Éppen abban az időben voltak ott néhányan, akik hírt hoztak neki azokról a galileaiakról, akiknek a vérét Pilátus az áldozatukéval vegyítette. Ő ezt felelte nekik: ,,Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak a többi galileainál, mivel mindezt elszenvedték? Mondom nektek: Nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, mindnyájan ugyanígy elvesztek. Vagy az a tizennyolc, akire Síloében rádőlt a torony, és megölte őket? Azt hiszitek, hogy vétkesebbek voltak minden más embernél, aki Jeruzsálemben lakik? Mondom nektek: Nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, mindnyájan ugyanígy elvesztek.'' Aztán ezt a példabeszédet mondta: ,,Egy embernek egy fügefa volt a szőlőjében. Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. Ezért így szólt az intézőjéhez: ,,Íme, három esztendeje, hogy ide járok, gyümölcsöt keresek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki, miért foglalja hiába a földet?'' De az így felelt neki: ,,Uram! Hagyd meg még ebben az évben, amíg körülásom és megtrágyázom, hátha gyümölcsöt hoz jövőre; ha pedig nem, akkor vágd ki.''''

ARANY JÁNOS KORTÁRSAM R. A. HALÁLÁN Kidölt immár sok ép, erős, Ki velem indult és haladt; Kevés itt fenn az ismerős: Oh, mennyivel több föld alatt! Reményem - elzárt völgy-fenék, Nincs onnan út, kivezető; Emlékezet üdítne még - De az meg egy nagy temető. Ott fekszenek távol, közel; Egy-egy külön sír jeleli Futó harcban hol estek el - Mint a Horácok elleni. * S én a pályán vagyok ma még, Leggyöngébb a futók között; Fenntart egy szálnyi tartalék, Bár testem és lelkem törött. Még elkerült ásó, kapa - S tán engem a sors arra tart, Hogy visszanézve, mind csupa Sirhalmot lássak, ravatalt. Most a tiédet hantolák: Im, tőlem is rá egy göröngy! Oh! hitte volna egy világ, Hogy te elébb bucsút köszönj? Egy nap derült volt rád s reám: Nem várhatál még keveset?... De sírunk sem lész messze tán, Ha bölcsőnk oly közel esett. (1877 aug. 25)

Nem áll messze akár a mai gondolkodásunktól sem mások halálának mérlegelése. No persze nem feltétlenül úgy, mint Arany János tette azt.
Meglehetősen bizarr, mondhatnám morbid játékot űznek egyesek, amikor a területi hírmondó valamelyik utolsó oldala halálhirdetéseinek tanulmányozásába kezdenek. Gondosan mazsolázva nézegetik az adatokat, miközben állandó összehasonlításokat tesznek. Idősebb volt-e a megboldogult, esetleg fiatalabb, mert abszolút nem mindegy a számukra, hogy még "lemaradásban" vannak-e avagy túlélővé "avanzsáltak". Ki gondolná, hogy a nevetséges játék - íme - milyen bibliai adalékkal bír?
Jézus nyilván a helyi hírek latolgatásába merült, gondteli emberek kimondatlan kérdésére ad választ, amikor rámutat az emberileg kikövetkeztethetetlen halálozási időpontok valódi összefüggésére, mindarra, ami-aki a dolgok mögött van. Az evangélium szerkesztője pedig még a redakcióval arról is gondoskodik, hogy egyszerre mutassa be egy hozzátoldott példabeszéddel a paradoxon mindkét oldalát.
Arra törekszik, hogy kegyetlenül, a dolgok sokkoló erejével mutassa meg azt, amit Isten "türelmetlenségeként" élünk meg. Látszólagos kegyetlensége előtt értetlenül állunk, amikor az élete teljében levő virágot "lekaszálja". Másrészről elmondja azt is, hogy a Teremtő türelme végtelen, és kegyelmének erejével, megtartó hatásával a legelveszettebbnek látszók is benne vannak a "pixisben": ott ficánkolnak vagy görnyedeznek az élők között.
Isten pedig a jó érdekében kockáztat, felteszi az újabb tétet. Igen, kockáztat, mert a szabad akarat mindenkor keresztülhúzhatja a legjobb indulatú "kalkulációt", feleslegessé teheti az egyes ember számára mindazt, amit Ő és Fia értünk tett.
A nagyböjtben különösen példaértékű, ha a reménytelen esetekre újra, talán felesleges energiát fordítunk, ha nem lökjük végleg a sárba az abban fetrengőt, ha merészen túllépünk az adok-kapok egyenlőségén, az 1789-es események, a NFF szárazan, de nem kiszámíthatóan produkált egalité-ján. Ez nemcsak emberi természetünk időleges megtagadása, de sokak, sokunk szerint ez az evangélium egyetlen lehetséges olvasata.
- DI -