hallgatóként. A felsősök a gimnáziumban szervezkedtek, de leintették, féltették őket. Viszont azt ő emlegette, hogy valamiféle harcászati „kiképzésben” sebesülten Sopronba került, és a háború végén egy ideig még itt ragadt bosnyák katonák részesítették a Selmecről menekült hallgatókat. Hogy ennek van alapja, azt a bánfalvi hősi temető tanúsítja: unokáim kérdezgették ott, miért a sok félhold és csillag, meg ortodox kereszt. A főiskolások közül került ki az ágfalvi ütközet két hősi halottja is. Emlékezzünk rájuk és a többi magyar és osztrák elesettre is.
Az örömmámoros napok elmúltával a város egy ideig élvezte az akkori diadal eredményeit, német és magyar polgárok egyaránt. A „hűség városa" Trianon enyhítésének mintája lett. De hamarosan jött a feketeleves. Javarészt nem is helybeli poncichterek meneteltek a Volksbund egyenruhájában, köptek ki a hűségzászló felé, próbálták megszerezni a kaszinót. Azok, akiket emlegettem az Ősz utcából, nem léptek be, vagy legalábbis nem szerették a Volksbundot, de németnek vallották magukat. Büntetésük a kitelepítés lett. Emlékeim között él a zokogó Stumfold család, amikor búcsúztak.
A határ két oldalán élők elszakítottsága még tökéletesebb lett a Sopronban különösen pusztító háború után. Nem lehetett Márcfalvára menni cseresznyéért, a somfalvi temetőbe a kerítésen átadni a koszorút a sírokra, felmászni a Schneebergre. Ausztriában ünnepelték a karintiai népszavazást, Burgenland megalakulását, nálunk nem volt szabad a soproni népszavazásra emlékezni. A két ország lakói annyira szétszakadtak, hogy az első fecskék, akik Ausztriába mentek iskolába, csodálkoztak az ottani tankönyvek egészen más magyar történelmén. Németújvár-Güssing első meglátogatásakor mi is meglepődtünk azon, hogy az ősök galériájában szereplő Batthyány Boldizsár és barátja, az albán nemzeti hős Skander bég legfontosabb tulajdonsága a vezető szerint az volt, hogy fejenként egy bárányt kellett nekik megsütni. Nagyszüleim szülőhelyére, Hasfalvára, Somfalvára, Rusztra csak 50 éves korom után jutottam el, persze, már nyomukat sem találtam, csak hasonló neveket a temetőben.
Ma már szép példái vannak a határon átnyúló közeledésnek. Nemcsak magyar gyerekek járnak Ausztriában iskolába, hanem szintén első fecskeként osztrákok is vannak a líceumban. Ismét Lackner jut eszembe: ő a bécsi követeknek magyarul válaszolt, az erdélyieknek németül, igaz hungarus módjára. Liszt raidingi-doborjáni szülőházában magyar feliratok jelentek meg a kiállításon, egyre gyakoribbak a kölcsönös látogatások. Lehetne ez újból Sopron példája is a többi, határ mentén és határon túl élő magyarnak és velük élő más nemzetbelinek, de sajnos, a minapi népszavazás nem erre mutat. Bármilyen jó vagy rosszul volt feltéve a kérdés, azt minden határon túli szervezet támogatta, nem lett volna szabad őket elkeserítenünk, kiábrándítanunk. Bárcsak lenne annyi józanság a magyar parlamentben, hogy a ma megoldhatatlannak látszó helyzetet próbálja enyhíteni.
Abban reménykedünk, hogy az Európai Unió, a határok lebontása megoldást hoz a kérdésekre. Vissza kell térnem azonban Lackner mondására. Ha végignézünk a téren, itt áll a domonkos templom, az evangélikus líceum, az orsolyita iskola, itt nyílik a Templom utca, benne az evangélikus templom és az évek hosszú során belül felállványozottan búslakodó bencés (Kecske-) templom, a Főtéren a Szentháromság oszlop. Hozzávehetjük a háborúban elpusztult zsinagógát is. Ezt a hagyományt hagyja ki az új európai alkotmány. Annak készítői is szétnézhetnének saját városaikban. Ugyanezt találnák.
Talán utódaink megérik azt, hogy nem lesznek határok, megszűnnek a nemzetiségi konfliktusok. Erre éppen az osztrák-magyar barátságok megújuló szálai adnak példát, amelyek erősebb köteléket jelentenek, mint a politikusok kicsinyes torzsalkodásai.
A Himnuszunk szavával hozzon Isten unokáinkra és utódaikra, városunkra víg esztendőt, békés, igazságos, boldog jövőt, számunkra pedig csillantsa elénk törékeny játékunkat, a reményt.

Verő József, Sopron Díszpolgára

Elhangzott a soproni Hűségzászlónál, 2004. december 14-én, az 1921. évi népszavazás 83. évfordulóján tartott ünnepségen

Kapcsolódó cikk:
Hűség Napja 2004



2004. december 15., szerda 23:29


címlap zóna archívum




© 1999-2007, Internet Sopron Egyesület