1999. március 30-án
Dr. Gimesi Szabolcs polgármester, mint a Megyei
Jogú Városok Szövetségének Környezetvédelmi Bizottságának elnöke 22
várost hívott meg Kecskemétre10 órára, a bizottság alakuló ülésére.
A napirenden szerepelnek a kormányzat
környezetvédelmi politikája Európa Uniós csatlakozási feladatok
aktuális kérdései, a Megyei Jogú Városok Szövetségének
Környezetvédelmi pályázata, valamint Kecskemét város épített és
természetes környezeti állapota.
1999. március 31-én
Tengerdi Antal alpolgármester részt
vesz a Megyei Millenniumi Emlékbizottság alakuló ülésén Győrben.
Az alakuló ülés délelőtt 10 órakor kezdődik.
1999. március 31-én
A soproni szelektív hulladékgyűjtés
eredményéről, valamint a papír- és üveghulladék gyűjtés eredményéről
szóló tanulmányúton vesz részt városunk delegációja, melynek
tagjai:
Major Árpád a Soproni
Városüzemeltetési Kft. ügyvezető igazgatója
Dr. Gimesi Szabolcs polgármester
Varga János a Városfejlesztési Bizottság elnöke és
Boros Géza a Polgármesteri Hivatal munkatársa.
A program:
- Müllendorf papírválogató üzemének megtekintése
- BRUCK/M/ Polgármesteri Hivatalban rövid látogatás
- Gyárlátogatás.
1999. április 1-én
A Sopron Plaza-ban Tengerdi Antal
alpolgármester nyitja meg a Bibliofil Könyv- és Zeneszalon üzletét,
délelőtt 11 órakor.
1999. április 1-én
Dr. Payer Erzsébet alpolgármester részt vesz a Vízilabda Világkupa
megnyitásán.
A világkupán 6 ország (Németország, az Egyesület Államok,
Olaszország, Ausztrália, Kanada és Magyarország) csapatai vesznek
részt.
A résztvevők száma mintegy 100-120
fő.
Az első helyezettnek a kupát április 4-én 12.30 órakor Dr. Gimesi
Szabolcs polgármester adja át.
1999. április 4-én
Tengerdi Antal alpolgármester Molnár
Zsuzsa Jászai Mari-díj kitüntetettjét köszönti a "Bolha a fülbe" c.
előadáson a Petőfi Színházban.
1999.március 17-21. között
Dr. Gimesi Szabolcs
mint a Magyar Szőlő és Borvárosok Szövetségének elnöke részt vett
Spanyolországban El Puerto de Santa Maria-ban megrendezett tudományos
konferencián.
A konferencia célja kettős volt. Egyrészről a szőlő- és borkultúra,
történet kutatásainak eredményéről számoltak be a világ 18 országból
érkezett szakemberek, nagyrészt egyetemi professzorok. A másik célja
a
rendezvénynek a "Szőlő- és Bor Történelmének Nemzetközi
Szervezetének"
megalakítása. A konferencia
mindkét vonatkozásában elérte célkitűzését.
Országunk és azon
belül a soproni történelmi borvidék több előadásban is kutatási
terület volt, igazodva, hogy milyen jelentős szerepet töltöttek be a
hazai szőlő és borvidékek az európai borkultúrában és
borkereskedelemben. A több szekcióban zajló egy napos tanácskozások
mellett igyekeztek a szervezők a térség jellegzetes "kincsét" a
Sherry-t is bemutatni a résztvevőknek. Lenyűgöző méretek és
mennyiségek jellemzik az ottani Sherry kultúrát. 10.000-20.000 hektár
szőlőültetvények, 1-2 ezer
hordós (500 literes speciális kiképzésű hordók) "pincék", amik
tulajdonképpen földszinti 15-20 méteres belmagasságú jól
szellőztethető "katedrális méretű "Bodega"-k.
Szép és ünnepélyes aktusa volt a
programnak, amikor is Georges
Dutruc-Rosset a párizsi székhelyű Nemzetközi Szőlő és Bor Hivatalának
igazgatója átadta a vendéglátó városnak a "Szőlő és Bor Nemzetközi
Városa" címet. (Ezt a címet Sopron már 1987-ben megkapta).
A konferencia során szekció előadást tartott Dr.
Gimesi Szabolcs "Kékfrankos eredeti" címmel. Az előadással, valamint
az előadást követően "ARMADA" fantázianevű soproni kékfrankossal oly
mértékben sikerült felkelteni a város iránt az érdeklődését, hogy a
szervezet 2000-ben Sopront jelölte meg a következő konferencia egyik
lehetséges
színhelyének.
1999. március 29., hétfő 00:00