Valentin, azaz Bálint napja

Február 14. Szent Bálint napja. Újabban mégis azt hirdetik lépten-nyomon idehaza, hogy Valentin napja, pedig Valentin magyarul Bálint. A nyugatról érkező új szokás szerint ez a „szerelmesek napja”, ami szintén Szent Bálintnak köszönhető, ő ugyanis többek között a jegyesek védőszentje. Többek között, mert a fiatal házasoké, az epilepsziásoké és a hasfájósaké is.

Ki volt hát ez a Valentin, azaz Bálint? Valójában nem egy, hanem két azonos nevű személyről van szó. Mindketten a 3. században lettek vértanúk. Az egyik római pap volt, a másik a Rómához közeli Terni város püspöke. Feltehetőleg az előbbi, a 269. február 14-én kivégzett római pap lett a szerelmesek védőszentje, akinek szokása volt, hogy a római ifjú házaspárokat saját kertjéből szedett virágcsokorral örvendeztette meg.

A Bálint-napnak pogány gyökere is ismert. Az ókori Rómában február közepén tartották Lupercus pásztoristen napját, és ilyenkor „szerelmi sorshúzással” boronáltak egymáshoz párokat. Az egyház e szokás helyett Szent Bálint személyében kívánt védőszentet adni a házasságra készülőknek. Gelasius pápa 496-ban rendelte el, hogy Szent Bálint napját február 14-én ünnepeljék. Így vált a jegyesek és fiatal házasok védőszentjévé a 14. századtól Angliában és Franciaországban. A 19. században már üdvözlőkártyákat is küldtek egymásnak a szerelmesek ezen a napon. A II. világháború után Németországban elterjedt, hogy a szerelmesek virággal köszöntik egymást „Valentinkor”. Az utóbbi években pedig nálunk is hódít Valentin, mint profán ünnep.

A szerelmesek, a jegyesek és az epilepsziások védőszentje a magyarországi svábok körében igen népszerű volt. Ábrázolása a hazai németség templomaiban gyakori volt. Bálint/Valentin freskó ékesíti ma is a baranyai Töttös Szent Erzsébet-templomának mennyezetét, és a közeli Bolyban áll Magyarország mai területén az egyetlen Szent Bálint tiszteletére szentelt kápolna.
(MKPK)