Marton Ágota Márta marosvásárhelyi festőművész kiállítása az Erdélyi Házban Saját határaink zárják le országunkat: saját művészeink erednek egybe Erdélyből az anyaországba. Hozzák vissza ,a mit elvesztettünk, a legnemesebb matériában, a spiritualitásban. Hírt adva a megmaradás erőfeszítéseinek gyötrelméről, gyönyörűségéről. Az erdélyi erősebb lét, erősebb sors üzenetét nem nélkülözhetjük nemzeti újjáébredésünkben. Tessenek megfigyelni például az itt jelenlévő Marton Ágota Márta küllemében-volumenében nem túlzó képeiben a sötétben rétegződő történelmi önvallomást, a sűrűbben-tömörebben egymásba-ékelődő valóságelemeket. Olyan ember művei ezek, aki tépő viharban kapaszkodik évezredes fákba, s nagyon együtt tud érezni tört levelek, ágak kínjaival. Jelenleg Ágota Szovátán erdélyi templomok kazettás mennyezeteit restaurálja, bontja ki évszázados porok feledés-gúzsából. Korábban a marosvásárhelyi színház díszleteit álmodta meg előadásról előadásra. De a magyar kultúrát szolgáló „ megélhetési forrása" mellett - alatt - mélyén mindvégig ott izzott cselekedetei , egyénisége művészi titka, a friss-látású lényeg-faggató alkotó lény önkifejtő feszültsége. Marton Ágota rajzai csendesek, nem rikoltóak - a jól megfogott, jól megmunkált valóságérzékenység dús szövedéke minden ceruzarajz, kihasználva a vakító fehértől földmélyfekete sötétségig ívelődő összes árnyalatát a szemünkbe szűrődő szürkéknek. Teljességélményt nyújtanak a „színtelen" opusok, sőt még teljesebbet, mert ezer-árnyalatosságukban szuggerálják: ha ennyit adhat egyetlen szín változatossága, mennyit a szivárvány színpompája. De nem is könnyű tájak motívumait kell kibontaniuk e munkáknak. Sz. Nagy Sándor, Marton Márta Ágota, Dr. Úry Előd és Firtl Mátyás a megnyitón Mit kapunk Marton Ágota Márta képein át? SZELÍD LÁZADÁST s a valóság esendő varázslatának megszenvedett sugallatát. Minden igazi művészet energiaforrás, energiabázis. Feltárja, felszabadítja a lélek mélyén rekedt tüzesen izzó sebeket, sötétből szikrázó látványos lávafolyamokat, hogy - miként a bányászatban vagy balneológiában - ennek a mélyfúrásnak személyes üzenetét, tapasztalatát, gyógyító hasznát vegyük. Ágota képeinek felszíne mögé hatolva boldogító borzongás tölti el a ráhangolt nézőt. Pedig mily igen egyszerűek ezek a témák: virágok, tájak. Igaz, különlegesen térbe helyezve, töredelmesen megtörve, s fémes szilárdságtól szivárványolva. Merthogy - akárhogy is kerülgetjük a Szót - Ágota egyik lényegi ismérve az, hogy erdélyi-marosvásárhelyi, a másik hogy ősanyai - madonnai maradandóságra rendelt nő, s a harmadik - ami e kettőt elénk világoltatja: hogy kifejezésre, igézetre, bűbájra hivatott művész. Aligha talál más, mint művész és nő ilyen kicsiny térben ilyen nagy-nagy honvágyó otthonosságot. A művészet archetípusokkal, ősképekkel dolgozik - nehezen viseli el a képdobáló reklámsziporkázást. Lelassítja a létezés zavarba ejtő áramlását, hogy egy-egy szerény objektumban magát a Létet érhesse tetten. A létmegnyilvánulás a megrendültség műélményének kiváltója. S csak ez a mentsége a képzőművészetnek. Olyan belső hatalmi energiatöbblethez, ajándékozó jóság-munícióhoz juttatja a befogadót, hogy ezáltal nem csak boldogabb, elégedettebb lesz , de egyetemesebb, onto-logikusabb is. Valójában az ember a méltó műalkotásban önmagát múlja felül , s az istenülés teremtő misztikus fázisába fordul. Van itt egy-két közvetlenül ezoterikus-vallásos darab. Ezek közvetítés nélkül „köpülik ki" (a Mahabharata tejtengere értelmében) a sötét rózsaforgásából, a káosz madár-világ-mandalájából a fényt, fény-embert, fény-népet. De a többi - rejtettebb értelmű - is mitikus tartalmat hordoz. Marton Ágotánál történelmi allúziókkal egészül ki a stiláris expresszionizmus. Hiszen kétségtelenül expresszionista idolok ezek a tenyérnyi remeklések: historikus csendélet-expresszionálék, fűzhetnénk szorosra a definíciót. Kicsiségük, törékenységük megtévesztő: valójában tömörré tömítettek, robbanékonnyá koncentráltak. Jellegükben a mosolygó japán nindzsákra emlékeztetnek, no meg a shodó-sodró , tusoló fametszőkre, akik parányi színváltozással, forma-csavarral képesek ég-régiókba emelni, pokol-pompába taszítani. Ágota művei kitűnő meditációs-bázisul szolgálnak, tudniillik a szépséget nem tűnő tündér-illanásként, hanem öröklétre igényt tartó tartós és tartalmas igényességként illeszti be látóterünkbe. Praktikus találmánya, az ötvözet fém-pukedlije is eme hatást erősíti. Olyanféle delej-köröket képeznek ezek a gondosan bogárzó színhalmok, mint a szkíta pusztában a kurgánok, a Tárim-medencében a sztupak. Fémességükben megidézik Ágota szülőföldjének dombjait-hegyeit, hívogatólag: lássátok meg azt kicsiben, ami a tietek volt nagyban. Nem csak a gyengéd-tapintatos női dajkálgatás-babusgatás kerameikoszi áhítata vezette a művésznőt a sík-festészet technikai meghaladására, hanem az az ősi művészi ösztön, melyet Michelangelo artikulált legnyilvánvalóbban, amikor képeitől megkövetelte a szobor-szerűséget. Egy kép annál jobb, mondta, minél térbelibben hat. Persze, Ágotánál sem pusztán a kitüremkedés szolgálja a teremtő tér-képzést. Sokkal árnyaltabban a kubisztikus kocka-vetületek és amorf negatív formák hátteresítő bevetítése. Valamint azok a merész színkontrasztok ( vörös-kék, sárga-zöld, kék-ezüst), melyek többnyire átmeneteikbe torkollva univerzális teljességélményt nyújtanak. Aki esetleg megütközne a színezett fémen, vegye figyelembe, hogy nem csak az egyiptomiak, de a görögök is festették a szobraikat, ha utólag le is pattogzott róluk a szín. Van itt azért néhány hagyományosan szép nagy méretű tájkép is. Ami megkülönbözteti őket a hagyományos, mások által festett hasonló konstrukcióktól, az a - mondjuk így - irritációs színkihagyások. Az egyiken: lilás-barna-zöld alig eldolgozva, égbolti szarkafészek-fények és rejtelmes lukak a lombozaton! Néhol Mattis-Teutsch-os szalamandra-fény-árnyékok. Nos, ezeken a furcsa kis sajátságokon keresztül lopózik be a Művészet ( nagy M-mel) a merő kép-készítésbe. Mert itt - mint ahogy az égbolt lilából fölaranyló látnoki hátterében - a sorsát adott-közösségében küzdelmesen megvívó egyéniség univerzális békéje nyilatkozik meg: éppen hogy a részletek révületében. A grafit semmi-tereket zár magába, űr-fehéret terjeszt maga köré. Ez a soksíkúság, kilátástalan ablak-buboréklás csak addig nyomasztó, míg - éppen a kép előhívottsága révén -nem szembesültem vele, nem kristályosítottam ki magam. Így ad képességet a kép úrrá lenni magamon - Erdélyben: magunkon. Ezt a tájat már-már lekottázva, dallamosan érzékeli-érzékelteti Ágota. Dúr-akkordokkal fáiba ülteti a Transsylván elkomorultságot, magára-hagyatottságot, remete bölcsességet. Hogy női kéz dajkálta elő ezt a megkapó látványt, talán csak az mutatja, hogy fátylas-kerekített a szélvész-staccatója is. De a határozott, bátor vonalvezetés, széles ívű térteremtés nem vegyül parányi bájolgással, elismerésre kacsintó flörtősséggel sem Ebbe a sorozatba illeszkednek a szomorkás ló-portrék szálas veszendőségükkel és a visszafogott sárgás-kék párákban diffundáló álom-emberalakok. Itt említem, hogy Ágota Isten-adta képessége a negatív látvány-struktúrák bekalkulálása mű-hatásba. Itt a kiállító teremben szükségképpen időbe- szűkítve, koncentráltan, de ugyanakkor felületesen, torzultan is fogadjuk be az eredendő élményt, hiszen túl sok képet túl rövid ideig szemlélhetünk. Egészen más az, ha napról napra szembesülünk saját környezetünkben a művész szellemiségével. Olyankor felnagyulnak és értelmet nyernek az egyébként talán észre sem vett jellegzetességek. Szimbolikus életüzenettel dúsul fel az a néhány szívósan talajába kapaszkodó, lombjait vihartépetten is legyezőszerűen fénybe-táró nyír, gyertyán Vagy máshol oltár kelyhévé nemesbűl a kerámiaváza, áldozati szivárvánnyá a virág-szirmok. És beszélni kezd egymással teáskanna és kávésibrik - a tónusok csillagszínskála-nyelvén. Összefoglalóan: Marton Márta Ágotában képzett és képzeletdús festőművészt ismerhetünk meg. Hozza Erdély ízeit, őseink híradását s előre mutat az értékeket megőrző időbe! Fogadják szeretetükbe! Dr. Turai G. Kamil, művészetfilozófus