CyberPress
közéleti magazin
cyberpress@sopron.hu
2022. november 29., kedd, Taksony napja


Irodalmi Kávéház

Intranet Galéria

Apróhirdetések

Képeslapok

Soproni Képindex

Polgármesteri Hivatal

ZÓNÁK
Főoldal
Lapszemle
  Lapszemle
Kultúra
  KultúrVáros
  Lélektől lélekig
  SzínházVilág
  Soproni Ünnepi Hetek
  Borváros
Regionális kulturális programajánló
  Színház
  Kiállítás
  Rendezvények
  Hangverseny-Zene
Cyber Kurír
  Hírek - események
  Szomszédvár - Régió
  Soproni Snassz
Európai Unió
  EU
Cyber hírek
  Közélet
  SopronMedia
  Városháza
  Sport
Szórakozás
  Fesztiválgájd
  HangFal
  Mi1más
  Diákélet - diákszáj
  ViccGödör
Gazdaság
  Kereskedelmi és Iparkamara
Sport - szabadidő
  Sportcentrum
  Száguldó Cirkusz
Tudomány-technika
  Űrvadász
  Egészség
Környezet
  Borostyán
  Egészség

SzínházVilág  

Ray Cooney : Páratlan páros (1.)
vígjáték két részben

Fordította: Ungvári Tamás


A szereposztás:
John Smith BREGYÁN PÉTER (SÁRDY ZOLTÁN)
Mary Smith VARGA SZILVIA
Barbara Smith NÉMETH BORBÁLA
Stanley Curtiz INCZE JÓZSEF
Troughton, detektív felügyelő BÁLINT PÉTER
Porterhouse, detektív felügyelő ZSOLNAY ANDRÁS
Bobby Franklyn OZSGYÁNI MIHÁLY
Fotós SÁRDY ZOLTÁN

Díszlet: PERLAKI RÓBERT
Jelmez: CSENGEY EMŐKE
Zenei szerkesztő: HERCZEG LÁSZLÓ
Rendezőasszisztens: DÁKAI GABRIELLA
Rendező: SZILÁGYI TIBOR

Ray Cooney Páratlan Páros című komédiájának megszületésekor még hiányzott a cím mögül egy sorszámnév, az egyes. Talán abból, hogy ez már képletesen vagy valósan létezik, no meg a kulturális híradásokból kiolvasható, hogy a darabot elérte a sikeres alkotások alkalmanként vitatható sorsa: a sikerre való tekintettel immár világ- és országszerte is a kettes számú - ha úgy tetszik - folytatását játsszák.

Az őszi verőfény ajándéka mellé a Soproni Petőfi Színház ezt a jutalomjátékot ajánlja nézőinek. Jutalom ez a gondtalan két órás nevetés mindazoknak, akiknek más miatt - jogosan - sírni volna kedve. De közösségi jutalomjátéknak tűnik a darab egésze a színház gárdájának is, akiknek mintha maga a szerző kínálná tálcán alkalmanként a jobbnál jobb lehetőségeket, sorozatban. A néző csak ül és az oldalát fogja a nevetéstől, melyet a sorozatos, a helyzetkomikum (konfliktus a bigámiában, mely a feleségek tudta nélkül létesült) talaján kifejlődő parázs helyzetek és azok nem kevésbé komikus megoldásai okoznak.

A darab csendesen indul, a főszereplő esése-kelése lehetne akár egy tragédia kezdete is, de hamarosan (a szituáció rövid és velős ismertetésével és a felső szomszéd megjelenésével egyidejűleg) felpörögnek az események, és végig egy teljes lendületben rohanó, csak a vastapsokkal meg-megállított geg-sorozatba csöppen bele a színpadi események figyelője.

Minden megtalálható itt, mint egy jó vásárban, ami a nevettetéshez kell. Az események és a szerepek cseréje, a véletlen találkozások sorozata, az előadók részéről túljátszás mértéktartó formája, a kabarék jellegzetes figuráinak fel-felbukkanása.

Az előadás egységességét és a szereplőgárda szintézisre törekvését, a produkció közös voltának (egyek vagyunk a játékban) felfogását nyilván a rendezői munka hozta létre, mint ahogyan a slusszpoénok tálalása is a színészi munka és kifejezési lehetőségek alapos ismeretét sejteti. A féktelen komédiának ugyanis éppen a hatás garantálása, "standardizálása" érdekében szigorú rendben kell történnie. Kedves a meghajolási szertatás sorozatának oldása, (mindig külön frappáns megoldást keres a színház a spontánnak ható, de rendben, megfelelő szertartás szerint zajló nézői taps-fogadásnak) a táncos-szituatív levezetés a darab végén.

Magam a kettős főszereplői megosztásból Bregyán Pétert láttam. Érzékelhetően jó kedvvel és lendülettel játssza végig a kétrészes darab egészét. Nagyon sok rutinos megoldást, kevesebb (látszólagos és valós) spontaneitást látunk a szerep megformálásában és a komikus helyzetek kiegészítésében. Hiba nélkül, sorra bejönnek a tapsok, a szerzőtől neki juttatott lehetőségeinek zömével (az újabb és újabb magyarázatok lehetőségei) jól él. A szereplő korán lehet vitatkozni. Meglátjuk(?), hogy a kettes számú darabban hogyan néz ki, amikor már serdülő gyermekei lesznek.

A két feleség a bővérű játékban természetes módon inkább a vígjátéki elemek hangsúlyozására szorítkozik. Amíg Varga Szilvia a stabilabb kapcsolat megfelelő alanya, és a kiborulási jelenetben kedves és komikus egyben, úgy Németh Borbála egy fiatalosabb, lendületes kapcsolat megtestesítője, nem kevés temperamentummal, látható félelem és stresszhelyzetek nélkül. Ez a pozitív változás érezhetően a produkció javát szolgálja.

A két felügyelő szerepében két külön egyéniség színpadi megjelenítésével találkozunk. Amíg Bálint Péter Troughton-ja egy a realitás talaján álló, talán valósághűbb, a "szakmához" hűebb alak, addig Zsolnay András Porterhouse-megformálása alkalmazkodik a darab egészéhez, kivitelezésében és eszköztárában ehhez a féktelen komédiához, több markáns, ilyenkor megengedhető karikírozó vonást rajzolva a szereplő egyéniségéhez. Így válik szerves és kikacsintó részévé a produkciónak egyben megmutatva képességét ezen a téren is.

Ozsgyán Mihály feminin homosexuális Bobby Franklyn-ja mindenben megfelel annak, amit a hasonló szerepek nemzetközi megformálásában ("normájában") is láthattunk. Megjelenése és a szertelen túlmozgásos szerep mégsem kelti bennünk a túlzás érzetét. A jóval korábbi megfogalmazás talán az esély a meleg-tüntetés elkerülésére a karakán szókimondás ellenére. Gyanítom, hogy a Sziget megfelelő sátrában nem ezt a darabot vetítették.

A közönségnek pedig mindig megvan a maga kedvence. Kicsi a leégés kockázata, ha azt állítjuk, hogy ez már talán a darab "nyers olvasatában", már egy "egyenletes" szereposztásban is (van egyáltalán ilyen?) benne lenne. Mindezt pedig egy olyan telitalálaban, mint Incze József Stanley Curtiz-e, sokszorosan felnagyítva tapasztalhatjuk. Egy őskomikus elementáris erejével, csetlő-botló darabos csattanóival, ezerarcú megjelenéssel, minden eddigi karakterformálás alap- és továbbfejlesztett eszköztárával, a kihagyott pillanatok túltöltésével már a kezdet kezdetétől nyilvánvaló, ő a darab igazi főszereplője, mellette nehéz labdába rúgni, pedig "senki kárára nem dolgozik". Megjelenlésével "indul meg" igazán a darab, a pillanatok spontaneitásának látszatát keltve a begyakorolt, beépített és utólag beépült gegek mind-mind ülnek. Fáradhatatlan, s ezt az előadás hevében és a "leülepedési periódusban" is örömmel látjuk. Incze József jelen pillanatban a Soproni Petőfi Színház Jolly Joker-e, nyerő lap, ha tudását megfelelő környezetben, megfelelően intelligens rendezésben alkalmazzák.

Az előadás sikerét szolgálja a jó zene, a csak képletesen osztott díszlet, melynek egybenyitása megkettőzi a teret, az "áthallást" pedig többször alkalmazva sem unalmas a néző számára.
A jelmezek nem állították megoldhatatlan feladat elé Csengey Emőkét, de a férfiak biztosan hálásak lesznek Németh Borbála alsóneműjének látványáért, a gyerekek barbis térdszalagjáért, s mindannyian nem kevésbé Bregyán Péter dinamó-fényes-alsónadrágjáért.

Nem nehéz megjósolni, hogy Sopronban a Páratlan páros sikerszériája folytatódik, talán nem lesz felesleges egy elkövetkezendő évadban a kettes számú színrevitele sem.

Fotó: Pluzsik Tamás
- DI -



2006. szeptember 23., szombat 19:55


címlap zóna archívum




© 1999-2007, Internet Sopron Egyesület