Fordította: Ungvári Tamás

A szereposztás:

John Smith	BREGYÁN PÉTER (SÁRDY ZOLTÁN)
Mary Smith	VARGA SZILVIA
Barbara Smith	NÉMETH BORBÁLA
Stanley Curtiz	INCZE JÓZSEF
Troughton, detektív felügyelő	BÁLINT PÉTER
Porterhouse, detektív felügyelő	ZSOLNAY ANDRÁS
Bobby Franklyn	OZSGYÁNI MIHÁLY
Fotós	SÁRDY ZOLTÁN

Díszlet:	PERLAKI RÓBERT
Jelmez:	CSENGEY EMŐKE
Zenei szerkesztő:	HERCZEG LÁSZLÓ
Rendezőasszisztens:	DÁKAI GABRIELLA
Rendező:	SZILÁGYI TIBOR

Ray Cooney Páratlan Páros című komédiájának megszületésekor még hiányzott a cím mögül egy sorszámnév, az egyes. Talán abból, hogy ez már képletesen vagy valósan létezik, no meg a kulturális híradásokból kiolvasható, hogy a darabot elérte a sikeres alkotások alkalmanként vitatható sorsa: a sikerre való tekintettel immár világ- és országszerte is a kettes számú - ha úgy tetszik - folytatását játsszák.

Az őszi verőfény ajándéka mellé a Soproni Petőfi Színház ezt a jutalomjátékot ajánlja nézőinek. Jutalom ez a gondtalan két órás nevetés mindazoknak, akiknek más miatt - jogosan - sírni volna kedve. De közösségi jutalomjátéknak tűnik a darab egésze a színház gárdájának is, akiknek mintha maga a szerző kínálná tálcán alkalmanként a jobbnál jobb lehetőségeket, sorozatban. A néző csak ül és az oldalát fogja a nevetéstől, melyet a sorozatos, a helyzetkomikum (konfliktus a bigámiában, mely a feleségek tudta nélkül létesült) talaján kifejlődő parázs helyzetek és azok nem kevésbé komikus megoldásai okoznak.

A darab csendesen indul, a főszereplő esése-kelése lehetne akár egy tragédia kezdete is, de hamarosan (a szituáció rövid és velős ismertetésével és a felső szomszéd megjelenésével egyidejűleg) felpörögnek az események, és végig egy teljes lendületben rohanó, csak a vastapsokkal meg-megállított geg-sorozatba csöppen bele a színpadi események figyelője.

Minden megtalálható itt, mint egy jó vásárban, ami a nevettetéshez kell. Az események és a szerepek cseréje, a véletlen találkozások sorozata, az előadók részéről túljátszás mértéktartó formája, a kabarék jellegzetes figuráinak fel-felbukkanása.

Az előadás egységességét és a szereplőgárda szintézisre törekvését, a produkció közös voltának (egyek vagyunk a játékban) felfogását nyilván a rendezői munka hozta létre, mint ahogyan a slusszpoénok tálalása is a színészi munka és kifejezési lehetőségek alapos ismeretét sejteti. A féktelen komédiának ugyanis éppen a hatás garantálása, "standardizálása" érdekében szigorú rendben kell történnie. Kedves a meghajolási szertatás sorozatának oldása, (mindig külön frappáns megoldást keres a színház a spontánnak ható, de rendben, megfelelő szertartás szerint zajló nézői taps-fogadásnak) a táncos-szituatív levezetés a darab végén.

Magam a kettős főszereplői megosztásból Bregyán Pétert láttam. Érzékelhetően jó kedvvel és lendülettel játssza végig a kétrészes darab egészét. Nagyon sok rutinos megoldást, kevesebb (látszólagos és valós) spontaneitást látunk a szerep megformálásában és a komikus helyzetek kiegészítésében. Hiba nélkül, sorra bejönnek a tapsok, a szerzőtől neki juttatott lehetőségeinek zömével (az újabb és újabb magyarázatok lehetőségei) jól él. A szereplő korán lehet vitatkozni. Meglátjuk(?), hogy a kettes számú darabban hogyan néz ki, amikor már serdülő gyermekei lesznek.

A két feleség a bővérű játékban természetes módon inkább a vígjátéki elemek hangsúlyozására szorítkozik. Amíg Varga Szilvia a stabilabb kapcsolat megfelelő alanya, és a kiborulási jelenetben kedves és komikus egyben, úgy Németh Borbála egy fiatalosabb, lendületes kapcsolat megtestesítője, nem kevés temperamentummal, látható félelem és stresszhelyzetek nélkül. Ez a pozitív változás érezhetően a produkció javát szolgálja.

A két felügyelő szerepében két külön egyéniség színpadi megjelenítésével találkozunk. Amíg Bálint Péter Troughton-ja egy a realitás talaján álló, talán valósághűbb, a "szakmához" hűebb alak, addig Zsolnay András Porterhouse-megformálása alkalmazkodik a darab egészéhez, kivitelezésében és eszköztárában ehhez a féktelen komédiához, több markáns, ilyenkor megengedhető karikírozó vonást rajzolva a szereplő egyéniségéhez. Így válik szerves és kikacsintó részévé a produkciónak egyben megmutatva képességét ezen a téren is.

Ozsgyán Mihály feminin homosexuális Bobby Franklyn-ja mindenben megfelel annak, amit a hasonló szerepek nemzetközi megformálásában ("normájában") is láthattunk. Megjelenése és a szertelen túlmozgásos szerep mégsem kelti bennünk a túlzás érzetét. A jóval korábbi megfogalmazás talán az esély a meleg-tüntetés elkerülésére a karakán szókimondás ellenére. Gyanítom, hogy a Sziget megfelelő sátrában nem ezt a darabot vetítették.

A közönségnek pedig mindig megvan a maga kedvence. Kicsi a leégés kockázata, ha azt állítjuk, hogy ez már talán a darab "nyers olvasatában", már egy "egyenletes" szereposztásban is (van egyáltalán ilyen?) benne lenne. Mindezt pedig egy olyan telitalálaban, mint Incze József Stanley Curtiz-e, sokszorosan felnagyítva tapasztalhatjuk. Egy őskomikus elementáris erejével, csetlő-botló darabos csattanóival, ezerarcú megjelenéssel, minden eddigi karakterformálás alap- és továbbfejlesztett eszköztárával, a kihagyott pillanatok túltöltésével már a kezdet kezdetétől nyilvánvaló, ő a darab igazi főszereplője, mellette nehéz labdába rúgni, pedig "senki kárára nem dolgozik". Megjelenlésével "indul meg" igazán a darab, a pillanatok spontaneitásának látszatát keltve a begyakorolt, beépített és utólag beépült gegek mind-mind ülnek. Fáradhatatlan, s ezt az előadás hevében és a "leülepedési periódusban" is örömmel látjuk. Incze József jelen pillanatban a Soproni Petőfi Színház Jolly Joker-e, nyerő lap, ha tudását megfelelő környezetben, megfelelően intelligens rendezésben alkalmazzák.

Az előadás sikerét szolgálja a jó zene, a csak képletesen osztott díszlet, melynek egybenyitása megkettőzi a teret, az "áthallást" pedig többször alkalmazva sem unalmas a néző számára.
A jelmezek nem állították megoldhatatlan feladat elé Csengey Emőkét, de a férfiak biztosan hálásak lesznek Németh Borbála alsóneműjének látványáért, a gyerekek barbis térdszalagjáért, s mindannyian nem kevésbé Bregyán Péter dinamó-fényes-alsónadrágjáért.

Nem nehéz megjósolni, hogy Sopronban a Páratlan páros sikerszériája folytatódik, talán nem lesz felesleges egy elkövetkezendő évadban a kettes számú színrevitele sem.

Fotó: Pluzsik Tamás
- DI -