Jn 2,13-23 A zsidók húsvétjának közeledtével Jézus fölment Jeruzsálembe. A templomban kalmárokat talált, akik ökröt, juhot és galambot árultak, valamint pénzváltókat, akik ott telepedtek le. Kötélből ostort font, és mind kiűzte őket a templomból, juhaikkal és ökreikkel együtt, a pénzváltók pénzét szétszórta, asztalaikat felforgatta, a galambárusoknak meg azt mondta: „Vigyétek innét ezeket, ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!” Tanítványainak eszükbe jutott az Írás szava: „Emészt a házadért való buzgalom.” A zsidók azonban szót emeltek, ezekkel a szavakkal fordultak hozzá: „Miféle csodajelet mutatsz, hogy ezt mered tenni?” Jézus azt válaszolta: „Bontsátok le ezt a templomot, és harmadnapra fölépítem.” A zsidók ellene vetették: „Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, s te három nap alatt újjáépítenéd?” De ő saját teste templomáról beszélt. Amikor föltámadt a halálból, tanítványai visszaemlékeztek ezekre a szavakra, s hittek az Írásnak és Jézus szavainak. Akkor, amikor húsvét ünnepe alkalmával Jézus Jeruzsálemben tartózkodott, sokan hittek benne, mert látták a csodákat, amelyeket tett.

A tisztogatásnak is több, különböző "műfaja" van. Attól függően, hogy ki és mit akar megtisztítani, különféle tisztítószert választ. Más szert az újszülött baba popójának és mást a kétkezi munkás elgyötört, megvastagodott, kéregszerű felrakódással elpiszkosodott bőrének. A detergensnek illenie kell mind a piszok "tulajdonosához", mind a kosz minőségéhez. A választott szer tulajdonképpen a mi igazi szándékunkat mutatja meg a külvilágnak. Azt, hogy mit szeretnénk elérni: mondjuk fémes tisztaságot, steril ragyogást, színtartó kellemes puhaságot vagy minden alkati sajátság ellenére - mondjuk - egy ekcémás bőr károsodásmentességét.
Jézus nem túl válogatós a módszerekben, amikor a templomból kiűzi a kereskedőket. Az indulat olyan művészi megformálásra bizonyult alkalmasnak, mint amilyen nagyszerű mű Kodály kórusa: Jézus és a kufárok.
Mielőtt azonban feltennénk a legközvetlenebbül kapcsolódó kérdést magunknak (Mi milyen magatartást asszociálunk Isten házához?), jogos "körbejárni" a gondolatot, vajon amikor a hétköznapi életben nem tudunk már disztingválni helyzet és helyzet között, akkor az Atya háza és a Második Isteni Személy állandó földi lakhelye milyen kapcsolatokat nyit meg bennünk? Mit engedünk meg magunknak, amikor - jogosan - otthon érezzük magunkat. Nyilván a magatartás néptől, földrajzi helytől és vérmérséklettől függ. Nem kell messzire utaznunk ahhoz, hogy a vándorlásokkal teli világban egy olyan népcsoportot találjunk közvetlen közelünkben, akiknek nincs "sitzfleisch-ük", ahol a templom a mi fogalmaink szerint inkább színház és a liturgia előadás, vagy az ellenkező végletként olyan csoportra leljünk, akiknek számunkra merev, úgy gondoljuk, gátlásokkal teli magatartása inkább elrémiszt, mint vonz.
Joggal sejlik fel bennünk annak az összevetésnek a lehetősége, amit az emberi teljesítmény jelent világunkban. Ahogyan javíthat vagy ronthat a szent tereken az emberi tudatosság vagy éppen a contempláció. Ahogyan az építészeten, emberi teljesítményen keresztül alkotunk korról korra változó képet a szent liturgia körülményeiről. S vajon van-e, helyes-e az a szerep, amit mindebben magunknak szánunk, amit mindebben képviselünk. A kufárkodásnak ugyanis számos, rejtett formája is akad.
- DI -